Belvárosi Főutca

A folyosó hihetetlenül hosszú volt, ha nem láttam volna, el se hiszem. A végén nem. Volt. Semmi.
– Ez normális, Gerard? Nem kéne lennie itt valaminek? – kérdezem.
– Csigavér, itt valahol lennie kell egy téglának, ami… – nem fejezte be, de arra kért, csináljak sok fényt. Hátrébb léptem és egy tűzkört idomítottam, hogy megvilágítsa az egész falat és a fél folyosót. – Itt van! – mondja Gerard néhány perc múlva.
Kihúzza a téglát, és láthatóan nagyon örül magának, én viszont, és azt hiszem Reyes is, meglepődünk.
– És most? – mondom nagyjából fél perc múlva.
– Ezen a falon túl egy csapda volt. Ami az, hogy ha megpróbáltuk volna erőszakkal átmenni a falon, ránk omlott volna ez az egész – Mosolyogva a falra nézett, mintha ő építette volna. – Remek találmány..
– Háát ez szuper. Most már erőszakkal átmehetünk a falon?
– Dehogy. Téglánként ki kellene szednünk. És vissza is kéne raknunk, ha azt akarjuk hogy ne találjanak ránk. Még jó hogy hárman vagyunk, hamarabb végzünk.
– Gerard, ezt nem csinálhatjuk, napokba telne.
– Na jó, akkor.. és ha finoman kiütnénk őket? – kérdezi Rey.
– Megpróbálhatjuk, nem rossz ötlet.
Oldalról a téglákat könnyű volt kiszedni, aztán nehéz lett. Fél órája csináltuk de már majdnem végeztünk.

A folyosó teljesen üresnek látszott, mégis éreztem, hogy van mozgás a közelben. Gerard elkezdte kioperálni a téglákat a helyéről, én pedig a fejemet fogtam. Az egész művelet több mint fél órába telt, a végére már inkább dolgozó kőműveseknek éreztük magunkat, mint azoknak akik Natsil húgát akarják kiszabadítani. Már jojózott a szemem a sok téglától, amikor végre átjutottunk a nyamvadt falon. A kőhalomra pillantottam, amit magunk mögött hagytunk. Nem valószínű, hogy sokáig titokban marad a jelenlétünk.
Egy újabb folyosó tárult elénk, itt már fáklyák égtek a falon. Magas kőoszlopok tartották a föld alatti börtönt, a folyosó végén pedig egy újabb ajtó várt ránk. Beszéd hallatszott mögűle, a belső érzékeim riadót fújtak.
-Valakik közelednek. -súgtam a többieknek. -Rejtőzzünk el!
Mindannyian egy-egy oszlop mögé bújtunk, ami szerencsére elég nagy és sötét helyet biztosított a bujkáláshoz és a leskelődéshez is. Hangos nyikorgással kitárult az ajtó és két férfi lépett be rajta. A beszélgetésből arra következtettem, hogy őrök lehetnek. Lassú léptekkel sétáltak, egy-egy fegyver csüngött az oldalukon. Natsillal szinte egyszerre pillantottunk ki, farkasszemet nézve. Tudtam, hogy ugyanarra gondolunk. Amikor elhaladtak mellettünk az őrök, pár erősebb ütéssel leterítettük őket.
-A fegyvereket vegyétek magatokhoz. -szóltam kissé önelégülten. -Nekem vannak eszközeim.
Oldalra vonszoltuk az ájult (vagy halott?) testeket és tovább poroszkáltunk. Lassan bekukucskáltunk az ajtó apró ablakán, ahol további őröket pillantottunk meg és cellákat. Felszámozva.
-Bingó. -suttogtam, talán kissé hangosabban, mint szerettem volna. -Kell egy terv. Egy jó terv. -néztem Natsilra és Gerardra reménykedve.

- Próbáljunk meg minél halkabban lenni, én fedezem hátulról Gerardot amíg, kinyitja a zárakat. - Kérdő pillantásokat kapok a többesszám miatt. - Nem hagyhatunk itt senkit. Gerard azt  mondta, ezen a részen mindenki idomár, akit elfogtak. Ki kell őket hoznunk. Nem hagyok itt senkit.
