A barlang egy nagyon idegen és őszintén szólva ijesztő helyiségbe torkollott, asztalokkal, székekkel, könyvekkel és régi pergamenekkel, varázsitalokkal és kristályokkal, amelyek a barlang sajátosságai voltak, elő-előbújtak a falból. Rendkívül erős és fűszeres illat terjengett, éppen hogy elviselhető.
A jósnő egy magas volt velünk, hosszú sötét haja volt és megnyerő mosolya. Nem mutatkozott be, de mi se, mivel egy érdekes fordulattal kezdte a beszélgetést.
- Nem vagy bizonytalan, mert tudod mit akarsz tudni ahhoz hogy megszerezd amit akarsz. Nem is értem, miért vagy itt - Nem nézett egyikünkre sem, úgyhogy nem tudtam, kihez beszél. Brielle-re néztem, és rájöttem, hogy ő sem.
- Tessék? - kérdeztünk vissza.
- Miért vagytok itt? Tudjátok, hova akartok menni és mit, bocsánat, kit kerestek. Miért jöttetek el? Kell a megerősítés, hogy jól cselekszel? - Rám nézett, sőt a tekintetével fogva tartott.
- Nem. Nézze...
- Ne magázz, egyidősek vagyunk. - rivallt rám.
Ha tudja, mennyi idős vagyok, hogy-hogy nem tudja, miért jöttem? - gondoltam.
- Bocsánat, Mis... - A keresztnevét vártam, de látszólag nem akarta megmondani, úgyhogy folytattam. - ..keresek egy házat, amit.. álmomban láttam. Valakit láttam, kijönni a házból, és tudni akarom, hol a ház.
- Ennyi? Erre vagy kíváncsi? - dőlt hátra karfás székében, és valamit bogarászott maga mellett a földön.
- Igen. - feleltem, és nem mutattam, hogy kezdtem kételkedni a jósnő tehetségében. - Megpróbáljam leírni a házat? - kérdeztem, mikor felemelt egy szütyőt, és az asztalra tette.
- Ne. Csak add a kezed!
Odanyújtotta a kis zsákot, én pedig kivettem belőle egy kis csontot. Megrémültem tőle, de a nő azt mondta, pakoljam ki az egészet. Amikor végre végeztem, a gyomrom felfordult a csontok érintésétől, és Brielle sem nézte fapofával.
- Messze van innen - mondja a jósnő a csontok felett elsuhintott kézzel. - , de nem túl messze. Viszont a tengeren túl, ahonnan jöttél. Közel ahhoz, ahonnan jöttél. Hatalmas mező közepén, ami mellett kis ösvény fut. A Vidéken. Amint leszálltatok a vonatról, kelet felé kell indulnotok, amíg meg nem látod a házat. Egy rozoga táblát látsz majd furcsa, üdvözlő felirattal.
Amíg mondta, a szívem ki akart szakadni a helyéről az örömtől.
- Köszönjük - mosolyogtam finoman. - Mivel tartozom?
- El kéne mondanod ott egy hálaimát - mutat egy folyosóra, aminek a végén függöny választotta el egy füstölős szentély szerűségtől. - Aztán kívánj a kis kúttól, majd dobj néhány aranyat az urnába kifelé jövet. - Annyira határozottan és magabiztosan mondta, hogy elindultam a folyosón, és csak azt hallottam, ahogy a nő beszél Brielle-hez, de nem hallottam, mit. Arra gondoltam, vajon neki is jósol-e valamit.
Kezdőlap 
