Elefántcsont Temető

Kissé megszédültem, miután sikerült kiszednem a kést magamból. Mikor már kezdett tisztulni az elmém, egy teljesen más tájon találtam magam. - Hol vagyunk? - néztem Thelanre, és a lábamba hasított újra a fájdalom.- Fenébe már! - mondtam vicsorogva, majd megpillantottam a válla és a nyaka közötti részt. Egy kisebb seb tátongott ott, amiből még folydogált a vér. - Te megsérültél! - kezdtem bele az aggódásba, amikor nem is annyira a messziből egy hatalmas sziklatömb gurult le. Muszáj volt arrébb lépnem, nehogy a szikla útjába kerüljek. Ahogy sikeresebben szinte arrébb ugrottam, a sebes lábamra nehezedett a súlyom. - Á! - kaptam oda megint, a vérző sebhez. Egy anyagdarabra lett volna szükségem, de nem hoztam magammal, így kénytelen voltam a saját kimonómból használni egy kisebb részt. Megfogtam a kardomat és egy megfelelő hosszúságút hasítottam a ruhámból. Kénytelen voltam leülni, mert már így is nehezen tudtam megállni két lábon. Sajnos nem igazán tudtam szemügyre venni a sebet. - Thelan! Megtudnád nézni a sebet, hogy milyen mély? - kérdeztem meg, majd elővettem a kulacsot, amiben tiszta víz volt.

Az új helyre érkezésünk meglepett engem szóval értetlenül álltam és bambultam a ködön keresztül. Arra kaptam észbe, hogy Yume félreugrik egy szikla elől és szitkozódik a sebe miatt. Mikor megkért h nézzem meg a sebet gondoltam akkor már el is látom amennyire tudom. "Kérlek feküdj hasra, ellátom a sebet."-mondtam neki határozottan. Kicsit zavarban volt de megtette amit kértem. Elvettem a kezéből a kulacsot és a ruhadarabot. Kezemet megmostam kicsit majd a ruhámba töröltem, kezemet a seb mellé tettem és fél tölcsért alkottam vele, hogy ne közvetlenül a sebbe öntsem a vizet. Le kellett mosni körülötte a sebet nehogy elfertőződjön később illetve kosz legyen benne mikor összeforr. Lassan elkezdtem önteni a vizet, a lány szívta a fogát a fájdalomtól. "Nemsokára végzünk, még egy kis kitartást."-mondtam neki kedvesen és biztatóan. Miután kimostam a sebet kezeimet felé helyeztem és koncentrálni kezdtem a bennem áramló energiákra, kellemes meleget kezdett árasztani tenyerem. Asebnek a vérzése állt el először majd elkezdett összehúzódni is. Ez a folyamat fájdalmas dolog volt. Yume megfeszítette az izmait és próbált hátranézni, hogy mit csinálok. Mikor a seb két széle már összeért és nem vérzett, a combomon pihenő ruhadarabot a sebre kötöttem, nem mint ha kellett volna de akkor is jobban védett a kosztól mint a semmi és lelkileg is egy kis erőt adhat.
Feltápászkodtam majd leporoltam magam mint aki jól végezte dolgát. Kezemet odanyújtottam Yume-nek, gondoltam segítek neki felállni. "Remélem most már jobb. Vigyázni azért még kell mert újra felnyílhat, de fogsz tudni járni."-mosolyogtam rá miközben felsegítettem.

