Sötét sikátorok

Végre sikerült kiszabadulni az egyetemről. Nem mintha nem szeretném, de ez a mai nap roppant hosszú volt. Mikor kiléptem az egyetem ajtaján, csak akkor esett le igazán, hogy már este van és a Nap már nincs sehol. Az utcát csak a ritkán elhelyezett lámpák világították meg. Igazából nem is bántam, hogy nincs túl nagy fény az utcán, hiszen így jobban el tudtam merülni a csillagokban és a gondolataimban. Kezemen egy gyűrű volt, amit még a szüleimtől kaptam ajándékba, hogy felvettek az egyetemre, azt lehúzva játszottam vele és még mindig az eget bámultam, amikor megbotlottam és sikeresen a gyűrűt elejtettem. Annyit láttam az egészből, hogy az aranygyűrű szépen gurul be a mellettem lévő sötétebb sikátorba. Gondolkodás nélkül szaladtam utána, hiszen az a gyűrű tényleg nagyon fontos volt számomra, és persze ha elhagynám a szüleim is kivégeznének.

Éppen a legújabb küldetésem végeztem el, mely szerencsémre most csak egy könnyed tekercsátvétel volt. Az üzlet bonyolításaként a belvárosi sikátor lett megjelölve, ahol is már az időpontot tartva vártam au ügyfelet. Minden békésen zajlott, míg nem egy vélhetőleg ékszert hallottam a földre csattani, majd pedig gurulását felénk.Az ügyfél pénzét átnyújtva intettem útjára, majd pedig a lábamba ütközött gyűrűre tekintettem le. Nem sokkal azután, hogy felvettem, már gazdája léptei is hallatszani kezdenek. A sötétben nem láthatott, külsőm miatt szinte árnyékká váltam au éjszakában. Látszott elveszettsége, mikor is sehol nem látta ezek szerint féltve őrzött értékét.
-A tiéd?...-kérdeztem meg a magam komoly hangnemében. Olyan félhangos lehettem, más nem hallotta, de az ő figyelmét simán felkeltette, miszerint nincs egyedül.

Ahogy a gyűrű után szaladtam, egyszer csak egy hang ütötte meg a fülemet a sötét sikátorban. - Tessék? - néztem meglepődötten körül. Első ránézésre észre sem vettem, de hála a szemeimnek, amik a sötétben is tökéletesen látnak, csak sikerült egy alakot kiszúrnom. Közelebb léptem hozzá. - Nálad van a gyűrűm? Az előbb gurult erre!- néztem végig az alakon. Magasabb, mint én és a hangja alapján férfi lehet. Analizáltam a személyt, már amennyire tudtam. - Vissza adnád nekem? - kérdeztem meg tőle.

Csak egy bólintással feleltem kérdésére, s a kezem kinyújtottam a sötétben, hogy gyűrűjét visszaadhassam. A visszaadás után léptem ki az árnyékból, s szótlanul lépkedtem el mellette. Végül pár mozdulat után álltam meg ismét és néztem hátra a lányra.
-Ilyen későn? -érdeklődtem röviden, a felesleges beszéd nélkül megérti a kérdés jelentését és ide illő tartalmát.

Miután az illető visszaadta a gyűrűmet, végre megmutatta magát és jobban szemügyre tudtam venni. Egy magas, sötét hajú férfi állt előttem. Nem is értem, hogy min lepődtem meg, hiszen eddig is hasonlóan tudtam megítélni. Mikor kérdését feltette, elgondolkodtam, hogy vajon kérdésével mire akar utalni. - Ilyen későn? - kérdeztem vissza ugyan azt . - Arra gondolsz, hogy mit keresek itt ilyen későn? - próbáltam megbizonyosodni arról, hogy nem értettem félre. - Igazából nem terveztem ide jönni, csupán csak egy szerencsétlen véletlen miatt jöttem be ide. - kezdtem magyarázkodásba, nem is értem miért...

