Hólepte vidék

Tárgy: Hólepte vidék Vas. Jan. 28, 2018 4:07 pm

Ha a hideg környezetet szereted, vagy csak mindened a hó, akkor ez a Vidéki falu pont neked való. Különleges klímájának köszönhetően mindig fagypont alatt van a hőmérséklet, szinte borítékolható az állandó hózápor. A közlekedés itt már rég nem elérhető, ezt a területet csak csákányokkal tudod megközelíteni.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Már kora reggel elkészültünk. Aludni sem feküdtünk le, hogy mihamarabb elindulhassunk. A hajó lassan indult el a vízen. A tornácnak támaszkodva figyeltem az ébredező napot, amely még alig bújt ki a tengerfenékről. A szemeim szinte égtek már a fáradtságtól, lassan lopva egy-két pillanatot hunyom le a szemem, majd egy hatalmas ásítással szakítom meg a folyamatot és hátra tekintek. Heidi tárul a szemem elé, ő sincs jobb bőrben. Közelebb lépek hozzá. - Dőlj le! Egész éjjel fent voltunk, rád fér a pihenés! Úgy is van bőven időnk pihenni, hiszen másfél két nap az utazás, a széltől függően. - magyarázom neki a tudományomat, remélve, hogy lepihen. - Meg is mutatom a kabinodat, ha nem tudod merre van. Csak neked van kialakítva, kényelmes szénával tömött ágy van kialakítva benne, azon nyugodtan tudsz pihenni. Ha jól tudom még egy jelző is bevan helyezve a kabinba, ha szükséged lenne valamire, csak meghúzod azt a madzagot, ami jelez a cselédek kabinjába. - lépkedünk lefele a hajó falépcsőjén, majd megállunk egy világosabb fából készült ajtónál. - A kabinod, kedvesem! - nyitok neki ajtót.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

Holgernek nem kellett kétszer mondania: ahogy a nő feje a párnához ért, már aludt is. Bár, határozottan több energiája van és a bőre színe sem annyira sápadt, mint akkor, amikor a szüleivel élt... még mindig könnyen elfáradt. Az álmaiban keveredtek az elmúlt nap történései, a látomás, a szüleinek és bátyjának égető hiánya... végül a hajó egy nagyobb imbolygására felriadt.
A kabin apró ablakán csak a sötétségben utat törő holdfény szűrődött be. Átaludta volna az egész napot? Megigazította a frizuráját, felkapott magára egy melegebb stólát és felsietett a fedélzetre.
A hajó meglepően üres volt, csak néhányan dolgoztak a fedélzet különböző pontjain. Heidi a hajó tatjára sétált és a korlátnak támaszkodva nézte hol a vizet, hol a csillagos eget. Fogalma sem volt hány óra lehet, csak belefeledkezett a gondolataiba.
-Hát te miért nem alszol? Nem biztonságos itt állnod az éjszaka közepén. -lépett mellé Holger, kissé árkos szemekkel, amiből Heidi arra következtetett, hogy a férfi indulás óta nem aludt.
-Kezdesz kicsit paranoiás lenni. -akaratlanul is elnevette magát és legnagyobb meglepetésére a férfi is elmosolyodott. Egy pár másodpercig csak némán nézték egymást. Heidi elmélyedt a férje sötétbarna szemeiben. Olyanok voltak, mint a csillagos ég, ami körbevette őket. Már nem is tudja, hogy történt, de lassan megcsókolták egymást.
-Öhm, azt hiszem, visszamegyek a kabinomba. Reggel találkozunk. -végigsimított Holger arcán és pillangókkal teli gyomorral sétált vissza a kabinjához.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Nem tudtam mire vélni Heidinek a viselkedését. Talán most először volt kedves velem, bár ez sem igaz. Napról napra egyre másabb lesz, vagy lehet, hogy végre megismerhetem kicsit más oldalát is, nem tudom, de ez az érintés... Beleborzongok a gondolatába, annak ahogyan az arcomon simított végig. Akaratlanul is vigyorogni kezdtem, akár a tejbetök, még a kapitány hírére sem tudtam igazán letörölni a mosolyt az arcomról.
- Ki kell kötnünk! - mondta határozottan a kapitány.
- Miért is? - kérdeztem vissza egészen nyugodtan magamhoz képest.
- A csillagok állásából arra következtettünk, hogy vihar lesz, így ésszerű lenne valahova kikötni, mert több napos vihart nem fogunk túlélni! Van is egy kis sziget nem messze. Ha kedvez a szél reggelre már ki is köthetünk.
- Milyen sziget? Merre? - néztem körbe.
- Szabad szemmel így nem igazán észrevehető. - kuncogta el magát a kapitány.
- Még ne döntsenek semmiről. - sóhajtottam egyet, hiszen végre realizálni tudtam, mi is történik.
Szólnom kéne Adelheidenak, vagy elég ha én döntök. Végül is én vagyok a férfi... De neki is fel kell készülnie.
- Szeretnék egy kis időt kérni, és akkor majd elmondom mit is fogunk csinálni! - néztem a kapitány szemeibe.
- Jobb lenne ha igyekezne! - figyelmeztetett engem.
- Ne sürgessen! - ráncoltam össze a homlokomat idegesen, majd faképnél hagyva a kapitányt, Heidi kabinja felé vettem az utat.
Az ajtaja elé érve megtorpantam. Eszembe jutott a puha, gyengéd simítása. Olyan rég nem éreztem ilyet. Nagy levegőt vettem, és kopogni kezdtem az ajtaján, ami talán az ő kecses és érzékeny füleinek talán dörömbölésnek hatott.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

