Hajóroncsok

Nehéz megjegyezni ide az utat, a sok mellék utca és rejtett földút, ami alig látszik a főútról. Az út minőségéről már nem is beszélek, a furgon a homokos talajon már kaparva közlekedik. Hiába nyomja az ember a gázt. Nagy nehezen, de sikerül eljutnunk a roncsig, amin az egyik rés pont akkora, hogy a jármű kényelmesen elfér benne. Kiszállva a kocsiból, kinyitom a hátsó ajtót, hogy az ájult nyomozót kiszedjem onnan. Nem túl nehéz, ilyen puhány alakot, nem csoda, hogy ilyen könnyen elkaptuk, leszámítva a kiscsajjal az ütközést. A hajó másik oldalán, egy tökéletes búvóhely lett kialakítva, ahova vihettük a rabokat. Adrielt a helyiség közepébe állított székre helyeztem és lábait a széknek erősítettem egy-egy gyorskötözővel. Közben Ace a lányt hozta be, akit csak az egyik vascucchoz tudtunk kikötni, amit már tiszta rozsda volt, hiszen a roncsba beáramló víz még azt pont elérte. A lányt leültettük a vízbe, ami a csípőjéig ért, Adriel szerencsésebbnek bizonyult, hiszen neki csak a talpát érte a víz.
- Grande, tűntesd el a nyomainkat! - intett nekem a főnök.
- Milyen nyomainkat? - nem értettem. - Ide bent?
- Nem, te idióta! A homokból a kocsi nyomát! Ha már ésszel nem áldottak meg, akkor az izmaidat használd valami értelmes dologra! - mutatott a seprűre a főnök.
- A kocsi nyomait? Jó! - válaszoltam és a seprűvel elkezdtem a kocsi nyomokat elmaszatolni.

A feje zsibongott a fájdalomtól, a bukkanós út, ráadásul motorral, nem segített a helyzeten. Egyáltalán nem tetszett neki Damien viselkedése, de Grande meglepően jól viselte a fazon kitöréseit és gúnyoros megjegyzéseit.
Egy faláda tetejére kuporodott és a rögtönzött elsősegélykészlettel, egy ócska cérnával amit most tépett ki a ruhája szegélyéből és egy tűvel kezdte összevarrni a karján tátongó sebet. Korábban már lefertőtlenítette pár csepp vodkával, amit a furgonban talált, így az igazán fájdalmas részen már átesett.
-Szerintem nem kéne hagyni, hogy szerencsétlen a vízben ücsörögjön. - mondta, miközben eltépte a fogával a cérnát. - Még a végén felfázik.
Damien, mint aki egyszerre kap dührohamot, agyvérzést és infarktust, odasétált a nő elé és kellemetlenül közel hajolt hozzá.
-Fog kapni rosszabbat is, mint egy kis felfázást. - Ace állta a pillantást, de Damien szürke szemei ijesztően villogtak rá.
Lassan elfordította a fejét és a még mindig sepregető Grande felé fordult:
-Itt az idő, hogy megtudjuk hol van, amiért jöttünk. Hozz hideg vizet, felébresztjük a vendégeinket.

Hangok, mintha a távolból jönnének..
Fémes íz.. mi ez? Vér?
- Tudjátok mit? Hagyd a vizet - Valakik beszélgetnek. Kik?
Adriel feje majd szétszakadt, ráadásul a válla is sajgott valamiért. A kezeit nem bírta mozgatni.. de miért nem? A lába se mozdul, pedig mozgatja, érzi.. az nem lehet hogy lebénult. Minden gondolat csak átcikázott a fejében, az agyát pépesnek érezte. Arra a mondatra eszmélt fel, amikor egy mélyebb hang azt mondta:
- Hozd inkább a sokkolót.
Minden egyszerre ömlött az agyába, a mellékutca, hogy valaki követte, hogy leütötték, hogy magához tért egy percre és meglátta Anne-t, majd újra elájult, az, hogy ivott, teljesen másnaposnak - vagy inkább aznaposnak - érezte magát. Majd' szétszakította az agyát a sok beömlő információ.
- Kik vagytok? - kérdezte Adriel ébredéstől érdes hangon, és felnézett az előtte álló férfira. Sokkoló szikrázott a kezében.
- Felkeltél.. óh.. akkor ez már nem kell. - Majdnem megfordult. - Tudod mit? Nem is igazán neked szántam, szükségem van az éber tudatodra. De a barátodéra nem. - Egy kézzel előrehúzta Adriel székét a lábánál, mintha a széken nem is egy nehéz ember lenne hanem egy kispárna. Csak ekkor vette észre Adriel hogy eddig a vízbe ért a cipője talpa. Hol az ördögben vannak? Várjunk csak, a barátom..
- NEE! - kiáltotta a háta mögé, de túl késő, a srác azzal a hajmeresztő vigyorral a sokkolót a vízhez érintette. Anne sikolya valószínűleg örökre az agyába égett, sose hallott még ilyen kegyetlenül kínzó hangot. A tudat hogy miatta a kollégájának és barátjának ilyen mértékű fájdalmat okoznak, elviselhetetlen érzés volt. És a tehetetlenség még elviselhetetlenebb.
Adriel teli torkából ordibált nekik, de ezeken semmi nem használt. Egy nagydarab kopasz férfi és egy nő ácsorgott a szoba túlsó felén, ahova a lámpa fénye már csak halványan vetült, de Adriel kivette, hogy mind a ketten elfordították a fejüket. Nem bírnak odanézni, ahogy Anne szenved. Adriel gondolkodása még kótyagos volt, de ez szöget ütött a fejében.
-ELÉÉG - kiabálta, a székét rángatta, próbálta eloldozni a csomót a kezén, lábán, de hiába. Addig vergődött míg fel nem borult, a feje ugyanott ütötte be, mint előtte, izzó fájdalom hasított át az agyán és végig a gerincén, és egy percre bevörösödött a látása.
A csattanó hang meglephette a pszichopatát, mert abbahagyta Anne sokkolását.
- Anne! Anne, válaszolj! Jól vagy? - Próbálta magát kihámozni a csomóból, de az a kurva kötél meg sem mozdult. A nagydarab férfi felállította a székét és meghúzta mindegyik csomót a kezén és a lábán. - A barátom, nézd meg jól van-e. Nem válaszol, nézd meg lélegzik-e. - hadarta feldúltan, könnyek csípték a szemét. A nagydarab férfi, ahogy Adriel hallotta, belelépett a vízbe, és öt másodperc után hallotta a csobbanást megint, ahogy kihúzta a lábát.
- Még él. - jegyezte meg, és visszament a bűntársa mellé, vaskos kezeit maga előtt összefogta, mint egy testőr. Mint egy kidobó ember.
- Még? Mi ez az elcseszett rosszarc-trió?
A sokkolós hátravetette a fejét nevetés közben.
- Te nagyon vicces vagy- sóhajtotta. - Na de - köszörülte meg a torkát. - térjünk rá az üzletre. Akkor senkinek sem kell tovább szenvednie. - Adriel elé lépett és leguggolt. Adriel nem lehetett sokkal magasabb nála, de a srác izmosabbnak tűnt. - Idefigyelj, Palmer. Kell nekem valami, mégpedig tőled. Biztosan emlékszel H-ra. Te inkább Lilith néven ismerted, ugyebár. - gúnyos, tenyérbemászó mosoly ült az arcán. Honnan tudhat erről? - Szóval - felállt és járkálni kezdett -, mivel ott lakott mikor meghalt, és az összes többi házat, lakást, búvóhelyet és mindent átkutattam, ahol megfordult, beleértve a te lakásodat is, és nem találtam meg, amit kerestem, gondoltam te segíthetnél nekem rálelni. Tudod hogy miről beszélek egyáltalán? Mert elég bamba az ábrázatod.
Adriel utálta beismerni, de kellett egy perc, hogy egyáltalán eljusson az agyáig amit hall.
- Miután Lilith meghalt - kezdte -, minden cucca a rendőrséghez került. De nem volt más csak ruhák, meg képek, személyes holmik. Hacsak nem a fogkeféjét keresed, nem segíthetek.
A srác szeme villámokat szórt, állkapcsa megfeszült.
- Amit keresek - sziszegte -, nem a rendőrségen van. Hanem nálad.
- Akkor mire vársz, motozz meg! Ide se kellett volna hoznod. Ha átkutattad a lakásomat, és nincs ott, akkor te is tudhatod, hogy nincs nálam.
- Elrejthette a lakásodban. Nem beszélt róla?
- Azt se tudom, mit keresel, akkor meg honnan tudnám, hogy nálam van-e?! - Ez a srác most komolyan egy gonosztevő? Piti bankrablónak nézném egy apró priusszal.  
- Egyáltalán miért segítenék nektek rosszarcoknak megtalálni amit kerestek? Miért én? És miért nem lehetett Anne-t kihagyni ebből? Neki miköze ehhez az egészhez?
-Ha elmondod, amit tudsz, elengedünk titeket. Ha nem mondasz semmit.. -  villant fel a tekintete, Adrielt egy kés csillogása jutatta eszébe - megöljük a barátod.

