Saphire szentélye

A seb túl mély, úgy érzem nem bírom nyitva tartani a szemem. De muszáj, nem alhatok el, magára hagyva Brielle-t. Nem emlékszem rá, mikor vett a karjaiba, és már a parttól is messze mentünk. Mintha az agyam hasznavehetetlenné válna, nem lenne meg benne az ami nekem kell. Annyira sajog és zsibbad a vállam, úgy érzem mintha karom meg se lenne.
A lány nagyon erős, nem tudom kinek a gyermeke, de biztosan valami istennek.
Tehetetlenül heverek és hallom Briellet kiáltani, hogy segítség. Elmondja néhányszor és látok ismeretleneket közeledni ismeretlen helyen. Sosem voltam még itt és nem is láttam róla se festményt se leírást. Palota lehet, de nem vagyok benne biztos, nem működik az agyam rendesen. Brielle arcát látom utoljára, mielőtt eszméletemet vesztem.

Remegő karokkal léptem át a kapun, szinte azonnal összerogytam. Az emberek azonnal a segítségemre siettek, és ellátták Sophiat majd elhelyezték a kastély egyik szobájában.
Másnap találkoztam csak Saphire hercegnővel. Ragyogó kék szemei, fekete haja és karamell bőre volt. Rendkívül kedvesen bánt velünk, többször meg is köszöntem a segítségét. Sophie végig aludt két teljes napot, én pedig ez idő alatt a hercegnő vendégszeretetét élvezhettem. Rengeteg mesélt az apám és az Ő családja közötti kapcsolatról.

Ragyogó napsütésre keltem. Te jó ég! Átaludtam egy teljes napot. Felültem a csodás szobában, ami kék, zöld és arany színekkel volt körbe szórva, csodásan nézett ki. Néhány ruhám nem volt rajtam, a nadrág meg a póló maradt csak. Amíg lassan felkeltem és öltözni kezdtem, meglepődtem hogy már nem fáj annyira a sebem. Bekukkantottam a gondos, sajnos felesleges kötés alá, és már csak egy nagyobb heg volt a mellkasomon. Átfúrt az a rohadt golyó. Hiába nézett ki szépen a seb, tudtam, hogy nem fog hamar elmúlni, pláne hogy egy napot aludtam. Ez szokott az átlag alvási idő lenni gyógyulásnál, de ez nem átlagos seb volt.
Kiballagtam a folyósóra, ami olyan volt mint egy labirintus. Szobák és még folyosók és lépcsők. Elindultam előre egy előtér szerűség felé, ahol balra tőlem volt egy lépcső.
Útközben megálltam a tükör előtt: megigazítottam kicsit csapzott ruhám, rövid hajamat elaludtam, ezért néhányszor beletúrtam, hogy ne legyen annyira kócos. Az arcom nyúzott volt, nyilván azért mert mindig az arcomon alszom.
Kilépek az előtérbe, ami, rájövök, hogy egy szalon. Éppen visszafelé indultam volna, amikor valószínűleg egy ott dolgozó köszönt.
- Üdv, én.. itt aludtam abban a szobában.. - mutogattam a folyosó felé ahonnan jöttem. - Köszi, hogy ott alhattam. - mondom kínosan mosolyogva, de a fiatal fiú is elmosolyodik.
- Elláttuk a sebét, az Úrnő odafönt van az erkélyen a társával, akivel jött. - felelte, sötét szeme szinte bogár volt sötét haja mögött. Azon gondolkodtam, hány éves lehet.
- Köszönöm, öm.. - nyújtom a kezem.
- Andrew - feleli, és megfogja a kezem, majd csókot ad rá.
Olyan rég volt részem ilyen bánásmódban, mégsem hiányzik a sok elkényeztetett herceg. Lenyűgöznek az egyszerű emberek. Egy éve nem így gondoltam.
- Sophia - felelem, és elveszem a kezem. - Megmutatnád, hova kell mennem?
Ahogy vezet fel a lépcsőn, mellette megyek, majd nem sokkal később kinyit nekem egy hatalmas ajtó szárnyat.
- Köszönöm Andrew - mondom, majd a hölgyek társaságába lépek. Egy gyönyörű nő Brielle mellől felkel és kezet fog velem, miközben bemutatkozik.
- Köszönöm a kivételes fogadtatást, asszonyom. - mondom, a kedves nő bólint. Hellyel kínál, majd friss vízzel és étellel: mindet elfogadom.
Brielle-re mosolygok és megfogom a kezét.
- Köszönöm. - Még mindig annyira szép, kék szeme és szőke haja beleillik a hely árnyalataiba, mintha ő is egy ékkő volna a sok közt.
- Hercegnő - fordulok vissza hozzá egy pohár víz után. - Nincs tippje, hogy ki akart megölni tegnap?

