Babylon Hotel

- Stílusos - felek kuncogva Brie-nek, és odalépuk a pulthoz. - Jó estét, egy kétágyas szobát szeretnénk. - mondom kedvesen a fiatal férfinak, aki a pult mögül egyszeriben furcsán kezd ránk nézni.
- Szabad a nevüket? - Miután felelünk, a férfi hátranyúl egy kulcsért és a kezembe adja. - Parancsoljanak.
- Mennyi lesz? - kérdezem kínosan.
- Maguk vendégek, egy.. korábbi vendéglátójuk jóvoltából. - feleli és faképnél hagy a személyzeti bejárón át.
Briellel csak állunk és azon gondolkodom, ki lehet a vendéglátó aki ezt állja nekünk. Arra is gondolok hogy a srác csak tetszeni akar két fiatal lánynak és meghívja őket egy éjszakára a hotelben. Akkor viszont egy hétig maradunk.
Brie kilopja a kulcsot a kezemből és a lépcső felé szalad valami fürdőt emlegetve. Utánamegyek a szobánkig: tágas, fényárban úszó, csodás városi kilátással, jobbra tőlem két ágy éjjeliszekrényekkel, balra szekrénysorral. Az egész vaj színekben pompázik, az ágyon elterülő Brielle tökéletesen illik a képbe. Csak a kék blúz nem.
A blúz.
- Brie, az előző vendéglátónk a hercegnő volt. Szerinted tudta hogy ide jövünk? - Rémisztően hatott a gondolat, hogy valaki tudja előre a lépésed. Nem szívesen sakkoznék a hercegnővel legalábbis nagy tétben nem.
Leülök Brielle-é melletti ágyra, annyira puha, hogy én is elfekszem rajta.

A szobánk mesébe illő volt: hatalmas ágyak, gyönyörű kilátás. Elterültem az ágyon, de a porcikáim már egy forró fürdő után sóvárogtak. Ha ez így néz ki, kíváncsi vagyok milyen lehet a fürdőszoba...
-Nem tudom. -sóhajtottam. -Számít ez? Ingyen szoba, élvezzük ki. -mosolyogtam Sophiera és elkaptam a távirányítót, hogy bekapcsoljam a tévét. Megnyomtam egy gombot, de a készülék nem kapcsolt be. Lassan felnyílt és előugrott egy rejtett polc. Tele fegyverekkel.
-Aztak...húha. -felpattantam és közelebb léptem. -Mi a fene? -fordultam kérdően Sophie felé. A fegyverek között volt egy játékpisztoly, kockás zászló lógott a csőből. Óvatosan felemeltem, és a biztonság kedvéért a földre célozva meghúztam a ravaszt. Egy konfettis durranás kíséretében előbújt még egy apró zászló. Zafírkék természetesen. Arany betűk díszelegtek rajta.
-"Sok sikert a küldetéshez! Saphire" -olvastam fel hangosan. -Hát ez nem semmi. Ez a nő mágus? Őt kellett volna magunkkal hoznunk! -vigyorogtam, amikor hangos kopogás hallatszott. -Basszus! Sophie a távirányítót!