Mikor elfogadta a kérésemet, hogy a asebemet megnézi, akkor megkönnyebbültem. Ő talán jobban látja, hogy milyen, mennyire mély, vagy súlyos. Amikor arra kért, hogy feküdjek a hasamra elvörösödtem és csak csendben bólintottam neki. Próbáltam nyugodt maradni, ezért lassabban és mélyebben vettem a levegőt. Amikor elkezdte a vizet a sebre önteni, összeszorítottam a fogaimat és fel-fel cisszentettem. Látni akartam, hogy mit csinál. Reméltem, ha látom, hogy most éppen mi történik nem fog ennyire csípni. De sehogy se tudtam úgy fordulni, hogy lássak valamit. Thelan kedvesen biztatott, hogy bírjam még a fájdalmat, hiszen mindjárt vége. Én csak még jobban összeszorítva a fogaimat bólintottam újfent. Mikor hallottam, hogy letette a kulacsot megnyugodtam. Már csak be kell kötni a sebet és kész is. Gondoltam magamban, ám ekkor egy erős fájdalmat éreztem a sebemnél. Lüktetni kezdett és olyan volt, mintha valaki összehúzná. Hátra akartam nézni. Az összes erőmmel próbálkoztam, de még mindig nem ment. Aztán abbamaradt a fájdalom és már csak az anyagot éreztem, amit épp körbetekert a lábamon. Mikor végzett felállt és engem is felsegített. - Nagyon köszönöm! - mosolyogtam rá és ahogy a lábamra álltam egyszerűen nem hittem el. - Már nem is fáj! - mondtam boldogan. Fura volt ez, hogy hirtelen egyik pillanatról a másikra elmúlt a fájdalom és rendesen tudtam lépkedni rajta. Kicsit én is leporoltam magam. - Viszont.. Most már, hogy jobban vagyok, meg kéne fejtenünk, hogy hol vagyunk és hogy kerültünk ide. - húztam el a számat. - Illetve sietnünk kéne, hiszen a kovács már biztosan vár! - mondtam aggódva, amikor furcsa zajok hallatszódtak a távolból.

Yume éppen a lábát próbálgatta mikor fémes zörej rázta meg az eddig fel se tűnt gyanús csendet. A lány szavaira meggyőzően bólogattam majd a zajtól távolodó irányba indultam meg. "Szerintem erre kéne menni. Akár mi is van arra nem hiszem, hogy levest főzött nekünk."-fordultam felé és hátráltam kicsit, közben magam mögé mutattam az útra.
Nem problémáztunk azon merre menjünk, az út egyenes volt és nyugodt, leszámítva a vad kutyákat amik a ködben rohangáltak néhol. Körülbelül fél órát sétálhattunk erőltetett tempóba, már kezdtem érezni a vádlimban az izomlázat és Yume is kicsit sápadt volt. "Álljunk meg egy kicsit. Pihenned kell, attól még, hogy a seb összehúzódott még mindig ott van és a gyorsított gyógyulás is megterheli a szervezetet."-majd levettem mellényem és a földre terítettem, hogy ne a földre keljen ülnie a lánynak, majd lehuppantam a porba.

Mikor Thelan pihenésre intett, csak bólintottam. Kedves volt tőle, hogy a földre terítette a mellényét, amire letudtam ülni. - Köszönöm! - mosolyogtam rá. - Amúgy akartam már ezt kérdezni, de miért keresett téged az a varázsló? Eléggé úgy tűnt, hogy nagyon fontos lehetsz a számára. Vagy is nem úgy! - nevettem el magam. - Hanem, mint préda! Vagy is én azt láttam rajta... - fordultam felé. - Talán ahonnan jöttél, onnan ismer téged? - kíváncsiskodtam tovább, majd eszembe jutott, hogy mi is történt a családjával. - Ne haragudj, hogy faggatlak... Leállok! - mondtam elhalkulva, bár kíváncsi voltam, hogy mi is történhetett pontosan a családjával. De túl tapintatlan lett volna, ha rá kérdezek.

