Nekropolisz (Temető)

Megdörzsöltem a szemem és nagyot nyújtóztam. Nagy nehezen sikerült felülnöm, a fejemben lüktetett a fájdalom. A mellettem lévő üres üvegre sandítottam, de csak még jobban megszédültem.
Előfordult néha, hogy -igazi hajlék híján- az italba fojtottam a bánatom, az pedig a világ legkülönösebb helyein is elaltat. Úgy néz ki, tegnap éjjel sem történt másképp: körülöttem sírkövek hevertek és egy hatalmas, kovácsoltvas ajtó. A nap hét ágra sütött, égette a retinámat. Nagy köhögések közepette felszedtem a táskámat a földről, az üveget pedig elsüllyesztettem benne.

A gyomrom korgása térített vissza a valóéletbe. "Hol vagyok?" néztem körbe és közben a hasamat simogattam. "Vajon miért hozott ide ő?" vágtam fura grimaszt, majd lassan elindultam, hogy jobban körül tekintsek. Pár lépés után megláttam egy alakot,a ki köhögve szedte fel a táskáját a földről. Nem szerettem az idegeneket, sőt az embereket sem, így szépen hátrálni kezdtem és az egyik nagyobb sírkő mögé bújtam. Közben a gyomrom csak nem hagyta abba a korgását.

Ismét emberek zajára lettem figyelmes, léptek s köhögést hallottam. Először lassan megmozdítottam jobb mutatóujjam s ezt követően mind két kezem ujjait kinyújtóztattam. A fa odva miben hosszú ideje pihentem viszhangzott a csontok csikorgásától és ropogásától. Lassan két lábra emelkedtem majd megkoppintottam szolgám koponyáját ki mint trónom tért velem nyugovóra. Példám követve egyenesre emelkedett és várta további parancsom. Bár az odvam bejáratát ellete a borostyán átszűrődött rajta egy kevés fény.

Két kezemmel lassan elhúztam a növényi függönyt és lassan kibotorkáltam ezeréves otthonomból. Kicsit megakadtam, ekkor vettem észre, hogy a borostyán engem is benőtt. Leszakítottam magamról a borostyán azon részeit mik ott tartottak majd szolgámat magam mellé hívtam. Nem láttam a zaj okozóit. Gondoltam kár lenne visszafordulni és ha már felkeltem ezeréves álmomból felkelthetem a mesterem is, hogy leellenőrizzük munkánk gyümölcsét. Így hát párat előbb léptem az odvas tölgytől miben éltem sok ideig.

A szemem még mindig vibrált, amikor megláttam valakit bujkálni egy sírkő mögött. Szemmel láthatóan engem figyelt.
-Őő... helló! -próbáltam oldani a feszültséget, de a lány még mindig nem dugta ki a fejét a sírkő mögül. Hallottam a gyomra korgását és eszembe jutott az a néhány körte, amit előzőleg szedtem a lugasban.
-Van nálam ennivalóóó. -mondtam hívogatóan. Kissé perverz zaklatónak éreztem magam, egy temetőben gyümölccsel hadonászni egy sírkő mögött rejtőző lány felé. Lassan odasétáltam, nehogy elriasszam és átnyújtottam a körtét. Szőke tincsek alól pillogott rám és félénken elvette.
Újabb levélzörgést hallottam, hihetetlen, hogy ezek a dolgok másnaposan történnek az emberrel.
-Van ott valaki? -védelmezőn a lány elé léptem és próbáltam határozott maradni. Mit nem adnék most pár pohár whiskyért.

Mikor meghallottam a hangját megrezdültem. "Most mit csináljak?" bújtam vissza a sírkő mögé. >Öld meg!< szólalt meg ő. - Nem tehetem! - suttogtam halkan, amikor konzultációmat az idegen férfi szakította félbe. Körtét nyújtott felém. Nehezen, de rávettem magam, hogy elvegyem tőle. Miután a kezembe került a körte mohón kezdtem el csócsálni, s furcsán néztem a férfire, aki elém állt. "Mit csinál?" néztem fel rá, majd én is a hangok felé tekintettem. >Menekülj!< suttogta ő. Lassan, óvatosan és szinte hangtalanul keltem fel a földről. Már éppen elakartam futni, amikor az alak felém tekintett. Tekintetére összerezzentem. A férfi mögött egy fura lény jelent meg. Érezni lehetett rajta, hogy nem e világi teremtmény. A fejem fájni kezdett és éreztem, ahogy a testemet kezdi átvenni ő. Újra a háttérbe szorítva engem.