Éjszakánként ritkán álmodok, inkább csak az elnyelő megnyugtató sötét lebeg előttem és a gondolataim cikáznak az életemről. Hogy mit miért is teszek? Megéri? És valahogy most sem esett másképp. Az autók ütközése után, mintha csak álomba merültem volna úgy éreztem magam, ám most a kellemes nyugodtságot, a bizonytalanság váltotta fel és a megszokott kérdéseim sokkal kellemetlenebbnek hatottak, mint régen. Vajon miért hagytam félbe a randimat? Miért nem szóltam be az őrsre, ahol nálam ezerszer jobb szakemberek dolgoznak? Miért hősködök a szinte nulla tapasztalatommal? És megéri? Nem tudtam Adrielt megmenteni, még a megmmentés közelét sem súroltam.... Olyan meggondolatlan vagyok... Lehet ezzel mégnagyobb veszélybe sodortam Adrielt.
Hirtelen nedvesnek éreztem magam és reszketni kezdtem. Ezek után lassan ébredtem tudatomra. Mindenem sajgott. A külvilághangjai olyan tompák voltak, mintha csak egy falon keresztül hallgatóztam volna. Próbáltam, de nem bírtam még résnyire se nyitni a szemeimet. Hol lehetek?
Gondolataim nem tartottak sokáig, hiszen egy éles fájdalom hasított bele a testembe. A fájdalom, amit éreztem leírhatatlan volt, azt hittem meghalok és önkénytelenül is sikítani kezdtem. Szavakat nem bírtam formálni, hiszen az ajkaimat szóra sem bírtam nyitni. Talán olyan volt a hangom, mint egy sebesült vadálaté. Mi történik? MI TÖRTÉNIK VELEM? A fájdalom hirtelen abba maradt, de a testem így is magától mozgot, hiába próbáltam megfeszülni és abba hagyni, nem bírtam. Csak a testem súrlódását éreztem, amikor lassan abba maradt a rázkódás. Szemeimet lassan nyitottam ki. A látvány ami fogadott olyan életlen volt. Csak színes pacsák úsztak a szemem előtt. - A..Adr..! - próbáltam valamit kinyogni a számon keresztül, de talán én is csak azért hallottam, mert tudtam, hogy próbálok valamit kinyögni. Ekkor megemelkedett a fejem, nem magától, egyáltalán nem. Valaki, vagy valami megragadta a hajamat és szinte már az egész testemet függőlegesen tartotta.
- Nos, mit tudsz? - hallottam egy idegen férfi hangját, miközben egy hideg tárgy került a torkom elé. Basszus.. ez egy kés?

Ez a patkány csak szórakozik velem, tudja hogy hol van, csak játsza a hülyét.. de láttam én hogy nézett a lányra. Megvagy te kis köcsög.
Intett Grande-nak hogy fordítsa meg Palmert a székkel. Besétált a vízbe, megragadta a lány haját, kiemelte a vízből és a képességével a lány torkához lebegtette az egyik dobótőrét.
- Nos - hajolt közel hozzá - mit tudsz? - A tőrrel finoman megvágta az arcát, még vér is alig serkent. - Semmit? Valamit biztos tudsz. Te is nyomoztál anno ezen az ügyön. Lilith ügyén. A hülye úgy lebuktatta magát hogy még ilyen amatőr fakabátok is rájöttek az egészre, mint ti. Biztos elmondta nektek. Palmer? - A dobótőr vészesen közel lebegett a lány torkához.
- Nem.. tudunk.. sem.. mit.. - nyögte alig hallhatóan.
Palmer meg sem rezzent, de.. Damien látta a szemében az apró csillanást.
- Némára vetted a figurát? Azt hiszed, ha nem mondasz semmit, azzal megoldódik minden? Az előbb be se tudtad fogni a szád. Dalolj, kismadár, vagy a kislánynak annyi.
- Engedd el őt. És beszélhetünk.
- Ám legyen. - A tőrt visszatette a tokjába, a lány pedig összecsuklott, amint elengedte.
Megállt Adriel előtt és keresztbefonta a karjait.
- Mesélj többet arról, amit keresel. Ha tudom, mit keresel, lehet eszembe jut valami. - Palmer hangja halk de határozott volt. Rájött hogy nem viccelünk. Végre.
- Ez egy olyan dolog, ami mindenkinek szemet szúr, és azonnal tudnád, miről beszélek, ha láttad volna. Ha pedig tényleg láttad, csak kamuzol, kivéreztetem a kollégád. Szóval, ez a dolog a képességekkel kapcsolatos. Egyikőtöknek sincs, szóval rátok nincs semmilyen hatással. Nekem van. És még egy pár gazdag és befolyásos ismerősömnek. Ezért kell. Eladni. - hazudta. Esze ágában sem állt kiadni azt a kincset a kezéből. - Egészen apró, a kezedben elfér. Sok alakja van, szóval nem tudom megmondani pontosan, hogy mi az. Nem volt szerencsém Lilithet - forgatta a szemét - közelebbről megismerni. Ötlet, hogy milyen alakot vehetett fel?
"Annyi mindenről nem tudsz. És téged az érdekel hogy ki ölte meg azt az idiótát és a kurvát?" Ezt Lilith mondta Adrielnek azon az estén, amikor megküzdöttek. Erről lehet szó.
- Lilith azt hajtogatta, hogy nem tudok mindenről, és kis semmi ügyekkel foglalkozom ahelyett, hogy az igazi rejtélyeket kutatnám. Ennyit mondott nekem. Lehet hogy több mindent mondott volna, de meghalt. Nekem mást nem mondott. Úgyhogy most engedd el a lányt.
Damien szó nélkül megfordult és kiment a szobából, amikor elhaladt Grande előtt intett neki - hogy kicsit dolgozza meg őket.
- Palmer fejét ne. - A fájdalomtól el tudja veszteni az eszméletét, de sose szabad egy áldozatot, aki tud valamit, felholttá verni. Akkor sose tudsz meg semmit.
Ace-szel kimentek, átmentek egy másik helységbe, ahol le tudtak pihenni. Damien hátradőlt a mohás lábú széken és hintázni kezdett rajta, kezeit összefonta a tarkóján.
- Látom, hogy kamuzik. A szemén. Tud [i]valamit[i].
Ace arckifejezése az ellenkezőjét mondta.

