Albert Kocsmája

Amikor Natsil kihajtogatta a papírt és két szám szerepelt rajta, még jobban elkeseredtem. Kizárt, hogy ebből bármilyen lényegi információt tudnánk szerezni. Az is lehet, hogy a tag írta fel magának valami teljesen független dolog miatt. Mondjuk, hogy milyen arányokban készítsen magának Margaritát. Vagy ki tudja.
Csendben osontunk ki az épületből, rögtön arcon csapott a hideg levegő. Látszott a leheletünk a sötétségben.
-Inkább keressünk egy kocsmát. Hátha valakinek mond valamit ez a szám… ott ehetünk is pár falatot. -próbáltam bíztatni Natsilt, de szerintem látta az arcomon, hogy reménytelennek gondolom a helyzetünket.
Amikor odaértünk, helyet foglaltunk a kocsma egy eldugottabb részén és rendeltem magunknak két sört és némi harapnivalót. Natsilnak igaza volt, jól esett enni. Eléggé lelombozva ültünk egymással szemben és hallgattuk a kocsmabeliek mulatozását, beszélgetéseit.

Nem igazán volt kedvem beszélni, enni se, de azért eszegettem és ittam a söröm. Nagyon ritkán iszom, nem azért, mert nem szeretem, hanem mert megvagyok nélküle. A víz szomj oltóbb amúgy is.
– Rey – mondom, és hosszú szünetet tartok. – Mihez kezdjünk? – Ránézek. – Az egyetlen akitől megtudhatunk bármit is, talán eszméletlen. Az egyetlen nyom amit találtunk egy hasznavehetetlen szar…
– És akkor elmentem a vakrandira a tizenötödikbe azzal a csajjal akit igazából ismertem.. – szakít félbe egy részeg negyvenes pasas, köztünk állt egy üres asztal.
– Elnézést, de tizenötödik mibe? – kérdezem hirtelen, és habár bunkónak tűnök, de ha beválik amire gondolok…
Rám néz a férfi lassan, arcáról lehervad a mosoly.
– Kerület, te kívülálló. – mondja, mintha csak köpne, de nem foglalkoztat.
Reyre meredek.
– Reyes, itt kerületek vannak. – mondom, és ugyanazt az izgatott csillogást látom az ő szemében is. Felugrom, mintha csak égne a ruhám, és a pulthoz szaladok. Kicsapom a térképet az asztalra, és a pultos lány meglepődötten néz rám.
– Légyszíves rajzold be nekem az összes kerületet. Mennyi van?
24. Miközben rajzol, magyaráz is, és elmond nekem mindent amit érdemes tudni. Meg akarja adni a telefonszámát, hogy ha segítség kell, hívjam, de azt mondtam nincs telefonom és sietősen távoztam a pulttól.
– Megvan minden, Rey. – mondtam, és láttam, hogy ő idő közben megitta a sörét. – Amint kiengedik Gerardot, elmegyünk a huszonkettes körzetbe.

-Fogalmam sincs mihez kezdjünk. -fakadok ki Natsilnak. Csendben kapargattam a sörösüvegem címkéjét, nem nagyon tudtam neki mit mondani. Nem volt ötletem.
Natsil szóbaelegyedik egy eléggé részeg fazonnal a kocsmában. Nem igazán tudom mit akar ezzel, amíg felém nem fordul:
– Reyes, itt kerületek vannak. -a szemünk felcsillan, szinte ugyanarra gondolunk. A pincérlány lelkesen írogatja fel nekünk a kerületeket, a végén még a telefonszámát is megadná Natsilnak, aki udvariasan visszautasítja. Itt nem bírtam visszafogni magam, muszáj volt nevetnem.
-Ne várjuk meg Gerardot. Kitudja mennyi idő míg felépül. -sóhajtok és a térképre kukkantok. -A 22-es szám a kerületet jelentheti, az 5-ös pedig a házszámot. Nézd, a 22-es kerület nincs is messze, csak néhány.. vagyis jó pár utcasarok. Ha szedjük a lábunkat, negyed óra alatt megjárjuk.
(Zárva)