A tölgy mögül embereket hallottam, azt gondoltam mivel egymással vannak elfoglalva nem fognak észrevenni. Lassan megfordultam, megmarkoltam a tölgy oldalát és lassan kihajoltam. Csontjaim még ropogtak a sok pihenés miatt. Egy magas alakot láttam és egy fejet ki egy sírkő mögül néz ki. Vállam foszladozó húsába lassan bemélyesztettem másik kezem ujjait majd kihúztam egy húsférget belőle, leejtettem a földre s mormolni kezdtem orrom alatt:
"Ti kik szívbe már nem dobban,
teste most újra mozzan.
Nyugovótok mostmár oktalan,
keljetek ki most onnan!"

A sárga kukac tekeregni kezdett a földön majd befurta magát a talajba. Készen álltam a harcra ha úgy adódik. Mire észbekaptam mind a két ember alak engem figyelt. Talán meggondolatlan tett volt, de mivel biztosítottam a biztonságom a szolgám kiküldtem a fa mögül. Amíg elhaladt előttem felöltöttem egykori húsvér testem illúzióját és kiléptem én is. Hosszú fehér hajamba belekapott a szél, rakoncátlanul kapálózott a levegőben míg én büszkén álltam a bal oldalamon egy élőhalottal.
"Nem tudom kik vagytok és nem tudom, hogy hol vagyok. Kérhetnék egy kis útba igazítást?"-kérdeztem nyugodtan. Kicsit elmosolyodtam és az égre néztem.

A lányra már szinte ügyet sem vetettem, túlságosan lekötött az, aki velem szemben állt. Csontok fájdalmas ropogását hallottam, majd kilépett a fényre egy embernek látszó lény, akiről szinte ordított, hogy nem evilági, mellette pedig egy rongyokba öltöztetett csontváz állt. Kétszer is megdörzsöltem a szemem, hogy jól látok-e. Vagy az is lehet, hogy még mindig részeg vagyok?
-Öhm. -köszörültem meg a torkomat. -A legjobbaktól kérdezed. -próbáltam elviccelni a kellemetlen csendet, ami közénk telepedett.
-Igazából szerintem mi magunk sem tudjuk hol is vagyunk, ugye... ööö... -akkor jutott eszembe, hogy a lány nevét sem tudom. Csak akkor vettem észre, hogy már eltűnt a sírkő mögül, amikor teljesen megfordultam.
-Nem akarunk bajt. -emeltem fel mindkét kezemet megadóan. Alig bírtam levenni a szemem a csontvázról, aki úgy járt-kelt mint egy sima emberi lény.

Még hallottam a hangokat, amik kintről szűrődtek be hozzám, de már azokat is csak nagyon halkan. Ő teljesen átvette az uralmat a testemen és ilyenkor olyan, mintha egy sötét dobozba zárnának. Nem látok, nem hallok, nem érzek semmit és a külvilággal megszűnik az összes kapcsolatom. Csak én maradok és a gondolataim.

Maggie a két férfi felé fordult, és figyelte párbeszédüket. Csak csendben, üveges tekintettel bámult maga elé. Kisebb habozás után, lassú léptekkel kezdett közeledni a hozzá közelebb álló férfihez. Már nyúlt volna a férfi nyakához, amikor, valami kinyúlt a földből és megfogta a lábát. Lassan tekintett lábára és meglátta a lábába markoló csont kezet. Ilyenkor, amikor Maggie testét ő irányította, sokkal erősebb volt, mint általában. Fogta és lába segítségével kihúzta a még rothadó hullát a földből.