-Igggeenn...? -kérdezte halkabban, mint ahogy szerette volna. A takaróba csavarodva, mély álomból ébresztette fel az ajtódörömbölés. Várt pár másodpercet, megdörzsölte a szemét és felült az ágyban.
-Igen? -ismételte meg hangosabban.
-Heidi... -lépett be Holger a nála sokkal kisebb ajtón. -Készülj fel, kikötünk egy szigetre. El kell kerülnünk a vihart.
A nő csak álmosan bólintott egyet, pár másodpercig kínos csend támadt, majd a férfi kisétált és becsukta az ajtót. Szívesen ébredezett volna még a puha ágyban, de hirtelen egy hatalmas csattanás rázta meg a hajót. Alig bírt felállni, annyira imbolygott alatta a fapadló, az ablaküvegnek újabb és újabb hullámok csapódtak. A fedélzetre érve teljesen elképedt; az egyik árbóc teljesen eltört, a romjait próbálták eltakarítani, miközben a tenger hatalmas hullámokkal csapott le újra és újra. Az ég teljesen beborult, a legénység ember feletti erővel próbálta egyben tartani a hajót.
A szemeivel Holgert kereste kétségbeesetten, de sehol nem találta. Szeretett volna segíteni a küszködő legénységnek, de a fizikai erejének nem vennék hasznát...
-Azonnal menjen vissza a kabinba hölgyem! -kiabálta neki a kapitány, miközben a kormányt próbálta tartani két másik matrózzal együtt.
Erre valahogy Holger is felfigyelt, mert pillanatokon belül ott termett a felesége mellett és a kezénél fogva megpróbálta visszavezetni a lépcsőkhöz. Már éppen odaértek volna, de a szél olyan erősen fújt, hogy szinte lehetetlen volt talpon maradni.
A távolban lecsapott egy villám, megvilágítva ezzel a sötét eget. Holger egy pillanatra elveszítette az egyensúlyát, a hajó fedélzetére csapó óriás hullám pedig lesodorta őt a tengerbe. Heidi a korláthoz rohant, de alig látott valamit a sötétben. A nedves haja az arcához tapadt, reszketett az átázott ruhában és minduntalan Holger nevét kiabálta, de nem érkezett válasz.

Fogalma sincs, hogy történt, de valahogy a kabinjában ébredt. A ruhája még mindig kissé vizes volt. Azonnal kirohant a fedélzetre és Holgert kereste. A víz most nyugodtnak tűnt, az ég türkízen ragyogott, szinte nyoma sem volt az esti viharnak.
-Nem találtuk meg. -lépett elé a kapitány aki tisztelgése jeléül levette a kalapját.
-Akkor nem keresték eléggé! -emelte fel a hangját Heidi. A korláthoz rohant és vadul páztázta a tengert. -Most hova tartunk? Hova megyünk?
-Kikötünk a szigetre. A hajó nem bír ki még egy vihart.
Heidi már nem látva a könnyeitől, továbbra is a tengert kémlelte, hátha feltűnik neki egy ismerős arc. Egyszerűen nem, nem tudta elhinni... nem tudta felfogni... ez nem lehet.

Eközben Holger elkezdte újra érezni a kezeit, a lábait, a hátába nyilaló fájdalmat. A csukott szemhéján keresztül is érezte a nap sugarait, a homok súrlódó ízét a szájában.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

A tenger, akár vad a prédáját úgy habzsolt magába. Éreztem, ahogy az orromon és a számon keresztül hatol belém a tenger sós vize, hogy tüdőmben lévő levegőt ő váltsa fel. Az összes erőmet összeszedtem, kapálózva próbáltam a felszínre jutni, de minden egyes kisebb levegővételem után, hosszú percekig elhúzódó háború vette kezdetét. A víz nem akarta, hogy élve szabaduljak fogságából, s már lassan én sem akartam. Egyre nehezebb lett a testem, a tüdőm, a levegő befogadása. Lassan merültem a habok közé, ahol szemeimet sem bírtam már kinyitni. A fejemben lévő gondolatok halványodni kezdtek. Csak néhány emlék foszlány villant elém. Maja, láttam amint tűzzel a szemében néz rám, majd elvigyorodik. Mindig ezt csinálta, ha valami olyat talált ki, amit nem igazán kellett volna, ám én imádtam ezt a nézését. Hiányzik, hány éve már hogy nem láttam, hogy nem érintettem a bőrét, nem éreztem az illatát, talán... talán így lesz a legjobb. Végre újra láthatom. Teljesen belenyugodtam a halálom gondolatába, és már az a csekély ellenkezésem is megszűnt, ami még halvány reményét látta a túlélésnek. Elsötétedett minden, megnyugodtam, ez volt a létem a földön.
- Nem! - szólalt meg egy hang, egy ismerős női hang. Ez.. ez nem Maja hangja, de még is oly kellemes, oly lágy a szívemet felmelegíti. Adelheide hangja volna?
A lány arca tisztán jelent meg előttem, tisztábban mint eddig bármi. Előttem állt, és homlokát összeráncolta, szemöldökét összehúzta és úgy mondta, nem is kiabálta, hogy: ,,Nem!"
- Nem ez a te utad! - hallottam újra a lány hangját, ám vékony hangja lassan elmélyült, mint egy kisfiúé, ki a legénykorába lép.
Nehezen nyitottam ki a szemem, ám szemeim előtt nem Adelheide volt, hanem egy aggastyán öregember. - Végre, csak hogy észbe kaptál fiam!
- Hmm... - próbáltam megszólalni, de a tenger maró íze és a homok, mi elfoglalta tüdőmet, nem igazán engedte.
- No, elvitte a cica a nyelved? - szólalt meg gúnyosan az öreg.
- N...nem! - nyőgtem ki végre valami emberi szavakra emlékeztetőt.
- No, fiam! Kapaszkodj belém, és szedd össze az összes erődet. - karjaival nyakam és hónom alá nyúlt. Én is összeszedtem összes erőmet, amit csak tudtam, s kettőnk próbálkozása sikeresnek bizonyult. Két lábra álltam és lassan, segítséggel döcögtem tovább az öreggel. Nem tudom mennyi idő telhetett el, az úton a férfi egyetlen szót sem szólt, csak miután egy fa viskóhoz értünk. Ott megtámasztott a falnál és ajtót nyitott, majd a házon belül az ágyra helyezett.
- A nevem Artúr! - mutatkozott be. - Téged milyen néven illetnek?
- Hol... Holger! - nyögtem ki.
- A neved alapján nem tűnsz Szász földi szülöttnek, igazam van-e?
- Nee..nem!
- Mi keresni valója itt egy külhoni embernek? Vendégségbe jöttél? Vagy új életet próbálni?
- Nem tartozik... rád! - zártam le a kérdéseit.
- Értem! - mosolyodott el az öreg. - No, nem is tartalak fel. Ha van kedved megváros a főztömet, ha meg szűk az időd, akkor uccú, irány dolgodra, én is azt teszem majd.
Egészen megtetszett az öreg, nem cicózott, kimondta a gondolatait.
- Maradok! - válaszoltam neki.
- De csak ebédig! - határozottan jelentette ki Artúr. - Amint mondtam, megmondtam, nekem is vannak még dolgaim. Esetleg a sziget szívébe elkisérlek, úgy is ottan van dolgom, de aztán fel is út, le is út vége az ismerettségünknek.
- Rendben! - egyeztem bele ajánlatába. Úgy sem maradhatok sokáig, meg kell találnom Adelheidet, ha kell újabb hajót kell bérelnem, csak hogy miből? Nagyokat sóhajtva merültem gondolataimba, míg az öreg előkészítette az ételt, majd feltette főzni.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