A kocsma koránt sem volt kihalt, nem is lepett meg. Kb éjfél lehetett, gondolom ilyenkor indul be a buli. Egy a pulttól legtávolabbi asztalnál telepedünk le egymás mellé. Miután én nem kértem semmit és Brielle rendelt mindkettőnknek, újra elővettem a kis csomagot. Két fénykép volt benne: mindkettőn ott volt Brielle: egy kép profjáról, egy pedig hátulról, de az utóbbi kicsit megkopott és nem csak a papír; egy hatalmas angyal "fiatalon" és "öregebben" volt a lánnyal, mindkét képen kart karba öltve. A két szereplőn kívül semmi sem volt ugyanaz a képeken. A régebbinek tűnő fényképre meredtem, pázsiton álltak és nézték a távolban húzódó erdőt.
Aztán valahogy a lapra tévedt a tekintetem, amiben volt a két kép; rá volt írva egy dátum és két betű. Nem tudom milyen napot írtunk, de a hónap stimmelt és a nap is hamarosan eljön azt hiszem. De mit jelent?
A csomagolásra még az volt írva hogy Slater. Mi vagy ki a fene az a Slater.
- Brie, ki kell mennem a mosdóba. Utána kiveszek magunknak két szobát fentre, mit szólsz?
Gyorsan bólintott a képekbe temetkezve.
Miután túléltem azt a bűzös barlangot, megkaptam a kulcsot és a pultos szavát, hogy mi bizony nem jártunk itt. Visszatelepedtem Brie mellé, aki rám emelte vadászó tekintetét.
- Ami ezen van dátum, ma van. És azt hiszem itt.
Görcsbe szorul a gyomrom.
- Mi lesz itt?- kérdem folytott hangon ésmiután lehúztam az italom, körbetekintek.

A kocsma eléggé tömve volt, ami egyfelől jó, elrejtenek az emberek, másfelől viszont kevésbé... az üldözőink is simán iszogathatnak itt. Mivel nálam volt az egész német fegyverletétel, én mentem a pulthoz valami ütőset kérni. Amikor visszatértem, Sophie már kibontotta a csomagot, amitől kicsit csalódott lettem, azt hittem, hogy megvár vele.
Bólintottam Sophie kérdésére és amíg eltűnt, a kezembe vettem a fényképeket. A lélegzetem is elállt egy pillanatra.
-Inkább ki lesz itt... -mondtam drámaian. -Szerintem Slater. Visszatérve ezekre Sophie... -közelebb hajoltam és az orra alá dugtam a képeket. -Látod ezt itt? Nem rég készült. Én vagyok rajta Apával, a házunknál készülhetett nem is olyan régen. De ez... -mutattam a régebbire. -Ez nem én vagyok. Soha nem voltam ilyen helyen, még az arca is más... ez lehet az a nő akit az erdőben láttam. Egy másik Brielle. Először azt gondoltam, talán ő lehet a valódi édesanyám... de láttam egy sírkövet. Már legalább 200 éve halott.
Drámai feszültség ült közénk, kidüllesztett szemekkel néztem Sophiera. Elhessegettem a gondolataimat és visszatértem Slaterhez.
-Nos... a dátum szerint pont ma lenne a találkozó. Mert gondolom az lenne. Biztos átadott volna valamit annak a szerencsétlen Andrewnak. -mondtam kissé gúnyosan, aztán kíváncsian körbepillantottam. -A két betű utalhat a helyre. "AK"... Ez lehet akár Albert Kocsmája, nem? Szerinted, hogy működik? Odakönyöklünk a pulthoz és susogós hanggal bemondjuk a jelszót a pultosnak?

