Vasútállomás

Nem tudom, mikor nyomott el az álom, de nagyon mélyen aludtam. Sokkal kevésbé vagyok már éber, mint korábban…
Madárcsicsergés ébresztett fel, amiről rögtön Nilela jutott eszembe. Olyan élvezettel hallgatta a madarakat, mint soha senki más.
Natsillal összepakoltunk és hamar útnak indultunk a vasútállomás felé. Elég közel lehettünk, mert fél órán belül odaértünk. Minden kihalt volt. Egy lélek sem, nem, hogy vonat…
-Talán korán jöttünk. -néztem rá bátorítóan, de nem úgy festett a hely, mintha az utóbbi fél évben megfordult volna itt valaki.

– Mi történt itt? – kérdezem. Elsétálunk a peronokhoz, a városra hasonlító utcákon, senki. – Evakuálhatták a várost? Ha igen, akkor miért, ha nem, akkor meg hova tűnt mindenki? – Amikor legutóbb jártam itt úgy másfél éve akkor semmi különös nem volt. Az emberek jártak-keltek, a vonatok ritkán indultak. Most pedig minden szórakozó hely és hotel zárva, az utak is néhol el vannak torlaszolva.
– Na jó, kössünk el valamit és induljunk el az úton. – mondom Reyesnek, ránézve.

-Jó ötlet. -helyeslek, majd elindulunk a kihalt úton. Csendben lépkedünk, aztán megállok egy piros autó mellett.
-Hűha. Na ezt vajon ki hagyta itt? -felnevetek és bepattanok a vezetőülésre. Por száll a levegőbe, az autó halk nyekkenéssel beindul, amikor elfordítom a kulcsot a zárban. -Még a kulcsot is benne hagyták. Bárki is volt, nagyon sietve távozott. -ahogy kimondtam ezt a pár szót, hatalmas robajjal dőlt össze a mellettünk lévő kalyiba és előbukkant mögűle egy óriási démon. Vér csöpögött a fogairól, az agyarairól és a szarváról… nem is kérdés, hogy észrevett minket.
Gyorsan kifaroltam az autóval és tövig nyomtam a gázt. Hangos robajjal szaladt utánunk a szörny, vérben forgó szemekkel.

Bepattanok Reyes mellé bár furcsállom hogy egy ilyen teremtményt lenyűgöz egy autó. Beszállnék mellé, amikor majdnem rámzuhant egy fadarab. Csak azt hallottam hogy a ház felrobbant és gyorsan beugrottam. Reyes azonnal elindult, mint valami őrült. Amikor hátranéztem, rájöttem hogy miért.
– Szent szar.. na ilyennel még nem találkoztam. – mondtam és a hátső ülésen kezdtem kutakodni. Amikor megtapintottam a hatalmas fegyvert, nagyon megörültem. És egy golyó híján teli volt a tár. Hála Istennek, gondoltam. Megfordultam az ülésben, a vállamhoz emeltem a fegyvert, ahogy tanultam, belenéztem a törött kukucskálóba, céloztam és lőttem. Mégegyszer. És mégegyszer. Az undorító vérben forgó lény szemére céloztam mert azt találtam egyetlen gyenge pontnak és viszonylag nagy célpont volt.
– Belepattanhatott egy szikra a szemébe, mert felbőszült. – szóltam oda Reyesnek. – Gondolom nem tudsz gyorsabban menni.

A vezetésre koncentráltam, amikor a szemem sarkából megpillantottam egy hatalmas fegyvert Natsil kezében.
-Azt meg honnan szerezted?! -inkább költői kérdésnek szántam. Nilela már korábban említette, hogy Natsil tele van meglepetésekkel.
-Soha nem mentem még ilyen gyorsan! -válaszoltam, majd egy éles kanyar következett az úton, mögötte egy tátongó szakadékkal. Hiába húztam a kormányt, az autó csak nyikorgott, de nem fordult el.
-Ugranunk kell! -a menetszéltől alig hallottam a saját hangomat. Egyre jobban rázott az autó, ahogy a kavicsos részhez érkezett.

Hallottam hogy Reyes kiabál de nem értettem, mit. Aztán előre néztem és megtudtam. A gyomrom görcsbe szorult, és kicsit előbb, mint Reyes, kiugrottam az autóból. Ahogy láttam, az esését lassított a szárnya reflex-szerű kifeszítése, mégse mondanám puhának az érkezését; hát még az enyém. Megtanultam esni, igen. De ez azt jelenti hogy törések helyett csak zúzódásaim vannak, sajnos nem azt, hogy gondtalanul érkezem.
A démon se tudott fékezni ahogy mi se, az utat sok bokor szegélyezte, az is lehet, hogy nem látta ahogy kiugrunk. Mindenesetre, ő volt a szerencsétlenebb. Leesett a szakadékba. Nem volt nagy, vagy mély ahhoz, hogy ne tudjon visszamászni, de HA fölkel, majd talán nem lesz hozzá kedve.
– Ez.. jó volt. – mondtam Reyesnek aki odalépett mellém. Ránéztem, és a karján egy hatalmas seb éktelenkedett. Láttam a húsát, a pólóját vér áztatta az egész derekán. Nem tudtam hogy észre vette e, ezért azzal kezdtem, hogy üljön le.
– Ne nézz oda! – fogtam egy kendőt a táskámból és a seb fölé kötöttem erősen úgy, hogy rálógjon a nyílt húsra és ne lássa. Tudtam hogy ha odanéz hogy ömlik a vére elönti a pánik. Hiszen ezúttal nem fog egy délután alatt elmúlni.