Pár óra múlva a dühe átfordult csendes elkeseredésbe. Nem mozdult a korlát mellől, órákon át szólongatta Holgert, hátha feltűnik valahol... majd lassan leült, a fa korlátba kapaszkodott és némán bámult maga elé.
A gondolatai cikáztak, újra és újra végigjátszotta a tegnapi eseményeket; amikor utoljára nézett Holger sötétbarna szemeibe, mielőtt a férfit végleg elnyelte volna a tenger... Fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen most. Hogyan tovább? Költözzön haza a szüleihez? Nem szívesen maradt volna a birtokon, ezek után... talán a legénység sem sokáig tűri meg Őt...
Adelheide ezen számításai természetesen teljesen alaptalanok voltak. A kapitány nagyon is a szívén viselte a nő sorsát, félóránként kérdezgette, hogy szüksége van-e valamire, felajánlotta, hogy a kabinjába kíséri, de Heidi nem igazán volt magánál. Csak kisírt szemekkel ücsörgött, szőke fürtjeibe belekapott a szél.
-Öhm, Adelheide. -lépett mellé a kapitány. A nő nem nézett fel, úgyhogy leguggolt mellé. -Mindjárt kikötünk a szigetre. Én és az embereim szerzünk új alkatrészeket a hajóhoz, pár nap alatt megjavítjuk, aztán visszafordulunk.
A kínos csendet csak a tenger hullámainak susogása törte meg.
-Öhm, van itt egy helyi piac, ha gondolja...
-Komolyan azt hiszi, hogy... gyümölcsöket szeretnék nézegetni? -nevetett fel Heidi gúnyosan. A kapitány csak bűnbánóan lehajtotta a fejét és megfogta a nő kezeit.

A hajó viszonylag zökkenésmentesen kötött ki az egyik stégnél. A legénység azonnal munkához látott, Adelheide pedig úgy döntött, inkább sétál egyet a szigeten.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Hamar elkészült a leves és már a szaglásom is egészen visszatért. Az illatoktól a nyálam is összefutott a számban.
- Hát egészségedre fiam! - emelt felém egy gözölgő fa edényt Artúr.
Kanál híjján a tányér szélét használtam az étkezéshez. Szürcsölve ittam a tányérból a meleg levest, olyan jól esett mint még eddig soha semmi. Mikor kiürült az edény, karomat a számhoz emelve megtisztítottam az arcomat.
- Ez aztán isteni volt! - köszöntem meg az öreg szívességét.
- Becsüld meg! - válaszolta, majd gondosan egymásba helyezte a saját és az én edényemet. - No, most hogy ettünk, ismerkedtünk, s még heverésztünk is, indulhatunk utunkra! - adta ki a parancsot.
Kikeltem az ágyból, összeszedtem magam, ám a ruháim még mindig csurom vizesek voltak. A nedves anyagtól reszketni kezdtem.
- Látom még nem száradtál meg... - mért végig engem. - No, egy utolsó jó tett sose árt! - körbe pillantott és egy kosár felé vette az irányt, amiből ki is húzott egy elég más módi hacukát! - Nesze fiam! Kapd fel magadra, aztán gyere!
Sajnáltam a jó bőr ruhámat, de úgy véltem, hogy az ember megérdemli ezt a gúnyát azok után, hogy ennyit segített nekem.
- Köszönöm! - kezdtem átöltözni. Kissé szűkös volt a ruha, de még mindig jobban éreztem magamat benne, mint a vizesbe.
Elindultunk hát a sziget életdúsabb fele felé. Elértünk a kikötőig, ami az emberek zsongásától volt hangos.
- Isten legyen veled fiam! Figyeljé leközelebb, mert nem lehetek mindig ott, hogy jobb kezemet nyújtsam! - búcsúzott el tőlem Artúr, majd olyan gyorsan szedte a lábát, ahogy öregek sose.
- Isten veled! - kiáltottam utána és elindultam, hátha találok valakit, aki segít megtalálni Adelheide hajóját a tengeren.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

Maga sem tudja miért, de a nagy sétálás közepette a lábai mégis a piac felé vitték. A sétány tele volt a különböző árusok standjaival, zajlott az élet, zsibogott a nép. A nap már ilyen kora reggel is eléggé égette Adelheide bőrét, nem szokott hozzá ehhez a trópusi időjáráshoz.