 Végül bólintanak, és neki lendülünk; Reyes utat tör, úgy hullanak utána az emberek, mint a legyek, én segítek neki, hogy egyik őr se keljen fele egyhamar, Gerard pedig nekilát az első zárnak. 
 Mire végzek és úgy döntök, Reyes boldogul onnan, Gerard a második ajtónál van.
 - Mindenkit kiviszünk - mondja Gerard hangosan, mire a cellában lévők örvendő hangot adnak. bekukkantok a cellákba - pontosabban csak az ötösbe. Üres. 
 Elkezdek káromkodni, mondom, ami csak jól esik. Gerard odafut mellém és benéz. 
 - Mi? - mormogja maga elé. Hamarosan kinyitja a cella ajtaját. - Molly - szólongatja, aztán az árnyékból előtűnik egy lány. Gerard nyakába ugrik, vörös haja olyannyira hosszú, mint anyénké volt mindig. Magas, de nem annyira, vékony, nagyon lefogyhatott az ittléte alatt. Megfogja Gerard arcát, ránevet. Annyira hasonlít kis kori önmagára. Gyönyörű lett. 
 Rám néz, csak néz és lassan felfogja ki vagyok. Könnyek szelik az arcát, aztán az én nyakamba is beleugrik.
 - El sem hiszem hogy itt vagy. Attól féltem.. - Attól félt, meghaltunk. Szorosan átölelem, és soha többé nem akarom elengedni. - Nagyon hiányoztál.
 - Te is nekem. - bekönnyeztem.
 Elkapja a fejét, sírástól vörös szeme tágra nyílik.
 -  A szüleink?
 - Majd mindent elmondok, de most ki kell jutnunk innen.
 Amikor kilépünk a cellából, és Molly észreveszi Reyes-t. Azonnal hátrálni kezd.
 - Ez ki? - Őszinte félelmet láttam az arcán.
 - Ő Reyes, én hoztam. Egy kedves barátom férje. Ex angyal.
 - Olyan van? - hitetlenkedik a húgom, de láthatóan elfogadja. - Molly - nyújtja a kezét neki. Amikor rájuk nézek, és alaposabban szemügyre veszem Reyest, rájövök hogy tényleg elég ijesztően néz ki: a pólója elszakadt és vörös csík ékteleníti, vér borítja, kezében még a fegyvere, szárnyai felemelve és kissé nyitva. 
 Gerardnak már csak pár cella van, Reyes őrködik, Molly pedig nyugtat mindenkit, elmondja újra és újra, hogy ki fogunk jutni.

Csendesen figyelem a családi idillt. Natsil egész lénye teljesen megváltozik, amikor a húgával beszélget. Egy dobócsillagot forgatva az ujjaim között várakozok, és mormogok magamban. Nem is értem, hogy miért gondoltam, hogy nem fogjuk kiszabadítani az összes szerencsétlent innen...
Molly magas, vékony teremtés, csillogó szemekkel és hosszú, vörös lobonccal. El sem hinném, hogy Natsil húga, ha nem látnám őket, így egymás mellett ácsorogni. Amikor észrevesz, lelohad a mosoly az arcáról. Végül megadóan felém nyújtja az apró kezét, ami szinte eltűnik az enyémben. Kicsit sértve éreztem magam, azok után, hogy átverekedtem magam az egész börtönön, csak annyit kapok, hogy "Ez ki?".
Tovább durcáztam volna, ha hirtelen nem töri be az ajtót legalább hat fegyveres őr. Tüzet nyitottak ránk, Gerard egy cellába menekült, Natsil és a húga pedig egy oszlop mögött húzódtak meg. Az első sorozatot sikerült a falhoz simulva kikerülnöm, a második elől viszont nem volt menekvés. Elhajítottam a két dobócsillagot a kezemből, ami rögtön földre terített két férfit. Amilyen gyorsan csak tudtam, előrántottam a két szablyámat és szinte egyedül lekaszaboltam mindenkit. Már évek óta szemrebbenés nélkül tudok életeket elvenni, csak az utóbbi időben mindig megjelenik előttem Nilela arca. Szerinte minden élet szent. Neki pedig nem tudok fájdalmat okozni.