- Értettem, Főnök! - válaszoltam a parancsra, majd megvártam amíg kimennek a helyiségből. A lányra néztem, aki a földön heverve nyögött. - Őt még hagyom... Pihenjen egy kicsit! - fordultam a férfi felé. - Viszont te még nem is kaptál és nem is adtál választ a Főnöknek. - indultam a fiú felé, aki össze-vissza beszélt. - Sajnálom, a parancs az parancs! - vontam meg a vállamat a kérlelésre, majd hogy egy kicsit élvezetesebb legyen a dolog szabadon engedtem. Tudtam, hogy nem igazán tud a sérüléseitől mozogni, de így sokkal viccesebb volt a verés. Kioldoztam. - Adok egy kis előnyt! - vigyorogtam rá. - Elszámolok, mondjuk... 10-ig, mert az bővel elég lesz, nem? Szóval 1! - láttam, amint kúszni próbált. - Na, gyerünk már! 2! - Lassan, mint egy giliszta kúszott tőlem el. - Hááároooom! - nevettem el magam. - Nééégy! Ööööt! Haaaat! Héééé... Hé hova mész? - állítottam meg a zsarut, aki egyre közelebb kúszott a lányhoz. - Ő most nem játszik! Majd a következő körben! - szólítottam meg. - Nem érted? - rúgtam idegesen oldalba. - Ahhoz képest, hogy zsaruvagy, igazán idióta! Nem hiába az a sok zsarus vicc, mi? - nevettem el magam újra, majd rátapostam a bal kézfejére. - Akkor ott tartottunk, hogy.... hogy... Áh mindegy, elrontottad a játékot! - dühödtem fel, s ezért megfogtam a vállát és két lábra állítottam. Alig állt a lábán, szédelgett, mint aki most nézett az üveg fenekére. - Tudod mit? Boxoljunk! - szorítottam ökölbe a kezem, majd megroppantottam azt. - K.O.-val lehet győzni! - tudattam vele a játékszabályokat. - Ja, igen! Mivel a főnök mondta, így a fej nem ér, de figyelmeztetlek, ha nem vagy fair, én sem leszek! - ezzel el is kezdődött a meccs. Hagytam magam egy kicsit. Olyan élvezetes volt látni, ahogy kalimpál a két kezével. Alig bírt eltalálni és ha el is talált, olyan volt, mintha csak megsimítana. - Ezt nevezed boxnak? -ütöttem egy jobb horgost vissza neki, majd a bal öklömmel gyomron találtam. Jól irányzott ütés lehetett, mert az ürge egy kisebb adag kaját vissza is öklendezett. - Ezt ki fogja feltakarítani? A főnök rám fogja ezt is bízni te szarházi! - ütöttem bele még párszor, míg a földre nem zuhant. A földön lábbal folytattam tovább, s mivel a fejét nem érhettem, így a hátát kezdtem el átformálni a lábaimmal. Mikor meguntam leálltam. A srác nyöszörögve feküdt magzatpózban. - Na jó! Ez mindenkinek egy fárasztó nap volt. Gondolom ezért sem pörgött úgy a fejed, amikor a Főnök kérdezett, de nyugi. Megesik ez mindenkivel, átérzem. De azért szedd össze magad holnap. Ha csak nem akarod a barátnődet megöletni, vagy megcsonkítani. Tudod, legyél te az a hős szerelmes, invitáljál (ez imponálni, akart lenni, csak mivel emberünk sötét, mint az ég ,így nem tudja a szó megnevezését) neki, vagy minek hívják. - kacsintottam rá, majd elindultam az ajtó felé. - Jó éjszakát, és ne rosszalkodjatok! Tudoood! - nyitottam ki az ajtót.

Az a monstrum jól megagyalt. De muszáj volt hagynom magam, különben nem csak néhány gyomrost kapok. Félig ájultan hevert a padlón összegubózva, lábai félig a vízbe értek. Fogalma se volt, meddig feküdt ott, de már egészen didergett, amikor bejött a lány, felsegítette és visszakötözte a székhez. Cigi szaga volt, és az arckifejezése.. mintha nem is itt járna. Mindenesetre még ő tűnt az egyetlennek a három rosszarcú közül, akiben volt valami emberi.
- Hogy hívnak? - kérdezte Adriel.
A lány felkapta a fejét, kizökkenthette a gondolatmenetéből, mert zavartan válaszolt.
- Ace - Erősre húzta mindkét lábán a kötelet.
- Ace, miért dolgozol ennek a seggfejnek? A pénz miatt, ugye? Nem olyannak tűnsz nekem, mint aki hatalomra és hírnévre vágyik. Azt nem tudnám elhinni, hogy együtt vagytok. Ez a srác nem képes a szeretetre.
- Semmi közöd kozzá. - nézett le Adrielre, ahogy felkelt a szék mellől, és már indult volna az ajtó felé.
- Ace! Kérlek, nézd meg Anne-t, hogy hogy van. Ebben a hidegben meg fog fázni a vízben ücsörögve. Nem lehetne hozni neki is egy széket?
Ace kelletlenül, de odasétált Anne-hez. Adriel a szeme sarkából látta, hogy akaratlanul is kisimít a lány arcából égy vizes hajtincset. Megnézte a pulzusát, a sebeit, aztán felkelt és kiment a szobából.
Adriel sokáig várt, hogy visszajöjjön, de semmi. Hangokat se nagyon hallott, csak artikulálatlan beszélgetést. Egyszercsak hallotta, hogy Anne mocorogni kezd.
- Anne! Jól vagy? - Nyöszörgést kapott válaszul. - Annyira sajnálom. Ez miattam történt. Nem lett volna szabad riasszalak. Tudhattam volna, hogy ez lesz. - Mély sóhaj. - De köszönöm, hogy megpróbáltál megmenteni. Együtt amúgy is erősebbek vagyunk, nem igaz.
- De igen - motyogta Anne halkan, a hangjából Adriel mosolyt hallott ki. Csak Anne lehet, aki egy ilyen helyzetben is képes mosolyogni, és Adrielre is ráragadt.
- Kimegyünk innen. Megígérem. - feszítette meg a csuklóin a kötelet. - Nincs ötleted, hogy hol vagyunk?
- Tengerpart illat van. Sós víz. - jegyezte meg halkan.
- Igazad van. Elég rozoga ez a viskó és a víz is beszivárgott. De ki építene a tenger partjára egy házat? - gondolkodott hangosan Adriel.
- Ez olyan mint valami roncs. - Anne még kótyagos lehet a sokktól és kifáradhatott a fájdalomtól. A francba nem maradhat ott a vízben.
- Szóltam a lánynak hogy vegyenek ki a vízből. Talán egy széket keresnek épp - hazudta. Tudta jól Adriel, hogy szarnak a fejükre. Felőlük a sebeik is elfertőződhetnek, csak addig kellenek amíg információval szolgálnak. Illetve, Adriel. Anne csak addig kell, amíg tudják vele zsarolni.