Megijedtem kicsit mikor a szőke lány megindult. Kiadtam a parancsot egyik újdonsült szolgámnak, hogy állítsa meg őt. Csontos keze hirtelen felszín felé tört, mint egy krokodil olyan erővel szorított rá lábára.

A nő hátralépett és kitépte a földből a holtat. Kicsit lefagytam és nem tudtam mihez kezdjek. Pár pillanat lepődötség után nyugodtan elereszkedtem a talajtól, pont annyira, hogy látni lehessen nem a földön állok. Hajamat erősen fújta a szél. Jobb kezem kinyújtottam jobbra s a mellettem ékeskedő sírkőből pár leomló kődarab nyitott tenyerem felé vette az irányt. Nem sokkal testem felszíne előtt megálltak a darabok s halk ropogással egy kis gömbbé formálódtak. "Nem egyedül jöttem e földre. Hol halál van ott számomra a magány nem ismert. Nem azért keltem föl többszáz éves nyugovómból, hogy senkiket öljek."-mondtam felsőbb rendűen azt remélve, hogy semmi képp se fog így rám támadni a szőke hajú lány. A pár centiméter átmérőjű kőgömp hirtelen megpörgött és egyenessen a közeli kripta ajtajába szállt, egy ember méretű lyuk tátongott rajta a találat után. Lassan sántítva három zombi mászott ki onnan s felsorakoztak egykori nyughelyük előtt. "Újra megkérdezem hát, hol vagyunk? Ez melyik királyság és melyik korban vagyunk?"-kérdeztem meg nyugodtan.

Mintha eddig nem történtek volna hihetetlen dolgok, a lány furcsán eltorzult. A szemei elhomályosodtak, emberfeletti sötétséget árasztott magából. Hirtelen megindult felém, eléggé támadóan, ezért kicsit kihúztam magam és összeszorítottam a fogaimat. Nőket nem szokásom megütni.
Egy csontos kéz fonódott a lábára, de mintha csak egy tollpihe volna, kirántotta a földből. Pár lépést hátráltam, egészen addig, amíg egy sírkő megállított. Áttapogattam a táskámat, hátha van még néhány csepp alkohol nálam, de semmi. Francba.
Amíg a másik férfi látszólag tökélyre fejlesztette a sírkőfaragás művészetét, addig lepörgött előttem az egész életem, valamint a Jóistenhez fohászkodtam, hogy ha egyszer élve kijutok innen, ígérem nem iszom többet!
Kicsit feszélyezve éreztem magam, az egyre több élőhalott láttán, ezért megszakítva a kettejük közötti vad szemkontaktust, odakiabáltam:
-A bókért külön köszi. -utaltam a "senkik" kifejezésre viccesen. Miután senki nem nevetett, megköszörültem a torkom és folytattam. -Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy én nem ismerem a lányt, de nem hiszem, hogy a légynek is tudna ártani. A távoli Rowan birodalomból érkeztem, azon a területen jelenleg ők az uralkodó család. -nyújtottam a kezem, de továbbra is rideg pillantások fogadtak, úgyhogy inkább kínosan megvakartam a tarkóm.

Maggie miután sikeresen lehámozta az élőholtat magáról, körül nézett. Most már nem csak a két férfi állt nem messze tőle, hanem gyarapodtak még egy pár mozgó hullával is. Egyszer csak a földre huppant a lány és elterült.

Szédülés fogott el és éreztem, ahogy zsibbadni kezd minden porcikám. Mindig is utáltam ezt a részét a dolognak, de tudtam, hogy ő csak azért használja a testemet, hogy megvédjen, így nem bántam ezt. Hangokat kezdtem el hallani és sikerült a szememet is kinyitnom. Nehezen, de felültem és körbetekintettem, majd fájdalmat éreztem a lábamba. Lenéztem és egy hatalmas piros folt látszódott a bokámnál. Megpróbáltam felállni, ami elég fájdalmasra sikeredett. Kicsit szégyenlősen néztem még egyszer körül. Teli volt a temető vadidegenekkel, ráadásul a legtöbbjük zombi volt.