Natsil kikukucskált az oszlop mögül, láttam az arcán az aggodalmat. Lihegve megpörgettem az egyik szablyám, élével felé mutatva, majd ironikusan megszólaltam:
-Köszi a segítséget srácok!

Reyes magánprodukciója rádöbbentett, hogy ideje nagyon gyorsan elhúzni innen. Gerard ment elöl, a húgom utána, Reyes kísérte a tömeget, én sereghajtó voltam. Már majdnem kiértünk, amikor hangokat hallottam.
- Húzzatok bele! - kiáltottam előre, és meglepődtem, amikor a sor tényleg gyorsabban haladt. Amikor kiértünk a csapóajtón, megálltam a szökőkútban, a lábammal kitámasztottam az ajtót, és amint ledobtam egy füstbombát és egy gránátot, elvettem a lábam és szaladni kezdtem a többiekhez, akik két épület takarásában álltak minden kíváncsi szempár elől. Hatalmas robbanás hang jött mögülem, a kora reggelre dolgozni járók figyelmét felkeltette, de ők csak egy fekete alakot láthattak, aki eltűnik a házak közt.
Mindenkinek adtunk pénzt és lefürödve tiszta ruhába bújtattuk őket. Reyes elmondta nekik, hogy az állomás fele ne menjenek, menjenek inkább északnak, ott lesz a vidék, ott biztonságban élhetnek. Könnyek közt mondtak köszönetet neki, és én is ezzel tartoztam neki.
- Kösz, Rey - paskoltam meg a vállát, és mosolyogtam volna, de nem esett volna jól, nem szoktam. Helyette csak ránéztem, és és a vigyorából tudtam, hogy tudja mire gondolok. - Nélküled nem sikerült volna.

Zewia, a szokásától eltérően gyalog baktatott a főúton. Időközben a nap eltűnt a felhőkarcolók mögött, kigyúltak az éjszakai lámpák fényei és visszatükröződtek a betonon szétterülő tócsákból. A kezét zsebre téve, sietősen szedte a lábait, bár fogalma sem volt, hova megy. Gondolkodnia kellett. És még mindig jobb kint az utcán, mint a kocsmában.. bár a mai nap után nagyon vágyott egy felesre. Megrázta magát, mintha jelképesen elhessegetné a gondolatot (ami persze azért ott motoszkált a fejében) és megpróbált a lényegre koncentrálni: Eliard azt mondta neki, hogy csuklyás, kendős férfiak voltak a vonaton. Biztosan köze lehet a trafikos esethez és a többi merénylethez a városban.
Bár Eliard iránt is vannak benne kételyek. És ez az Irina... még gyanúsabb. Hogyan érte utol a vonatot olyan gyorsan? Eliard azt mondta, hogy Irina hirtelen a vonaton termett, amikor a férfiak rátámadtak. Elképzelhető, hogy összejátszik velük. Aztán szinte azonnal betelefonált. Ez a nő, vagy képes teleportálni, vagy valami nagyon gyanús körülötte. Holnap az első dolga lesz meglátogatni reggel...
Zewia annyira elmerült a gondolataiban, hogy már csak arra eszmélt fel, amikor az arca a nedves betonhoz csapódott. Lassan felemelte a fejét és felszisszent a fájdalomtól. Mellette lángokban állt egy apró újságos bódé, olyan hangosan ropogott a tűz, hogy megfájdult a feje, a hőség égette az arcát. Pár méterrel mellette feküdt egy égett férfi, de az arcát megismerte: az újságos volt. Felpattant, hogy a segítségére siessen, de mire odaért, már egyértelmű volt számára, hogy halott.
Előkapta az adóvevőjét, de hirtelen megpillantotta a túloldalon az egyik talpig feketébe öltözött, csuklyás férfit. A sikátorok között rohant, Zewia pedig gondolkodás nélkül utána. Elég gyorsan szaladt, olyan ügyességgel lavírozott a konténerek között mintha csak tanulta volna. Zewia tartotta a lépést, egészen addig, míg a férfi felpattant az egyik konténer tetejére és átugrott egy drótkerítésen. Gondolt egyet és a párhuzamos utca felé vette az irányt, hogy a csuklyás elé kerüljön. A terve bejött: amikor az utca végéhez ért, a férfi épp kikanyarodott, Zewia pedig rávetette magát.