Kíváncsi voltam mikor is kérdez majd rá a történtekre. "Asszem ha már úgy is pihenünk elmesélem mi történt."-néztem rá a kezemre és kezdtem el a körmöm alól kipiszkálni a koszt. "A távoli királyság ahonnan jövök ott pár hete még lázadások voltak. Az elnyomás ellen küzdő csapatokat a legjobb barátom irányította, én pedig ott segítettem ahol lehetett. Végig nyerésre álltunk, de egyik reggel arra keltünk, hogy az erdőt ahol a szülőfalunk volt ránk gyújtották. Az egyetlen út ami kivezetett ott pedig a királyi gárda várt ránk. Gyerekkori barátom feláldozta magát értünk, cserébe megkért, hogy vigyem végig amit ő elkezdett. Családommal sikeresen megmenekültünk de ez nem tartott sokáig. Egy földművesnél szálltunk meg feleségemmel és gyerekeimmel. Az átkozott paraszt aki vendégül látott minket fel is adott. Éppen vizet hoztam a kúttól mikor három lovas ment el mellettem, a vödröt eldobtam és futottam vissza a házhoz."-akadtam meg a mesélésben amit Yume szomorkásan hallgatott. Egy mély levegőt véve gyorsan folytattam a történetet mielőtt a lány megint aggodalmaskodni kezd: "Mikor berontottam feleségem fejét hajánál fogva dobták fiaim holttestére. Egy pillanat se kellett, hogy levágjam azokat akik ezt tették, a földművest is megöltem."-fejeztem be a történetet. Zsebembe nyúltam majd egy kőből faragott vaddisznó bábút kezdtem nézegetni. Kis idő után vissza tettem oda ahonnan kivettem. "A fejemre vérdíjat tűzött ki a király, úgy gondoltam ha elutazok messzire a klánom fennmaradt tagjai megúszhatják illetve én is elölről kezdhetem."-zártam le végleg a témát. Gondoltam mindenre választ kapott Yume, így hát én is kérdeztem: "Te miért kezdtél el kardforgatást tanulni?"

Elszörnyülködve hallgattam végig a történetét. - Édes Istenem! - kaptam a számhoz, mikor elmondta, hogy a felesége fejét a halott gyermekeire dobták. - Én.. Nagyon sajnálom! - mondtam neki együtt érzően. - Remélem sikerül új életet kezdened! - vettem egy nagy levegőt, majd megütötte a fülemet a kérdése. - Tudod a családunk már év századok óta űzi a kard forgatást. Ez a kard! - fogtam meg a kardomat. - Apáról, fiúra öröklődik. Még mielőtt furcsán néznél rám és megemlítenéd, hogy "de én lány vagyok" elmagyarázom, hogy miért is van ez nálam. Tudod apám és anyám első szülöttje vagyok. Mikor apám meglátott, elborzadt és napokra bezárkózott a szobájába. Nem is ez a legszörnyűbb, hanem az, hogy hiába próbált még egy gyereket csinálni magának, nem tudott... Az anyám folyamatosan elvetélt. Borzasztó volt... És apám ezt a fájdalmát és sikertelenségét rajtam töltötte ki. Olyan 4 éves koromba elzárt a házunktól. Anyámmal nem engedte, hogy találkozzunk. Bár néha titokban átszökött hozzám. Én elhatároztam, hogy megteszek mindent, hogy apám elfogadjon, ezért levágattam a hajamat és anyám segített nekem egy kardforgató tanárt keresni. Több versenyen indultam, amiket mind megnyertem. Kitűntem a fiúk közül, de apám még így se akart látni, hiszen csak a kudarcára emlékeztettem őt. Aztán az iparkodásom gyűlöletté vált. 8 évesen azon gondolkodtam, hogyan fogom megölni az apámat és akkor egy éjjel sikításokra ébredtem. Kiszaladtam a szobámból és elrejtőztem az egyik bokorban és onnan néztem végig a történteket. Tudod.. A családunk egy Kamitól kapta a fegyverét, hogy segítsen neki. Az elfeketedett lelkeket elpusztítani, hogy ne tartsa rettegésbe az embereket. Pont olyanok támadták meg a családomat. És én a bokorból figyeltem végig, ahogy apámon átnyúl az egyik és megöli. Az a fura, hogy nem éreztem akkor fájdalmat, csak dühöt. Dühöt, mert én akartam megölni azt az embert, aki az apám volt. - ütöttem a földbe. - Órákon át voltam a bokorba, míg elcsendesült minden és ekkor kirontottam a bokorból és apámhoz siettem, hogy a kardot megszerezhessem végre. Mikor megfogtam a kardot rám még az egyik ott maradt kóbor lélek rám támadt és én azonnal ketté vágtam. Akkor éreztem először a kard erejét. Ezek után körbe néztem és megtaláltam anyámat holtan. A könnyeimet nem bírtam visszatartani. Kihoztam az udvarra és kerestem egy tárgyat, amivel ásni tudtam. Csak egy botot találtam, amivel megtudtam lazítani a földet és a saját kezeimmel kapartam ki a gödröt nekik. Több órán keresztül ástam, míg készen nem lettem. Ezek után anyámat bele raktam, majd megpróbáltam apámat is, de ő nem fért el benne, ezért levágtam a lábait és a kezeit, majd szépen azokat is a gödörbe dobtam. Akkor ott megfogadtam, hogy én leszek a legjobb kardforgató. Az után a nap után évekig kallódtam csak a közeli városban... Szégyenlem, de akkoriban loptam és volt, hogy öltem is. Nem találtam magam, ám egy nap a mostani mesterem rám talált és felkarolt. Az volt életem legszebb napja. Befogadott és úgy bánt velem, mint a saját lányával. - sóhajtottam fel. - Sajnálom, kicsit sokat meséltem! - vörösödtem el és a tarkómhoz nyúltam.