Tudtam, hogy amit Adriel mond az nem lehet igaz, hiszen mit bánják a kényelmünket. A fájdalom és a jéghideg víz kettőse miatt dideregtem, a fogaim szinte egymáshoz koccantak, de még is elmosolyodtam, hiszen tudtam, hogy kegyes hazugság az amit mond. - Ágyat is hoznak, hogy kényelmesen pihenjünk? - kérdeztem meg viccesen, vagy legalább is próbáltam az lenni. Fájt mindenem és sírni lett volna kedvem, de nem tehettem. Erősnek kell lennem és ki kell szabadítanom őt. A kezeimet próbáltam mozgatni, de a kötél minél jobban erőlködtem, annál jobban szorított. - Franc! - sóhajtottam fel. - Ismered őket? Mit akarnak tőled? - néztem kérdően Adrielre, amikor betoppant egy nő a kezébe egy ütött-kopott székkel.
- Csak ezt találtam! - állította kicsit távolabb Adriel mellé. - Nehogy azt hidd, hogy most itt jópofizni fogunk! Ezt csak azért hoztam, mert a lány is kell! Többet ér így, mint holtan. - lépett közelebb hozzám és elkezdte kikötözni a kezem. Bár lenne bennem annyi erő, hogy ellökjem, hogy Adrielhez szaladhassak és segítsek neki. Szemeim könnybe szöktek, de próbáltam visszafogni őket. A lány belekarolt karomba és átsegített a székhez, majd mint egy bábut ráhelyezett a székre és újra megkötözött.
- Köszönöm. - suttogtam halkan, annak ellenére, hogy nagyon jól tudtam miért történt, ami történt.
A lány elindult az ajtó felé, majd megtorpant és annyit mondott.
- Lassan kaptok valami ételt is, de ne reménykedjetek semmi nagy dologban! - majd kisétált az ajtón, ezzel kettesbe hagyva minket. Nagy nehezen oldalra fordítottam a fejemet, így nézve társamra.
- Valahogy ki kell jutnunk!

Damien a csillagos eget bámulta, és arra gondolt, ha megszerezhetné a Noquin.. már évek óta hajszolja, nagyon kevesek tudnak csak róla így óvatosan kellett érdeklődnie. Ha mindenki tudna a Noquinról, az emberek össze-vissza gyilkolásznák egymást érte.. Damien elmosolyodott ezen az összezuhant világképen. Viszont sokkal több komolyabb vetélytársai is lennének. Általában azok az emberek, akiknek nincs ereje, vagyis a népesség fele, nem tudnak róla. Sok képességgel bíró se tud róla, nagyon sok csak legendának hiszi. Ha Damien nem látta volna a saját szemével gyerekként, ő sem hinné el a létezését.
Kár, hogy olyan sok jó harcost és tehetséges képességgel bírót meg kellett érte ölnie. Sokuknak több embere volt, több pénze, nagyobb hatalma.. Ők biztosan megtalálták volna Damien előtt. Ezt nem hagyhatta. Az övé lesz, bármi áron.
Ezért sem mondta el Ace-éknek, hogy mit keres. Csak annyit, hogy egy drága ereklye, de ő többet fizet nekik annál, amennyit ér. Családi erekje, mondta nekik. Nem tudnák hasznosítani, mert nekik nincs képességük - ennek Damien nagyon alaposan utánanézett -, tehát számukra értéktelen. De ha megtudnák, valóban mennyit ér.. Nem, ennek nem szabad megtörténnie.
És Palmer az utolsó szál. Nála kell hogy legyen.
Grande ekkor ért vissza az őrjáratról.
- Egy lélek sincs errefelé, főnök.
- Tudom. - felelte Damien halkan. - Ezért választottam ezt a helyet. - A roncsok elhagyatva álltak évek óta. - Ha elviszívtad, nézd meg Palmeréket.
Miután becsukódott az ajtó Damien mögött, Ace rezzenéstelenül aludt tovább. Egy széken, a szobának alig mondható hajóroncs hátsó részében volt, felhúzott lábbakkal amiket összefogott a karjaival. Jobb keze alig észrevehetően a késén nyugodott.
Miután Grande betrappolt, azonnal felriadt és rászorított a tőre markolatára, de el is engedte, amint meglátta Grande bocsánatkérő tekintetét.
Damien letelepedett egy roskatag bőrfotelbe, ami felúton volt Ace és az ajtó között.
- Alszanak - szólt Grande.
- Remek. Néhány óra múlva felkeltjük őket. - húzta el a száját jókedvűen.

Damien a csillagos eget bámulta, és arra gondolt, ha megszerezhetné a Noquin.. már évek óta hajszolja, nagyon kevesek tudnak csak róla így óvatosan kellett érdeklődnie. Ha mindenki tudna a Noquinról, az emberek össze-vissza gyilkolásznák egymást érte.. Damien elmosolyodott ezen az összezuhant világképen. Viszont sokkal több komolyabb vetélytársai is lennének. Általában azok az emberek, akiknek nincs ereje, vagyis a népesség fele, nem tudnak róla. Sok képességgel bíró se tud róla, nagyon sok csak legendának hiszi. Ha Damien nem látta volna a saját szemével gyerekként, ő sem hinné el a létezését.
Kár, hogy olyan sok jó harcost és tehetséges képességgel bírót meg kellett érte ölnie. Sokuknak több embere volt, több pénze, nagyobb hatalma.. Ők biztosan megtalálták volna Damien előtt. Ezt nem hagyhatta. Az övé lesz, bármi áron.
Ezért sem mondta el Ace-éknek, hogy mit keres. Csak annyit, hogy egy drága ereklye, de ő többet fizet nekik annál, amennyit ér. Családi erekje, mondta nekik. Nem tudnák hasznosítani, mert nekik nincs képességük - ennek Damien nagyon alaposan utánanézett -, tehát számukra értéktelen. De ha megtudnák, valóban mennyit ér.. Nem, ennek nem szabad megtörténnie.
És Palmer az utolsó szál. Nála kell hogy legyen.
Grande ekkor ért vissza az őrjáratról.
- Egy lélek sincs errefelé, főnök.
- Tudom. - felelte Damien halkan. - Ezért választottam ezt a helyet. - A roncsok elhagyatva álltak évek óta. - Ha elviszívtad, nézd meg Palmeréket.
Miután becsukódott az ajtó Damien mögött, Ace rezzenéstelenül aludt tovább. Egy széken, a szobának alig mondható hajóroncs hátsó részében volt, felhúzott lábbakkal amiket összefogott a karjaival. Jobb keze alig észrevehetően a késén nyugodott.
Miután Grande betrappolt, azonnal felriadt és rászorított a tőre markolatára, de el is engedte, amint meglátta Grande bocsánatkérő tekintetét.
Damien letelepedett egy roskatag bőrfotelbe, ami felúton volt Ace és az ajtó között.
- Alszanak - szólt Grande.
- Remek. Néhány óra múlva felkeltjük őket. - húzta el a száját jókedvűen.