Visszakérdezésére nem feleltem, hiszen rá két másodpercre rá is jött a dolgok egyszerűségére és válaszolt nekem. Mondandóját semleges arccal hallgattam végig, majd végén pedig egy biccentéssel hümmögtem, hogy megértettem az ide kerülése rövid történetét.
- Szerencsétlen...- ismételtem meg szavát, majd pedig ismételten előre fordítottam fejem a jóvolta fényesebb utcákra.
- Nos, sokkalta inkább szerencsés vagy...- kezdtem bele, majd pedig értetlenségét hallgatva a témával kapcsolatban, folytattam mondandóm.
- Sok errefelé a rosszakaratú bűnöző, hajléktalan és minden, amiket a tündérmesékbe hallasz... Nem egy ártatlan lénynek való terep ez a városrészlet... Vigyázz...- intettem biztonságba, mielőtt még a további maradáson kezdene gondolkozni.

Óva intésére csak elmosolyodtam. - Nem kell félteni, köszi! Tudok magamra vigyázni! - és közben visszahúztam a gyűrűmet az ujjamra. - Amúgy, ha már én kikotyogtam mit is keresek itt, akkor te is elmondhatnád, félelmetes fiú! - vigyorogtam rá, majd furcsa hangokat hallottam. Egy üres fémdoboz gurult arrébb, amire megijedtem és elő is bújt a fülem és a róka farkam is. A dobozra néztem és láttam, ahogy egy nagyobb patkány szalad mellette el. - Hűű.. - néztem undorodva a patkányra, hiszen nem igazán bírtam őket. A jó szaglásom miatt tökéletesen éreztem azt a bűzt, ami belőle áradt.

- Ahogy gondolod...- szólaltam halkan, majd pedig ismét a fény felé indultam, más dolgom nem nagyon akadt errefelé. A társalgás nem maradt abba, ezután érkezett felém kérdése, melyre nem álltam meg, csak tovább sétáltam.
- Parancsot teljesítettem...- álltam meg végül, hiszen mondatom követően egy fémdoboz gurult el a lány mellett. Végül a fejem is hajlandó voltam hátrafordítani, s így tekintettem végig átváltozásán.
- Kitsune?- kérdeztem meg inkább magamtól, majd pedig így néztem az elfutó patkányra is. Oh, milyen kis aranyos teremtés. Így ráhozni valakire a frászt, ilyen kis méretekkel.
- Ennyire undorodsz tőlük?- hoztam fel egy új témát, majd pedig fejemmel intettem, miszerint jobb lenne már elmenni innen, mivel a patkányok jelentik a legkisebb veszélyt errefelé.

- Nem bírom a szagukat... Az a sok szemét és rothadó dolo.. - öklendezni kezdtem, majd sikerült uralkodnom magam. - Undorító...- rázott ki a hideg, majd láttam, ahogy a fejével int nekem. Engedelmesen léptem hozzá. - Amúgy, hogy hívnak? Csak nem hívhatlak sötét lovagnak! - vigyorogtam rá. Az én nevem Amai! - nyújtottam felé a kezemet, pont úgy ahogy az illem megköveteli. Közben elindultunk az utca felé.

(Zárva)

Nem hiszem el, hogy újra itt állok, a rozoga mahagóni lépcsők tetején. Az orromat facsarja az izzadtság, vér és alkohok szaga. A gyomrom görcsbe rándul, pont úgy mint egykor.. amikor nekem kellett kiállnom valami idegen ellen.
Sophieval szorosan egymás után lépkedtünk, vigyázva, hogy ne érjünk a ragadós pulthoz és a véres emberekhez.
A pince tömve volt, szinte alig jutottunk be, azt is csak nagyon előre furakodva. Ahogy messziről láttam, valaki éppen nagyot tarolt. A nézők felújongtak, aztán síri csend lett. Aztán pedig olyan történt amire egyikünk sem számított.
-Te... Te is láttad a .. villámlást? -fordultam elképedve Sophie felé. Ki a fene lehet az, aki képes villámot irányítani.. ráadásul beltérben. Bárhogy is, szívesen megküzdöttem volna vele. De most nem ezért vagyunk itt.
-A bajnok ma este is sikert aratott! -hangzott egy kissé illuminált, de lelkes férfi hangja. Messziről láttam egy kéken izzó férfi körvonalát, de semmi többet. Majdnem összenyomott a tömeg, egyre szűkösebb helyen álltunk.