Hiába kapálózott, a rendőrnő könnyen maga alá gyűrte és megbilincselte a kezeit. Lerántotta a kendőt és egy ismerős arc pillantott vissza rá. Megmerevedett és egyenesen a férfi szemeibe nézett.
-Mikey?

(Zárva)

Hiába meredt az íróasztal fiókra, az nem nyílt ki és a dugi alkohol nem mászott ki belőle, hogy felkínálja magát, Zewia bárhogy is szerette volna.
Folyton csak az járt az eszében, mit mondhat Micheal Jr. Fidének. Mi olyat mondhat el neki, amit Fide ne tudna még róla.  A szégyenteljes fiatalkora, ha kitudódik, tönkreteheti a karrierjét.
Fide beviharzott az irodába. Ez szokása volt, mindig ilyen határozottan cselekedett. Egyszer Zew látta, hogy a férfi olyan hirtelen és gyorsan szerette volna kiönteni a kávét a bögréjébe, hogy a lendülettől majdnem az összes a padlóra löttyent. Ez az emlék megmosolyogtatta, és láthatóan ez a jókedv meglepte Fidét, mert ez az ő arcát is felderítette.
- Minek örülünk így, kapitány?
Zewia megrázta a fejét, előredőlt a székében és elvette az alkalmazottjától az aktát, amit eddig a bal kezében szorongatott.
- Mit mondott Micheal? - kérdezte a férfit, és elkezdte átfutni a szemével a jelentését, amíg Fide elmondta neki azokat a részleteket, amiket nem írt bele. Például hogy nem az öccse okozta a robbanást, de ő is segített a bomba elkészítésében.
- Az öcséd jó ember - mondta végül Zewiának.
A nő felhúzott szemöldökkel nézett Fidére.
- Igen, valahol nagyon, nagyon mélyen. - Becsukta az aktát. - Bent tudjuk tartani?
- Még 10 óráig, utána el kell engednünk, mert nincs elég bizonyítékunk sajnos, kapitány.
- Milyen kár - sóhajt Zewia.
A ki nem mondott szavaik jelentenek a legtöbbet Zewiának, soha nem találkozott olyan emberrel, aki ennyire kiállt volna mellette, mindegy milyen veszélyes vagy nehéz helyzetekbe rángatja. Fide mindig megérti a szándékait, figyel és hallgat a felettesére, hűségesen és hideg fejjel követi a parancsait. Azonban Zewia azért választotta őt maga mellé, mert, amikor Fide nem értett egyet vele valamiben, azt is olyan higgadtan és összeszedetten mondta, mintha bármi másról beszélgetnének. Természetesnek veszi, hogy Zewia ad a véleményére, és neki ez is a célja ezentúl is.
- Köszönöm, Fide - megkerülte az asztalt és a férfi szemébe nézett. - Tudom, hogy nem mondom elégszer, de nagyon hálás vagyok a munkádért, amit a rendőrségére teszel.
- Nem a rendőrségért teszem - a mosolya egy pillanatra se halványult, amíg kisétált a kapitányi irodából.
Zewia felkapta a hercegnő levelét az asztalról, és egyenesen a motorjához ment, ami a rendőri épület előtt várta. Mára már csak egy kis lazítás várta a kedvenc bárában. Ott leült egy bokszba és elkezdte olvasni Saphire gyöngyírását. Rendelt magának egy alkoholmentes koktélt, és bármennyire is hiányolta belőle az alkohol csodásan nyugtató ízét, tartotta magát az elhatározásához, miszerint többé nem iszik. Persze tudta, hogy ezt nem tudja betartani, de csökkenteni tudta a mennyiséget. A levél alig néhány soránál járt az olvasásban, miszerint minden rendben van a szigeten, a népe nyugodt harmóniában él, mint eddig, amikor valaki lehajtotta a papírt. Észre se vette, mikor ült le elé a kapucnis hercegnő.
- Ez már tárgytalan. - szólalt meg halkan, Zewiára emelte mandula vágású kék szemeit. Félelemtől csillogtak - Baj van, Zewia.
- Saphire - köszöntötte a hercegnőt, és gyorsan eltette a levelet. - Mit keresel itt?