- Várj, nem tudhatjuk, hogy.. - figyelmeztettem volna a lelkes Briellet, de hiába, megtalálta a játékpisztolyt, ami konfetiket szórt. Mikor felolvasta a gercegnő üzenetét elégedettem mosolyogtam. De a kopogás felébresztett.
A távirányítóért vetődtem, Brielle igyekezett visszarakni a pisztolyt de folyton kihullott a helyéről, aztán végül eldobta az ágy mögé hajította, amikor megtaláltam a gombot, mire a lány mögött visszaforult a polc.
- Tessék - mondtam a földről felkelve és hátrafésülve a hajam.
Belépett egy férfi, aki nekem nagyon ismerős volt. Túl ismerős.
- Szobaszervíz. Parancsolnak valamit?
- Alig két perce jöttünk -mondtam, az ajtó felé lépve.
A férdi ideges lett és lesütötte a szemét.
-Értem akkor...
- Állj - álltam el az útját és jelentőségteljes pillantással néztem Briellre. -Azt hiszem elromlott a TV-nk - nevettem el magam - megnézné, kérem? Brielle, a kapcsolót, kérlek.
Felkaptam a kis kocsijáról a partvist és fejbe vágtam vele a férfit, amíg Brielle-hez fordult, aki már a kezében tartott egyet a fegyvetek közül. Andrew a földre esett a két ágy közé, Brielle megfogta az inge gallérját és az ágyra tette a fegyvert rászegezve. Még én is azt a riadtságot éreztem volna, mint amit Andrew szemében láttam,.ha a helyében vagyok. Profinak tűnt. Ez az, nálunk az előny.
- Mit akarnak? -kérdezte.
- Te mit akarsz? Követtél? Mi vagy te, beépített ember? Mert nem láttalak azon az estén amikor Brielle-t megtámadták. -mondom neki Brielle válla fölött és a fehér forradásra nézek az arcán.

Kisebb szerencsétlenkedés után sikerült visszafordítanunk a titkos polcot. Belépett az egyik alkalmazott, és hirtelen fura csend ült a szobára. Sophiera néztem, de nem értettem mire gondol.
-Persze. -válaszoltam a távirányítós kérésére bólintva. Amilyen gyorsan csak tudtam, megnyomtam a gombot és elkaptam az első fegyvert, ami a kezembe került: egy 1912-es típusú Colt pisztolyt, barna markolattal, majd megpördültem és a férfira fogtam. Amikor visszanyertem az egyensúlyom, a gallérjánál fogva az ágyra dobtam mint egy rongybabát.
Újra két kézzel fogtam, ahogy azt régebben a szüleimtől láttam: egyik kéz a ravaszon, a másik pedig tartja.
-Ki ez a pasi? -néztem Sophiera meglepődötten. -Te ismered?
-Ő Andrew, Saphira hercegnő egyik szolgája. Felkért táncolni a bálon. -Itt kissé elmosolyodtam, de visszaerőltettem a komor arckifejezést.
-Oké és mi a francot keresel itt?! -szegeztem a kérdést Andrewnak, aki először csak gúnyosan elhúzta a száját. Többször is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha lepuffantanám.
-Nem akarok bajt. -emelte fel a kezét. -Én, én... csak kaptam egy levelet amikor a palotában voltunk. Pénz volt benne... sok pénz. Annyit tudok, hogy Te kellesz nekik. -nézett rám, majd Sophiera. -Téged pedig meg fognak ölni.
Lesütöttem a szememet, nem akartam mondani semmit. Éreztem Sophie pillantását magamon, muszáj volt mondanom valamit.
-Pakolj be a táskádba néhány fegyvert, itt nem maradhatunk. -bólintott és megint az a kínos csend telepedett a szobára. A kezemben remegett a pisztoly, dühösebb voltam Andrewra mint bárki másra.
-Mit tudsz még? -kérdezte tőle Sophie, kicsit enyhébb hangon. 
-Ennyit tudok. -láttam a szemében, hogy hazudik. Éppen szóra nyitottam a számat, amikor megremegtek a falak. Újabb puffanás, az ajtó megadta magát, a mögötte álló fekete ruhás férfiak pedig tüzet nyitottak ránk.
Visszalőttem a fegyverrel, közben pedig Sophiet belöktem a fürdőbe és berohantam utána. A szemem sarkából láttam, ahogyan Andrew eldől az ágyon. Lelőtték.
Magunkra zártuk az ajtót, a pisztolyt a nadrágomba csúsztattam.
-Csapdában vagyunk, innen hova a francba meneküljünk?
Szó nélkül az ablak felé biccentettem, Sophie pedig kinyitotta. Legalább a tizedik emeleten lehettünk, nem élnénk túl az ugrást.
-A lenti ablak tárva nyitva. -suttogtam. -Nincs nagy távolság a kettő között. Innen ki, oda be.
Sophie kétkedve nézett rám, de egyszerűen nem volt jobb ötletem. Az ajtó túlsó végén pedig egyre hangosabban dörömböltek.

