Rendőrkapitányság

A nap erősen tűzött, a betonról visszaverődő sugarak miatt, ez a tavaszi délelőtt szinte nyári kánikulának hatott. Alexander az orrára tolta napszemüvegét és rágyújtott a mai első cigarettájára. Különös, de eddig a pillanatig szinte csak félembernek érezte magát. Kirázta a hideg, elégedetten fújta ki a keserű füstöt, miközben az embertömeget kerülgetve sétált a végtelennek tűnő utcán.
A kapitányságra érve biccentett a portán ücsörgő biztonsági őrnek és beszállt a liftbe. Az hangos csilingeléssel állt meg a hatodik emeleten, Alexander pedig szó nélkül az irodájába sietett.
Pár perc múlva hangos kopogás kíséretében, belépett egy magas, ceruzaszoknyás nő, gúnyos mosollyal az arcán. Julia, a humán erőforrás osztály alelnöke, akinek a kedvenc szórakozása a rendőrök életének megnehezítése.
-Alex, fantasztikus hírem van a számodra.
-Csak nem egy újabb kiscserkészt akarsz rám sózni? -kérdezte, majd belesüppedt a bőrszékébe és kérlelően pillantott fel a napszemüvege alól. A kollégák már többnyire megszokták, jobban mondva elviselték Alexander rigolyáit. Valahányszor kicsit húzósabbra sikeredett az estéje és túl sok whiskey csúszott le a torkán, reggelre rettenetes fejfájással és vörös szemekkel ébredt. Úgy festett, mint aki a napot egy tetemes méretű spanglival kezdte.
-Talált, süllyedt. -a nő mosolya még szélesebbre húzódott, megvillantva hófehér fogsorát.
-Óh, és ez is elájul majd az első hulla láttán... mint az a gyerek... hogy is hívták... -mormogta, miközben a fiókjaiban kezdett kutakodni. Úgy emlékezett, elrakott egy üveg Macallant, pont az ilyen rémhírek esetére.
-Nem ittál eleget este? -förmedt rá Julia. Megvárta míg a férfi látszólag felhagy a kutatással, majd kisétált az ajtón. -Szedd össze magad. És vedd át ezt a göncöt, úgy nézel ki, mint egy hajléktalan.

Alig bírtam az éjszaka folyamán aludni. Nem volt elég, hogy ez volt az első éjszakám az új lakásomban, de még a reggeli új munkahely sem javított a helyzeten. Mindent kipróbáltam a nyugtató teától kezdve a joga meditációs zenéjéig... MINDENT! Ám egyszer csak minden elsötétült és az ébresztő zajára lettem figyelmes. Alig bírtam megmozdítani bármelyik testrészemet, szinte fájt a lélegzés is. Így hát gondoltam, hogy 10 percre még visszanyomhatom az ébresztőórámat. Igen ám, csak arra nem gondoltam, hogy a 10 percből 30 perc lesz. Felkeltem és megnéztem az órát, hátha tudok még pár lopott percet pihenni, de amikor megláttam mennyi is az idő, az ütő megállt bennem. A buszom 15 perc múlva érkezik és én még mindig pizsomában vagyok, kócosan. Kiugrottam az ágyból és amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem, még jó hogy előző nap kikészítettem mit is akarok felvenni. Ezek után csak kétszer kotortam bele fésűvel a hajamba, majd gyorsan fogat mostam és már a táskámat felkapva rohantam is a buszmegállóhoz. Éppen az orrom előtt ment el a busz, ami egyből az őrsnél tett volna ki. Belekezdtem hát a sétába és így sikerült 25 percet késnem az első napomon. Beléptem az épületbe, ahol egy biztonsági őr "végezte" a munkáját. Oda ballagtam hozzá. - Szép napot! Ne haragudjon megtudná mondani, hogy hol találom a kapitányt?
- Meg, ott van a 6. emeleten! - válaszolt viszonylag lazán.
- Köszönöm! - szaladtam is a lifthez, amiben nyomkodni kezdtem a 6-os gombot, hátha úgy gyorsabban juttat el a kapitányhoz.