- Oké főnök! - válaszoltam az ébresztésre és meghallottam a korgó gyomromat. Körbetekintettem a szobába és végre megtaláltam a szemeimmel az apróhűtőt. Kinyitottam és belenéztem, nem bővelkedett túl sok ételbe, de legalább még benne volt az a három szendvics, amit Ace-szel vettünk. Kivettem az egyik tojásosat és nyammogni kezdtem. - Kevés benne a majonéz! - mérgelődtem egy kicsit, de attól függetlenül megettem. - Talán én is ledőlök egy kicsit főnök! - jelentettem ki, majd leültem a földre és a falnak támaszkodtam. Kezeimet összefontam és hagytam, hogy a szemeim lecsukódjanak. Alig pihentem egy kicsit, amikor hallottam a főnököt.
- Na, keljetek! Itt az ideje, hogy újra meglátogassuk a mi kis vendégeinket! - feltápászkodtam a földről, majd besorakoztunk Ace-szel a főnök mögé.
- Megverjük őket megint? - kérdeztem.
- Az attól függ, hogy Palmernek mennyire sikeült felfrisítenie a memóriáját.
- Tényleg főnök, nem kéne ellátni a sebeiket?
- Mi? Mi a franc van veletek? Az egyikőtök széket hurcibál nekik, a másik sebeket gyógyítana? Hirtelen mi lettünk a kib*szott Vöröskereszt? - lepődött meg a főnök.
- Vöröskereszt? A keresztényekre gondolsz? Mert tudod, hogy én az vagyok! - lelkesedtem be, de láttam, hogy valamit így sem mondtam jól.
- Te idióta! - fogta meg a fejét a főnök.
- Te hülye, a vöröskereszt, az a szervezet, ami a rászorultaknak ad segítséget... Amire te gondoltál az a kereszteslovagok, vagy ki tudja... - rázta a fejét Ace.
Nem tudtam, hogy diploma kell a zsoldos léthez is...

Valaki megrángatta a vállát, arra kelt fel. A lámpa mintha most erősebben világított volna.. nem is, ez a napfény. Reggel van. Itt-ott beszűrődött hajópadlón át a reggel első sugarai.
Amint szóra nyitotta volna a száját, Ace letapasztotta a bekötött kezével. Nem sérülés miatti, hanem amolyan harcoláshoz használatos fásli volt ez. Bólintott, és elvette a kezét mielőtt Damien belépett.
- Szóval - behozott magával egy széket, letette Adriellel szembe és a előredőlve a térdeire könyökölt. - Mesélek egy kicsit, ha te is mesélsz egy kicsit. - mondta , majd hátranézett a válla fölött - Ace. Menj ki. - Egy ideig semmi nem történt, de végül a lány kisétált. - Hol is tartottam?
- Mesélni akartál. - emlékeztette egykedvűen Adriel. Nem volt kedve a játszadozáshoz.
- Jaj, igen. Arról a nőről akartam mesélni, akit te Lilith néven ismertél. Az a szerep is csak egy volt a többi közül. Lilith már volt nagyon sok minden: gyilkos, tolvaj, harcos, még egyszer ártatlan is. De az igazi énje bosszúvágyó, gyerekes. Viszont okos volt. Átvert téged, és mindenkit maga körül. – Előrébb hajolt, és a szájához emelte a kezét, mintha súgni akarna valamit Adrielnek. – Milyen érzés, hogy most már tudod, milyen embert vittél ágyba? – kuncogott, és visszadőlt. – Szép volt, azt meg kell hagyni, csak elég kettyós. Az ilyen elmebetegeket nem szeretem.
- Na, ki mondja.
- Én nem vagyok elmebeteg. Nem gyilkolászom halomra az embereket pénzért, és hagyom ott a hülye leveleim a tett helyszínén. Ahol ráadásul az eredeti nevem van. Idióta.. – Adriel meglepődött arckifejezése láttán elmosolyodott. – Ugyan, Palmer. Nyilván olvastam a mappáját az ügynek.
Adriel egy benfentesre gyanakodott, aki ott dolgozik a rendőrségen. Viszont ha Damiennek tényleg ekkora hálózata van, nagyobb a baj, mint gondolta. Mármint, a jövőre nézve. Ha nekik egyáltalán van még jövőjük a roncsokon túl.
Egyszer csak átpattant a fején a szikra. A roncsöbölben vagyunk. A sós víz, a nedvességtől puffadt és mállott deszkák és a minimális fény.
- A lánnyal csak néhány hónapja ismertük akkor egymást, amikor odaköltözött. Mégis.. említett valamit egy erőről aznap este amikor meghalt, amit meséltem. Valószínűleg arról beszélt. De nem emlékszem másra, mint hogy a fejemhez vágja, hogy én nem tudok semmiről.
- Mint?
- Ami a világban zajlik. Valószínűleg erről a dologról lesz szó. Várjunk csak.. volt egy gyűrűje. Azt csak aznap láttam rajta, amikor odaköltözött. Egy gyűrű formájában is létezhet ez a dolog?
- Igen, abban is. Hol van a gyűrű?
- Hát.. megtartottam, emlékbe. Az ágyam alatti szőnyegnél van a széfem.
- Egy MID? - Úgy tűnt, mint akit bosszantja, hogy nem találta meg a széfet, pedig állítása szerint átkutatott mindent. Ezzel egy kis időt nyerhetnek. Elmennek a gyűrűért és indulhat a szökési terv. Valószínűleg csak egy ember marad itt, de Damien őrültségéből az is kitelne, hogy egyedül megy oda.
Damien kiabálni kezdett Grande-nak, hogy kapja össze magát és indítsa a kocsit.
És amint leléptek, indulhat a szökési akció.

Csendben néztem végig a két férfi társalgását, szinte tapintható volt a feszültség közöttük. A fogva tartónk egy hideg, magabiztos pszichopata, aki lehet még engem is megszédítene, ha nem ilyen helyzetben lennék, de Adriellel nem vehetné fel a versenyt, hiába is izmosabb. Milyen idióta is vagyok, hogy ilyeneken jár az eszem, pláne most. Biztos agykárosodást szenvedtem. A férfi kiviharzott a teremből, ahol fogva tartanak minket. Az ajtót hangosan csapta be maga után. Ezután Adriel rám nézett és halk suttogásba kezdett.
- Végre van egy kis időnk, amíg megtudjuk beszélni a szökési tervet!
- Micsoda? De az veszélyes! - reflexszerűen válaszoltam, majd megráztam magam. - Vagy is... igazad van! Nem tétlenkedhetünk!
- Anne! Valószínűleg Ace marad velünk! Ember barátnak tűnik, de nem hiszem, hogy játszadozna a munkájával, csak hogy mi elmenekülhessünk, így résen kell lennünk és nem hibázhatunk! - kezdett bele a terv kidolgozásba Adriel.
Irigylem a bátorságát és a talpraesettségét, ha már elraboltak és fogolyként tartanak, talán így a legjobb, hogy vele.
- Megértetted? -kérdezett szigorúan engem.
- P.. persze! - bólogattam bőszen.
- Ez nem egy próba, itt nem biztos, hogy lesz második esélyünk. Hallod? Ha bizonytalan vagy...
- Értettem! - vágtam a választ hozzá sértődötten. Úgy éreztem, mintha nem bízna eléggé bennem. Tudom, nem vagyok a legjobb nyomozó és néha béna vagyok és talán most sem sikerült megmentenem, de mindent beleadok, amit csak tudok, hogy a szökésünk sikeres legyen.

