Óceán közepe

Nem tudtam még így se megbízni benne. Hiába árasztotta magából azt a kellemes kisugárzást, a hideg kirázott tőle. Ekkor szakította félbe a mi kis beszélgetésünket a "kapitány" lány. Mikor megláttam, hogy kiengedi a boszorkányt a ketrecéből, a jobb tenyeremmel megmasszíroztam az arcomat. - Ez hiányzott.. - ráztam meg a fejemet. - Te tényleg azt hiszed, hogy ez a nő betartja az ígéreteit, igaz? - néztem a naiv lányra. - Se baj... Még mindig a foglyom! - néztem a látnokra. - Csak óvatosan cselekedj látnok! Csak egy rossz húzásod van és vissza kerülsz a kalitkádba! - szólaltam meg szigorúan, majd hátat fordítottam nekik és vissza mentem a fedélzetre. Mikor szétnéztem, észre vettem, hogy a láthatárból teljesen eltűntek a szárazföldek. Fura érzés fogott el, mintha tudnám, hogy hol vagyunk. Közelebb mentem a hajó korlátjához és a vízbe néztem, majd a vízre parancsoltam. - Mutasd hol vagyunk! - majd egy nagyobb vízcsóva emelkedett ki a tengerből, ami egészen a kezemig ért. Belenyúltam a vízbe, majd bólintottam. - Ettől tartottam... - mondtam morogva. Pont ez a hely volt az, ahova nem akartam jönni.

Meglepett a lány hirtelen indulata, de örültem neki, hogy megjött az esze. Megfogtam a kezét és mélyen belenéztem a szemébe.
Kirázott a hideg és hirtelen megjelent előttem egy kép: a vízben hánykolódok, előttem egy deszkán kapaszkodik Jessamy. Suijint nem látom...
Hamar visszarántott a látomás a valóságba, igyekeztem semlegesnek mutatkozni. Nem kell minden jövendölésemet mások orrára kötni.
Fellépkedtem a roskatag lépcsőkön és letekintettem a háborgó vízre. Valami készül.

Úgy éreztem, amit cselekedtem, helyes, hiszen nem rohadhat a jós ott a cellában, ki tudja meddig. Ahogy felértem a fedélzetre és megláttam, ahogy Suijin a vízbe nyúlkál magabiztosan guggolva a hajó szélén, az az érzésem támadt, hogy nem mindenki látja ezt így. Arra kért, nem csak hogy ne bízzak benne, ne is beszéljek a jósnővel - aki most a vizet fürkészte rejtélyesen. Erre én kiengedem. Szabadon, amit ő akart utolsónak.
Lassú léptekkel odasétáltam a férfihoz, aki a vizet kémlelte tovább.
- Bocs a lány miatt - mondtam keresztbe font karokkal, kicsit előredöntve a törzsem, hogy halljam, ha a férfi mond valamit. Valamiért inkább bűntudatot éreztem.
Közben nézelődtem és azon gondolkodtam, hol lehetünk. Majd megláttam nagyon messze a távolban valami ködféleség. De sűrűbb volt és vészesebb kinézetű, mint egy egyszerű köd. Eddig a tengeren egyszer találkoztam köddel, sokáig tartott, néhány napig, és lassan haladtunk a szélcsend miatt. De ilyet sose láttam.
Elővettem a zsebembe csavart térképet, amibe sok-sok vonal volt rajzolva tussal, szabad kézzel. Az összes vonal összefutott egy pontban. Ha jól értelmeztem, afelé a pont felé, ahova tartottunk.

Mikor meghallottam  Jessamy hangját, felsóhajtottam. - Tettél, amit tettél.. Ez van! - Egyenesedtem fel. - Viszont most muszáj lesz megfordulnunk, amilyen gyorsan csak lehet. Tudsz kormányozni? - kérdeztem meg a lányt, majd a boszorkányra tekintettem. Rossz érzésem van. Közelebb léptem a látnokhoz. - Ugye te is tudod, hogy most hol vagyunk? - kérdeztem rá. - Láttál valamit a hajóval, vagy velünk kapcsolatba? - érdeklődtem, hogy feltudjak készülni, ha bármi jön.

A távolban már fenyegetően gomolygott egy sötét ködfelhő. Rendíthetetlen és felénk tart. Egyre vadabbul kalapált a szívem, dühös lettem a tehetetlenségtől. A karperecre pillantottam. Fenébe.
-A hajó elsüllyed, bármit is teszel. -válaszoltam Suijinnek. -De az embereket megmentheted rajta.
Látszólag felfogta amit mondtam neki, mert szó nélkül magamra hagyott. Jessamy eközben egy zavaros térképet próbált megvizsgálni a szélben, de majdnem kifújta a kezéből.
A szél egyre jobban feltámadt, süvített, szinte már Ő kormányozta a hajót. Belekapaszkodtam az egyik hajókötélbe, de felesleges volt. A tenger hullámzani kezdett, megpörgette a hajót, úgy dobált minket mint a rongybabákat.