A hely rettentően bűzlött, és berúgtam attól hogy a levegőbe szagoltam. Nem tudtam elképzelni itt Brielle-t, ahogy harcol, bár nem lepett volna meg, ha beugrik a ringnek nevezett homokos területre, ami körül volt véve valami barikáddal. A lány szája izgatottan összeszorult. Kart karba fonva mentünk Brielle-el, hogy inkább egymáshoz nyomódjunk, mint máshoz. Előttem egy csapat magas srác állt, de láttam a hatalmas villanást, aminek fehéres fénye megvilágította az egész termet. A gyomrom görcsbe rándult és rosszat sejtettem.
- Persze hogy láttam - válaszoltam Brielle-nek, majd a tömeg elkezdett örjöngeni újra. Igyekeztem meglátni ki volt az, de mintha eltűnt volna: vagy már fogta is a pénzt és el is ment? Fél perce se történt a villanás, nem tudott kijutni.
- Te látod? Hol van? - kérdeztem Brie-t, aki ugyanúgy nyúltogatta a nyakát. Tudtommal egy kijárat volt, de lehet hogy a versenyzők máshol is kiszökhetnek. Így pedig esélytelen volt megtalálnunk. De miért akartuk megtalálni? Csak mert villámot csinált? Lehet, nem tudtam, csak azt éreztem valamiért, hogy most vagy soha.
Odaléptem az egyik taghoz, aki kis sobozt szorongatott a hóna alatt, és az épületben dohányzott, amitől köhögnöm kellett.
- Jó estét! - Nem reagált. - Elnézést - üvöltöttem túl a tömegen. - Ki volt az, aki most játszott és győzött? Aki a villámot szórta?
A férfi felém fordult, szívott egyet a cigijéből, amit hüvelyk- és mutatóujjal fogott, majd szinte rám fújta a füstöt. Igyekeztem rezzenéstelen arccal nézni vissza rá.
- Bocsi, szivi - mondta végül és vissza is fordult a ring felé. - Nem adom ki a játékosaim neveit.
Ó, dehogynem, gondoltam.

Sophie után nyomultam én is a tömegben, bár valamiért kezdett feloszlani. Egy pillanatra szem elől tévesztettem és amikor megtaláltam, az arcából kiindulva már konfliktusba is keveredett.
-Szép estét. -léptem közelebb. A férfi elkerekedett szemekkel nézett rám, ledobta a földre a cigijét ès rátaposott.
-Brielle? Ezer éve nem láttalak! -mondta szinte már örömtelien. -Mit keresel itt? Azt hittem már befejezted a ... tudod. -egyértelmű módon a harctér felé intett és megveregette a vállam.
-Ó igen, annak már vége, de.. most nem amiatt vagyunk itt. Ki volt az előbbi versenyző? Lehet tudni a nevét?
Először Sophiera nézett, majd újra rám. Nincs más választása, muszáj elmondania.
-Nem tudunk róla sokat. Hetente egyszer jön és legyőzhetetlen. Soha nem láttam még ilyet, aki képes önmagából élő villámot csinálni. Azt hiszem valamilyen Sethnek hívják.
A perifériás látásomnak köszönhetően észrevettem, hogy Sophie arcizma megrándult, de nem fordultam felé.
-Köszönjük az infót, most mennünk kell. -mondtam határozottan és újra belekarolva Sophieba, elindultunk a kijárat felé.
-Biztos vagy benne, hogy már nem érdekel a dolog? -a férfi nem tágított, bár már erősen bűzlött az alkoholtól. A nevére már nem emlékszem, de régebben nem ivott ennyit. Mivel látta, hogy érdektelen vagyok, Sophiera nézett és úgy folytatta:
-Ó ha tudnád, hogy a kis Brielle miket művelt erre felé! Nem láttam még felnőtt férfiakat félni egy 15 éves kislánytól. Akkoriban a harag volt a cselekedeteid táptalaja, de ahogy most elnézlek, ez megváltozott.
-Jól mondod. -vágtam közbe és erősen tuszakoltam magunkat kifelé erről a helyről. Megváltoztam.