-Picsába már. -morgolódott a tükör előtt. Utált nyakkendőt kötni. A tényt is utálta, hogy tud nyakkendőt kötni. A fogason lógott már hetek óta egy árva darab, kicsit gyűrött, kicsit megviselt volt, de ez az egyetlen amit hajlandó magára erőltetni. A sötétkék szövetdarab egyáltalán nem passzolt a bézs inghez, de Alexandert már régen nem érdekelték az efféle apróságok.
-Áh, jó reggelt, Roth nyomozó, bizonyára Julia már említette... -toppant be az ajtón a rendőrkapitány. Ez az ember állandóan rohan, állandóan siet. És állandóan hadar. Alexander általában a fele mondandójára sem figyel. Aktuális hasogató fejfájása miatt, ezt most redukálnia kellett a negyedére.
-Egészkor. Ne késsen. -nyomatékosította a távozó férfi, Ő pedig csak bólogatott, miközben gondolatban már belekortyolt az utolsó fiókja, jobb oldalán, magányosan heverő italba.
Összeszedte a gondolatait és a maradék önbecsülését, majd kelletlenül átsétált a rendőrkapitány irodájába. Az asztal mögött ült és kedélyes pillantásokkal jutalmazta az előtte ülő, fiatal nőt.
-Alexander, engedje meg, hogy bemutassam az új pártfogoltját, Anne Hawke kiasszonyt.
Elég bambán nézhetett ki a fejéből, mert a kapitány arca torzulni a kezdett.
-Az imént beszéltünk róla.
-Igen, igen, hát persze, Anne... H... persze, igen, örvendek. -a lány apró keze teljesen eltűnt az övében, amikor kezet fogtak. Pár perc kellemetlen csend következett, majd a rendőrkapitány, akinek minden másodpercet a saját hangjával kell kitöltenie, ismertette a heti feladataikat. Amíg újabb eset nem történik, addig csak a szokásos papírmunka.

Az ajtón belépett egy magas őszes hajú férfi. Bűzlött a cigaretta szagától. Szóval ő lesz aki betanít. Megpróbáltam minden előítéletemet eldobni és a leglelkesebb oldalamat elővenni. - Én is nagyon örülök! - ráztunk kezet a férfival, majd leültünk meghallgatni a rendőr kapitányt. A kapitány gyorsan hadarta el a feladatainkat, amit csillogószemekkel hallgattam végig. Mikor végzett, megszólalt a telefonja, így kénytelen volt kitessékelni minket. - Remélem sikerül együtt dolgoznunk! Amúgy hogyan szólíthatom, Alexander, Alex? - próbáltam kicsit barátkozni az újdonsült társammal. - Engem nyugodtan hívhat Ann-nek. - beértünk Alexander szobájába. Egy egyszerű nyomozói szoba volt, sok mindent nem talált az ember benne, mondjuk nem is kell ide sok minden, hiszen csak dolgozni jár be az ember, nem itt élni. Bár amiket a filmben lát az ember. - Maga is keveredett már bele mindenféle maffiózos, lövöldözős esetbe? Biztos izgalmas lehetett! - teljesen beleéltem magamat. Elképzeltem, hogy egy ilyen menő nyomozó lesz a társam. - A főiskolán mi jelesre vizsgáztam lövészetből! - hoztam fel az eredményemet, remélve, hogy imponálhatok a férfinek.

- Kop-kop - szólalt meg Adriel ahelyett, hogy ténylegesen kopogott volna, a megszokott jókedvével. Amint belépett, meglátta hogy Roth nyomozónak egy újjal van dolga. Más nem lehet, a nyomozónak nincs gyermeke, mégpedig a lány 20as évei elején járhatott. Talán most került ki az iskolapadból. Az tartásából látszott, hogy izgatott, vagy inkább ideges. Biztos most közölte a nyomozó, hogy azt az előtte tornyosuló akta kupacot mind el kell olvasnia. Ez Adrielnek mosolyt csalt az arcára.
A lány széke mellé lépve a kezét nyújtotta.
- Adriel Palmernek hívnak. A szüleim nagy hívők, ebből az Adriel. Isten bárányát jelenti. Bár ez nem feltétlenül igaz. Főleg mert nem vagyok bárány - nevetett halkan, majd elfordult. - Roth nyomozó - A férfival is kezetfogott, rámosolygott, de hiába nem kapott viszonzást, őt csak még szélesebb mosolyra késztette. -, jó reggelt. Hogy telik a reggelük?