-Jó reggelt. -köszönt halkan egy idős úrnak, aki a portékáit rendezgette maga körül.

-Üdvözlöm, szép Hölgyem! Mi járatban errefelé? Csak nem egy kalapot szeretne vásárolni? -kérdezte széles mosollyal, majd különböző kalapokat próbált rá Heidi fejére. Az egyik, egy vajszínű szalmakalap, széles karimával neki is megtetszett. Megállapodtak az árban, de az árus szinte így is ingyen adta.

-Hogy hívják, kedvesem?

A nő bizalmatlan pillantást vetett az öregemberre, aki nevetve hozzátette.

-Nem szeretném elfelejteni a nevét, ha újra látok egy Önhöz hasonló szépséget.

Ezen azért már Heidi is elmosolyodott. Még, hogy Ő szépség.

-Ehm... Adelheide.

-Sejtettem, hogy ilyen gyönyörű név társul a gyönyörű viselőjéhez. Artúr, szolgálatára. -az öregember fejet hajtott és a szemét Heidi gyűrűjére emelte. -Húha, ritkán látok igazi borostyánt. Bizonyára nemes ember a férje.

A gyomra újra görcsbe rándult és elhúzta a kezét Artúr szeme elől. Hirtelen eszébe jutott, hogy talán nem lenne illendő ezután, ha feketén kívül mást is hordana... nem, ebbe most egyszerűen nem tud belegondolni... újra felvillant előtte az a pillanat, amikor Holger a tengerbe zuhan... úgy érezte, menten elájul.

-Hölgyem? Hölgyem?
-Azt hiszem, jobb ha visszamegyek a ... hajóhoz. Köszönök mindent.
Nem igazán hallotta a választ, nagyon zsongott a feje. Feltette a fejére a kalapot és elindult a kikötőhöz vezető úton. Illetve csak reménykedett benne, mert látni már alig látott a könnyektől.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Hirtelenjében nem tudtam merre is menjek, ám ekkor megpillantottam egy hajót kikötni. Ez a mi hajónk volt. Vajon Adelheide rajta van? Biztonságba van? Elkezdtem a hajó felé sietni, amint odaértem pásztázni kezdtem, hátha látok egy ismerős arcot. Egy fehér sapkás, csíkos pólós matrózt pillantottam meg.
- Hé! - szóltam neki oda. - Hol van ennek a hajónak a kapitánya? - kérdeztem meg.
- Há' honné tudjam? Mi vok én, tán mindent tudó látnok, vagy tán én lettem a kikötő mester? - válaszolt gúnyosan vissza.
Fogaimat megvillantottam a kölyök számára, majd hanyat fordúltam és tovább keresgéltem. Jó pár embert végig kérdeztem, mire sikerült egy értelmes információt kicsikarnom valakitől.
- A kapitány? Oh, hát annak az első lépése a közeli kocsma volt! Öregem, hát nem tudod, hogy ezeknek mind az az első, ha partot érnek?
- Nem, de köszönöm! - indultam egyből a kocsma felé, ahonnét épp kifele jött a hajónk kapitánya. - Hol van?
- Ki? Mi? - zavartan nézett rám. - Holger? Te élsz? Hál' Isten!
- Igen, élek... De ez lényegtelen.. Hol van Adelheide? Mit csináltatok vele?
- Nyugi, nyugi! Vigyáztam rá, pont úgy ahogyan azt kértem. Akár a két szemem világára. Ahogy kikötöttünk ellófrált valamerre. Gondolom gyászol téged.
- Mi? - lepődtem meg a férfi kijelentésén.
- Hát igen... Miután a vízbe estél és nem találtunk... Elszontyolódott, ahányszor csak láttam a kisírt szemeivel pillantott rám.
- Meg kell találnom! -mosolyodtam el, magam sem tudom, hogy miért.
Szaladni kezdtem, úgy éreztem magam, mint aki repülni készül. A nagy rohanásba, egyszer csak valaki belém ütközött.
- Hé, figyelj az orrod elé! - szóltam a kalapos kislányra, aki lassan nézet fel rám. - Hei.. Heidi? - csillantak fel a szemeim, ám amikor megláttam a könnyektől ásztatott szemét, mosolyom lehervadt. - Mi a baj? - simítottam végig az arcán.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

-Te... úristen, tényleg Te vagy az? -suttogta Heidi és elkezdte nyomkodni a férfi arcát, mint aki maximálisan meg akar győződni róla, hogy nem kísértetet lát.
Amikor Holger végigsimított az arcán, még Ő is meglepődött, de hirtelen a férfi nyakába borult. A magasságkülönbség miatt egy kicsit kellemetlen volt, de Holger, kissé megemelve Heidit, viszonozta az ölelést.
-De... hogy? Mi történt Veled? Azt hittük a tengerbe vesztél. -a végén kicsit elcsuklott a hangja. Holger átkarolta a nőt és elindultak vissza a kikötő felé.
-Azt hiszem, megmentettek az Istenek.
Heidi csak elmosolyodott. Olyan nyugalom és boldogság áradt szét a szívében, hogy azt hitte, menten kicsordul.
A kapitány már messziről vigyorgott a közeledő párra. A hajó egyenlőre még nem állt készen az utazásra, úgyhogy legalább két éjszakát kell még tölteniük a szigeten. Holger és Adelheide a délután további részét egymás társaságában töltötték: a tengerparton sétáltak és beszélgettek, bejárták a piacot, a környező falukat.
Rengeteget megtudtak egymásról, Heidi úgy érezte, hogy végre őszinték lehetnek egymáshoz.
-Szóval. -megköszörülte a torkát és a férfira nézett. A homokban ücsörögtek és nézték a lemenő napot, ami aranylóan világította meg a tájat. -Mesélsz nekem Majáról?