Egy széf.. hogy nem vettem észre a széfet. Általában ilyen nem fordul vele elő. A  szőnyeg alatt.. milyen primitív, csak egy fakabátnak juthat eszébe ilyesmi. Persze, könnyen meglehet hogy Palmer csak kitalálta az egész gyűrűs történetet. De ha ez így történt, tudja, hogy ha Damien visszatér, meg fog halni. Szóval a szökés most éppen kapóra jönne. Ők ketten vannak, Ace egyedül.. remek alkalom.
De Damien nem izgult emiatt. Úgyse jutnak ki. Ha kijutnak, sebesülten, fáradtan és éhesen nem tudják lenyomni Ace-t. Ha le is nyomnák, fogalmuk sincs, hol vannak és merre van a városba vezető út. Ace mostanra a homokból eltüntette a keréknyomokat és Damien parancsára egy használhatatlan autógumit használ elterelésre, ha esteleg valahogy a szerencsétlenek mégis átjutnának rajta, biztosan eltévedjenek. 
Damien kipattant a még mozgó autóból, és a már rutinos zártöréssel egy perc alatt bejutottak Adriel lakásába. A nap az ég tetején. Lassan komolyan veszik Plamer eltűnését és kijönnek a kopók.
Intett Grande-nak, hogy emelje fel az ágyat, mire a férfi átlendítette a másik oldalára, és a bútor sarka kitörte az ablakot. Megvető pillantást vetett a háromszor akkora férfira, majd leguggolt, felgyűrte a szőnyeget.. és ott volt. Egy kis széf. Mit is mondott az a hülye, mi a kód? Ja, igen, a rendőr azonosítója.. még egy balfácán is kitalálná. 
Beírta a számot, és.. rossz kód. Mi..? Az a kis tetvedék. Beírta mégegyszer, megint rossz. Különféle variánsokban is beírta, de a keze már remegett a dühtől. 
Grande felajánlotta a segítségét.
- Mit tudnál te tenni amit én nem? Még a végén eltöröd a gombokat. Húzzál ki a folyosóra őrködni - intett. - Gondolkodnom kell.
Te kis ravasz Palmer. Azt akarod, hogy itt várjam meg a rendőrséget a széfedben kutatva, hm? Az agyát kezdte elborítani a düh.
Letérdelt a földre, és megvizsgálta a gombokat, figyelte, melyik kopottasabb. A széf új, a gombok szinte érintetlenek. Azonban néhány kifényesedett, a használat alatt.
- Ilyen anyagból nem lehet széfgombokat csinálni - mondta, miközben bepötyögte az új kombinációt -, mert nagyon könnyen - hibás kód - kifényesednek.. várjunk csak.
Más sorrendben nyomta le a gombokat, és a széf kitárult.
- Ó Palmer - mosolyodott el -, az ilyenek, mint te, véletlenszerű számot kell hogy adjanak, mert az nem köthető hozzájuk, de az, hogy a szülinapod dátumának számait keverted össze.. hát, csalódott vagyok. - Mindent kivett a széfből, beletette egy tasakba, amit Palmer íróasztalán talált, és kivágta az ajtót. - Tüntesd el az ujjlenyomatainkat és csukd vissza a széfet. - viharzott le a lépcsőn.
Én addig átnézem ezeket a roppant személyes és fontos dolgokat.

Nagyon szeretek takarítani, valahogy közben mindig kitisztul a fejem. Ez a kupi, amit hagyott maga után a Főnök... A zsebemben lévő gumikesztyűt elővettem és egy rongyot téptem az egyik ingből, majd neki áltam vele törölgetni. Körbetekintve a lakáson, elégedettség töltött el. -Csillog-villog! - bólogattam elégedetten, majd elindultam a Főnök fel.
- Hol a fenébe voltál? - kérdezte idegesen.
- Ki takarítottam, ahogy kérted! - válaszoltam büszkén. - Lehet takarító céget kéne alapítanom.
- Nem, neked valami agykutató csoportot kéne... Nem azt kértem, hogy takaríts ki, hanme, hogy tűntesd el a nyomokat.
- Azokat is eltüntettem, de ha már neki áll az ember.. Nem, Főnök? Miért csinálna fél munkát?
- Jézusom... - rázta meg a fejét a főnök. - Inkább induljunk haza, így is túl sok időt tököltünk Palmer lakásán.
- Rendben, csak kidobom a kesztyűmet! - emeltem fel a két kézfejemet, amin a gumik voltak, majd az egyik közeli utcai kukához sietve, kidobtam azokat. - Mehetünk! - ültem be a kocsiba.
Nem tudom miért, de a főnök elég ideges arcot vágott végig az utunkon, mintha valami zavarná.
- Baj van Főnök? - kérdeztem meg, hiszen nem szeretem azt ha valaki ilyen rossz kedvű. - Nekem elmondhatod, ha valami nyomja a szíved!
- Mi a franc? Hirtelen pszichológus lettél? - nézett rám értettlenkedve. - Inkább a vezetésre figyelj!

[justify]Ace határozottan nem örült annak, hogy Ő tetszeleghet a bébicsősz szerepében. Most kellett elszántnak és céltudatosnak lennie. Belépett a helyiségbe és a szemét egy pillanatra sem véve le a két fogolyról, felpattant egy régi faládára. Törökülésbe helyezkedett rajta és csak némán bámulta őket.
-Kérdezhetek valamit? -fordult felé Adriel elhaló hangon. Ace kirántotta az öve jobb oldalán lévő fegyvert és a férfira szegezte.
-Ha még egyszer hozzám szólsz, szétloccsantom az agyadat. Világos?
-Mindketten tudjuk, hogy azt nem teheted. Különben az az elmebeteg lövi szét a tiédet.
Ace elmosolyodott, de a keze megremegett a fegyveren, amit lassan leeresztett.
-A lábadra célozhatok.
A tenger halk morajlása hallatszódott a távolban. Pár perce már, hogy csendben ültek, úgy tűnt, hogy sem Anne, sem Adriel nem mer megszólalni.
-Ti amúgy... együtt vagytok? -kérdezte Ace. Nem válaszolt senki (lehet, hogy mert közben hevesen gesztikulált a kezében tartott pisztollyal), úgyhogy hozzátette:
-Mármint, úgy értem... egy pár vagytok?
-Nem, nem vagyunk együtt. -felelte határozottan Adriel, Anne arcáról pedig eltűnni látszott a pirosság. -Miért érdekel?
Ace megvonta a vállát. Adriel látta, hogy itt a beszélgetés lehetősége, ezért enyhén gúnyoros hangnemmel folytatta:
-Csak azt ne mondd, hogy Te pedig együtt vagy azzal a pszichopatával.
-Uramisten, dehogy. -forgatta a szemét. -Maximum csak szeretné, az az elmebeteg.
-Akkor az az izomagy az eseted? -Adriel egyre pofátlanabb hangnemet ütött meg.
-Mit érdekel Téged, milyen az én esetem? -Ace egyre mérgesebb lett a valótlan feltételezésektől.
-Csak kíváncsiskodom. Egyébként nem szívesen szólok, de tegnap este be lett nekünk ígérve egy reggeli, amiből még nem láttunk semmit sem.
-Neked aztán van bőr a képeden. -nevetett fel Ace. -Na jó, hozok Nektek valamit, de csak is azért, hogy befogd végre a szád.
Kilépett az ajtón, majd az apró, de annál retkesebb hűtőben kezdett kotorászni. Pfúj, semmi értelmes dolgot nem talált benne. Az aljában lapult két gyümölcs, úgyhogy alaposan megmosta és tányérra tette őket.
-Csak ezt találtam, remélem jó... -miközben belépett az ajtón, kezében a tányérral, elképedve bámult az üres székre Anne mellett. -Mi a franc? Hol van az az idióta?
Anne csak ártatlanul nézett rá, aztán hirtelen iszonyatos fájdalom nyilalt a fejébe. Úgy érezte, hogy a testében található összes vér a feje tetejébe gyűlt, és túl nehéz ahhoz, hogy elbírja. Eldőlt, arccal a deszkákra esett és forgott körülötte a világ. Látta még Anne halvány árnyát elsuhanni felette, illetve Adriel arcát egy pillanatra.
Az első gondolata rögtön az volt, hogy ezért Damien biztosan kinyírja majd... muszáj tennie valamit, muszáj feltápászkodnia, hogy utánuk rohanhasson... Valószínűleg az adrenalin okozta lendülettől tudott csak lassan felülni és a faládára támaszkodva felállni.
-Rohadékok... -suttogta magában. A szájából is ömlött a vér, valószínűleg felszakadhatott, amikor az arca a hajópadlót súrolta. Lehajolt és a kezéből tölcsért csinálva lefröcskölte magát a padlón beáramló vízzel. A só szinte lemarta a száját (vagy legalább is érzetre ilyen volt), a szemei akaratlanul is megteltek könnyel.
Megrázta magát és mivel a fegyverének hűlt helye volt, útközben a hűtőre lerakott hátizsákjából előhúzott egy kisebb pisztolyt, majd a két szökevény nyomába eredt.
A tengeri homokban lévő lábnyomokból könnyű volt következtetni merre indultak és Ace csak reménykedett benne, hogy nem jutottak messzire.