- Fogalmam sincs! - mondom Brielle-nek, és azt hiszem, kiakadtam. - Ez kicsit sok így egyszerre nem? Izé, azt se tudjuk mit akar átadni.. és ha Andrewnak kellett volna adnia valamit, amiről nem tudunk, vagy olyat fog kérdezni.. -Vettem egy mély levegőt. - A könyvekben mindig csak odamegy a szereplőkhöz az "átadó". Várjunk itt és majd lesz valami. Kétlem hogy a pultos minden itt lezajló ügyről tud vagy egyáltalán hogy ki kicsoda, kétlem hogy neki kéne mondani a jelszót. Kiáltsuk el magunk hogy "Andrew" vagy "átadás", esetleg "fényképek"? - Nem forgott az agyam és nem volt jobb ötletem. Kezdett a fejembe szállni az alkohol, és inkább meg sem akarom kérdezni, mi volt az italom.
Majdnem tíz perc telt el, Brielle a fényképeket vizslatta és meg unottan könyököltem az asztalon. Egyszer csak megnykordul a padló körülöttünk, és odakapjuk a tekintetünk, Brielle lerántja a képeket az asztal alá.
-Mit keres itt két csibe? Ez nem gyerekeknek való hely. -mondja a férfi, sör van a kezében. Magas, rövid barna hajú kék szemű. Mosolyog, és elkap az érzés hogy letöröljem az arcáról.
- Akkor indulj el kifelé -vágom rá gondlkodás nélkül és rájövök hogy nem ez volt a legjobb visszavágás, de magabiztosan mondtam szóval hatásos is lehet.
Brielle a kezében tartotta a fegyvert, az ölében. Kibiztosította és a pasira szegezte.
- Húzz el, dolgunk van.
A férfi arcáról nem hervad le a mosoly de idegesen nevetgél és elmegy, épp mikor Brielle majdnem elejti a pisztolyt.
- Ez az, Bri... - mondanám neki, de épp ekkor ül le egy zömök tag velünk szembe. Eltűntetem a mosolyt az adcomról, hátradőlök. - Mi járatban?
- Maga az indiai? - kérdezi tőlem semmit mondó tekintettel. - És azt mondták egyedül lesz.
- Változott a terv, de itt vagyok. - mondom annyira elnyomva magamban az idegességet, amennyire csak lehetett. Nem néztem Brielle-re, nem mertem, csak figyeltem, ahogy a férfi egy fényes kulcsot vesz elő és az asztalra teszi.

-Azt hiszem igazad van. -mondtam lemondóan és visszagörnyedtem az asztalra, tovább tanulmányozva a képeket. Vagyis inkább azt amin Apa volt Briellel. Az arca teljesen más mint az enyém és a haja is szőkébb. Az ízlése viszont kiváló, én is ezt a selyemruhát választottam volna.
Hirtelen egy árnyék jelent meg fölöttem, automatikusan eltüntettem a képeket. Nem akarom, hogy bárki kérdezősködjön.
Egy enyhén illuminált állapotban lévő férfi ácsorgott mellettünk, nem tűnt túl szimpatikusnak. Sophie beszólására viszont elkuncogtam magam. A férfi nem nevetett, de nem is tágított. Kicsit rásegítek.
-Húzz el, dolgunk van. -előhúztam a fegyvert a nadrágomból és enyhe diszkrécióval rászegeztem. Szerencsére eltűnik ez a pojáca, a kezemből pedig majdnem kicsúszik a pisztolyom. Picit bénázok és piruló arccal visszadugom az övembe, majd ráhajtom a fekete pulcsit.
A semmiből előtűnik egy újabb férfi, leül velünk szemben. Lefagyott az arcomról a mosoly, meg a vér az ereimben. Bevallom, kicsit megijedtem. Sophie látszólag elég lazán kezeli a helyzetet, de látom, ahogy remeg a szája.
-Ez a kulcs... honnan van? -bukik ki belőlem és azonnal megbánom, hogy kinyitottam a számat. A férfi szemei kitágulnak és azt hiszem, látja rajtam az indulatot.
-A francba! Ugye nem... ugye maguk... most mennem kell. -csak habog és pillanatok alatt felpattanna és elindulna a tömegbe, ha egy golyó át nem suhant volna a koponyáján.
-Sophie! -kiáltom és lehúzom az asztal alá. -El kell tűnnünk innen!
A kocsmában kitör a pánik, fekete ruhás alakok lepik el a helyet. Nők sikoltoznak, férfiak jajveszékelnek, a hulla pedig pár méterre fekszik az asztaltól. Felnyúlok a kulcsért és zsebre dugom, a képekkel együtt. Térdelve elindulunk az emberek takarásában, kihasználva a jelenlegi pánikhelyzetet. Sikerül eljutnunk az egyik hátsó ajtóig és óvatosan kiszökünk a kocsmából. Az utcára érve megcsapja az arcunkat a hűs levegő. Elkapom Sophie karját és elkezdünk szaladni az utcán. Amikor már úgy érzem, hogy elég messze jutottunk és a tüdőm is kiszakad, elrejtőzünk egy sötét sikátorban.
-Sophie... -kapkodom a levegőt. -Jól vagy? 
Bólint, látszólag ő sincs jobb kondiban mint én. Előhúztam a kulcsot a farzsebemből.
-Ez a ... kulcs. -próbáltam visszanyerni a lélekjelenlétem és nem elképzelni azt, amit ez jelenthet. -A szüleim házának kulcsa. Az otthonomé.

