Levegő templomok

Ki gondolta volna, hogy a hatalmas Tanukiból valaha is egy Kami familárisa lesz. Még én magam sem gondoltam volna soha. Merengtem gondolataimban, miközben a kezemben lévő seprűvel tologattam össze a kertben megbúvó elsárgult faleveleket. Ahogy néztem eszembe jutott Shine-Tsu-Hiko utolsó mondata, amit még akkor hagyott rám, amikor egy hónappal ezelőtt csak elment "körbe nézni". Emlékszem, csodálatos augusztusi nyári nap volt. A madarak vidáman csipogtak, a szellő még lágyan cirógatta az embert, ám most. A gyönyörű barack fa levelei megfáradtak, s csendben hullanak alá, mintha ők is jeleznék Hiko hiányát. Mikor kis dombocskák születtek a levelekből, ujjammal csak a kupacra mutatok, s azok fehér lángom táplálékává vállnak.
- Genji! - szólt Miru hozzám. - A szentély beázott. - nyávogta a fekete macska.
- Alig ment el egy hónapja és a templom sem bírja a hiányát.
- Igen! De tudod, hogy a templom és Hiko közötti erős kötelék befolyásolja egymást, ha nem gondoskodsz a templomról, Hiko hívei is elpártolnak, s akkor Hiko ereje is csökken, s a végén...
- Ne is folytasd Miru! - sóhajtottam fel. - Noru merre jár?
- Bámészkodik! - vágta rá válaszát dühösen a kérdésemre.
- Nem értem Hikot, hogy tudott egy macskát és egy kutyát választani a szentélyének őrzőjének. - kuncogtam el magam. - Na nézzük, mit tehetünk a szentéllyel.

Végre kicsöngettek ami azt jelentette a mai napnak is vége. Hazafele menet egy férfit láttam akit éppen valami, jobban mondva valaki épp üldözött. Már csak arra eszméltem fel hogy a férfi felborított és segély kérő pillantásokat küld felém. Kissé meglepődve de gyorsan reagáltam. Mire feltápászkodtam a férfit kergető üzletvezető is oda ért hozzánk.
- Jó napot. Ez a férfi mit csinált hogy így kergeti?-kérdeztem mintha nem sejtettem volna hogy ami a kezében van kenyér az lopott.
- Az a férfi az boltomból kenyeret lopott és ezt ki kell fizetnie vagy hívom a rendőrséget!-válaszolta indulatosan.
- Mennyibe került a kenyér? Kifizetem csak hagyja szegényt.-mondtam és már vettem is elő a pénztárcámat hogy kitudjam fizetni az összeget amit mond a boltos.
- 217 jen lessz. Magának meg nagyon nagy szerencséje van, de ha meglátom mégegyszer a boltom közelébe rendőrt hívok!- jelentette ki és már távozott is az összeggel a kezében. A férfi felé fordultam aki meghajolva köszönte meg nekem a segítséget. Majd bemutatkozott.
- Hiko vagyok örvendek a találkozásnak, és mégegyszer nagyon hálás vagyok azért amit tettél. Kérlek ma este gyere el hozzánk vacsorára!-majd gyorsan a kezembe nyomott egy térképre hasonlito kis rajzot ami alapján eltalálhatok hozzájuk.-kérlek 19.00 ra gyere hozzánk-mondta kedvesen majd honlokon csokolt és már el is szaladt meg se várva válaszom.

A szentélybe lépve megcsapott a nedves hideg, amit a beázás okozott. A falakon hatalmas vízfoltok lebzseltek, míg a padló nyirkos, szinte nyálkás réteg borította.
- Ekkora volt a tegnapi eső? - túrtam a hajamba. - Sok dolgunk lesz ma. - sóhajtottam fel. - Nem elég, hogy vörös telihold lesz, amire elő kell készülnünk, még ezt is megkell csinálnunk. Miru! Te és Noru kezdjétek előkészíteni, ami az ünnepi Dangot!
- Márrris! - válaszolt a szokásos nyájas hangján a macska.
Hiko nélkül olyan magányosnak érzem magam, hiába is van itt Miru és Noru. De hátha ma haza jön, hiszen ma van az istenek örvendezése, amikor nagy lakomát csapnak a saját templomukban. Még a shamisenemet is felhangoltam és gyakorolgattam rajta, hogy minél kellemesebben teljen ez az este Hiko számára.
A falakat egy száraz rongyal töröltem át, hátha azok felszívják a nedvességet, míg a padlót feltöröltem egy egyszerű felmosófával. A mai napon csak ennyit tudtam a szentélyért tenni, illetve egy védelmet biztosító füstölőt gyújtottam bent, aminek tömjén illata körbe lengte a kis termet.
- Egyenlőre megteszi! - bólintottam elégedetten és elindultam a konyha felé, hogy előkészüljek az estére. 32 fogást állítottunk össze és végül desszertnek az ünnepi dangót készítettük el. A templomban megterítettünk és vártunk. Elfekve néztem a falon lógó órát, amely 7 órát ütött, s ekkor elkapott egy érzés.
- Hiko! - csillant fel a szemem és lassan ünnepi kimonómban siettem elé, hogy köszöntsem. Ahogy kiértem a kertbe megláttam a körvonalát, ám mikor közelebb léptem hozzá, nem Hikut véltem felfedezni, hanem egy csepp ember lányt. - Hát te meg ki a fene vagy és hol van Hiku? - néztem körbe és egyre erősebben éreztem Hiku jelenlétét, de őt sehol sem láttam. Mi folyik itt?