"Nehéz lehetett a gyerekkorod, sajnálom."-próbáltam kifejezni együttérzésem mikor a távolból meghallottam egy ordítást: "Ott vannak!" Ebben a pillanatban egy tucatnyi goblin és pár nagyobb lényt pillantottam meg akik felénk sietnek. "Yume, készülj a harcra! Lehetőleg ne rohanj a vesztedbe mint múltkor!"- szólítottam fel a lányt miközben felpattantam és előrántottam kardom. Mikor ő is felkelt és elővette kardját neki nyomtam a vállam mint legutóbb. "Most ne menj el mellőlem, együtt kell maradnunk."-folytattam a beszédet de az ellenség már vészesen közeledett. A nagyobb teremtmények hasonlóak voltak mint a goblinok, csak nagyobbak és izmosabbak voltak, na meg páncél és komolyabb fegyver is volt náluk. Az egyikük egy óriási fejszét míg a másik egy rozsdás kétkezes kardot szorongatott egyik kezében, a harmadik pedig két szablyával futott felénk. Mikor elértek hozzánk körbe vettek minket. Óráknak tűnő pillanatok teltek el a szemezés közben. Yume mikor kicsit jobban megvetette a lábát a hozzá legközelebb eső goblin rá is ugrott. Yume mire reagált volna én már egy alsó függőleges vágással ketté is szeltem. Itt kezdődött a pokol.

A távoli hangokra én is felfigyeltem és Thelan szavaira, szinte egyből felugrottam és kardot rántottam. - Nem fogok! - bólintottam egyet és vártam hogy közelebb kerüljenek azok a zöld lények. Most a sok kicsi teremtmény mellett, néhány nagyobb is feltűnt. Még sose láttam ilyeneket ezelőtt. Ahogy nem figyeltem, már az egyik kis zöld valami rám is ugrott. Hirtelenjébe nem is tudtam hogyan szedjem le magamról, de szerencsémre Thelan megmentett... Megint. Egyre haszontalanabbnak kezdtem érezni magamat. Nagy levegőt vettem és most már én megpróbáltam harcolni. Thelannak igaza volt, sokkal könnyebb volt így harcolni, hogy közel maradtunk egymáshoz. Úgy látom tényleg sok harci tapasztalata van, mint nekem, lehet hogy még több is. Merültem el gondolataimban, miközben a zöldikéket tizedeltük.