- El kellett jönnöm. Felrobbantották a palotám nyugati szárnyát. - Ahogy beszélt, folyamatosan a bárban lévő tömeget pásztázta a tekintetével, mintha valaki most is az életére akarna törni. - Az a szerencsém, hogy a másik oldalon van a lakosztályom, ahol éppen voltam.
- Nem - vágta rá Zewia -, nem véletlen volt. Csak meg akartak félemlíteni, nem megölni.

A kacskaringós sikátorok ázott bűzében kellett várnia Damiennek, mire mindenki elfoglalja a helyét, és jelet ad. Miután ez megtörtént, Damien követte a terv következő lépését. A kapu zárát, ami be- és kiengedte az ott lakókat a házba, gyerekjáték volt feltörni, de amint felment a lépcsőn és balra a harmadik lakás ajtaját próbálta feltörni, az nem adta magát.
- Te kis akadékos.. ilyen drága lakatra tellik? Ha ezt tudom én is elmegyek fakabátnak. - morogta magában Damien, elrakta az álkulcsát, majd az egyik dobótörét emelte a zárhoz. Egy percbe se telt, és az ajtó kinyílt.
Önelégült mosolyával Damien belépett a lakásba, becsukta maga után az ajtót, és nekiállt a munkának.
Két órával később nyílt az ajtó, és belépett rajta egy ismerős arc. Damienre meredt, aki a lakás romjainak közepén állt. Mellkasa alig láthatóan emelkedett és süllyedt, annak ellenére hogy egy egész lakást felforgatott, ráadásul sikertelensége miatti méregtől vezérelve néhány dolgot eltört, behorpasztott vagy kivágta az ablakon.
- Megvan? - kérdezte Ace, közelebb lépve a mozdulatlan főnökéhez.
- Hozzátok el a rohadékot. - Kezei ökölbe szorultak. - Tudnia kell hol van. - felelte méregtől fűtve. Ha valami nem úgy alakult, ahogy azt Damien várta, annak nagyon, nagyon nem örült. A két társának meg kellett találnia azt a hülyét és távol tartani a lakástól. Ha itt van Ace az azt jelenti hogy biztosan tudják hol van.
Damien Ace szemeibe vájta a tekintetét.
- Csináljátok olyan halkan, ahogy tudjátok. Senki nem tud a rejtekhelyünkről, de nem kell, hogy ezek a kutyák szagot fogjanak. - kisétált az ajtón, és megállt a nő mellett. - Ne legyen se halott se sebesült. Ne is lásson senki. Csak bementek, és elhozzátok Palmert.

Miközben Palmer nyomozót figyeltem, beleharaptam a lekváros fánkomba. Majdnem olyan volt, mint anyámé, csak a lekvár volt más, kicsit finomabb. Kíváncsi vagyok a főnök mit akar ettől a fickótól, mi lehet egy zsernyáknál, ami nekünk annyira kellene? Nagyot sóhajtva törtem a fejemet, mikor megcsörrent a telefonom, Ace volt az.
- Igen? - vettem fel. - Még itt vagyok a Bár előtt, Adriel még a bárban van. - válaszoltam kérdésére. - Ti készen vagytok? Megtalálta a főnök, amit keresett? Nem? - csodálkoztam a hír hallatán. - Miért akarja elrabolni? Miért nem verjük csak simán meg? Jó nem kérdezősködők, megyek érted!
Beizzítottam a kocsit és elmentem Acehez. Nem kellett sokat kocsikáznom, hiszen a zsaru lakása és a bár csak pár utcányira vannak egymástól. Mikor odaértem Ace már várt engem.
- Gyere! - szóltam neki magabiztosan.
Visszamentünk a bárhoz és megfelelő távolságban vártunk a mi kis áldozatunkra.

Adriel a pultot bámulta maga előtt, kezében szorongatta a poharát, a gondolatai viszont valahol messze jártak. Délután óta Roth nyomo.. vagyis, Alexanderrel folytatott beszélgetése járt a fejében. Éppen befejeztek egy új ügyet Anne-el, azóta a nyugdíjjazott detektív be sem tette a lábát a rendőrségre, ma mégis bejött, hogy gratuláljon a rosszfiú rács mögé juttatásához. Mosolygott, amikor meglátta az új nyomozót az ő régi irodájában. Adriel is viszonozta a mosolyt, meglepő volt a volt főnöke látogatása, de nem is tagadhatta, hogy hiányzott neki az ex nyomozó.