Épp a bejárati ajtóval szemben áltam és csodáltam az ajtóra ragasztott kis cédulát amire nagy piros betűkkel a Kilakoltatás címszó volt kiolvasható.
-Csodás kereshet új albérletet már megint….-gondoltam magamban. Bementem és már el is kezdtem pakolni, ugyanis a kilakoltatás mára szól. Már lassacskán 18.00 órát ütött az óra igy elkezdtem készülni ugyanis meghívott Hiko vacsorára mert kifizettem neki a kenyeret. Gyorsan készülni kezdtem majd el is indultam a térkép szerinti útvonalon. Ahogy sétáltam egyre inkább egy  szentélyre hasonlító épületet láttam. Amikor oda értem a szentélyhez ép 19.00 órát ütött az óra majd férfi közeledett felém gyors de kimért lépésekkel.
-Hát te meg ki a fene vagy és hol van Hiko?-kérdezte kissé ingerülten, mintha keresett volna valamit.
-Ayame Hitori vagyok és Hiko hívott meg vacsorára. Azt mondta jöjjek ide, mert meg akarja hálálni a segitségem.- mondtam higgadtan. -Vajon ki lehet ez a férfi?- mondtam magamban.
-Akkor fáradj beljebb Hiko is már a közelben járhat.-mondta majd elindult a szentélybe, én pedig mentem utánna.
-Amúgy téged hogy hívnak?-kérdeztem kváncsian.
-Akai Genji- válaszolta tömören de mintha egyre frusztráltabb lenne. Vajon miért nincs még itt Hiko és miért enyire frusztrált ez a férfi?

Bevezettem a lányt illedelmesen a szentély abba részébe, ahol az ünnepet tartjuk majd, ám egyre jobban zavarni kezdett az érzés, ami átjárt. Mintha Hiko isteni jele, a lányra került volna, de az lehetetlen.
- Genji, ki ez a lány? - vakkantott egy hatalmasat Noru a hatalmas bernáthegyi.
- Nem tudom. - válaszoltam hidegen. - Talán Hiko vendége, vagy legalább is annak állítja magát.
- Nem csak vendég! - jelent meg Miru, aki a lány lábának dörgölőzött. - Te is nagyon jól tudod, hogy ki ő! - dorombolta.
A lányra néztem, aki enyhén el volt sápadva, mintha szellemet látott volna.
- Ez az ember fajzat? Kizárt! - tekertem össze karomat. - Ha pedig ő a kiválasztott, akkor... - megkönnyebbültem. - Akkor én szabad vagyok! - elvigyorodtam. - Minek ez a sok hűhő?
- De Genji! Ezt nem csinálhatod! Köt a szerződésed, a pecsét! - vágta rá riadtan Miru.
- Vele ugyan nem. A szerződésem csak Hikuval él, nem ezzel a porhüvellyel. - néztem a lányra vérengző szemekkel. - Ez az ember csak egy gyenge csont és hús halmaz, amit ha akarnék eltüntethetnék akár most a föld színéről.
A lány remegni kezdett, mint a kocsonya.
- De mivel nincs ilyen szórakozásokhoz még kedvem, így csak levetem ezt a túlcsicsázott göncöt és már megyek is tovább az utamra. - indultam el a paraván mögé.
- Genji! - kiáltott rám Noru. - Ezt nem teheted!
- Ugyan, dehogy nem Noru. Én nem egy kis házőrző kutya vagyok, hanem a hatalmas Tanuki, akitől mindenki retteg és most végre vége a több ezer éves rabságomnak. - villogtattam meg a fogaimat. - Nektek meg jó szórakozást ezzel az ember lánnyal. - elindultam a szentély kijárata felé, s gyorsaságommal pillanatok alatt a szellemvilág leghíresebb teázójába értem, ahol a már jól megszokott saját kis helyiségemet elfoglalhattam. Ki sem kellett mondanom, s már hozták is a kedvenc mocha teámat.
- Ez ám az élet! - nyújtózkodtam el a tatamimon.