Egy pillanatra megállt körülöttem az idő, és amikor a görcs a gyomromban adrenalinná kezdett válni a meglepettségemtől, tudtam, hogy ez volt a rossz érzésem. Sethnek mióta van ilyen ereje? Tudtam hogy Seth itt lesz, de mikortól van ez az ereje? Vajon mindig is volt csak nem tudtam róla? Rejtegette? Előlem miért, hisz legjobb barátok voltunk.. amíg a szüleink ki nem hirdették az esküvőnk. Ott eltávolodtunk... De miért titkolta előlem pont ezt el? Talán azért mert én sem montam meg neki a gyógyuló képességem. De harcolni miért jár? Mi hajtja? Kavarogtak a gondolataim, a fejem, azt se tudtam, mit tegyek.
- Hetente egyszer jön és legyőzhetetlen. -visszhangzom a férfi szavait. - Sosem volt erőszakos - mondom mikor végre kiérünk. De eszembe jut amit még mondott a férfi, de már nem nekem. - Megváltozhatott. - Brie- re néztem. - Mint te. Jól hallottam, haragból küzdöttél? Miért?
Elindultunk az utcán, de még nem akartam visszamenni a panzióba. Megláttam egy kis fa kapus kocsmát, és affelé vettem az irányt amíg Brielle beszélt.

Az izmaim már sajogtak a fájdalomtól, de nem adhatom fel. Ma nem. Sokan azt hiszik itt, hogy a pénzért csinálom, pedig csak... muszáj formában tartanom magam.
A küzdőteret mindig körbevették a szurkolók, de engem ez általában hidegen hagy. Egy kigyúrt óriás volt a mai ellenfelem. Minden mozdulatánál éreztem, hogy ha eltalálna, azt nem biztos, hogy túlélném... gyorsnak kell lennem.
A tömeg újjongott, én pedig szinte a földre terítettem a hatalmas férfit, de aztán oldalra pillantottam. Ott állt a szőke lány, akivel a minap találkoztam és mellette.. valaki más. Bár a haja megváltozott és idősebb lett, soha nem tudnám elfelejteni ezt az arcot. Sophia.
Az óriás kihasználta a pillanatnyi képszakadást és egy hatalmas ütést vitt be a bordáim közé, szinte hallottam a csontjaim repedését. A tetoválásom önkéntelenül is felizzott, a szemeim elködösültek és enyhén megpörköltem a pasit. A francba! A teremben síri csend lett, mindenki engem figyelt.
Vártam pár másodpercet, aztán megkönnyebbülten konstatáltam, hogy lélegzik.
-A bajnok ma este is sikert aratott! -hangzott messziről a játékvezető hangja, én pedig már rég kibújtam a ringből és eltűntem a tömegben.
(Zárva)

Mondhatni.. ez a nap is olyan szokásosan kezdődött, mint a többi. Felébredtem a közeli fogadóban, megreggeliztem, elvégeztem a dolgaimat, majd elindultam a Sötét Sikátor nevezetű helyre, ahol is egy régi kuncsaftommal végeztünk volna árucserét. Én adtam volna neki Sephaire fődémon legendás agyarát, cserébe kaptam volna egy üvegcse baziliszkusz vért és egy, a családom által régebben uralt ereklyét. Tiszta üzlet... lett volna, ha az a kurafi nem árult volna el egy démonvadásznak.
Lényegében összefoglalva pont emiatt futok az életemért. Nem akármilyen vadász, túl erős lenne egy magam fajta átlagos démonnak, s most Aeth sem tudott nekem segíteni. Reményt vesztve futottam tovább, míg lábaim visszhangot vertek a sötét falakon s a macskaköves úton, fejemben familiárisom szüntelenül sziszegte a veszélyt, ám előhívni nem tudtam, segítségért kiáltani megint csak nem, nem vagyok az a fajta.
Elhaladtunk nyomomban a robosztus testű vadásszal egy-két sötét alak mellett, amikor is zsákutcába érkeztem. Hátamat a hideg, már-már omladozó és graffitivel tele rajzold falnak döntöttem, míg eldobva táskámat húztam elő törőmet, nem volt esélyem, de harc nélkül nem adom fel, nem fogom így itt hagyni a fogamat.