Boldogság csillogott a szemében, amikor az unokájáról mesélt, és persze a lányáról, akik létezéséről néhány hónappal ezelőttig mit sem tudott. A Lilithes ügy után Alexander nyugdíjba vonult, Adrielt kinevezték, Anne-t pedig felvették, mint rendőr nyomozó. Az újdonsült főnök azt gondolta, ez túl nagy teher neki, de Anne-nel remekül bolodgulnak. Ez alatt a majdnem fél év alatt sok rablást és csalást felgöngyölítettek, és még néhány gyilkosság elkövetője is hűvösre került.
Adriel elmesélte a volt főnökének a néhány hónap izgalmait, és Alexander komoly tekintettel hallgatta. Mégiscsak rendőrnek született, lehetetlen, hogy ne érdekeljék egy nyomozás részletei. Amikor Adriel megjegyzést tett rá, Alexander felnevetett.
- Igaz, Adriel, aki rendőr volt az mindig az is marad. Néha a bűnügyi rádiót szoktam hallgatni, de csak ha a lányom nincs otthon. Nem akarom, hogy aggódjon értem. Ennél is jobban. - Alexander hangját elevenen hallotta a fejében. De leginkább az ez után következő szavait, amik belevésődtek az agyába. - Adriel, elsősorban  nem gratulálni jöttem. Mint mondtam, követem az eseményeket azóta is, hogy eljöttem innen, és.. nem tudom hogy mondjam, de rossz érzésem van. Valami, nem is tudom hogy mi, csak érzem a gyomromban. Kérlek, legyél nagyon résen. Egy óvatlan pillanatban pislogsz és annyi az egésznek, és már csak azt veszed észre, hogy a földön fekszel a saját véredben.
Persze Adriel megnyugtatta Alexandert hogy ne aggódjon, mert bármi baj közeleg, ő készen áll. A baljóslatát Adriel annak tudta be, hogy a volt nyomozó legalább fél éve nem nyúlt a pohár után. Az első pár hónapban, amikor Adriel látta, még rosszabban nézett ki, mint amikor ivott, de mostmár nem remeg annyira a keze sem, a tekintete tiszta és csillogó. Viszont a leszokás nyilván hagy maga után hiányérzetet, rosszulléteket, és valahogy ennek az egyvelege lehet ez a vészjós sejtelem.
Azonban valahol legbelül Adriel megijedt, és azóta ez nem hagyja nyugodni.
Lehúzta a maradék italát, a pultos kezébe nyomott némi pénzt, felvette az öltönyét és elindult a bár ajtaja felé. Hirtelen megcsapta a pohárcsörömpölések, beszélgetések zaja, ezernyi apró kivehetetlenségig összeállt hangzavar a fejében egy hatalmas katyvasszá, sűrű masszává vált, ami csak ömlik be a fülén megállás nélkül. Kivágódott a bár ajtaján, és azonnal megérezte magán valakinek a tekintetét. Rájátszott kicsit a részeg sétálásra, közben fejben próbálta magát annyira kijózítani, amennyire lehetett. Fél perce sem sétált, amikor hallotta maga mögött az óvatos lépteket. Befordult a mellékutcába, hogy időt nyerjen magának, és riasztotta Anne-t, elküldte neki a tartózkodási helyének pontos címét és a telefonján bekapcsolva hagyta a helymeghatározást, és eldugta a készüléket. Ha bármi balul sülne el, Anne talán még akkor talál rá, amikor egy mentő még segíthet rajta.
Nekidőlt a konténernek, ami mögötte volt, és a lány befordult a sarkon, ahogy várta. Adriel először azt gondolta, pénz kell neki drogra, vagy ilyesmire, de aztán észrevette, hogy a lány határozottabban jön a kelleténél. Az alkohol miatt a reakciódeje nem volt elég gyors, és a lány kemény ökle az arcán csattant, az ő feje meg a fölfön.
Egy óvatlan pillanatban pislogsz és annyi az egésznek, és már csak azt veszed észre, hogy a földön fekszel a saját véredben. Anexander nem is tudja, mennyire igaza volt.