A nap fénye megcirógatta az arcom, majd megcsúszott a szobában ágaskodó arany oszlopokon. Egy pillanatra azt hittem, otthon fekszem, de amikor kinyitottam a szemem, szinte arcon csapott a felismerés.
Saphire hercegnő küldetett egy karibi kék, selyemruhát a szobámba, én pedig engedelmesen belebújtam. Megcsodáltam magam a tükör előtt és önelégülten nyugtáztam, hogy ez a szín még jobban kiemeli a hajam szőkeségét. A hercegnőnek nagyszerű ízlése volt és imádta a kéket. A kastélyban a kék minden árnyalata megjelent, a falak díszítésétől kezdve egészen a szolgák ruhájáig. Kivéve a zafírkéket. Azt csak a hercegnő viselhette.
A szolgálók már az ajtó előtt vártak és az erkélyre kísértek, ahol a hercegnő már várt és frissítővel kínált. Helyet foglaltam egy bársony székben, amikor az ajtóban megjelent Sophie. A szeme alatt fáradt karikák pihentek, a haja pedig eléggé csapzottnak tűnt. Fáradtan besétált és rögtön a lényegre tért:
-Hercegnő. Nincs tippje, hogy ki akart megölni tegnap? -Saphire elmosolyodott. De nem az a vidám fajta, inkább a bölcsességgel teli mosoly volt. Mintha mindent tudna a világon, de nem szeretné előre elmondani a csattanót.
-Természetesen portyáznak a szigeten rabló hordák, de ők nem lövöldöznek pisztollyal ártatlan lányokra. Ez személyes ügy lesz, amit együtt kell felkutatnotok. -ránk pillantott, a szemei úgy villogtak mint két zafírkő.
-Küldetek a Te szobádba is egy hasonló selyemcsodát. -nézett a ruhámra, azután Sophiera. -Csak indigókékben. Kiemeli majd a szemed színét. Este tartunk egy fogadást, szívesen látunk vendégül rajta Titeket is. Holnap pedig útnak indulhattok, a szükséges felszerelést majd a szolgáim összekészítik. -bár kérésnek hangzott, de a szavai nem tűrtek ellentmondást. A bájos arc mögött a hercegnő sokkal keménykezűbb volt mint látszott.
Ezután szó nélkül elvonult délelőtti pihenőjére, mi pedig kettesben maradtunk.

Lepusztítottam a gyümölcsös tál negyedét - ami nagy dolog, mert hatalmas a halom az öblös tálban.
- Most mi lesz? - kérdezem Brielle-től, és közben azon gondolkodom, vajon kaphatnék e egy fekete teát. Otthon nem nézték jó szemmel, ha ittam, mert egy bódés nőtől vettem, akire azt hitték boszorkány. Talán ha elmondom nekik az erőm, máshogy alakult volna. Talán ezt a hibát nem kéne még egyszer elkövetnem. - Brielle.. ha nem hoztál volna ide, nem haltam volna meg. Tulajdonképpen semmi bajom nem lett volna. - mondtam, Brielle arca kicsit megváltozott. - Regenerálódó képességem van. És talán aki meglőtt, nem tudta. Szóval talán elhitethetnénk a világgal, hogy meghaltam. - Hangosan gondolkodtam, de tetszett az ötlet. Csak egy a bökkenő. - De ki akarna megölni? Soha nem ártottam senkinek, nem vagyok se körözött személy vagy királyi sarj, vagy bármi.
Tanácstalanul álltam a helyzet előtt.

Némán ültem és figyeltem, ahogy Sophie szájában sorra eltűnnek a gyümölcsök. Eléggé megéhezhetett a két nap alatt, amíg aludt.
-Hát... én ezt nem tudtam. -néztem bután és kissé sértődötten. Kár, hogy nem azelőtt mondta, mielőtt lefutottam a maratont a karjaimban vele.
-De ha senki nem vadászik rád, nem lehet, hogy véletlen volt? Bár két golyó ugyanarra a célpontra, távolról sem mondható véletlennek. -töprengtem. Tovább taglaltuk a dolgokat, de nem jutottunk megoldásra. Végül a szolgálók ismét felkísértek minket a szobánkba, ahol már várt egy gyönyörű, kristályokkal kirakott álarc. Passzolt a ruhám színéhez, természetesen.
A szolgák forró fürdőt engedtek és elmerültem a habokban. Jól esett a pihenés, a kikapcsolódás. Egy köntösben és nedves hajjal sétáltam a szobában található fésülködő asztalhoz. Az udvarhölgyek segítettek felöltözni, elkészítették a sminkemet, de amikor az egyik egy fésűvel a hajam felé tartott, elkaptam a kezét.
-A hajamat majd én... köszönöm. -nem akartam goromba lenni, de nagyon érzékeny vagyok a hajamra. Nem szeretem ha rajtam kívül más is megérinti.