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Kevesebb csodás dolgot láttam már, mint a mostani naplemente. Adelheide és a kezem lassan már összeértek. Egy csodás nap, csodás zárása lett volna az a pillanat, ha Heidi nem hozza fel kérdését.
- Te honnan tudsz Majáról? - lepődtem meg a kérdésen, hiszen mondhatni hogy szinte senki nem tudott a Maja és köztem lévő érzelmekről. Talán csak néhányan, azt tudták, hogy gyermekkori barátok vagyunk, de csak ennyi.
- Réggeben, álmodban az ő nevét mondogattad. - válaszolt a lány.
- Mi? - lepődtem meg, majd a hajamba túrtam. - Miért akarsz tudni Majáról? Csak fájdalmat okozna neked és nekem is, ha tudnál róla. - lesütöttem a szemem. - Adelheide, te mit érzel irántam? - néztem a lány szemébe. - Szerelmet? Együttérzést? Gyűlöletet? - felsóhajtottam. - Ha ki tudod fejezni az érzéseidet irántam, és esetleg a szeretet, vagy a szerelem keveredne a válaszodba, akkor fel se fognád ki volt Maja, de ha nem is érzel semmit akkor se. Nem tudok neked mesélni addig róla, még azokat az érzéseket meg nem tapasztalod, mint én. Mondhatjuk úgy is, hogy soha nem értenéd meg ha mesélnék róla. - felálltam. - Későre jár, ideje visszatérnünk a hajóra, vagy keresnünk kéne egy olcsó fogadót! - lenyújtottam a kezemet a lányért. - Hol akarsz aludni a mai este folyamán?

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

-Hát, jó, bocs, hogy felhoztam. -húzta fel a szemöldökét a lány. Holger segítsége nélkül feltápászkodott a homokból, leporolta a hófehér szoknyáját és feltette a tegnap vásárolt kalapot.
Egészen elképedt a férfi válaszán. Legszívesebben kiabált volna vele... megpofozta volna. De nem tette. Nem szólt inkább egy szót sem. Egyébként is, nem teljesen mindegy, mit érez iránta? Holger úgyis Maját szereti... látszik rajta. És bármit is érez, már házasok. Semmi nem választja el őket, csak a halál... a halál. Újra átfutott az elméjén a pillanat, amikor a férfit lesodorta a víz a hajóról. Valahogy mostmár kecsegtetőbbnek tűnt a gondolat.
Holgerre pillantott, aki csak csendesen sétált mellette. Ez a csend egészen feldúlta Heidi lelkét. Úgy kezeli mint egy gyereket, aki soha nem érzett, tapasztalt semmit!
-Nekem jó lesz a kabinom. -válaszolt sértődötten.
Az este további része csendben telt, Heidi nem volt hajlandó Holgerhez szólni, aki szintén megérezhetett valamit a dologból, mert inkább a hajó körüli teendők kötötték le.
-Remek hírem van. -lépett be a kapitány a terembe. Holger és Adelheide a vacsorájukat fogyasztották, síri csendben. -Sikerült elintézni mindent, holnap reggel indulunk tovább.
A kapitány mosolya lassan lelohadt a levegőben gyűlő feszültség miatt.
-Köszönjük. -Heidi a kapitányra mosolygott és felállt az asztaltól. -Azt hiszem lepihenek, reggel találkozunk.
A kabinjában egy rózsaszín párnába temette az arcát és arról ábrándozott, hogy újra otthon van... újra láthatja a szüleit, a bátyját...

Másnap reggel nagy dübörgéssel indult útnak a hajó, mire Heidi felébredt, már javában a tenger hullámait szelték. A kabinja apró ablakán bámulta a víz, hol türkíz, hol mélykék árnyalatait.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Nem értettem a lány sértődöttségét, de úgy voltam vele felesleges is lenne ezt bolygatni, akár a vihar, majd ez a hiszti is elvonul és újra kisüt a nap. Kora reggel indult útnak a hajó, a nap még alig jelent meg a horizonton.
- Tüskés az ágyad? - kérdezte meg mókásan a kapitány, miközben elővette fából faragott pipáját a zsebéből.
- Csupán csak eleget aludtam az elmúlt napokban. - válaszoltam nyugodtan.
- Még is csak igaz, hogy nagy szerelemnek, nagy szar a vége?
- Miről beszélsz? Ez nem szerelem... Tudhatnád jól, hogy nem szerelemért esküdtünk, hanem azért, hogy létrehozzunk egy erős és rendkívüli szövettséget.
- Tegnap még nem ez látszott. - gyújtotta meg a megtömött pipáját.
- Vak vagy, vagy csak bolond... Ki tudhatja... - ráztam meg a fejemet. - Nem mondom, hogy nem kedvelem azt a lányt, de ide nem valóak az érzelmek, ha hagynám elkalandozni a tudatomat, nem válna belőlem jó vezető, hiszen akkor bárki elcsavarhatná a fejem.
- Persze... persze.. - bólogatott a férfi. - Raktároztam egy kis rumot, van kedved inni egyet?
- Végül is, ártani nem árthat, nem igaz? - vigyorodtam el és együtt elindultunk a hajó fenekébe, ahol a rakományokat szállították. Egy hatalmes láda előtt álltunk meg, amit a kapitány felfeszített. A ládában szépen sorakoztak fel egymás hegyén, hátán a sok alkoholos párlattal megtöltött üveg.
- Ez a szép rakomány! - dicsértem meg, majd a kezembe nyomott egy üveget belőle és őmaga is keblére ölelt egyet.
Visszamentünk a fedélzetre, s mindketten fogunkkal szabadítottuk meg palackunkat a parafa dugójától.
- Proszit! - szólalt meg a férfi.
- Neked is! - koccintottuk össze a két üveget és vedelni kezdtünk.
Az idő csak úgy röpült, nem tudom mi végett. Talán az alkohol hatása lehetett... A fejem könnyebbnek érződött és a gondolataim is furcsák voltak. Isten tudja miért, de elindultam Heidi kabinja felé, majd amikor az ajtaja elé értem ordítani és dörömbölni kezdtem!
- Tudni akarod még mindig ki is volt Maja? Ennyire fontos ezt megtudnod, hogy még hozzám sem szólt? Tudd meg, hogy nem érdekel, hogy megsértődtél. - úgy éreztem, hogy teljesen összefüggő mondatokat vágog a lány fejéhez, de valójában azt sem tudtam hol vagyok, vagy hogy mit is akartam ebből a tettből kihozni.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