Láttam, hogy Natsil veszi a lapot, úgyhogy megvártam amíg kiugrik, aztán elrugaszkodtam én is a meseszép bőrülésről. Kicsit fájt a szívem az autóért.
Szerencsénkre a démon nem vette észre, hogy kiugrottunk, így száguldott tovább, egyenesen a szakadékba. Próbáltam szerencsésen érkezni, de éreztem ahogy a kövek horzsolják az oldalamat. Gyorsan felpattantam és Natsilhoz rohantam, hogy felsegítsem a földről. Meglepetésemre egy kendőt kötözött rám, de csak forgattam a szememet.
-Köszönöm, de volt már ennél durvább sérülésem is. -feleltem lazán, de amikor megláttam az oldalamon lifegő húscafatokat, hirtelen elöntött a fájdalom.
Összeszorított fogakkal ballagtam a táskámhoz. Szerencsére volt nálam fertőtlenítő és kötszer. Lemostam a sebet, Natsil pedig körbekötözött és úgy néztem ki, mint egy múmia. Megszabadultam a felesleges pólófoszlányoktól és felvettem egy fekete, kapucnis pulcsit.
-Hát az autónk oda. És azt sem tudom hol vagyunk. -sóhajtottam. -Talán ha visszafelé sétálunk, találunk egy elhagyatott autót vagy motort.

Meglepődtem amikor megláttam Reyes teljes felszerelését. Szerencsére elátta magát gond nélkül, kötözni segítettem. Nem vagyok benne a legjobb, úgyhogy az egész karjára jutott és kicsit aránytalanul, de nem panaszkodott.
– Egyetértek – mondtam, és elindultunk visszafele. – Remélem nem futunk össze mégegy ilyennel. Nincs időnk erre. Holnap a városban kell lennünk és fogalmam sincs hogy jutunk oda. – A távolban egy kisboltot pillantottam meg. – Elszaladok oda, szerzek ételt és térképet. Te keress egy kocsit és találkozzunk a főúton.

Bólintottam Natsil kérésére, majd elindultam visszafelé. Követtem a démon óriási nyomait, ami hamar visszavezetett az elhagyatott vasútállomásig. Csendesen lépkedtem, nem akartam több megveszekedett démonnal harcolni. Megpillantottam a falnak döntve egy hatalmas motort. Gyönyörű kék fényezés, még a két bukósisak is rajta pihent. Ahelyett, hogy felültem volna rá, elkezdtem magam mellett tolni a szépséget, egészen a kisboltig, ahol felpattantam és megvártam Natsilt.
-Tessék, tedd fel. -nyújtottam neki a sisakot, amikor kilépett a boltból. -Ezzel a kis csodával pár órán belül a városban leszünk.
Lehajoltam és leterítettem a földre a Natsil által vásárolt térképet, majd vad tanulmányozásba kezdtem. Az az igazság, hogy sosem volt erősségem a térképleolvasás.. Soha nem volt rá szükségem.

Elvettem Natsiltól a csokit és gyorsan be is faltam. Kellett az energia. A címkét látván csak forgattam a szemeimet és elnevettem magam. Jellemző.
-Rendben, benne vagyok. -értettem egyet, összehajtogattam a térképet, majd beletuszkoltam a táskámba. -Úgy ahogy most is Nat. Felrepülök. -nevettem el magam, aztán útnak indultunk a messzeségbe. Mögöttünk az állomás csupán csak egy sötét pontnak látszott, ahogy egyre távolabb kerültünk tőle.
(Zárva)