Pontosan egy óra múlva izgatottan és remegő gyomorral álltam az ajtó előtt. Kifújtam a levegőt, megigazítottam a ruhám ráncait és beléptem a terembe. Kíváncsi tekintetek szegeződtek rám, a zene továbbra is halkan duruzsolt a háttérben. Odaléptem Sophiehoz, Ő volt az egyetlen akit így álarcosan is felismertem. Indigókék, gyönyörű kristályokkal díszített ruhában ácsorgott, valami itallal a kezében.
-Lemaradtam valami izgalmasról? Itt van már a hercegnő? -kérdeztem, majd pipiskedve próbáltam a tömeg fölé kerülni, hogy szétnézhessek. Sophie megrázta a fejét, én pedig visszabillentem a sarkamra.

Miután Briellel hosszasan törtük a fejünk és nem jött megoldás, nem bírtam leszállni a témáról. Fürdés közben is, amíg a dolgozók beszárították a hajam és sminket csináltak nekem: csak ezen tudtam gondolkodni. Kutattam az emlékeimben, az ismerőseim közt válaszra, de egyszerűen nem sikerült semmi.
A ruhám sötétkék volt, nem volt pántja, szív alakú dekoltázsán ékkövek ragyogtak, akárcsak a derék részén. Összeggébén egy testre simuló selymes ruha volt. Eszembe juttatja a régi életem, a kékről a szempár jut eszembe, ami mindig elismerően csillogott az ilyen estélyeken.
A sminkem két dologból állt: füstös szemek és sötét száj.
Én korán érkeztem, azt hiszem, mert se Brielle-t nem láttam, sem a Hercegnőt, de Andrew-t sem, azaz tök egyedül voltam. Brielle amúgy is olyan lánynak tűnt, mint aki sokáig készülődik. A második pohár puncsot ittam, vagy mit, amikor odaállt mellém.
- Semmiről - felelek, és körülnézéskor tapasztalom, hogy egész sokan lettek hirtelen. - Még nem, gondolom akkor jön, amikor már biztosan itt van mindenki. Nyújtózkodott, és amikor lábujjhegyre állt, akkora volt, mint én. Nem volt alacsony, de én sem. Kevés akkora lányt ismerek, mint én, talán ebben az egyben hasonlítottunk. Ekkor a zene abba maradt, és sokkal hangosabb váltotta fel. Kürtök. Mind egy irányba néztünk, ahogy bevonult a hercegnő. Pompás, hatalmas és gyönyörű zafír ruhája volt, a haja elegáns kontyba kötve. Kétségtelen, hogy ő volt a legszebb. Sötét bőre és világos szeme valóságos csodává tette. Elmondta a köszöntőt, és hogy ma este mindenki táncolhat - persze a szolgálóknak csak akkor amikor erre külön engedélyt kaptak, gondolom én. Nem hinném, hogy csak úgy eldobhatják az italokat a tálcával, ha ropni támad kedvük.
Töltök egy italt Brielle-nek is, én a harmadikat iszom. Azt mondja, maradjuk együtt.
- Ez egy jó ötlet - felelem neki.
Csupán pár perc telik el, és odalép hozzánk egy öltönyös férfi selyem kendővel a szemén, természetesen volt rajta két lyuk; elegáns és egyszerű álarc.
- Szabad egy táncra? - kérdezi, és azt hiszem, Brielle a kiszemelt - ő kitűnően szép volt, pláne ebben a környezetben, ahol a sötét bőr megszokott. Meglepően fogadtam, amikor a férfi megfogta a kezem és a parkettre kísért. Riadalmas pillantást vetek a barátnőmre.
A táncot ismerem ugyan, de tényleg nem a legjobbkor. Belemegyek a végül, jól érzem magam a végére: a partnerem folyton mosolyog rám. Amikor egy pillanatban közel kerül hozzám, megkérdi: - Emlékszik még rám? - kérdezi. A hangja ismerős, kutatom a fejemben.
- Andrew. - mosolygok. Mikor vége a táncnak, megköszönöm, ezzel el is búcsúzva, azonban ő kér még egyet, de nemet intek, és arra hagyatkozom, hogy meg kell találnom a barátom. Kutatom a szememmel Brielle-t, a pulthoz verekszem magam, ahol legutóbb láttam, majd a mosdókhoz, aztán tehetetlenül állok és nincs ötletem, hol lehet.
Egy szőke tincs libben a szemem sarkában. De nem olyan szőke, hanem sokkal világosabb. A kék szempár. Uramisten. Nem hiszem el. Itt van.
Utána iramodom, ki a tágas, fákkal és bokrokkal szegélyezett, köves utas kertbe, és befordul a sarkon.
- Kérlek, várj! - Látom a tetoválásait. Ő az. - Várj! Hé - Amikor már utolérném, eltűnt a tömegben újra. Kétségbeesem, mert eltévedtem, és senki nincs itt akihez fordulhatnék.