Csupán néhány fegyvert tudtam eltenni, de éppen elég volt ahhoz, hogy a súlyuk lehúzzon, ahogy elsőként mászok le a falon. Szerencsére voltak kis párkányok az ablakok között is. Hamarabb beértünk, mint gondoltam, és amikor körülnéztem, rájöttem hogy egy zárt hallban vagyunk.
Brielle szemében láttam lobogni valamit.
- Brie, nem tudnak rólam semmit. Azt hitték lepuffantanak és kivérzem az öbölben. Nem tudják hogy szinte halhatatlan vagyok - suttogom. - Ne miattam hanem magad miatt aggódj, mert ha téged lepuffantanak te nem jársz-kelsz pár nap múlva. - Az ujjammal megböktem a vállát. Láttam hogy nem nyugtatom meg, csak sóhajtott. - Most pedig iszkiri. Merre menjünk?
Megpróbáltam kinyitni az ajtót, aztán Brielle igyekezett berúgni.
- Francba.. - körülnéztem a szobában, és ott volt az a szekrény, ami nyitva volt, benne valami kékelett. Zafírkéken.
Odamentem és kitártam a két szárnyát, és belöktem a hátulját ami egy csapó ajtó volt.
- Ez a nő félelmetes -mondtam a hercegnőre gondolva.<br>
Kórházi kéken megvilágított folyosó, ami végén elkanyarodik két irányba.
- Remek -mutat előre Brielle, amikor gondosa becsukom a szekrény ajtajait magunk után és visszarakom az ajtót. Ekkor pillantok meg a sarokban egy összehajtogatott papírt.
- Az mi Brielle? - A lány követi a a szemem vonalát és felveszi a papírt, mikor végre visszahelyezem a falapot. - Komolyan? Még egy átkozott térkép? Akkor elleszünk egy darabig.
Hamarabb megfejtettük, mint gondoltam, és meljegyeztem magamban, hogy ha ennek vége, akkor a könyvtárban térképeket fogok tanulmányozni.

Követtem Sophiet a párkányokon át az alattunk lévő szobába. A torkomban dobogott a szívem, az izzadtságtól csúszott a kezem miközben kapaszkodni próbáltam.
-Na látod, csak szinte vagy halhatatlan. Egyikünknek sem kell meghalnia. -sóhajtottam, majd Sophie megbökte a vállam. Az ajtó nem nyílt, beragadtunk ebbe a kis szobába.
-Ez a nő félelmetes. -mondta Sophie, amikor megtalálta a csapóajtót, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Tényleg félelmetes.
Hosszú folyosó tárult elénk, nem is tudom egyáltalán mit keres ez egy szállodában. Talán a személyzeti átjáró vagy ilyesmi... bár elég furcsa, hogy egy lélek sincs sehol. Villogó neoncsövek és a lépteink kopogása visszhangzott. A papírka segítségével kiigazodtunk a végeláthatatlan folyosókon, egy szemétledobóhoz érve.
-Na neeee. Ugye nem ebbe kéne leugranunk? -néztem bele a sötétségbe. Szagra nem volt épp kellemes. Ez hiányzott már csak... fürdőt sem vehettem, most pedig meghempergek a szemétben. Sophie sokat sejtetően bólintott, úgyhogy előre engedtem. Felkapaszkodott a felső peremre és mint egy csúszdára, leült a tetejére, a lábait lelógatta.
-Lent találkozunk. -mondta és elmosolyodott. Meglökte magát és eltűnt a mélyben. Pár percig hallgatóztam, de semmit nem hallottam. Remélem nem egy szemétégetőhöz vezet, vagy ilyesmi.
-Jöhetsz! -Sophie hangja rezgette meg a szemétledobót, de elég távolról jött. Követve a példáját leültem a peremre, nagy levegőt vettem és elindultam lefelé.
Szinte másodpercek alatt leértem az aljára, bele egy hatalmas konténernyi szemétbe. Sophie már az utcán állt és szedegette magáról a káposztalevél darabokat. Kimásztam a szemétből és megtapogattam a pisztolyom. Megvan.