Lassan erősödő, gyors s csattogó lépésekre rezzent meg az emberhangra élezett fülem. Pillanatról pillanatra kivehetőbb volt, hogy valakit üldöznek. Mire észbe kaptam egy nő futott el előttem szorosan a nyomában egy démon vadásszal. Gondolkodnom sem kellett, lassan utánuk kezdtem ballagni, hisz tudtam, nemsokára egy zsákutcához érnek. Nem igazán érdekelt a lány egészsége, de a vadász halála annál inkább. Idegesítő népség akik mindenbe beleütik az orruk.
Mikor utolértem őket a fekete hajú szépség háta a falra simult, kezében egy tőrt szorongatott. A vele szemben álló férfi csak akkor vett észre mikor mögötte pár lépéssel beleléptem egy tócsába. Szótlanul hátrapillantott a férfi, de ekkor számára már késő volt. Jobb kezemmel nadrágszíjamról egy pár centi hosszú élezett fémlapot akasztottam le. A köztünk felvett távolság csupán lépteimnek is egy mozzanat volt ekkor. A pengedarabot szemhunyás alatt kezébe állítottam mitől ezen végtagja lebénult. Bal kezemmel a vállamon átdobott fegyver övről akasztottam le egy kést és vágtam végig hosszában a másik kezét. A meglepettségtől lesokkolt embert ezek után egy határozott mozdulattal földre taszítottam és tarkójára léptem fele testsúllyal. A körülölelő sötétségben sárgán izzó szemeimmel rá tekintettem az ember alakot öltött nőre előttem majd hozzá szóltam: "Ki vagy és miért üldözött a vadász?" Hogy nyomatékosítsam a helyzetet egy szinte már villám gyors mozdulattal egy harmadik kést is leakasztottam és a feje mellé a betonból készült falba állítottam egy határozott dobással.

A megmentőmre pislogtam meglepetten, majd néztem, hogy hogyan adja meg a vadásznak azt, ami jár neki. Chhhh... s még ők panaszkodnak, hogy ők az összes vadászok közül a nem közkedvelt népség listáján szerepelnek, a vámpír és vérfarkasvadászokkal az élen.  Gondolkodni sem volt azonban időm, amikor érzékeny füleimmel fémes, suhanó hangot hallottam, majd egy kés repült a fejem mellett lévő beton falba, míg a fegyver gyorsasága által keltett apró szél belekapott az azon az oldalon lévő puha tincseimbe. Felhúzom egyik szemöldököm kérdőn, miközben borostyánsárga szemeim érdeklődve csillannak meg, persze, nem jobban, mint máskor.
- Oooh, most ettől kellett volna megijednem, Nagyfiú? - kecsesen, s egyben viszonylag könnyedén húzom ki a kést a falból, majd ujjaimmal lassan végig simítok a hegyén. Kitűnő munka, dobókés, egyedileg készült, s ha jól érzem, nem akármiből. Teljesen hirtelen és váratlanul dobom el a kést, ami levágja a vadász jobb fülét, a fröccsenő vér látványára kéjes kuncogás hagyja el ajkaimat, miközben a hallószerv puhán, emberi érzékszervvel nem észlelhetően landol az egyik kisebb tócsában.  
- Szerintem te is hallhattad a nevemet. Híres vagyok.. A botrányaimról, főleg alvilági körökben. “Szökött menyasszony, lemészárolt, nagy múltú nemesi család” - névvel még cikk is készült, s a nevem nem fontos, ha nem olvastad vagy nem hallottad a pletykákat, nem én foglak megismertetni magammal. Mindazonáltal tartozom neked valamivel, tudom, hogy nem miattam csináltad, valószínűleg személyes dolgod volt vele, ugyanakkor ennek köszönhetően nem haltam meg itt vérbe fagyva. Tudok kínálni.. Pár elég ritka portékát, fegyvereket is, varázskönyvet, idézésről pergameneteket. Csak mond el, hogy mi az ára, és engedj utamra.
Kíváncsi vagyok, hogy reagálná, ha hamis, elátkozott, vagy hasznavehetetlen portékát ajánlanék neki. Szemeim erre a gondolatra újra felcsillantak, ajkaimat kéjes félmosolyra húzom.