Beszélgetésünket a hercegnő bevonulása szakította félbe. Hatalmas, zafírkék ruhát és arany hajtűt viselt. Elegáns mosollyal integetett a tömegnek, akiket látszólag megbabonázott a látvány. Amikor hozzánk érkezett, csak felénk biccentett és sejtelmesen elmosolyodott.
Sophieval elmélyülten beszélgettünk, amikor hozzánk lépett egy öltönyös férfi és felkérte táncolni. Biztatóan mosolyogtam és noszogattam a tánctérre. Egyedül maradtam az itallal a kezemben és azon gondolkodtam, milyen szuper lenne, ha engem is felkérne valaki táncolni.
Egy ideig figyelem Sophiet és az ismeretlen férfit, de aztán eltűntek a tömegben. Megígértem neki, hogy együtt maradunk, szóval elindultam megkeresni, de a szemem sarkában megmozdult valami. Pontosabban elsuhant valami. Valaki. Követtem az ösztöneimet: kisétáltam a zafír pavilonok alól, egészen a kis halastóig, amiben színes koi pontyok úszkáltak. A zene robaja itt már csak halk suttogásnak tűnt, szentjánosbogarak táncoltak a víz felett.
Próbáltam az érzékeimre hagyatkozni, de valamiért egyszerűen nem működtek. Nem éreztem senkit, pedig tudtam, hogy valaki figyel. Pár perc csend után kicsit elbizonytalanodtam, úgyhogy újra Sophie után akartam indulni, de amikor megfordultam egy fekete ruhás férfi állt előttem.
Megfagyott a levegő közöttünk, a szívem a torkomban dobogott. Velem egy magas lehetett, kapucni takarta az arcát és egy hosszú vadászkés pihent a jobb kezében. A pengéje fenyegetően villant, amikor a férfi hirtelen nekem rontott vele, én pedig ösztönösen a vízhez nyúltam és egy vízcsóvát irányítottam felé. Egy kissé lelassította a férfit én pedig elkezdtem a pavilonok felé rohanni, de egy újabb falba ütköztem: pontosabban egy másik fekete ruhásba. Ilyen közelről észrevettem, hogy fekete maszkot viselnek. Gondolkodás nélkül ütésre emeltem a kezem, de a férfi könnyedén megfogta. Szinte hallottam, ahogy elmosolyodik a maszk alatt.
-A főnöknek élve kell. -dünnyögte a másik, aki éppen a vizet csavargatta a pulcsijából. -Hozd és menjünk. Nem akarjuk felhívni magunkra a figyelmet.
Elfogott a rettegés, legszívesebben sírva fakadtam volna.