Vettem egy mély levegőt mikor az atmoszféra kicsit kevésbé volt már feszélyezett, s így szólottam: "Szeretném, ha mesélnétek a világról hova születtetek és arról kik vagytok. A lehető legtöbbet szeretném tudni a mostani birodalmakról, királyokról és azoknak politikájukról. Szükségem van minden információra."

Leereszkedtem a földre és megvakartam a fejem. A választ várva elmerengtem, hogy vajon mennyit fejlődött a világ és milyen emberek lakják most. El pillantottam jobbra, egy sírkő mellett valami megcsillant. Mivel a temető összes hullája jóformán a parancsaimra vár, annak a sírkőnek a tulajdonosát felszólítottam, hogy hozza ide. Kis morajlás után kidugta kezét s egyenesen megfogta majd felemelte, egy üveg volt minek az alján még egy korty fehérbor lötyögött. Nem voltam túl megdöbbent, de kicsit bántott, hogy az embert megszentségtelenítik mikor aludni próbál.

Amikor a lány összeesett, gondolkodás nélkül odasiettem, és megpróbáltam felsegíteni. Megint úgy nézett rám, ahogy az iménti körtés esetnél. Nem tudom mi történt vele az előbb, de azt hiszem újra a "régi". Sikerült nagyjából talpra állítanom, majd nekitámasztottam egy sírkőnek.
-Politizálni korán reggel a temetőben? -néztem vigyorogva a férfira. -Előbb igyunk valamit. Mondjuk azt. -böktem a fehérboros üvegre. -Csak egy kicsit többet belőle. Fogadok sosem voltál még kocsmában. A lehető legjobb hely, ha tágítani akarod a látóköröd a világról.
Elvigyorodtam és már a gondolat is megnyugtatott, hogy néhány óra múlva ismét megkóstolhatom a kedvenc whiskymet.

Még fájt a fejem, így nehezen ment a koncentráció, ezért csak néhány pillanattal később köszöntem meg a férfi segítségét. Éreztem, hogy a lábaim még remegnek és elöntött a szomjúság érzete. Mikor a másik fickó megkért minket, hogy beszéljünk magunkról elgondolkodtam és csak annyit tudtam mondani erre, hogy.. - Maggie vagyok! - mondtam halkan, miközben a lábaimra néztem. Mikor felemeltem a fejemet, a hapeknál egy üveg volt, amiben még néhány csepp folyadék lötyögött. - Szom-jas.. vagyok! - mondtam és lassan elindultam az üveg felé, s közben ő biztatott engem, hogy tépjem ki a kezéből. Fél úton álltam meg és ráztam meg a fejemet. - Nem szabad! - motyogtam hangosan, de ő rám parancsolt. - De nem az enyém! - kiáltottam fel.

Már kezdett bennem összeállni a kép, a magas srác alkoholista, a lány pedig nem komplett. Úgy tűnt még nem igazán ismerik egymást. Mikor Maggie elmondta a nevét kedvesen rámosolyogtam és így szóltam: "Milyen illetlen vagyok, hát a leány mutatkozott be előbb s nem én. Marun Sakarx vagyok."

Magam mellé hívtam a csontvázat kin egy rongy lógott, ő volt ki velem töltött több évszázadot a fában. Vele együtt a többi élőholt is felsorakozott melettem. Benyúltam a rongyruha alé, egyenessen a mellkasába. Egy hangos roppanás után kihúztam a kezem benne egy kulaccsal. Vér vörös volt és több szíj is lógott le róla, de csak az egyik volt mind a két végén hozzá rögzítve. Aki tanult anatómiat az egy szívet ismert fel benne. "Még fiatalnak tűnsz az alkoholhoz, de adok neked innivalót. Ezt a kulacsot egykori társam hagyta hátra nekem, hátha szükség lesz rá valamikor."-majd odadobtam neki a kulacsot miben friss forrás víz volt tele ásványi anyagokkal. Mivel láttam a fiú szemében a sóvárgást az utolsó korty bor után így a tőlem jobbra elhelyezkedő legközelebbi zombinak lepattintottam a hüvelykujját, két kezem közé zártam egy pillanatra majd mint egy dugót nemes egyszerüséggel a nyitott üveg szájába helyeztem, tökéletesen passzolt bele. "Ne aggódj, a betegségektől megtisztítottam így csak egy egyszerű levágott ujj. Feltételezem te hagytad itt ezt az utolsó kortyot."-dobtam neki is oda a palackot.