A ledobó az utcára nyílt, és mielőtt kiléptünk, egy-egy nagy fekete pulcsiba bújtunk, ami a táskám legalján volt.
- Asszem.. ezekkel fel kéne táraznunk vagy ilyesmi.. nem? - mondtam a fegyverekre utalva. - Én öö, sose mégcsak nem is fogtam fegyvert, nem hogy használjam. - Brielle mondta hogy kell kibiztosítani a pisztolyt "célzol és lősz" de ez sosem olyan egyszerű. Ő egy harcos gyermeke.
Mindenesetre elvettem egy pisztolyt és tárat raktam mindkét nadrág zsebembe. A térdem és a tenyerem felhorzsoltam amikor siettségemben falat másztam, de nem vészes, holnapra semmi se lesz.
Elindultunk a főúton és elkezdtem mondani Brielle-nek, amire rég óta gondolok, azóta hogy elhagytuk a szálloda szobát.
-Azt hiszem tudom, miért halt meg Andrew. Rendes körülmények közt nem ölték volna meg. De látthatták ahogy Andrew letesz vagy ejt valamit - Ami most nálunk van. -, elhoztam, a földön hevert, ahova leesett. És azt a mesét se hiszem el hogy sokat fizettek neki. Láttad milyen szmokingja volt? A hercegnőnek nem szokása nem megfizetni a hűséget. Szerintem ő végig mellettünk állt, vagy valami olyasmi. Folyton úgy érzem hogy valami elsiklik a szemem előtt, hogy valami ott van csak.. nem is tudom.

Magunkra öltöttünk egy-egy fekete pulcsit, én a belebújóst választottam. Hátratűrtem a hajam és feltettem a kapucnit. Sophie felhúzta a cipzárt, majd a kezébe nyomtam egy apró revolvert. Láttam, hogy nem igazán tudja használni, úgyhogy elmondtam az alapokat. Remélem nem kell használnia, elég ha csak önvédelmi célból van nála.
A fekete pulcsimhoz tartozott egy derékszíj: felraktam és beletuszkoltam egy pisztolyt, néhány tárat, egy vadászkést és pár dobócsillagot. Egyáltalán nem vagyok jó célzó... sőt. De talán elrettentésnek ez is megteszi. Ráhúztam a pulcsit, és azért reméltem, hogy nem tűnök így kövérnek. A Colt-omat továbbra is a nadrágomban hagytam, hogy kéznél legyen. Ha valaki átvilágítana, úgy néznék ki mint egy fegyverhordozó. Anya büszke lenne rám.
Elindultunk a hosszú főúton, kezdett beesteledni. Valahol meg kéne húzódnunk éjszakára, de ezek a barmok mindenhol ott lehetnek...
-Andrew nem volt jó ember, hidd el. Látszott a gúnyos fején. -mondtam, de azért lelkifurdalásom volt miatta. Azt nem akartam, hogy meghaljon. Sophie mondatára felcsillant a szemem. -Mit találtál? Elég gyors lehettél, észre sem vettem, hogy felvettél valamit a földről. -felkuncogtam, majd amikor előszedte a régi papírba göngyölt csomagot, leintettem. -Ne itt bontogassuk... azt hiszem van egy kocsma a közelben. Legalább igyunk valamit, majd egy félreeső asztalnál megnézzük mi van benne.
-Egyetértek. -mondta és eldugta a táskájába. Megszaporáztuk a lépteinket, mielőtt elered az eső.
(Zárva)