Sorban vágtuk le a goblinokat mikor a fejszés nagyobbik is megindult. Éppen kardomat húztam ki az egyik élettelen testből mikor szemem sarkából megpillantottam a pengét ami egyenesen felém tartott. Mivel Yume a másik oldalamon volt nekem kellett ezt kivédni. A felülről érkező ütést a kardommal terveztem kivédeni mikor egy kis gennyes lénya kardforgató kezemre csimpaszkodott és belém mélyesztette kését. Egy pillanatnyi figyelmetlenség is nagy bajokkal járhat. Az utolsó pillanatban sikerült úgy fordulnom, hogy a rajtam csimpaszkodó ellenségbe csapódjon a fejsze. A rozoga test nem állította meg teljesen és az én felkaromba is belemélyedt kicsit. A nálam kicsit nagyobb lény második ütésre emelte kezét mikor Yume az arcába illesztette kardját. Bár pillanatnyi megkönyebbülés volt, védtelenül hagyta a hátát a lány. Mikor felismertem a felé közeledő veszélyt, sérült kezemmel feldobtam a kardom a levegőbe és alrébb rántottam ugyan ezzel a kezemmel őt. Bal kezemmel elkaptam a kardot majd ketté szeltem az alattomos goblint. Yume és én egymásnak nyomtuk hátunkat és mind a kettőnkkel már csak egy-egy nagydarab éállt szembe. A velem szembe álló két szablyáját húzogatta egymáson, ezzel élezve őket.

Remekül véghez tudtuk vinni harci ötletét. Be kell valljam igaza volt abba, hogy ha nem vállunk annyira szét, sokkal hatásosabban tudunk harcolni. Utolsó ellenfeleink két nagyobb darab lény volt. Ki előttem állt egy hatalmas tüskés pörölyt fogott bal kezébe és bugyuta, de annál félelmetesebb tekintettel nézett rám, majd nekem támadt. Kénytelen voltam elválni a fiú hátától, hogy kitudjam védeni az ütését. Amint megtartottam kardommal a hatalmas eszközt, megéreztem a lény igazi nyers erejét. Alig bírtam megtartani magamat és a végén a földre kerültem. - Franc! - morogtam egyet, majd feltápászkodva suhintottam kardommal. Egyik kezét sikerült is ezzel leszednem. Ezek után Thelanra tekintettem, hogy ő hogy áll a másik szörnnyel.

Remekül véghez tudtuk vinni harci ötletét. Be kell valljam igaza volt abba, hogy ha nem vállunk annyira szét, sokkal hatásosabban tudunk harcolni. Utolsó ellenfeleink két nagyobb darab lény volt. Ki előttem állt egy hatalmas tüskés pörölyt fogott bal kezébe és bugyuta, de annál félelmetesebb tekintettel nézett rám, majd nekem támadt. Kénytelen voltam elválni a fiú hátától, hogy kitudjam védeni az ütését. Amint megtartottam kardommal a hatalmas eszközt, megéreztem a lény igazi nyers erejét. Alig bírtam megtartani magamat és a végén a földre kerültem. - Franc! - morogtam egyet, majd feltápászkodva suhintottam kardommal. Egyik kezét sikerült is ezzel leszednem. Ezek után Thelanra tekintettem, hogy ő hogy áll a másik szörnnyel.

Óráknak tűnő csönd volt míg farkasszemet néztünk azzal a két nagydarab szörnnyel. Ahogy lábamat megvetettem, alatta a por és homok csikorogva gördítette csizmám talpát. Berogyasztottam térdeim és vártam, hogy meginduljon felém két pengéjével. Szemem már kezdett viszketni a portól miközben rendületlen figyeltem, mikor szemem megrebbent, a két lény egyszerre indult meg felénk. Yume egy pillanat alatt a földre került, de nem foglalkozhattam vele, mert a szablyás nagy erőkkel hasogatta a levegőt s mikor pengéink összeértek kezem egyre inkább zsibbadt. Egy vágásnál a bal kezében levő kardot sikerült kiforgatni, ez méterekkel odébb ért a földre. Ekkor szemem sarkából megpillantottam, ahogy a szekercés egy végső sújtást akar mérni az éppen földről feltápászkodó lányra. Ahogy értem löktem odébb a monstrumot, épphogy a lesújtás előtt. Kit félrelöktem, még pár lépést odébb tántorgott, ez pont elég volt arra, hogy kezet nyújtsak a társamnak és felsegítsem. Amint a két talpa a földre nehezedett rántottam át a másik oldalamra. A görbített penge pont ott csapódott a földbe honnan a lány távozott. Az alkalmat kihasználva elengedtem Yume kezét és két marokra fogott pengémmel levágtam a kardforgató kezét. A szekercés ezalatt ismét felénk indult. Míg a társam újra összecsapott vele én kivégzésre készülve végignéztem ahogy levágott kezét összekaparja a földről majd sokkos állapotban azt szorongatva lábait egymás után szedi és tűnik el a távolban.