Majdnem húsz percbe beletelt, mire visszamentem a terembe. Hatalmas pavilonok felé vettem az irányt, egy megérzésem arra terelt.
- Brielle - szólítgatom, és várom, felel e. A gyomrom görcsbe rándult. Előveszem a kést, amit tíz perccel ezelőtt raktam el, miután a rejtélyes szempár eltűnt. Már akkor éreztem hogy valami nincs rendjén.
Elindultam az ösvényen a halas tó felé. Majdnem megtorpantam a látványtól, ami fogadott. Brielle a földön feküdt, remegett. Letérdeltem hozzá, az arcán egy hatalmas vágás húzódott az arccsontján, szinte a szeme mellett. A szája remegett, szavakat akart formálni.
- Csst, nyugodj meg. Nem mély a seb. - elmondom neki néhányszor, de az elég csúnya és meg van rémülve. - Segítség - kiáltom, amilyen hangosan csak tudom. - Segítsen valaki! - Átölelem Briellet, és arra gondolok, hogy mi a fene tette ezt vele. Amikor odajött egy szolgáló, azt mondtam neki: - Azonnal zárják le az egész kastélyt, hozzon ápolót és valaki vigye a szobájába a hölgyet. - utasítom a férfit, és amikor egy másik a karjába veszi Brielle-t, vele tartok. Nem bízhatunk senkiben, mostantól muszáj együtt maradnunk.
A hercegnő velem beszélt, amíg Brielle sebét tisztították.
- Nagyon sajnálom ami történt - mondta, szemében kék lángok lobogtak a néma dühtől. - Az őreimet megnyomorították és kis híján megölték, felfordulást okoztak a fogadásomon.. Természetesen el fogjuk kapni az elkövetőket. - Megértem a fájdalmát. A birodalmát mindenki a menedékek fellegvárának tartották, mindeddig. Ezentúl senki nem jön ide, aki menedéket akar. - Sajnálom, de holnap reggel menniük kell.
- Megértem, hercegnő.
Brielle szobájában végül egyedül maradtunk.
- Reggel mennünk kell. A ruhákat nekünk adta. - Arra gondoltam, ez majd kicsit talán feldobja, de az arca rezzenéstelen maradt. Leguggoltam az ágya mellé. - Brielle, az az érzésem hogy eddig rossz felé haladtunk. Nem én kellettem nekik, gondolom ez már neked is eszedbe jutott. Brielle! Miért te? Gondolkozz, mi lehet az az ok, ami miatt bántani akartak?

Minden olyan gyorsan történt, hogy az eszem alig fogta fel. Az egyik férfi még mindig a kezemet szorította, a másik pedig utasításokat adott neki. Elhalkult a világ, csak a szájak mozgását láttam. A két férfi hirtelen valamiért riadt tekintettel bámultak a semmibe, a lábukon hatalmas indák és mérgező tüskék tekeregtek. Felnéztem az égre, de csak ürességet láttam. Anya? A férfiak riadtan kaszabolták az egyre elhatalmasodó indákat, amikor az egyik végighasított az arcomon. A fájdalomtól a földre rogytam, ők pedig elmenekültek. Tompa hangok, Sophie arca...
Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, a szobámban voltam és Sophie riadtan nézett rám. Köhögtem párat és feljebb könyököltem.
-Én... nem tudom. El akartak vinni.. valakinek. -dünnyögtem a lánynak, aki egyre villogóbb zöld szemeket meresztett rám. Látta, hogy nem tudok többet beszélni, ezért magamra hagyott, engem pedig újra ellepett a sötétség.
Másnap reggel egy hátizsákkal és némi pénzzel indultunk útnak. Azt javasoltam, hogy térjünk vissza az öbölbe, hátha találunk valami nyomot, golyóhüvelyt. Bármit. Közben elmeséltem Sophienak az egészet ami előző este történt velem. Azóta sem tudom mi mentett meg a férfiak elől, egyedül Anyának van ilyen képessége. Ő viszont nem tűnt volna el szótlanul.

Suijin megállt a kapuban, a tekintete elkalandozott. Oldalba löktem.
 - Mi van?  - kérdeztem, végignézve, ahogy az arca visszarendeződik a semmitmondó álarcba. Ekkor jut eszembe, hogy semmit nem tudok róla. Igaz hogy az eddigiek nem tetszenek, lehet a többi se fog. - Jártál már itt? Én akkor amikor kicsi voltam. - Egy nem megnyíló ember csak akkor fog, ha te is megnyílsz. Ezt már megtanultam, csak ilyen emberekkel volt tapasztalatom.
 A hely csodás kék színekben pompázik már a kapun kívülről is, alig várom hogy a hercegnő újra lásson.

A visszaemlékezésemet a lány szakította félbe. - He? - néztem rá, visszazökkenve a mostani valóságba. - Az jó! - dörzsöltem meg a tarkómat. - Én nem tudom, hogy jártam-e már itt, vagy sem.. - nyeltem egyet, hiszen nem igazán volt kedvem erről cseverészni. Még a végén ellenem fordítaná a megszerzett tudását rólam, és ennek a legkisebb esélyét is elakartam kerülni. Nem nyílok meg az embereknek, többé már nem. - Amúgy is... Mit érdekel az téged, hogy hol voltam, vagy hol nem? Ahogy te is mondtad, ezek után elválnak útjaink és többet nem látjuk egymást, így felesleges lenne bármit is elárulnunk a múltunkból, nem? - vigyorodom el. - Ne legyél kíváncsi! - simogatom meg a fejét. - A tudás rettentően drága és veszélyes dolog!