Az apró ablakon keresztül bámulta a víz hol türkíz, hol mélykék árnyalatait. Hajnaltájt lehetett, mert a napfény még nem érte el a kabinját.
A reggeli csendet azonban hamar megzavarták; Holger, mint valami ámokfutó kezdett kiabálni és dörömbölni a nő ajtaján. Nem is igazán értette, hogy mit beszél és nem is szándékozott neki ajtót nyitni. Még mindig neheztelt rá a távolságtartása miatt és félt is a férfitől, amikor az alkohol a hatalmába kerítette... a legjobb, ha megvárja, amíg kijózanodik.
Pár órával később, a hajó elcsendesült, Heidi pedig kettesben megreggelizett a kapitánnyal. Holger kihagyta a nap első étkezését és mint utólag kiderült, a hordóraktárban talált magának egy csendes alvóhelyet.
-Köszönöm, hogy nem hagy egyedül. -mosolygott a férfire és tovább majszolta a gyümölcsöket. Csodás volt az idő, sütött a nap és a vad szél helyett, csak lágy szellő simogatta a hajó fedélzetét.
-Ugyan. -nyugtázta a férfi, akinek a szeme alatti karikákból arra lehetett következtetni, hogy Holger az éjjel nem egyedül szórakozott. -Adelheide... ha megenged egy kérdést. Tud bármit az úticélról, hogy hová és miért pont oda megyünk?
-Öhm... kaptam, illetve Holger kapott egy levelet, bár nekem volt címezve... -amikor újra eszébe jutott a levél körüli kellemetlenség, hirtelen hányingere lett. Félre is tolta a tányérját és inkább ivott egy nagy pohár vizet. -Valamilyen szövetséget kell megkötnünk, azt hiszem.
A kapitány csak bólintott. Kissé furcsának találta, de nem akart tolakodónak tűnni, ezért hát több kérdést nem tett fel.
A délelőtt eseménytelenül zajlott, Adelheide a fedélzeten pihent, az egyik viszonylag stabil székben és olvasott. Végre, volt ideje olvasni... mielőtt elindultak, elcsent Holgerék könyvtárából egy régi és poros könyvet, a már kihalt és feledésben levő népekről.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Mindenem fájt miután felébredtem a rakományok között. Ez az istenverte rum igazán erős volt. Csak halovány emlékfoszlányaim voltak, de nem igazán érdekeltek. Feltápászkodtam a földről és felmentem a hajó fedélzetére. A fedélzetre érve az égre pillantottam. A nap már bőven nyugaton ékelkedett, így olyan délután lehetett már, mikor sikerült felkelnem. A fejem hasogat és a hajó ringatózása nem sokat segített rajta. A kapitány vigyorogva lépett közelebb hozzám.
- Végre felkeltél? Kihagytad az étkezéseket!
- Tudom.. ne is mond! Olyan éhes is vagyok, hogy egy fél marhát megtudnék enni egyedül és még a fejem is fáj.
- Ha gondolod szólok a hajószakácsának, hogy csináljon valamit számodra.
- Elfogadnám! - válaszoltam. - Adelheid? Tudsz valamit róla?
- Szerintem remekül szórakozik! - válaszolta a kapitány. - Talán jobban, mint amikor mellette vagy.
- Cöh.. Szórakozzon! Bánom is én! Senki nem akarta, hogy velem jöjjön! - közöltem kissé sértődötten a válaszomat.
- Nade, hogy ne korogjon feleslegesen a gyomrod, szólok a szakácsnak! - el is suhant a férfi, én pedig ott maradtam egyedül, nekitámaszkodva a korlátnak. A tenger sós illatta hol erősebb, hol gyerngébb volt. A fejem felett szólalt meg egy ember gyermeteg hangon.
- Idegen hajó a láthatárooon! - felnéztem az árbócra. Egy csíkos polós, aprócska fiú ült a tetején. A korát nem tudtam megtippelni, hiszen ahhoz elég messze ült.
- Micsoda? - néztem körbe, amikor megláttam én is a távolba egy aprócska hajót. Körülöttem mindenki olyan hevesen kezdett dolgozni, hogy nem értettem a helyzetet. - Mire fel ez az izgatottság, kilóméterekre van az a hajó tőlünk.
- Sajnos ez mind hiába való! - lép a semmiből mellém a kapitány. - Nem kockáztathatunk! Veszélyes helyeken utazunk. A tenger ezen része teli van fosztogató kalózokkal, akik nem nézve semmit pusztítanak.
- Ezek nem csak ilyen városi mende-mondák? - kérdeztem meg kételkedően.
- Sajnos egyáltalán nem. Nem rég vesztettem el egy jóbarátomat, pont egy ilyen támadás miatt.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