Sosem találkoztam még olyan viharral, ami hirtelen ránk tört. A semmiből orkán erejűre támadt a szél, messziről a viharfelhők sorakoztak. Felfutottam a kormányhoz, megragadtam, és igyekeztem ellent tartani a szélnek, de a kerék meg sem mozdult. Teljes súlyommal ránehezedtem, toltam és húztam, mikor végre engedett egy keveset és a hajó elfordult. A fedélzeten rázkódtak a többiek is, úgy rángtatott minket a víz, mintha saját tudata lenne.
- Hol a francban vagyunk? - üvöltöttem le; a többiek feszült arcát nézve kellett rádöbbennem, hogy nem csak a hajó volt tulajdonosai ismerik azt a pontot, ahol összefutnak a vonalak a térképen. De mégis mi csinálja ezt?! - Suijin! - Amikor közelebb ért a férfi, folytattam - Tégy már valamit! El fogunk süllyedni! A víz istene vagy, parancsolj neki hogy vigyen minket el innen! -Elfordultam - Látnok! Vond fel a vitorlákat azzal a kötéllel amit fogsz! Ki kell engedni a csomót és feszesebben a távolabbi kis "pöcökhöz" kikötni!
Igyekeztem, amikor a szél nem ereje teljéből fújt, eldorgatni a hajót hogy ne a hatalmas fekete vihar közepébe tartsunk.

Mikor Jessamy felháborodását közölte és szinte követelte, hogy parancsoljak a víznek, idegessé váltam. - Ez nem így megy! Vagy is itg és jelenleg... - sóhajtottam fel. - Ez a része a tengernek nem az enyém! Büntetésből elvették ezt a részt tőlem! Ez az egyik gondom, a másik pedig az, hogy ha ennyi erőt használok és megfordítom a hajót, akkor a többi isten észre vesz és megtalálnak! - sóhajtok fel gondterhesen. - Várjatok itt! - néztem a két lányra, majd a vízbe ugrottam. Megpróbáltam mindent megtenni, amit csak lehet. A hajóorrát megfogtam és a víz segítségével lassítani próbáltam, de nem ment. Francba! Mérgelődtem magamba.

A vihar egyre közelebb ért hozzánk, Jessamy pedig megcsillogtatta hajós tapasztalatait. Megtettem amit kért Tőlem, kiengedtem a csomót és szorosabbra kötöttem. Alig bírtam a lábaimon állni, a víz már felcsapott a fedélzetre.
Nem hallottam mit beszéltek ketten, de Suijint látszólag nyomasztotta a fivérével folytatott háború és a tehetetlenség. Tudom, hogy nem akarja használni az erejét és, hogy bizonyos területeken nem is tudja.
-Várjatok itt! -olvastam le a szájáról, majd eltűnt a hajót körbevevő, háborgó víztömegben. Gondolkodtam mit tehetnék, de a varázslataim túl gyengék egy ilyen nagy hatalom ellen.
Áh, minek is szálltam egyáltalán hajóra?
A levegőben keletkező örvény egyre közelebb került hozzánk, a tenger annyira hullámzott, hogy elveszítettük az egyensúlyunkat és végiggurultunk a fedélzeten. Jessamy megkapaszkodott egy hajókötélben, én viszont nem voltam ennyire ügyes: alaposan bevertem a fejem egy deszkába, majd a sötét vízbe zuhantam.

Ránk szakadt az ég teljes erejéből.
 - Suijin! - kiáltottam utána torkom szakadtából, mielőtt belevetette volna magát a tengerbe, de ha meghallotta sem fordult volna vissza. Mi folyik itt?! Mi az hogy nem az övé és mi miatt?
 Ekkor a hajó hirtelen dőlni kezdett, soha nem láttam hajót ekkorát borulni, majdnem átfordult árbóccal lefelé. Még éppen hogy elkaptam egy kötelet, de a nagy víztömeg, ami felcsapott, lesodort. Megragadtam a kormányt és kissé felhúztam magam, elforgatva, amennyire csak lehetett, de a hajó megindult visszafelé, ekkor csúszott ki a kezemből a kormány és egy kiálló falécbe kapaszkodtam, ami egyben kiszakadt és hátraestem a tengerbe. Amikor felúsztam, vizet köhögtem, éreztem a tüdőmben. Körülnézve felfedeztem a látnoknőt a vízben, rémülten bámult a hajóra. Belekapaszkodtam a fadarabba, és megkerestem a szememmel Suijint is.
 - Vissza kell jutnunk a hajóra. - kiáltom nekik.

Különös kapcsolat van köztem és a víz között. Szinte minden élőlényt érzek, aki benne van, ami néha elég zavaró. A hajó, mint rakoncátlan gyermek össze-vissza hánykolódik a vízen és hiába szeretném, nem tudom megtartani, amikor megérzem a vízbe a látót. Mi a fene? Úszok arrébb, amikor a lányt is meglátom, aki vissza akar menni a hajóra. Ez a lány... Rázom meg a fejem. Sose tudja, hogy mikor kell feladni... Nincs sok kedvem megmenteni a két nőt, de nem szívesen engedném, hogy az én vizembe fulladjanak bele, így felöltöm magamra a vízi sárkány külsőmet, és oda kiáltok Jessamynak. - Fogd a látnokot és mássz fel a hátamra. - ilyen megalázó dolgot sem engedtem még senkinek, de hát a szükség nagy úr... Mikor felmásztak a hátamra, kiemelkedtem a vízből és az egekbe emelkedtem. - Kapaszkodjatok! - suttogtam halkan és elindultam az egyik közeli sziget felé.
(Zárva)