Saphire hercegnő furcsa érzéssel ébredt. A gyomra mindig jelez, ha az élet váratlan fordulatot készül venni. Az aggodalom semmi jelét sem mutatva megreggelizett szolgálói körében, majd bejárta palotáját és elidőzött a szentélyben. Minden nap hálát adott az egészségért, a birodalom virágzásáért.
Amikor a nap már az ég közepén ragyogott, megvilágítva ezzel a palotát, látogatói érkeztek. A hercegnő szívélyes vendéglátó, de keménykezű uralkodó volt. A szolgálói beinvitálták az idegeneket, Ő pedig a trónján fogadta őket. Sötét, hullámos haját feltűzve hordta, zafírkék, könnyed muszlin ruhát viselt. Nyakában mindig a családi nyakék lógott, az oldalán pedig egy zafírral berakott tőr csüngött.
-Legyetek üdvözölve a palotámban! Minek köszönhetem a látogatást? -tette fel habozás nélkül a kérdést. A hangja, mint az édes, csorgó méz töltötte be a termet.

- Hát ha ezen az elven vagy - utaltam a tudásos elméletére. Rácsaptam a kezére, emlékzetetve rá mit mondtam neki a hozzám érésről tíz perce. -, már mindent értek. - mosolyogtam vissza rá.
Beinvitáltak az ismerős színekkel telepakolt terembe, a hercegnő a trónján, mint ékkő a tiarán.
- Üdv, hercegnő - meghajoltam, és közelebb léptem. - Beszélhetnénk egy kicsit nyugodtabb körülmények között? - kérdezem, és sürgősen hozzáteszem: - Ő itt Suijin, én pedig.. Jessamy vagyok. Emlékszel rám, hercegnő?

Reakciójára csak forgattam a szemeimet, majd figyelmen kívül hagytam. Ekkor jött elénk pár... Szolga? Vagy valami ilyesmi, akik elkísértek minket egy zafír terembe, ahol egy nő várt minket. Nyakába egy díszes lánccal és oldalán egy egész szép kis tőrrel. Üdvözlésére meghajoltam, majd a szemeim a mindig kotnyeles lányra vezettem. Ez a nő most se tudja visszafogni magát? Sóhajtottam fel. - Elnézésedet kérjük a zavarásért! - mondtam udvariasan. - Mint ahogy Jessamy is bemutatott Suijin vagyok, a közép vizek ura és istene! Jó szándékkal érkeztünk, mint két fáradt utazó, akik szállást kérnek ma estére! - hajoltam meg még egyszer, majd újra a nő tőrére pillantottam. Szívemszerint felkiáltottam volna, hogy nézd Jassamy szerintem azt keressük, de jelenleg logikátlannak és felelőtlennek tűnt volna ez a lépés.

A hercegnő elmosolyodva, mégis kissé komor tekintettel felállt a trónjáról és lesétált az emelvény lépcsőfokain.
-Tudom, hogy kik vagytok. -válaszolt kurtán. Nem tudta milyen szándékkal vannak itt az idegenek, de érezte, hogy nem a teljes igazságot hallja tőlük. -Ám legyen. Egy éjszakát itt tölthettek és holnap hajnalban útnak indulhattok. Ellátunk majd elegendő élelemmel és vízzel.
Saphire Jessamy felé fordult. Ismerős volt neki a lány, de nem igazán tudta, hogy honnan és nem érezte úgy, hogy ez most lényeges. Fontos dolgok nyomták a szívét, haladéktalanul intézkednie kellett. A vendégek szíves elnézését kérte és a szolgálói körében eltűnt a teremből.
Egy szintén sötét hajú, türkizkék ruhás lány felkísérte Suijint és Jessamyt a két egymással szemben lévő szobába. Mielőtt végleg eltűnik a hosszú zafírkék folyósokon, még gyorsan feltehetnek neki egy-egy kérdést, ha akarnak.

Nem kérdezek semmit a hölgytől csak megköszönöm az idevezetést; tudom mit kell tennem.
Becsukom magam után az ajtót. A szoba teli a kék és a vörös árnyalat keveredéseivel - nyilván a hajszínem miatt -, és annyira jól néz ki a két árnyalat együtt hogy kicsit sem giccses. Pedig én túl soknak érezném ezt a két színt egyébként, de ebben a szobában minden meseszép és bonyolult; a minták és anyagok mind más és más. Nem lennék jó lakberendező, nem értek az ilyesmihez.
Egyenesen a fürdőszobába megyek, leveszem a ruháim, és kézzel gyorsan kimosom őket: van egy tűzvörös ruha, pizsoma és köntös, majd felveszem azt amíg megszárad reggelig az enyém. Befeküdtem és elmerültem a habok között, fél órán át sikáltam a bőröm és mostam a hajam, aztán felvettem a piros (miért gondolják, hogy a hajszínem miatt imádom ezt a színt hordani?), buggyos selyem kisnadrágot meg a hozzá tartozó trikót: ezt túlon túl kevésnek éreztem és felvettem a köntöst is. A nap kezdett lemenni, a földre ültem és olyan gyümölcsöt majszoltam, amit régen a királynő adott nekem.