Heidi teljesen belefeledkezett a könyvbe, fel sem tűnt neki a körülötte zajló sürgés-forgás. De valahogy a legénységnek sem szúrt szemet a hajó jobb oldalán ücsörgő, apró nő. A kezében pihenő könyvre hirtelen árnyék vetült, ekkor vette észre a fölé magasodó idegen árbócot... hatalmas robbanás rázta meg a padlót, egy ágyúgolyó ütött lyukat a hajó oldalába.
A széke felborult, eltakarva Őt a kalózok szeme elől, akik hihetetlen gyorsasággal pattantak át egyik hajóról a másikra.
Bár még mindig haragudott Holgerre, élénken élt benne a pillanat, amikor a férfi tengerbe veszett... kicsit úgy érezte az Ő hibája, mert mindig rosszkor van, rossz helyen. Ezúttal nem szeretett volna gondot okozni, úgyhogy amíg a férfiak egymás püfölésével voltak elfoglalva, gyorsan átrohant a fedélzeten, kikerült néhány kardsuhintást és fedezékének a kabinok felé vezető lépcsőt választotta.
Közben a kalózok egyikének megragadt a tekintete a nő ujján csillogó borostyánon. A piacon legalább egy vagyont adnának érte.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Akár a hangyák a lehullott morzsát, úgy özönlötték meg a kalózok a hajónkat. Taktikájuk egyszerre volt lenyűgöző, s pont ezért félelmetes. Védekezésre módunk se volt. Az egyik matróz felém dobott egy ócska rozsdás kardott, de az még mindig hasznosabb volt mint a puszta kezem. Ahogy csak bírtunk úgy harcoltunk a másik hajó rafinált utasai ellen. Nem lehettek sokan, de még is a küzdelem velük óráknak tűnt. Amikor már úgy éreztem, hogy végre egy kicsit szusszanhatok, megláttam az egyik tengeri patkányt Adelheide felé közeledni.
- Hagyd őt békén! - kiáltottam a férfi felé, majd rárontva próbáltam elcsalni a lánytól. A tervem sikerült, így Adelheide csendben eltudott rejtőzni. A gazfickó harca alapján elég ügyetlennek tűnt, nem is esett nehezemre sérülést okozni rajta. Néhány döféstől már a padlón könyörgött. Milyen gyáva népség, hogy tisztességesen még meghalni se tudnak. Heidi után futottam, felkerestem őt, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jól, épségben van.
- Ugye minden rendben? - néztem a lányra aggódó tekintettel.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

-Öhm, igen... minden rendben... -bólogatott Adelheide a férfira, aki szinte a semmiből tűnt fel a kardot csattogtató emberek között. Csillogó szemekkel nézett rá, mint a nap hősére. Ez természetesen Holger figyelmét sem kerülte el, ezért újúlt erővel vetette magát a kalózok közé. A túlerővel szemben hatékonyabbnak bizonyult a hajó legénységének stratégiája.
A kalózok felkapaszkodtak a hajókötelekre, és amilyen gyorsan ellepték Holger hajóját, olyan gyorsan el is tűntek a távoli horizonton.
A kapitány körbejárta a fedélzetet, ellátta a sebesülteket és pár szót váltott Holgerrel, aki ismét Heidi felé indult. Felé nyújtotta a kezét, a nő pedig engedte, hogy felsegítse a lépcsőről.
-Mikor érünk már oda? -sóhajtott és a fejébe húzta a kalapját, hogy a nap sugarai ne érhessenek az arcához. -Nagyon elegem van ebből az útból...
Holger felnevetett és a korlátnak dőlt.
Mióta megismerték egymást, gyakran telepedett rájuk a csend, de ez valahogy sosem volt kínos. Olyan nyugodt és sokatmondó. Bőven volt min gondolkodniuk, az elmúlt napok eseményei után.

A végtelennek tűnt hajókázás után már érezték, hogy közel járnak. Megfagyott körülöttük a víz, jeges szél söpört végig a fedélzeten, jégvirágot rajzolva a kabin ablakaira. A hajó még egy ideig törte a jeges vizeket, de egy hatalmas reccsenéssel beragadt a vastag jégtakaróba.
A kapitány felmérve a helyzetet, összehúzta magán a vastag, bélelt kabátot és így szólt:
-Fiúk, hozzátok a csákányokat és minden meleg ruhát! Innen gyalog folytatjuk tovább.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

A kapitány parancsára kikerekedtek szemeim. - Gyalog? - kérdztem vissza.
- Gyalog! - bólintott, miközben figyelte az embereit. - A csodálkozás helyett, inkább szólj Adelheidenak is és segíts neki minél melegebben felöltözni!
Igaza volt a kapitánynak, így cselekedtem. Lerohantam Adelheidehoz és kopogtatni kezdtem az ajtaján.
- Engedj be! Sietnünk kell! - üvöltöttem a lány ajtaján, ami egy kis idő után kinyilt. - Öltözz fel minél rétegesebben! Ami meleg holmid van tuszkold magadra, mert átkell kelnünk a jeges térségen! Nyugodtan mindent itt hagyhatsz, ha elveszik sem érdekel! Felesleges dolgot ne hozz! - figyelmeztettem. - Siess amennyire csak tudsz! - ezzel a mondattal már ki is fordultam az apró kabinból, hogy megkeressem az én ruháimat. Egy farkas bundából készült mellényt és egy medve szörméből készült bundát öltöttem magamra remélve, hogy ez bőven elég lesz így. Miután elkészülem visszatértem Adelheide kabinjához.
- Elkészültél? - ordítottam be hozzá kérdően, ám válasz nem jött. - Siess már! - fogyott el a türelmem, amikor is kinyitódott az ajtó. Adelheide lépett kii rajta. Megnyugodva láttam, hogy bőségesen fel volt öltözve.
- Menjünk a kapitányhoz! - mosolyodtam el.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