Minden túl hamar történt. Semmit nem értettem; mit jelent a kulcs, miért érdekes, honnan van, miért rohant el a férfi és miért lőtték le.
- Mi? Hogy került hozzá az otthonod kulcsa? Minek kéne bárkinek is az a kulcs? - Eszembe jutott Brielle látomása az édesapjáról és az angyalról. - Azonnal oda kell mennünk! Gyerünk a Vasúthoz!
- Azt hiszem meg akarják ölni az apámat! - Kétségbe van esve, nem tud gondolkodni, nem tudja mit tegyünk, és amikor a vasútról beszélek, a szeme felcsillan és egyetértően habog. Kocogunk a vasóthoz: Brielle először sprintelt, de amikor a tüdeje sípoló hangot hallatva meg akarta adni magát, javasoltam hogy fussunk lassabban és együtt. Ő jobb kondiban van, igaz, de mindketten fáradtak vagyunk. Messziről már látjuk a vasutat, én lassítanék de Brielle gyrosít.

Mikor végre elindultam a temetőből, azt gondoltam, hogy végre újra egyedül lehetek, vagy is már amennyire én egyedül lehetek, de ezek ketten csak nem hagytak magamra. Én egyáltalán nem egyeztem bele, hogy velem jöjjenek, vagy hogy én velük "bandázzak", csak mert megálltam a maszkosnak, nem jelenti azt, hogy ezt akarom. Néha kicsit fürgébbre vettem a lépteimet, de így se tudtam lerázni őket, végül egészen a vasútállomásig kísértek engem, ahol szintén ugyan arra a vonatra szálltunk fel. Nem igazán volt kedvem velük beszélgetni, félek a társaságtól. Nem vagyok jó a társalgásban. Csak csendben ültem és az ablakba könyököltem, ahol néha kitekintettem és a tájat figyeltem. Végre a belvárosba értünk, ahol kitalálták, hogy az ottani kocsmát látogassuk meg. Velük tartottam. A kocsmába belépve egyből az arcomba csapott az alkohol szaga. A füstöt szinte vágni lehetett. És ez nekik egy jó hely a kikapcsolódásra?

Furcsa volt egy ilyen vas féregben utazni, de közelt sem ez volt a legfurcsább. Mikor végre leszálltunk és a kocsma felé vettük az utat olyan szekereket láttam amiket nem hajtott semmi. Meglepettségemet nem közöltem másokkal, de megéreztem, hogy én nem ebben a korban nőttem fel. Csak az járt a fejemben, hogy az emberek fejlődtek és mennyivel több tudást lehetne itt összegyűjteni, erről eszembe jutott a Vergoxiánus palota ahova letettem a Csont Bibliát mielőtt nyugovóra tértem. Jó lenne vissza szerezni. Mialatt ezeket megállapítottam oda is értünk a kocsmához.

Beléptünk a kocsmába és kellemeset csalódtam, úgy néz ki a kocsmák mindig is kocsmák maradnak. Kis merengés után a sarokba pillantottam és egy üres asztalt láttam meg. Hirtelen felemeltem a kezem és rámutattam. "Ott!"-kiáltottam fel s vettem egy mély levegőt. "Az lesz a mi helyünk!"-folytattam a drámai szünet után. Megfogtam Maggie vállát a bal kezemmel míg a másikkal a köpönyegem alatti erszénybe nyúltam s kivettem négy aranyérmét min az egykori király arcképe volt fenn kit megöltem. Kezébe nyomtam Seth-nek és így szóltam: "Végy magatoknak valamit mi oltja szomjatok!" Majd megindultam az asztalok felé és próbáltam magam mellett vezetni Maggie-t.