Ahogy ellenségünk már a távolba jár, Thelanra tekintek, s meglátom, hogy az oldalába belefúródott az egyik kis lény tompa pengéjű, rozsdás kése. - Te jó ég! - nyíltak tágra szemeim és egyből közelebb lépkedtem hozzá. - Ezt ki kéne húzni onnan és ellátni a sebedet! - néztem fel aggódva a fiúra. - Azt hiszem van még kötszerem! - nyúlok a kis táskámba és előveszem, ami még benne van. - Le kéne ülnöd! - nézek a földre és helyet keresek, hogy hova is ültethetném le. - Gyere ide! - segítek leülni neki. - Most kihúzom ezt a kést belőled! - fogom meg a nyelénél és egy erősebb rántással eltávolítom. - Nagyon fájt? - kérdeztem meg egyből, majd egy rongyot nyomtam a sebre, hogy ne vérezzen.

Megragadom Yume kezét miközben az oldalamhoz nyomja a rongy darabot. "Köszi, hogy kihúztad, de mielőtt elszorítod a sebet jó lenne ha a rozsda kivérezne belőle, valamint a ruhát se ártana levennem előtte."-próbáltam kedvesen tanítgatni a lányt, de a fájdalomtól úgy beszéltem mint aki haragszik. Lassan elemeltem kezét és a fogamat szívva levettem mellényem, majd ingem és ujjammal körberajzolva vizsgálni kezdtem a sebet. A helyéből ítélve nem ért szervet, viszont mint a zuhatag folyt belőle a vér. Körülbelül egy percig vártam mikor egy homokszemnyi rozsdadarab ült ki a bőrömre a csordogáló vérből. "Na, látod ha most elszorítottad volna a sebet ez bennem marad és rövid úton halok meg."-húztam végig az ujjamat ott hol a rozsdaszemcse pihent és megmutattam Yume-nek. A lefagyott lány kezéből gyengéden kihúztam a kötszert majd szélével letöröltem a seb mellet majd rászorítottam a sebre, úgy, hogy a véres rész ne érjen a sebhez. A már lyukas és véres ingemből téptem egy darabot és magamra kötöttem, hogy elszorítsa a sebet. Téptem még egy darabot és azzal a kezemen tátongó sebet kötöttem meg erősen. Miután elláttam magam rápillantottam a lányra kinek a szemében bűnbánatot fedeztem fel. Véres kezemet vállára tettem és támaszként használtam míg felállok. "Na, de, köszi a segítséget. Ne aggódj majd egyszer a sebek kezelését is megtanulod!"-próbáltam felvidítani őt egy fájdalomtól torzult mosollyal.

Nagyon fájdalmasan érintett, hogy így elbénáztam a sebe ellátását. Jót akartam és megint csak arra voltam jó, hogy elcsesszem. Még szerencse, hogy kijavított, most biztosan nagyon idiótának nézhet. Kezdtem egyre zaklatottabb lenni és szégyelltem magam. - Én... én nagyon sajnálom, hogy ilyen bén vagyok! - néztem fel rá, miután felállt. - Tényleg segíteni akartam! Amúgy megakartam köszönni, hogy segítettél nekem és megint megmentettél. - sóhajtottam fel. - Egy árnyékosabb helyet kéne keresnünk, ahol tudsz egy kicsit pihenni! - néztem körbe, és megláttam egy magányos, szinte kiszáradni készülő fát. - Az alatt tökéletes lesz! - dünnyögtem magamba és megfogtam a férfi kezét, hogy oda vezessem a fa alá. - Pihenned kell! - mosolyogtam rá és lesegítettem a földre.