Néha úgy kelek fel reggelente, hogy el sem hiszem a történteket. Annyira hihetetlen, hogy ennyi minden történt velem. Nyomozó lett belőlem és.. és olyan ügyeket oldok meg, amiket az ember a tv-ben lát. Bár néha hiányérzetem támad, hiszen Alexander nyugdíjba vonult, nélküle minden olyan fejetlen. Igaz Adriel is nagyon jó vezető, de ő sokkal másabb... Talán még fejlődnie kell, vagy bele kell rázódnia az egészbe... Mondom én, aki még tényleg kezdő. Jó volt látni újra Alexandert, kicsit újra elkapott a régi idők szelleme. Nem sokat beszéltünk, inkább Adrielhez jött, talán tanácsokat adni neki. Ki tudja?
- Oh már ennyi az idő? - tekintettem a nappalim falán lógó órára. - Elfogok késni! - húztam meg a jobb szemem tus vonalát. Eljött az az idő, amikor nem csak a karrieremre kell koncentrálnom. Kicsit ki kell kapcsolódnom és legalább egy olyan pasit összeszednem, akit a családi ünnepekre eltudok rángatni, hogy ne azt hallgassam a családomtól, hogy miért nincsen senkim.
A hajamra még ráfújtam egy kis lakkot és elindultam az én kis suzukim felé, amit sikerült egy pár hete megvennem, lehet használtan, de legalább van. Az úton a rádiót hangosra tekertem, hogy az izgatottságomat kicsit csitítani tudjam valamivel. Mikor az étteremhez értem, lassan parkoltam egy üres helyre le. Olyan idiótának éreztem magam... egy vadidegennel találkozok, akit a társkeresőn ismertem meg. Nagy levegőt véve kiszálltam a kocsiból és a magassarkú cipőmet lassan helyeztem az utcára, majd elkezdtem az étterem felé tipegni.
Az étterembe belépve még körül sem tudtam nézni, amikor az egyik pincér mosolyogva kérdezte tőlem. - Van foglalása?
- Igen, azt hiszem. - válaszoltam zavartan.
- Milyen névre?
- Vincent... Vincent W... Wilson.
- Áh, jöjjön csak, az úriember már türelmetlenül vár magára. - csodálkozva indultam a pincér után, aki egy fess, kiöltözött férfihez kisért.
- Szia Anne! - mosolygott rám, én akaratlanul is elmosolyodtam. Lehet még sem volt rossz ötlet a randi.
- Szia! - ültem le szembe vele. Csodás estének ígérkezett, végtelen jól éreztem magam. Azok az üdítő csevegések, viccek és a szemei... Már olyan közel voltunk a fizikaii kontaktushoz, amikor megrezzent a telefonom.
- Párdon! - mosolyodtam el kellemetlenül... Elfelejtettem kikapcsolni a telefonomat, de most kit is érdekel ez, néha ki kell kapcsolódnom nekem is. - Szóval, igen. Nem messze lakok a... Ez a fránya telefon. Ne haragudj meg kell néznem. - mentegetőztem, miközben előhúztam a zsebemből a telefont.
Adriel volt az, bajban van?
- Ne haragudj, de el kell mennem. - álltam fel és siettem a kocsimhoz, s közben Adriel helyét próbáltam bemérni és ahhoz igazítani a GPS-t. Nem gondolkodtam egy pillanatot sem. Beülve a kocsimba, talpig nyomva a gázt indultam el Adriel felé, s közben a kesztyű tartóból bányásztam elő a fegyveremet. Lehet nem ott kéne tartanom...

- Tudtam hogy erre a két hülyére nem bízhatok semmit.. dehát aki zsoldosokat fizet ne válogasson. - jegyezte meg Damien miközben kimérten a kocsihoz sétált. Ace a furgonnak dőlve egy anyagdarabot szorított a fejéhez, az arca és a keze vértől maszatos. Grande arcán is több horzsolás van, de legalább bal oldalról már kiszedte az autó ablaküveg szilánkjait. A másik kocsi vezető oldali ablaküvegét a csaj feje törhette ki. Ahogy odalépett hogy közelebbről is szemügyre vegye a lányt, üveg ropogott a talpa alatt.