Ace bizonytalannak tűnt a fegyverrel a kezében, noha Adriel megesküdött volna, hogy tudja használni. A bizonytalanság inkább affelé irányult, hogy akarja-e használni. Talán még Ace sem tudja.
Mindenesetre ő lesz a legmegfelelőbb ember.
Adriel keze már zsibbadt amiért egész reggel ilyen feszesen kellett tartania, mint aki hátra van kötözve. Szerencsére nem ellenőrizték a köteleiket, de Adriel már kezdett megőrülni az idegességtől, hogy lebuknak. Talán ezért volt a reggel olyan goromba Anne-el. Később bocsánatotkér, de most feladatuk van.
Amint Ace elhagyta a szobát, Adrielnek annyi ideje volt, hogy kioldozza a lábát, addig Anne a saját csomójával bajlódott. A szeme sarkából látta, hogy a lány kétségbeesetten kapkodni kezd, ezért odament hozzá, hogy segítsen neki.
- Lélegezz mélyeket! Minden rendben lesz, csak próbálj nyugodt maradni. - hadarta neki a lehető legbátorítóbb hangján. Az utolsó pillanatban vetette magát az ajtó mögé, mielőtt az kinyílt, és ahogy belépett rajta Ace, súlyosan tarkón ütötte a könyökével. Szigorúan a csigolyák fölé, ahol már a koponyája volt, nehogy a lánynak komoly sérülése vagy bénulása legyen, csak egy szédülős, sokkos állapot. A meglepetés ereje ígyis elintézi a legnagyobb részt. Az arca talán jobban fog fájni az után az esés után, mint a feje.
Anne kiugrott a csomóból és az ajtó fele rohant, óvatosan átlépve a mozdulatlan Ace-t. Amint a bejárati ajtóhoz ért, odakiabált Adrielnek.
- Hol vannak a kulcsok?
- Megnézem nála, fésüld át a konyhát! - szólt, majd amint megbizonyosodott róla, hogy a lány nem látja, kivette a zoknia szárából a kis, csillogó követ, és Ace zsebébe csúsztatta. Nála jó helyen lesz. - Ne haragudj - suttogta a lányak, elvette tőle a kulcsokat és Anne-hez sietett.
- Ezek még hasznunkra lehetnek - mutatta a lány a kezében lévő késeket. Már messziről is élesnek tűnt.
- Óvatosan azokkal. - Kinyitotta az összes zárat az ajtón, elvette az egyik kést Anne-től, és teli erejükből kezdtek futni az erdőbe. Nem tudták pontosan, merre futnak, a főút fele nem mehettek, mert akkor egyenesen a csalódott Damien kezeibe futnak. Mindegy, meddig és hova jutnak, csak el innen.
Már percek óta rohantak amikor Anne egyszercsak megállt. Adriel utána futott, és ahogy beérte, észrevette, mi állította meg a lányt.
- Sétálgatunk? - kérdezte Damien a hatalmas, legalább három méteres kerítés mögül. - Az egész környék körbe van véve. - mutatott azzal az idegesítő, gyomorforgató mosolyával az arcán el a távolba: igaza volt. Ameddig a szem ellátott, kerítés futott végig a fák között. - Szánalmas - közölte csalódottan, majd egy pillanat alatt felugrott a kerítésre, egy könnyednek tűnő mozdulattal átlendült fölötte és közvetlen előttük ért földet. Világos szemei jeges haraggal voltak teli. Adriel igyekezett nem kimutatni a félelmét. A szeme sarkából látta, hogy Ace egy kést szorít Anne torkához. Egy esélyük maradt.
Mély levegőt vett, legyűrte minden fájdalmát, és egy hirtelen lendülettel megtámadta Damient. A mellkasát sikerült megkarcolnia, de a férfi gyorsabb volt. A tekintete, amikor felnézett a sebéről Adrielre a hideg kegyetlenséget árasztotta. Ahhoz képest, milyen idegbetegnek tűnt, most mégis nyugodtan támad, a mozgása könnyed, gyors és kiszámíthatatlan. Egy mozdulattal kiverte a kést Adriel kezéből, akinek azonban volt annyi ideje, hogy elrúgja azt Damien közeléből és arcon üsse. Azonban Damien megállt előtte diadalmasan. A háta mögé nézett. Egy pörgőrúgással akarta leteríteni a mögötte állót, de Grandéről úgy pattant le, mint egy gumilabda. A fájó vállára esett, és amikor hallotta a reccsenést, felordított.
- Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mégis MI A FASZT GONDOLTÁL - rúgott bele a földön fetrendgő Adriel gyomrába.
- Azt hogy átverlek - mosolygott véres szájával Adriel - és sikerült.
Az öröme nem tartott sokáig, mert utoljára Damien izzó szemeit látta, aztán a bakancsa talpát, és elsötétült a világ.