A vonaton csak csendben ültünk, senki nem akart megszólalni. Ezért kicsit hálás voltam, mert még mindig veszettül kínzott a másnaposság. Jó lesz rá inni valamit.
Amikor beléptünk a kocsmába, minden szem ránk szegeződött. Nem is csodálkozom rajta. Maggie teljesen magába burkolózott, Sakarx pedig a kezembe nyomott néhány pénzérmét. Ezekhez hasonlót még soha nem láttam ezelőtt, viszont az tisztán látszott, hogy aranyból vannak. Amíg helyet foglaltak egy félreeső részen, a pulthoz léptem és felmutattam néhányat az érmékből. A pultos csak pakolta egymás után a jobbnál jobb italokat, én pedig nem győztem az asztalunkhoz tántorogni velük. Miután a pultnál lehúztam egy whiskyt, helyet foglaltam a többiekkel szemben.
-Mire igyunk? A jó szerencsére? -néztem vigyorogva, miközben felemeltem az egyik sörös korsót.

Mikor Sakarx megfogta a vállamat, felnéztem rá és kissé összerezzentem. Miután Seth kezébe nyomott valamit, szépen egy asztalhoz vezetett engem. Közben végig kémleltem a kocsmát és a benne rejlő társaságot. Mit ne mondjak... Nem nagyon voltak szinpatikus alakok. Mikor az asztalhoz értünk, csak lehuppantam az egyik székre és felkönyököltem az asztalra. - Sokszor járdz ilyen helyekre? - néztem a férfire, s közben Seth is megérkezett egy csomó üveggel. Az egyik korsót megemelte és egy kérdést szegezett hozzánk. - Mondjuk arra, hogy soha többet ne jöjjünk ide? - mondtam halkan csak úgy magamnak és én is megfogtam egy korsót és megemeltem.

Kellemesen meglepett mikor megkérdezte meg, hogy gyakran járok-e ilyen helyekre. Már Seth hött visszafele mire válaszoltam. "Mondhatni a barátaimmal voltunk párszor ilyen helyeken, de nem inni."-emlékeztem vissza arra a napra mikor bedévedtünk egy kocsmába és az egyetlen személy aki ivott az is a pultos vérét itta. Mire a befejeztem a visszaemlékezést már Seth és Maggie korsójukat emelte. "Igyunk hát rám!"-mondtam viccesen, majd két kezemet felemeltem és megpöccintettem velük a két ember italát.

Erősen füleltem mindenfele miközben az új társaságommal töltöttem az időt, hátha meghallok valami fontos információt hollétemről és arról, hogy pontossan mennyi ideje is aludtam. Felhúztam a fejemre a fekete csukjámat s felvettem a maszkomat is mit a vonaton levettem. Aurám ebben a pillanatban vérfagyasztó lett és titokzatos, sötétebb mint bárki másé a teremben. Szinte vágni lehetett körülöttem a levegőt. Sajnos már az illúzióm nem tartott soká így muszály voltam beburkolózni. Reméltem, hogy társaim nem veszik majd észre a változást, nem tett volna jót a kapcsolatunknak ha kiderül nem csak a szolgáim holtak hanem én is.

Maggie abszolút elzárkózott a társaságtól, szemmel láthatóan nem volt otthonos neki a kocsmabeli közeg. Ettől egy kis lelkifurdalásom támadt, mivel én javasoltam. No de milyen sör az, ami nem javít ezeken a gyatra emberi érzelmeken?! Miután megittam az első korsót, sokkal jobb kedvem lett.
A velem szemben ülő férfit egyre több sötétség vette körül, de mivel nem éppen vagyok ma józan, elképzelhető, hogy rosszul ítélem meg. Bár, aki halottakat irányít, nem tudom miféle szerzet lehet.
-Na és ti... merről jöttetek? -kiabáltam a hangzavarban. Vagy nem is volt hangzavar? Franc se tudja.

Belekortyoltam a korsóba és ahogy a benne lévő lötty elöntötte a számat, elfancsalodtam. Ez keserű... Tettem is vissza az asztalra a korsót és tágra nyílt szemekkel kémleltem a többieket, hogy ők, hogy képesek ezt a valamit meginni. Mondjuk nekem sem most kéne finnyáskodni, hiszen örülnöm kéne, hogy valami folyadékhoz jutok, amihez általában nehezen szoktam. Nagyot sóhajtottam és lehúztam a korsóban lévő maradék levet. Éreztem, ahogy a fejem nehezedni kezd. Azt hittem, hogy megint ő akar eluralkodni a testemen. Már a szemeimet becsuktam és a fogaimat is összeszorítottam, hogy ne érezzem annyira azt a fájdalmat, amikor ő megszáll. Egy pár másodpercig voltam így, amikor nem történt semmi. A szemeimet kinyitva a kezeimre néztem, hogy vajon mi is történhetett pontosan, de semmi különlegeset nem vettem észre, azon kívül, hogy nyomottabbnak éreztem magamat és tompábban hallottam a hangokat.