- Szóval azt mondjátok nekem - egynesedett fel -, hogy ez a bálba készült kislány - emelte fel a társaira szúró tekintetét, és közben a kocsiba mutatott - üldözött titeket.
- Majdnem fejenlőtte Palmert. - bökött Ace a furgon felé. - Gondolom hátul a kocsi ajtajának zárjára célzott, vagy nem tudom én mit akart.
- Talán a kerekeket akarta szétlőni - tette hozzá Grande kifújva a cigije füstjét.
- Titeket akart megölni. Csak vezetés közben egy mozgó kocsiba amin nincs hátul üveg, nehéz célozni, ugye? - fordította vissza a tekintetét a lányra. A halántékán nem látszott, hol a seb, mert a vér elkenődött és végigfolyt az arcán és lecsöpögött a vállára. - Él még? - Nem látta a mellkasát mozogni. Csinos ruha.
- Igen. - válaszolta Ace a kocsi mellett toporogva.
- Jó. Hozzátok őt is. Ja, és Palmertől vegyétek el a telefonját. Rohadt.. - rúgott a kocsiba - AMATŐRÖK! - ordítása zengett a házak között. Az utca kihalt volt. Legalább annyi esze volt ennek a két szerencsétlennek, hogy kihalt városrészre jöttek, mielőtt megállították a csajt, gondolta. Mondjuk Damien nem azt a módszert választotta volna, hogy keresztbe a kocsi elé fordulnak, de hatásos volt, azt be kell látni.
- Nem tudjuk a csaj riasztott-e másik rendőröket, úgyhogy mozogjatok, ha lehet. - nyújtotta ki a kezét színbadiasan a lány felé. - Grande, a kocsi megy?
- Nem, a futómű és a gyertyák..
- Javítsd meg. Öt perced van rá, amíg Ace átrakja a csajt és Palmertől MINDENT elvesz. Agyafúrt patkány.. Ja és tüntessétek el a véretek mindenhonnan. Újlenyomat, hajszál.. - a szája elé kapta a kezét - bocs, Grande - magas hangon tört ki belőle a fülsüketítő nevetés, azonban Grande a motorháztető mögül fel se nézett.
Damien letörölte a nevetés miatt kicsordult könnyeit és nagyot sóhajtott.
- Nektek van eddig a legjobb humorotok. A többi zsoldos unalmas.. és még hülye is. Sokan megpróbáltak átverni engem.. - egy pillanatra elmerengett, de aztán megpördült és összecsapta a tenyerét. - De hát ezeknek vannak a tömegsírok, nem? - vigyorgott társaira. Ace éppen megkötözte a lányt a furgon csomagtartójában, Grande lecsukta a motorháztetőt és megtörölte az öltönyében a kezét.
- Kész - jelntette.
- Csodás. Ace?
-Megvan a telefon, más nem volt nála. - nyújtotta a kütyüt Damien felé. A férfi elvette, nyomogatta, néhány másodperc után az aszfaltra dobta és keményen rátaposott a telefonra, hogy az darabjaira hullott. - Csak ezt a csajt riasztotta. Anne Hawke, ő az, ugye?
- Igen, egy fényképes rendőri igazolvány volt a táskájában. - felelte Ace.
- Az ő telefonja?
- Összetört az ütközésben - vágta rá Ace, miután bezárta a furgon hátsó ajtaját. - A kocsiban hagyjuk.
- Remek. Grande, gyújtsd fel a csotrogányt, aztán mehetünk. - Megkerülte az autót. - Ace, te mocival jössz fél kilóméterrel mögöttünk, és ha bárki követ, szedd le. - Kapta ki az anyósülésről Anne fegyverét és egy új tárat a kasztyűtartóból, amit aztán odaadott a lánynak. Használd ezt, így nem tudnak lekövetni minket a fegyver alapján.
Grande egy kis benzint locsolt az autóra, elővett egy doboz gyufát, egyszerre 8-10 szálat fogott a kezében, amiket meggyújtott, majd bedobta a kocsiba a dobozzal együtt. Egy pillanat múlva már a visszapillantó tükörből nézte Damien a kék éjben táncoló, fényes lángokat.