Eliard felugrott a vonat oldalára, az ajtó két oldalán lévő kapaszkodókra markolt. Egyre gyorsabban haladt el mellette a táj. Bekukkantott az ablakon, csak hogy megbizonyosodjon, tényleg nem maradt senki a kocsikban. Ezután felmászott a tetejére, végig futott az elejéhez dacolva a széllel és a sajgó bordájával, fejével és hátával. Elöl lemászott és megkapaszkodott az elejébe.
Nagyon halk motorzúgást hallott a távolból. Az erősítés, lélegzett fel megkönnyebbülten gondolatban.
- Te meg mit csinálsz ott? - egy kemény női hang. Eliard mellé ért a motorral, majd megfordult, hogy menetirányba haladjon.
- Szerinted viccből vagyok itt? Meg akarom állítani a vonatot mert fel fog robbanni -
Egyszercsak alábbhagyott a motor zúgás, majd a nő felugrott a vonatra egy hatalmas csákánnyal. Lyukat vájt a tetejébe. Felhúzta rajta magát, majd oda kiabált Eliardnak, hogy menjen át a másik oldalra és ő is kapaszkodjon meg ugyan úgy ahogyan ő, közel a földhöz. Miután látta hogy Eliard is biztosan tartja magát, a csákányát ketté szedte, és az valamilyen varázslatos módon két hasonló csákánnyá alakult, hatalmas éllel.
- Szúrd a földbe! És ne engedd el! - Odadobta neki az egyiket, és mindketten egyszerre csinálták. Volt egy kis rántás, de a vonat nem sokat lassult. Miután már jónéhány perce ezt csinálták, Eliard rájött hogy a leggyorsabb módszert kell alkalmazni a megállítására.
- Kövess! - kiabálja neki Eliard. A csákánnyal kitörte az ablakot, beleakasztotta a szerszámot, és leugrott a vonatról, húzva azt. Minden izma megfeszült, de a vonat megállt, de még mindig a sínen volt. A nő ekkor teljes erőből nekivetődött az oldalának, Eliard irányába, és eldőlt a vonat. Eliard térdre rogyott, mély levegőket vett, de a megerőltetéstől lüktető fájdalom a mellkasában nem enyhült. Leugrott a vonatról és a férfihez sétált az idegen.
- Zewia Malone rendőrkapitány - nyújtotta a kezét, de nem kézfogásra. Eliard elfogadta és felhúzta magát, aztán megrázta a nő kezét. Sötét bőre alatt mindenhol izom feszült, ennek ellenére nőies volt. A szeme szép világos barna volt, de az arca nem volt finom. Hosszú haja raszta volt, összefogva lógott a hátára.
- Eliard James William Bellator- felelte. - Hamar ideért kapitány.
- Amint hívást kaptunk indultam. - Összecsapta a két csákányt és egy pisztolyt csinált belőle. Messze rendőrök érkeztek amolyan autóval. Új találmány volt, inkább a gazdagok vagy a belváros tulajdonában állt. A rendőrök munkáját ez mindenképpen megkönnyítette.
- Sose láttam még ilyen szerkezetet. - mutatott Zewia fegyverére.
- Igen, ilyen nincs mégegy. - majd ráfogta a fegyvert. - Sajnálom Eliard de száljon be! - mutatott az autó felé ami akkor ért oda.

-Igen, ilyen nincs még egy. -egy pillanatra átsuhant a tekintete az arany revolveren, majd felnézett a férfire és ráfogta a fegyverét. -Sajnálom Eliard, de szálljon be!
Ha nem lenne pár nyilvánvalóan törött csontja és hasogató izmai, egyértelműen elhúzná a csíkot a rideg tekintettel rá meredő rendőrkapitány elől, de ebben a helyzetben nem tehetett mást: megadóan felemelte a kezét és beült az autóba. Csikorogtak a kerekek, Eliard három ismeretlen rendőr társaságában, Zewia pedig egyedül utazott az állomásra. Felvette a bukósisakját, de szokás szerint, mindenhogy kényelmetlen volt. Az apró motorral könnyedén vette az akadályokat az úton, vezetés közben pedig elmerengett a ma délelőtt eseményein.

Zewia egy hatalmas napilapot fogott a kezében, a főcímet bámulta: "Újabb terrortámadások a Belvárosban"
De nem is igazán a szöveg volt ami elgondolkodtatta, hanem a kép, amin három kapucnis, kendős férfi szalad el a bűntett helyszínéről. Felgyújtottak egy apró trafikot. Talán ez még nem is nevezhető terrortámadásnak, de a sajtó mindent kifacsar.
-Malone kapitány! -viharzott be az irodájába egy polgárőr. Jerry vagy Lerry. Fogalma sincs. Mindenesetre az ilyesmi nem szokás, ezért Zewia tiszteletet parancsolóan felpillantott a fiúra, mire az összerezzent. -Én..én.. csak... robbantás volt, és azt mondták azonnal magáért jöjjek! Telefonon keresi egy Irina nevű hölgy a Külvárosból, állítólag Ő tanúja volt az esetnek.
Zewia gondolkodás nélkül felpattant és a telefonért sietett.

Eliard egy kivilágított, fertőtlenítőszagú szobában ücsörgött, vele szemben Zewia kopogtatta az asztalt a körmével. Sóhajtott. A férfi is sóhajtott. Halkan nyílt az ajtó, mindketten a betoppanó nőre meredtek.
-Ez a bánásmód hihetetlen! Tudják egyáltalán, hogy ki vagyok én?! -csattant fel Irina a legmagasabb hangszínen, amit csak nő megüthet. Minden jelenlévőnek fejfájása lett a hangjától. Zewia rögtön felpattant és a kezét nyújtotta:
-Malone rendőrkapitány vagyok, velem beszélt telefonon. Kérem, foglaljon helyet. -mutatott az Eliard mellett árválkodó székre. Irina kelletlenül kezet fogott, és leült a székre. Megigazította törtfehér selyemruháját. Természetesen átöltözött a telefonhívás után.
-Nos. Mi is történt akkor a vasútállomáson ma délelőtt? -kisimított egy raszta tincset az arcából, Eliard és Irina pedig sokat sejtetően összenéztek.
(Zárva)