- Köszönnyük a nagylelkűségedet! - hajoltam meg, s ezek után a gyönyörű nő eltűnt. Egy hasonló külsejű hölgy lépett hozzánk és elkísért minket a szobánkig. A folyosón haladva elmerűltem a művészi gyönyörbe, ami elénk tárult. Mikor megmutatta szobánkat a hölgy, Jessamy gondolkodásnélkül elviharzott. Én is hasonlóan akartam cselekedni és már nyitottam volna a szoba ajtót, amikor meggondoltam magam. - Ne haragudj kedves hölgy! - szólítottam meg. - Mindig olyan kellemetlenül érzem magam, ha ismeretlen helyen hajtom le a fejem. Elmondaná nekem, hogy mit merre találok? Nagyon nagyot segítene nekem ezzel, hiszen akkor könnyebben és nyugodtabban jön, majd álom a szememre. - nézek a lány szemeibe kicsit rájátszva a kétségbeesettségemre.

A szolgálólány megmutatta Suijinnek a hálószobát és az ahhoz tartozó teraszt, fürdőszobát. Utána kurtán annyit mondott:
-Kikészítettünk egy öltönyt Önnek az esti fogadásra.
Elmosolyodott, aztán szó nélkül elviharzott.
A délután további részét Jessamy és Suijin a szobájában tölti, majd amikor a nap lesétál az égboltról, egy-egy szolgáló kopogtat a szobaajtókon. Ha elkészültek, a hölgyek lekísérik őket a szentély kertjébe. Mindenhol kissé indiai stílusú minták, zafír ékkövek, halványkék muszlinsátrak töltötték meg a teret. A vendégek már izgatottan beszélgettek, pezsgőt kortyolgattak.
A tömeg elhalkult, amikor a hercegnő, néhány udvarhölgy kíséretében megjelent a teremben. Egy hatalmas, zafírkék báli ruhát viselt, a haját pedig egy arany hajtű fogta össze. A korábban látott nyaklánc is a nyakában lógott, a tőr azonban nem volt rajta. Diszkréten biccentett Jessamynak és Suijinnek, majd elvegyült a tömegben.

(Mesélői megjegyzés: A reagokban feltételes módban írjátok a cselekvéseket, hiszen nekem kell eldöntenem, hogy sikerült-e (itt nyilván nem egy pohár megfogására gondolok). A karaktereiteket beszéltethetitek persze, csak az enyémeket nem, valamint a helyszínek leírásánál is szorítkozzatok arra amit én írtam. Idáig ügyik vagytok, így tovább!)

A bálocska gondolata valósággal arcul ütött.
 - Nem hoztam megfelelő ruhát - válaszoltam a szolgálónak udvariasan, hogy azt mondja, "nem baj van még egy magáéhoz nagyon hasonló öltözetünk raktáron, idehozom magának". De nem kalóz bál volt (haha), szóval azt kellett felvennem, ami bent lógott a fürdőszobában, hiába reméltem erősen, hogy az csak a szobához tartozik és nem kell hordani is. De felvettem, és jézus istenem.. sosem volt rajtam ilyen ruha és sosem vágytam rá. Hosszú ujja volt, abból az áttetszős anyagból, és pici pontokban csillogott, mint az egész ruha, aminek külön köszönöm, hogy nem volt kivágása. Szűk volt, de nem annyira, hogy ne tudjak benne mozogni, csak hogy megmutassa, semmi fenekem, és széles a vállam. Sírni tudtam volna a saját ruhámért ami már meg is száradt, de azt hiszem nem venné jól ki magát.
 Amikor megjelent újra a szolgáló, ki akart sminkelni, de csak a hajamat engedtem neki elegánsan hátratűzni - az nagyon tetszett. Kimentünk a szép kertbe a sok emberhez, senkit se ismertem fel. Arra gondoltam, elkiáltom magam, hogy "SUIJIN HOL VAGY?", de meggondoltam magam. Kaptam egy pezsgőt, szörnyű íze volt, soha nem ittam, nem is fogok többet. Amikor megkérdeztem, nincs e valami más, felajánlották a vörösbort, amiből egy hordónyit is elfogadtam volna. Isteni volt, száraz, és borból mindig akármennyit ihatok, képtelen vagyok tőle berúgni. De amint lecsúszik mellette egy kis rum, nekem annyi. 
 Megláttam Suijint, és mi a szar, öltönyben volt, elegánsan, szépen megfésülködve. 
 - Látod a tőrt? - kérdeztem.