Bevezetett egy gyönyörűen kidíszített terembe, majd hirtelen megjelent egy egy hatalmas bernáthegyi. Éppen körbenéztem amikor meghallottam hogy Genji valakivel beszélget, de amikor oda néztem hirtelen lesápadtam ugyanis nem emberrel beszélt hanem a kutyával. -Biztos csak képzelődöm-mondtam halkan, majd megtöröltem a szemem. Miután végig hallgattam Noru és Genji beszélgetését Genji hirtelen eltűnt. Én meg elkezdtem valakit keresni aki esetleg el tudná mondani hogy most amúgy mi a frász történt, de nem találtam senkit csak egy macskát és Norut aki egy óriási bernáthegyi.
-Kit keresel?-kérdezte egy hang mögülem nyávogósan. Megfordultam de nem láttam senkit csak egy macskát.
-Én szoltam hozzád.-mondta a macska.-Miru vagyok, szentély őrző Hiko választott annak. De most már te vagy az új szentély isten.- mondta én viszont lefagytam.
- Megbocsáss de mi vagyok?- kérdeztem meg mégegyszer mert nem igazán fogtam fel.
- Szentély isten, az a feladatod hogy teljesítsd az emberek kívánságát.
- Szóval szentély isten….. És hol van a kandi kamera?- kérdeztem komolyan.
- Nincs itt semmiféle kamera ez a teljes igazság és ha te most elmész akkor ez a szentély össze fog dölni! De elösször megkeressük Genjit- mondta majd hirtelen elindult valamerre. Elindultam utána, egy szer csak egy nagyon nagy sziklához értünk.
- Érj hozzá a kőhöz!-utasított
-Na szép egy macska dirigál nekem hogy mit csináljak- gondoltam magamba majd hozzá értem a kőhöz de hirtelen megváltozott körülöttem a környezet. Úgy éreztem magam mintha valami fesztiválon lennék de az emberek akik ilyenkor mászkálni szoktak eltűntek. Elindultam hogy körbe nézzek egy kicsit de alig tettem meg 6 métert, melletem kitört a fa házikó fala és Genji szalatt ki rajta és utánna valami szörnyeteg szaladt. Mi a frász történik itt?

Kényelmem nem tartott sokáig, hála annak az idegesítő ember lánynak. A teaház ura benyitott hozzám, s kedvesen invitált:
- Áh, Genji! De jó újra látni téged! Kérlek fogyassz el velem egy jó meleg sakeet! - mondta illendően, majd a szemei vérbe borultak. - Mi ez a szag? - lépkedett közelebb felém.
- Miféle szag? - szagoltam bele a levegőbe, hátha én is érzem, hiszen tökéletes a szaglásom.
- Ez ember szag! - nézett mélyen a szemembe. - Belőled jön! Hol az ember?
- Milyen ember? - ekkor jutott eszembe, hogy mily feledékeny is lettem mióta elkényelmesedtem. Már észre sem veszem, hogy bűzlök az ember szagtól. Annyit voltam az emberek világában, hogy már megszoktam, s már olyan rég nem jártam itt, hogy el is felejtkeztem a mézteás fürdőről, mely megtisztítja a testet és a lelket azoktól az átkozott emberi lények bűzétől.
- Félre érted a helyzetet Suijo-sama! - próbáltam magyarázkodni.
- Add elő az embert, vagy széttéplek! - ordította és farkas mivoltja előbukkani látszott.
Kénytelen voltam menekülőre fogni. Áttörtem a falat, hiszen ez volt a legrövidebb út a meneküléshez. Ahogy az utcán futásnak eredten, a szemem sarkából észre vettem a lányt, akin a pecsét volt, Hiko pecsétje.
- Áh, szóval itt van! - nézett Suijo a lányra. - Csak elhoztad nekem.
Meghökkentem, nem tudtam eldönteni mit tegyek. Nekem az a lány senkim, de még is csak egy ártatlan emberi lény. A gondolatok kavarogtak a fejemben, mikor is meghallottam, hogy a lány felsikít.
- Segíts már neki! - szólt Miru aggódóan rám.
- Minek? - kérdeztem pökhendin.
- Tudod te jól minek!
Felsóhajtottam, s Sujio elé álltam, aki a lányt a karjaiba tartotta.
- Nem eheted meg! - jelentettem ki.
- Már miért ne ehetném? - nézett rám.
- Mert ő az én vacsorám!
- Sajnálatos dolog, de ismered a mondást: Aki kapja...
Nem volt mit tennem, rá kellett támadnom a kedves barátomra emiatt a némber miatt. Nem akartam nagyon megsebezni, így csak kardomat húztam elő és azzal vágtam karjára, amitől a lányt egyből eldobta. A lány után ugortam.
- Te mégis mi a fészkes fenét keresel a démonok világába! Semmi keresni valód itt! - kaptam az ölembe. - Most elviszlek a kijárathoz és te vissza mész oda, ahová való vagy!