Kovácsműhely

Az van hogy tudom, mit akarok csak azt nem hogy hol keressem. Vagyis, addig voltam így ezzel amíg meg nem láttam egy cégértáblát: " kovácsműhely". És tudtam, hogy ez kell nekünk.
- Most az egyszer hagyj engem beszélni. - kértem Suijint, aztán megvártam hogy beszóljon,  miszerint ő egy isten és senki nem parancsol neki. Idefele nagy vonalakban elmondtam neki az ötletem de őszintén haragszom rá. Egyszer úgy érzem, számíthatok rá, egyszer nem. És most éppen nagyon, nagyon rohadtul nem.
- Üdv - lépek be a helységbe, ami alig kisebb mint egy kunyhó, és mindössze egy lámpa, a szoba túloldalán, velünk szemben lévő félig csukott ablak és a tőlünk jobbra ropogó tűz világította be. Az egyetlen asztalnál egy fiatal férfi ült, ahogy beljöttünk, felpattant és hozzánk sietett.
- Üdv - mondta és kezet fogott velünk. Rám nézett miközben megkérdezte, miben segíthet és beljebb tessékelt. Helyet foglaltam vele szemben és leraktam egy kis szütyőt az adztalra. Teli arannyal. - Nos ez kicsit kényes ügy. - kezdtem, és már tudtam hogy nyert ügyünk van.

A lány akaratos szavaira forgatni kezdtem szemeimet. Próbáltam meggyőzni, hogy ne legyen ennyire magabiztos, de szokás szerint.. Mintha csak a falnak beszélnék. Kis sétálás után megérkezünk a kovácsműhelybe. Belépve egy teljesen más világ tárul elénk. Soha nem bírtam a meleg helyeket és a tüzet, és itt mind a kettő ott volt... Szuper. - Üdvözletem! - köszöntem én is illedelmesen. A műhelyben csak egy fiatal fiú volt. Ez lenne a kovács? Húztam fel szemöldökömet, mire ő is üdvözölt minket. Mikor beljebb tessékelt minket, csak lassan lépkedtem utánuk. Mindjárt elájulok... Dörzsölgettem verejtékes homlokomat és Jessamy háta mögött állva hallgattam őket. A lány felvázolta akaratát a kovács gyereknek, aki csak bamba pofával hallgatta ezt, vagy is szerintem olyan arcot vágott. Nem volt szimpatikus, túlságosan is csak Jessel volt elfoglalva. Nem is értem miért, hiszen én vagyok az isten nem ő. Sóhajtottam fel.

Abban a pillanatban, ahogy koppant az arany a vastag, fa asztalon, a fiatal férfi felállt és magabiztos mosollyal lépett közelebb Jessamyhoz.
-Tudom mi kell nektek. -leemelt az egyik polcról egy pici, arany csengőt. Szinte nem is lehetett megkülönböztetni az erdőtündérétől. A férfi egy szütyőbe helyezte a tárgyat és a lány kezébe nyomta, a korábban lehelyezett pénzzel együtt. -Már korábban kifizette egy férfi, aki megrendelte nektek. A neve... René azt hiszem.
Kínosan konstatálta, hogy a név nem boldog emlékhez köthető, ezért csak kínosan elmosolyodott és jó utat kívánt Jessamynak és Suijinnek.
(Zárva)