A körbevezetést megköszöntem és megpróbáltam elfogadni, hogy azt a szörnyűséget kell magamra öltenem, a fenséges kimonóm helyett. Lefürödtem és elgondolkodtam, hogy hogyan is kéne megszereznünk a tőrt. Épp készen voltam a fürdéssel és mesztelen testtel közelítettem meg a kikészített ruhákat, amikor kopogtattak. Nem voltam szégyenlős, így betessékeltem az érdeklődőt, aki ahogy belépett enyhén elvörösödve tekintett rám. - Isteni létemet teljes egészét minek is féltsem feltárni? - nevettem el magam szórakozottan, s felöltöztem. A nő elkísért egy bálterem szerűségbe, ami zsúfolva volt emberekkel. Csak unottan és fellengzősen lépegettem a tömegben, amikor egy ismerős han ütötte meg a fülem. - Áh, szép hölgy! - tekintettem Jessamyra, aki valami fura ruhába volt. - Nem látom a tőrt.. - mondtam, majd elvigyorodtam. - Valami sokkal érdekesebbet fedeztem fel annál! - néztem végig a lány testén. - Most már kezdem elhinni, hogy tényleg nem csak egy kölyök vagy! - kacsintottam rá, majd komolyabbra fordítottam a beszédtémát. - Ahogy láttam, most a nőn nincs rajta a tőr, csak a nyaklánc... - húztam el a számat. - Valahogy ki kéne jutnunk a teremből, ami nem egy könnyű dolog, pláne, ha egyenként, vagy csak lazán akarnánk kimenni. Viszont hála a szerencsénknek, hogy nem egy nemből származunk, kiadhatnánk magunkat szerelmes párnak. Átölellek és így az őrök majd azt hiszik másért akarjuk elhagyni a termet, s nem fognak gyanakodni! - vázoltam fel neki a tervemet.

- Ne feszítsd túl a húrt, hercegnő - tapointottam meg fenyegetőn a fegyverem a combomnál, rámosolyogva a férfira. - Biztos hogy nem fogok veled szerelmesen elandalogni. - Inkább vágom fel helyette a torkom itt és most. Viszont tényleg ez egy nagyon jó indok hogy ne keresgéljenek minket.
- Szétnézek a teremben a szemüvegben - amit az őrült Renétől kaptam - hogy nincs e itt valahol. Vagy esetleg nem más-e a jogar darabja. Simán tévedhetünk, nem is tudom, miért vagyunk ennyire biztosak benne, hogy az az. Azt hiszem, ráéreztünk. Mivel a szobában semmit nem láttam, a tőrt sem.
- Suijin, valahogy körül kéne nézned az épületben észrevételnül. Meg kéne keresnünk a hercgnő szobája. Gondolom nincs ilyen varázslatod vagy valamid. És ha megtaláltuk, azt is elkéne intéznünk az őröket, csendben. Amilyen csendben csak lehet és amilyen gyorsan ki tudjuk hozni a tőrt, annyira. De nehogy elhozzuk úgy hogy ezzel nem néztük meg. - mutatok a szemüvegre. Kis, kerek, arany keretes volt, szár nélkül, bárhol elfért.

- Lehangoló, hogy nincs kedved szerelmes párként mutatkozni velem! Nem tudod mit hagysz ki! - vigyorogtam öntelten, amikor megkérdezett, hogy tudok-e valami varázslatot, hogy szétnézzünk. - Igazából.. - sóhajtottam fel. - Van egy kis trükköm, amivel szét tudok nézni, de ahogy kellene egy kis víz.. - néztem körbe. - Emlékszel, mikor elkötöttük a hajót? Nos akkor is ezt a technikát alkalmaztam. - megláttam egy poharat vízzel. - Meg is van a vizünk! - vigyorodtam el és közelebb lépdeltünk. - Arra kérlek, hogy ha lehunyom a szemeimet, akkor próbálj ne zavarni a koncentrációbe és akadályozd meg, ha valaki megakarna! - szóltam rá, majd egy apró cseppet irányítottam ki a pohárból és elindítottam útjára, hogy mérje fel a terepet, közben becsuktam a szemeim.