A nő szinte belém nyomta a kését, mondhatnám, hogy fájt, de vagy az adrenalin, vagy a kés tompasága miatt nem éreztem annyira. Reménykedve néztem Adriel harcát. - Sikerülni fog! - suttogtam hallkan, mire a nő megszólalt.
- Ne keverd nagyobb bajba, mint amilyenben már most van. - suttogta a fülembe.
Ezek után, mintha csak igaza lett volna a nőnek megfordulta az állás és Adriel hátrányba került. A szívemben éles fájdalmat éreztem, mintha csak átérezném a fájdalmát. Kétségbeestem és a sírás kerülgetett. Nem sírhatok, nem láthatják mennyire megvisel, erősnek kell lennem. Mantráztam magamban, ám az utolsó ütésnél, mikor Adriel a földre zuhant újra felsikítottam.
- Adriel! - torzult el a hangom és most már a könnyeim is kiszöktek.
- Hozzad, Grande! - intett a szürkehajú férfi a kopasz monstrumnak, aki a társamat úgy kapta fel, akár egy kisgyermek a játékbabát.
- Hozzad a lányt! - biccentett a tag most a mögöttem álló nőnek, majd rám nézett szélesen vigyorogva. - Miért pityeregsz kislány?
Válaszra sem méltattam, s próbáltam a szemébe sem nézni.
- De aranyos, mint valami kis sértődött fruska úgy csinál! - nevetett nagyokat, majd megfogtam az államat és szeméhez húzta a szemeimet. A vigyora, jeges vadsággá változott, szinte éreztem a fagyos szelet, ami átjárja a testem. - Mennyire kedveled a társadat? Biztos eléggé, ha amint fütyült egyből ugrottál és kockáztattad az életedet érte. - mosolyodott el újra. - Van egy ajánlatom neked.
- Nem érdekel! - vágtam egyből hozzá.
- Na-na-na-na! - rázta meg a fejét. - Még végig sem hallgattál. Tudtad, hogy Adrielnek belső vérzése van?
- Hülyeség! - próbáltam lezárni a beszélgetést.
- Igen? Hallottad a reccsenést a földön, az egy bordája lehetett, tudom, az a fájdalom még nem is olyan vészes, de a cipőm okozta rúgás, már lehet, hogy nagyobb károkat okozott a drága Palmeredben.
- Nem lehet! - kezdtem el remegni.
- Tőlem aztán! Hagyhatod meghalni! Oh, már érteeem! Milyen okos kislány! Várod, hogy meghalljon, hogy mi elengedjünk utána, igaz? ZSeniális! - nevetett fel újra az a szarházi pszichopata.
- Neeem! Nem akarom, hogy meghaljon! - kiáltottam fel akaratlanul, és már a könnyeimtől alig láttam valamit.
A férfi közelhajolt a fülemhez: - Meggyógyítom Palmert, de neked el kell érned, hogy elmondja neked hol van az amit keresek. Miután jobban lesz, kapsz három napot, hogy megtudd, vagy búcsúzz el attól a helyes kis nyomozótól! - nevette el magát. - Vidd be a lányt és kötözd meg! - adta ki a parancsot a nőnek, majd a kopaszhoz fordult. - Palmert vidd a konyhába, ott ellátjuk a sebeit!
Időm sem volt válaszolni, hiszen alig fogtam fel valamit a mondandójából, csak az lebegett a szemem előtt, hogy Adrielnek megkell gyógyulnia.

Grande belökte a két nyomorultat a szobájukba, és elkezdte megkötözni őket. Palmerrel nem volt sok gondja, még eszméletlen volt.
Az a pimasz kis patkány. Akaratlanul is eszébe jutott Adriel mosolya, ahogy azt mondja "azt, hogy átvertelek, és sikerült". Hogy képzelte.. mérgében belerúgott az Ace melletti székbe.
- HOGY TÖRTÉNHETETT EZ MEG? - közel hajolt a széken gubbasztó lányhoz. - Megmondtam, hogy ez a két szerensétlen az utolsó nyom, hogy megszerezzem amit akarok.
Ace nem mondott semmit, még Damienre se nézett.
- VÁLASZOLJ AZ ISTENÉRT! - A szék támlája letört, ahogy hozzávágta a falhoz. - Hogyan.. - remegett a haragtól - hogyan hagyhattad őket elszökni?
- Na, álljon meg a menet.. egyedül voltam kettőjük ellen. És te aztán ne ítélkezz fölöttem, itt se voltál.
Damien megragadta Ace felsőjét és a lehető legközelebb húzta magához.
- Egyenlőre te nekem dolgozol. - mondta halkan. - Én pénzellek, szóval azt teszed, amit mondok.
Ace egy mozdulattal kivágta magát Damien szorításából.
- Menj a pokolba - fordult meg, hogy kinyissa az ajtót, de Damien ott termett és egy mozdulattal visszazárta.
- Mi van köztetek Palmerrel? - Ace válasza egy ledöbbent és undorodó arckifejezés volt. - Ha megtudom, hogy mégegyszer hozzászóltál, levágom a nyelved.
- Meglátjuk ki kinek milyét vágja le. - vágta rá Ace, majd ellökte Damien karját és kiviharzott az ajtón.
Damien leült a kisasztalhoz, és elkezdte átnézni Palmer dolgait, amiket a széfből hozott el. Egyértelmű, hogy nem volt ott a gyűrű, de hátha valami szánalmas kis titkot rejtenek ezek a dolgok.
A gondolatai továbbra is Ace-en jártak, nem tudott rajta kiigazodni. Párpedig ha áruló, akkor meghal. Azonnal és fájdalmasan.

A szobába a foglyokat megkötöztem. A férfi ájultan ült a széken, míg a lány remegve zokogott. Olyan idegesítő volt a hangja.
- Fogd már be! - kiabáltam rá.
A lány becsukta a száját, de ugyan úgy folytatta a remegést.
- Miért bőgsz? - kérdeztem a lányt.
- Neked nem tökmindegy!? - válaszolt orrhangon.
- Adjak zsepit? - kérdeztem tőle.
- Ugyse tudom kifújni az orromat!
- Mert? Miérr nem?
- Mert megvan kötve a kezem!
- Jaaa! Akkor várj! - kikötöttem a kezét! - De figyellek! - adtam neki oda a papírzsepit, amit a nadrágomból halásztam ki.
- Köszönöm! - vette el és fújta ki az orrát.
Miután végzett visszakötöztem a kezeit. Olyan akár egy kislány.
- Hány éves vagy? - kérdeztem a lányt.
- 25. - válaszolta.
- Nem látszik! - csodálkoztam és kivonultam a Főnökhöz. - Megvannak kötözve! - jelentettem ki.

-Az a szemét pöcs... - morgolódott magában, miközben kisétált a hajóroncsból. Bevágta maga mögött az ajtót és a hajó hátuljához sétált, felkapaszkodott a mohás korlátra és felült rá.
A fél karját odaadta volna most egy szál cigiért, de nem volt pofája Grande-t még eggyel lehúzni. A zsebeiben kezdett kotorászni, hátha véletlenül még is talál valamit, amit elszívhat, amikor egy apró követ érzett a zsebében. Először azt hitte, hogy egy kavics, de amikor kivette, majdnem lefordult a korlátról döbbenetében.
-Basszameg. - sóhajtott és a kezében pihenő élénk lila drágakövet nézte. Leginkább értetlenül bámult rá. Ez biztosan nem az övé és tegnap még nem volt nála... A jobb oldalán aludt, tehát akkor biztosan nem rakhatták a zsebébe...
Amikor elájult, igen, amikor Adriel fejbe vágta. Az a másik szemét pöcs. De mégis mi a fenéért... Hacsak nem ezt keresi Damien. És ha megtalálja nála, azt fogja hinni, hogy szövetkezett a két fogollyal.
Hányingere lett még a gondolatra is. Sürgősen beszélnie kell Adriellel.
A követ a sportmelltartója szivacstartójába csúsztatta, és - bár erre nem számított - a kő egyáltalán nem türemkedett ki.
A szíve hangosan zakatolt, muszáj visszamennie és úgy tennie, mintha nem tudna semmit...
Leereszkedett a korlátról és nagy sóhajok közepette elindult visszafelé.
-Szellemet láttál, vagy mi? - Grande hangjától nagyot ugrott és a szívére fogta a két kezét. - Olyan fehér vagy, mint a fal. Minden okés?
A férfi a falnak dőlve bagózott, mint mindig. Ace mit nem adott volna egy slukkért...
-Persze, minden okés, csak... Öhm, minden okés.
Grande megvonta a vállát, Ace pedig belépett az ajtón, ahol már Damien várta, hatalmas vigyorral.