Nem sok idő elteltével az emberek vagy próbáltak nem minket nézni vagy rólunk esetleg rólam sutyoroghattak. Nem igazán törődtem ezzel mert legfeljebb ők is csatlakoznak hozzám. Úgy tűnt Maggie és Seth nem igen veszi észre ezt. Amíg ezt a megállapítottam magamban Seth kérdőre vont, hogy merről jöttünk. "Mindent a maga idejében. Ha most elmondom te holnapra halott is lehetsz."-vérfagyasztó nyugodtsággal majd Maggie-re pillantottam. "Szöszinek ne adj több alkoholt, fiatalnak tűnik még ehhez."-szólítottam fel Seth-et majd elkaptam 1 éppen a pulthoz siető kiszolgállót. Arca hirtelen hófehér lett és megdermedt. "Kérlek hozz a leánynak valami harapnivalót és valami alkohol mentes italt."-mondtam a tőlemtelhető legkedvesebben a nőnek és elengedtem a kezét. "Seth, kérsz még valamit?... Ami nem pia."-kérdeztem meg őt.

A szőke lány az eddigieknél is furcsábban viselkedett. Láttam, hogy nem nagyon ízlik neki a sör, ezért örültem, amikor Sakarx alkoholmenteset rendelt neki.
-Ha nem mondod el, akkor is simán halott lehetek holnapra. -válaszoltam vissza olyan vidámsággal az arcomon, mintha én lennék a heti lottónyertes. Az az igazság, hogy amióta eljöttem a városból, nincs miért élnem. Nincs kiért élnem.
Látva, hogy belőle több szót nem tudok kicsikarni, Maggiehez fordultam:
-És te, merről jöttél? -majd gyorsan hozzátettem. -Köszönöm, én nem kérek mást!

Mikor tisztultak a dolgok, akkor hallottam meg, ahogy Seth néhány kérdéssel céloz meg engem. - Hogy merről jöttem? - gondolkodtam el, hiszen már olyan rég járom a városokat, hogy már nem is emlékszem rá. - Nem tudom! - emeltem meg a vállaimat. - Nem emlékszem! - dörzsöltem meg a szemeimet, hiszen eléggé nehéznek éreztem őket. - Sok mindenre nem emlékszem! - könyököltem fel az asztalra és a tenyereimbe helyeztem a fejemet.

Maggie egyre inkább kezdte felkelteni a figyelmemet. Néha elveszítjük, csak pár óra telt el reggel óta és megint álmosnak látszott. Valami nincs rendben vele, még magam sem tudtam mi. Miután válaszolt a leány Seth kérdésére kínos csönd ült körénk, ezt a felszolgáló lány törte meg mikor visszaért egy szelet sülthússal két szelet kenyér közt. Átvettem tőle az étket s Mag elé tettem, ezután ismét benyúltam a köpönyegem alá és kivettem egy aranyérmét. "Vidd ezt, a maradék a tiéd lehet."-nyomtam az itt dolgozó nő kezébe ki egy mosolyával megköszönte és vissza sietett a pulthoz. "Gondolom éhes vagy, egyél hát!"-szóltam Maggie-nek. Bár nem igazán érdekelt mi van vele egy kis társaság jól esett, na meg reméltem, hogy el tudnak vezetni oda ahova menni akarok.

"Feltételezem semmi dolgod nincs hófehérke, jó lenne ha segítenél nekem valamiben. Akár az is lehet jól jössz ki a dologból."-szóltam Sethnek. Az igazi ok amiért kellett a segítsége, hogy már magam sem tudtam hol lehet a könyvtár amit kerestem.