Egy mély levegővel hallgattam meg azt ahogy bocsánatot kér és ismét ostorozza önmagát. Megköszöntem, hogy segített leülni. A fának dőltem és megpróbáltam ellazulni, ekkor a kesergő lányra tekintettem ki éppen térdeit felhúzva a kezét piszkálta. "Ugye, tudod, hogy nem haragszom és nem is bántásból mondtam amit mondtam?"-tettem rá a kezemet a térdére és próbáltam oldani a bűntudatát. Mikor rám nézett ismét megszólaltam: "Ha gondolod majd megtanítalak a sebek kezelésére és, hogy, hogy védd meg magad, illetve társaidat."-próbáltam tovább nyugtatgatni. Levettem térdéről pár pillanattal később a kezem és kínosan megvakartam a fejem.
Amint leengedtem a kezem zuhantam álomba. A semmiből jött mint egy villámcsapás, ahogy szemhéjaim lefedték szemem a súlypontom megzavarodott és bár a fának voltam támaszkodva felborultam.

- Nagyon örülnék! - mosolyodtam el, de csak pár pillanat erejééig. - Thelan! - kiáltok fel, amikor meglátom, hogy elborul. - Hé, jól vagy? - ugrok egyből oda hozzá és elkezdem vizsgálgatni. - Most mit csináljak? - borulok teljesen ki és stabil oldalba helyezem és megnézem a sebét. - Basszus vérzik! - borulok ki és a kimonómból egy újabb darabot vágva nyomom a sebre. - Thelan, tarts ki! - kezdek sokkos remegésbe.

Hosszú percek teltek el míg eszméletlenül feküdtem. Egy kellemesen meleg légáramlat libbent a fa köré. "Haetiv, vidd a gyerekeket feltartom őket!"-motyogtam az orrom alatt miközben fokozatosan kihűlő testemet tudatlanul újra hanyatt fordítottam. Egy perc telhetett el mikor ordítani és könnyezni kezdtem. A minket körülvevő meleg levegő elkezdett jobban felforrósodni majd gőz formájában egy emberhez hasonló alakba tömörült. Kezeinek tűnő tagjait fejemhez emelte, ennek hatására testem ismét kezdett átmelegedni és az ordítást is abbahagytam. Lassan kinyitottam szemem és amint mozdulni tudtam a rémülten mellettem ülő lány kimonójába markoltam. "Ne hagyd, hogy itt hagyjon!"-tekintettem rá Yume arcára könnytől csillogó szemeimmel s szóltam rezegő hangon. "Haetiv nem hagyhat itt!"-szorítottam meg még erősebben a ruhadarabot és emeltem fel a hangom mikor láttam h értetlen a társam. Miközben másodjára emeltem szóra a szám a ködből alkotott alak lassan szertefoszlott és a táj hűvös levegője ismét körülölelt minket.
Mikor ezt megpillantottam hirtelen elengedtem a lányra simuló szövetet majd kezem megpattant a földön. "Elbúcsúzni volt itt."-próbáltam felülni miközben szememet töröltem meg. A fájdalomtól kicsit lassan ment a mozgás és a fogamat is szívtam közben.

Figyelem őt, ahogy lázálmában összevissza beszél. - Nyugodj meg! - próbálom arca simításával lenyugtatni, de mind hiába. Felüvöld és motyogva beszél hozzám, amit nem értek. - Nincs semmi baj! - mondtam, miközben ruhámat egyre erősebben markolta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem járt át a rettegés és a kéttségbeesettség. Miután elengedte kimonómat, még mondott pár szót, amit nem tudtam hova tenni. - Ki búcsúzott el? - húztam össze szemöldökömet, s segítettem neki felülni, majd elő halásztam egy tartalék kis kulacsot obimból. - Innod kell! - tekertem le a kulacs kupakját és a férfi szájához emeltem. - Ne féllj! Ez csak víz! - itattam meg óvatosan nehogy félre nyeljen. - Pihenned kell még! - sóhajtottam fel és körbe tekintettem. Nem messze tőlünk, megpillantottam egy barlang félét. - Fel tudsz állni? - kérdeztem meg.