Eléggé meglepett a nő reakciója, de világossá tette ki ő. Felvettem a földről a kést mit vissza dobott majd a fájdalomtól és félelemtől lesokkolt emberhez hajoltam, két markomban pihenő pengéimet vállaiba szúrtam majd elkezdtem elemelni a földtől, addig húztam felfelé míg térdre nem magasodott. A még helyén levő füléhez közelítettem arcom és szóltam: "Mond, te is tudod ki ő?" A vadász sokkosan remegve vette a levegőt és nem szólt semmit. "Hát persze, hogy tudod ki ő." Szólítottam meg újra az áldozatom, közvetlenül a szavaim után jobb vállából kivontam a késem majd torkába mártottam.
Kiegyenesedtem és megropogtattam hátam. "Lyliette, a csaló, én ezen a néven ismerlek. Nem régiben utasítottam vissza egy felkérést a megölésedre." Miközben a Démonhoz beszéltem a késeimet és pengémet összeszedtem, a vért lenyalogattam róluk illetve egy üveget is megtöltöttem a halott vérével.

- Hmmmm... És most megkéne lepődnöm, Szépfiú? – kívülről érdektelen vagyok, erre mutat rá az is, hogy magam fele fordítom tenyeremet, behajlítom ujjaimat s fekete körmeimet nézegetem. Belülről azonban... Aggódom. Biztos az egyik ügyfelem ígért értem szép summát, s valószínűleg nem is kis aranykupac üti majd az erszényét annak, aki elve -bar inkább holtan- leszállít engem neki. De kis cunci, s meg nem is piti alakokat bérel fel, akikkel elbánnék, aaah, dehoogy. Hirtelen nézek borostyán szemekkel a megmentőmre, majd a legvérlázítóbb, démon nőkre jellemző bűnbe csábító mosollyal lepek fele, térd felett erő, bőr magassarkú csizmám lágy, nőiesen kopogó hangot hallat, amikor megállok előtted. - Nem tudod véletlenül, hogy ki volt a megbízó? Eléggé hálás lennék neked, ha segítenél nekem. Megfizetnélek, természetesen te magad választhatsz érdekes s értékes portékáim közül, s a dupláját tudom adni az aranynak amit kínáltak értem, vagy ha úgy akarod, akar drágakövekkel is fizethetek, esetleg... Neked kellő információkkal. Nevekkel, címekkel, tartózkodási hellyel, stb.
Gyengéd csábítással érek mellkasához, majd finoman lefelé vezetem kezemet. Nem tűnik olyannak, aki bárkivel lefeküdne, de... Remélem hat majd a csábom. Igaz, szűz lévén csak a kíváncsiságommal egybekötött természetes bujaságomra hagyatkozhatok. Éreztem izmait, férfias illatát, mire bele-beleremegtem majd hátrébb lépek, mielőtt esetlegesen mégis megölne vagy eltörné valamimet, hiába a gyors gyógyulás, értelem szerűen épp eszű lénye nem menne önként egy ilyen veszélyes férfi közelébe,  pláne, ha az meg esetlegesen dühös is. Hiába, valahogy mindig kísértem a sorsot, csak most vissza ne üssön. Hogy oldjam a hibám okozta hülyeséget leülök a padra, a hulla mellé kecsesen. Démon vagyok, s bár nem egy Succubus, azért én is vágyom fajtám miatt a testiségre, s valljuk be, eltekintve attól, hogy puszta kezével elérhetné, hogy alulról szagoljam az ibolyákat, azt be kell látnom, hogy gyönyörű példánya a férfi nemnek. Kedvtelve futtatom tekintetem rajta újra és újra, míg észre nem veszi.