Felemeltem két kezem vállmagasság felé majd így megálltam egy pillanatra. A holtak kik körülöttem voltak mind össze estek és elterültek. "A látszat bár azt mutatja végük van és nem lesz velük több gond, a következő parancsomra várnak. Minden úgy történt ahogy terveztem."-mondtam magamban majd a srácra néztem várva az ő bemutatkozását is.

Nem tudom, hogy keveredtem ebbe a különös párbeszédbe, így korán reggel a temetőben, ezért inkább csak sodródtam az árral. Maggie még mindig kicsit furcsának... vagyis inkább skizofrénnek tűnt. Van a közelben egy bolondok háza, nem tartom kizártnak, hogy esetleg onnan szökött meg.
Kétkedő tekintettel figyeltem, ahogy a férfi hulla-idomítást játszik, aztán úgy osztogatja az italokat, mint a Jóisten a mennyei mannát.
-Öhm, köszi! -vigyorogtam bárgyún, különös tekintettel az üvegből kikandikáló ujjra. Valahogy elment a kedvem az ivástól. -Seth Rowan vagyok, mint említettem, a Rowan birodalomból érkeztem. -hanyagul kereszteztem a lábaimat és megtámaszkodtam egy sírkőn. -Egy éve eljöttem onnan, azóta nem tartom velük a kapcsolatot. Csak járom a környéket. Meg a kocsmákat.

Meredt szemekkel néztem végig, ahogy a férfi a csontvázból egy szívet tép ki. Mintha csak mi tettük volna, vagy is inkább ő. Amikor a zokogó nő, könyörgött az életéért, de ő nem kegyelmezett, csak átnyúlt a mellkasán, és mint egy szekrényből, ahogy a ruhát húzod ki, ő is pont úgy tépte ki a szívét. Akkor kóstoltam meg először az emberi vért. Elkapva a szívet, vagy is a kulacsot, szépen belenéztem. Benne friss víz volt, amit azon nyomban meg is kóstoltam. - Ez finom! - mondtam és felfigyeltem a közelembe álló férfi bemutatkozására, majd ezek után rá mutattam. - Rowan! - aztán lassan a másik férfit is megcéloztam az ujjammal. - Sakarx! - nevettem el magam. Számomra túl mesebeliek voltak a neveik. Miután kinevettem magam, sarkon fordultam és elindultam a temető kapuja felé.

"Te lány, várj ránk! "-szóltam felsőbbrendű hangon Maggie-nek mikor már közeledett a kapu felé.
Visszasétáltam az odvamhoz és kivettem egy teljesen fehér ovális maszkot, egy pár kesztyűt és csizmát. Gyorsan beléjük bújtam, hogy ha véletlenül akkor múlna el az illúzió hatása mikor bent vagyunk a városban senki se vegye észre igazi valómat.

Odasétáltam a kapuhoz majd megszólítottam Seth-et ki még mindig az üvegbe dugott újra mered: "Most akkor akarsz inni vagy még szeretnél egy kicsit rágódni az ujjamon?" Láttam rajta, hogy eléggé értetlenül áll a dolgok előtt, így gondoltam nem bonyolítom tovább a dolgokat.

Maggie, mint aki jól végezte dolgát, sarkon fordult és készült volna otthagyni minket, de a férfi, akinek most támadt kedve sikolynak öltözni, utána eredt.
-Öhm, még nem tudom. -feleltem nagyon határozottan. -Mire jó ez a gönc? -mutattam a bizarr üveggel a fehér maszk felé.
Felkaptam a táskámat és elindultam én is a kijárat felé. Kicsit még szédültem a tegnapi alkoholtól, a nap pedig erősen sütött, égette a fejbőröm. Előre mosolyogtam a gondolatra, hogy hogyan fogunk hárman festeni a városban... és, hogy nem futok össze senkivel a régmúltból.
(Zárva)