-Semmi baj, majd eszedbe jut... -próbáltam vigasztalni a lányt, aki láthatóan elbágyadt az italtól. Kicsit megsajnáltam. Ahhoz azért még nem ittam eleget, hogy megkérdezzem, valóban a diliházból szabadult-e. Megkönnyebbültem figyeltem, ahogyan Sakarx ennivalót tett elé, remélhetőleg felszívja az alkoholt amit ivott.
-Hm. -felcsillant a szemem a férfi mondatára. Nem a pénz miatt, az már rég nem érdekelt. A kalandvágy hajtott. A hófehérkés poént pedig külön díjaztam. Letettem a korsót és komoly arccal (már amennyire spiccesen komoly lehet valaki) rá meredtem:
-Miről lenne szó?

Egy tányért nyomtak elém, amin étel volt. Friss, meleg, gőzölgő étel, pont olyan, mint amit már hónapok óta nem ettem. Több se kellett hozzá és neki álltam megenni a szendvics félét. Fél füllel hallgattam, hogy miről is beszélnek a többiek. Úgy hangzik, mintha valami kalandot terveznének. Nem szóltam bele, csak csendben füleltem, hiszen sok közöm nem igazán volt hozzá. Egyszer csak felálltam és megszakítottam a beszélgetésüket. - Merre van mosdó? - néztem rájuk kicsit zavarban, amikor is az arra settenkedő pincérnő meg is mondta a kérdésemre a választ. Csak biccentettem egyet és sietve törtem át magam a kisebb alkoholista tömegen. Mikor sikeresen odaértem a mosdó ajtajához, valaki elkapta a vállamat. Riadtan néztem fel az illetőre és éreztem, ahogy a testemet újra más veszi a kezeibe.

Mikor Seth, egyszerűen csak vissza kérdezett meglepődtem, nem ezt a reakciót vártam, azt hittem az árat fogja kérdezni. "Keresek valamit. Szükségem lenne valakire aki elvezet oda ahova menni szeretnék."-mondtam nyugodtan, közben Maggie felpattant és eliszkolt halandó dolgot végezni. Szemem sarkából követtem míg el nem tünt a tömegben. Egy szélesebb emberke pattant fel két társáva, céltudatosan vágtak át a tömegen mit a leány ketté hasított. "Ha segítesz, mi legyen szöszivel?"-mutattam az alakokra nem feltűnően miközben kérdőre vontam Seth-et. Másik kezemmel lenyúltam, kitártam tenyerem, megrecsegett a parketta majd pár darab felszakadt és egy gömbbé formálódott a lent tartott markomban. Készen álltam átszakítani valaki mellkasát ha kellene.

A mellettünk ücsörgő lány egész nyugodtnak tűnt, amikor végre elkezdett enni. Egy pillanatra hátra is dőltem a megkönnyebbüléstől.
-Segítek. Csak attól függ, hogy mi az a hely amit keresel. -válaszoltam teljes magabiztossággal.
-Merre van a mosdó? -pattant fel hirtelen Maggie. A szívbajt hozta rám. Bizonytalan léptekkel elindult arra, amerre a pincérnő mutatott. Fogadok, hogy többet nem látjuk...
A sejtésem nem igazolódott be, mert már is bajba sodorta magát. Sóhajtottam. Ma valahogy nincs kedvem a megmentő szerepéhez. Egyébként sem gondolnám, hogy Maggie ne tudna magára vigyázni... engem is ok nélkül majdnem megfojtott.
-Szerintem egyenlőre maradjunk. -figyeltem Sakarx újabb mutatványát. Jó burkoló lenne a srácból. -Ha bántani akarják, akkor letépheted a fejüket. -itt már elnevettem magam.

Megint megszűnt a kinti valóság számomra, és én, mint mindig, most is csak csendben tűrtem, amíg ő az én nevemben cselekszik. Ilyenkor mindig hatalmába kerített a félelem. A tudatlanság, hogy nem tudom mi történik körülöttem, hogy most éppen mire fogom újra kinyitni a szemem.

A lány megfogta az ismeretlen férfi kezet, ami a vállán pihent és megemelte. Nem mondott semmit, csak egy őrült vigyort vett fel. A férfi próbálta a kezét kirántani Maggie kezei közül, de nem tudta, hiszen olyan erősen fogta a kezét. A nagydarab ember két cinkostársa egyből a főnökük segítségére keltek és megpróbálták a lányt erőszakkal leállítani. A lány a próbálkozásokat megelégelte, így fogta a nagydarab férfit és szépen eltörte a csuklóját és csak ezek után engedte el és fordult a másik kettőhöz.