Heidinek, szerencséjére nincsen sok csomagolni valója, azt a néhány selyemruháját magára vette, a fehér bundával együtt amit titokban csempészett a bőröndjébe. A legénység már felsorakozott a hajó előtt, a vastag jégen csetlettek-botlottak. Kicsit komikusnak hatott, hogy pár órával ezelőtt még a nyári hőség égette az arcát, most pedig legalább hatvan réteg ruha van rajta.
-Körülbelül öt kilométerre van a szárazföld, ha tempósan megyünk, még sötétedés előtt odaérhetünk. Ne egy kupacban mozogjatok, nem tudhatjuk milyen vastag a jég, kettesével, egymástól kicsit lemaradva megyünk! -a kapitány kiadta az utasításokat, a legénység tagjai pedig olyan arcot vágtak, mintha azt is megbánták volna, hogy elindultak erre az utazásra.
Holgernek és Heidinek nem maradt más választása, kettesben elindultak egymás mellett. A szél hol feltámadt, hol lágy szellőként repült végig a tájon.
Heidi elővigyázatosságból a férfiba karolt, ugyanis hiába volt rajta az a sok réteg, a szél néha még így is majdnem elsodorta. Rettenetesen soknak tűnt az idő amíg sétáltak. Mintha a jégpáncél soha nem érne véget... Elég lassan haladhattak, mert a nap lassan lebukott a horizonton, ők pedig még a partot sem látták. Egyre elcsigázottabbá váltak, elfáradtak, éhesek és szomjasak lettek a végeláthatatlan kutyagolásban. Kihasználva az enyhe szélcsendet megálltak pár percre pihenni, de a szél ismét kegyetlenül feltámadt és a didergés indulásra kényszerítette őket.
Végül, mint egy apró reménysugárként csillant fel a távolban egy fénypötty. Ahogy közeledtek, a pöttyből gömb lett, a gömbből lámpás. Az utolsó néhány lépés volt a legnehezebb, de az utazásuk még itt sem ért véget. A partot vastag hóréteg fedte és egy kósza lámpás pislákolt csak a földbe tűzve. Innen már látni lehetett a legközelebbi falut, de a hó még jobban lelassította őket. Ilyen későn, a kapitány már csak egy elhagyott kolostorban tudott szállást találni maguknak, de legalább viszonylag meleg és száraz helyen éjszakázhattak.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2018. Mar. 15.

Ilyen hideg még a hazámban sem volt soha. A lábaim a lefagyás küszöbén álltak. Fogaim vacogni kezdtek a fagyban. Többször pillantottam Adelheidera, aki úgy tűnt nagyon bírja ezt a dermesztő hideget. A nap leágazóban volt, amikor a kapitány "parancsára" tábort ütöttünk egy elhagyatott kolostorban. Az épület végtelen egyszerűnek tűnt kívülről, ám ahogy beléptünk díszes festmények, oltárok, szobrok fogadtak minket. Arany díszítés mindenütt. - Milyen giccses! - mosolyodtam el. - Íme a keresztény vallás megtestesülése, káprázat, feltünés éhínség. - körbe tekintettem még egyszer és megpillantottam egy fából faragott keresztet, melyen egy férfit ábrázoltak, ki feltűnően szenvedett. - Na és ez? Ezt kell úgy imádni? Egy ilyen férfit, akit egy nagyobb szélvihar felkapna? Ez isten fia? Látszik milyen istenük van! Odin nevetve dobná Fenrir elé gyermekét, aki ily nyamvadtúl szenved, akár egy áldozati bárány! - közelebb léptem a kereszthez és mélyen a faragott férfi szemébe néztem, majd némán fordultam vissza. A szemem egyből Adelheide szemébe merült el. Látszott a lányon, hogy talán nem ért egyet azokkal amiket mondtam.

Hozzászólások száma : 62 Join date : 2019. Aug. 29.

Heidi úgy döntött, hogy ezt a teológiai vitát nem egy ilyen fárasztó nap után fogja megvitatni, úgyhogy csak szúrós szemeket meresztett Holgerre és halkan odasúgta neki:
-Ne légy tiszteletlen. Nem minden butaság, amit Te nem értesz.
Bárhogy is, de Holger elhallgatott, úgyhogy Heidi, egy hatalmas szalmazsákot választva ágyául, összekuporodott és lecsukta a szemeit. A végtagjai rettenetesen sajogtak, így utólag visszagondolva, fogalma sincs, hogy bírt ilyen sokat gyalogolni, ebben az iszonyú hidegben. A kolostor hamar elcsendesedett, mindenkit hamar elnyomott az álom.
A reggeli nap fénye melegséggel töltötte meg a helységet, a csapat ébredezni kezdett. Heidi reggel még nyúzottabbnak érezte magát, mint este. A lábai zsibbadtak, a feje hasogatott. Legszívesebben elkortyolgatott volna egy reggeli teát, de erre sajnos sem lehetősége, sem ideje nem volt. A legénység hamar összekészült és a kapitány vezetésével páran elindultak élelmet szerezni, felderíteni a várost.
-Hogy érzed magad? -lépett mellé Holger és óvatosan leült a szalmazsák másik végére. A nő akaratlanul is elmosolyodott.
-Még élek. És te? Fáradtnak tűnsz.