A mosolyom egyből lankadni kezdett, amikor megláttam a hatalmas iratkupacot. - Öhm.. - próbáltam valami értelmeset kipréselni magamból, amikor is egy új ember lépett az "irodánkba". A férfinek barna haja volt és kedves mosolya. Merőben másabb volt, mint Alexander és sokkal fiatalabb is. A kezét nyújta in medias res módon mutatkozott be. - Ö..örülök. - válaszoltam neki, amikor már Alexander felé nézett. Úgy láttam újdonsült társam nem rajong az illetőért, de miért is tenné? Érezni lehet a két férfi között a feszültséget. Ahogy néztem őket, csúnya dolgok jutottak eszembe. Egy új film, ami egy öreg, vagy is egy középkorú nyomozó és egy fiatal nyomozó közötti titokzatos viszonyról szólna, ahogy nem merik egymásnak bevallani az érzelmüket. Éreztem, ahogy a szám fülig kezd érni. Imádom az ilyen storykat, pláne a melegekkel kapcsolatosokat, hiszen ők olyan cukik. Kicsit visszatértem a valóságba, amikor a két férfi talán kissé furcsán kezdett bámulni rám.

- Ha nem bírod a vért - mondta Anne-nek, mielőtt kiszált az autóból -, maradj a kordon mellett. - fordította komolyra a szót. Azzal megindult a nyomozó után, ő is kezet fogott Ray-jel, bár olyannyira nem ismerte, mint Roth nyomozó. A férfi kapcsolatai áthálózták az egész várost. Nem sok olyan befolyásos emberrel találkozott eddig, aki nem ismerte Alexander Rothot.
Adriel letérdelt a test mellé, hallgatta, amit Ray mond róla. Közben pedig tette azt amiben jó, és figyelte a halott férfit. Az bal gyűrűsujján egy fehér csík húzódott. Óvatosan közelebb hajolt, és érezte a szúrós parfümét. Dús, gazdag illata alapján drága lehett.
- Elvált, nem is rég, maximum egy éve. Csajozik is, szóval talán egy klubból ment hazafele. A közeli bárokat kell kikérdezni. - jegyezte meg, majd gumikesztyűt húzott és átkutatta a férfi zsebeit, és meg is találta az elmélete alátámasztását. Felemelte diadalittasan a szalvétát, aminek sarkában egy bár logója, a közepén pedig egy telefonszám volt, ez utóbbi határozottan női kézírással.
- Utánanézek. Elkérem a biztonsági kamera felvételeit a bárból. - Roth nyomozó halk bólintása után elindult. Tudta, hol a bár, egyszer járt ott. Azon az estén amikor találkozott Lilith-tel. Ahogy visszaemlékezett az estére, mosolyt csalt az arcára a szép emlék.
A pultoshölgy segítőkész volt és odaadta a felvételeket a tegnapi napról, és még egy héttel visszamenőleg. Emlékezett is a férfira
- Öltönyben volt, egy lánnyal beszélgetett annál az asztalnál. - mutatott egy boxra a bár sarkában. - A csaj előbb távozott, olyan fél órával. A pasi pedig 11 óra körül ment el. Bezártam, és hajnali egyre értem haza. Szüksége van még valamire?
- Tudja valaki igazolni, hogy egyenesen hazament?
- A férjem. Eljött értem kocsival és a bár előtt vett fel, talán rajta is van a felvételeken. Még valami?
- Az adatait venném még fel, a férjéét is.
Sóhajtott amikor kilépett az utcára. Elővette a telefonját és tárcsázott.
-Anne, itt Adriel. Mit csinálsz most? Meg kéne nézned néhány felvételt. Találkozzunk az őrsön.

El se hittem, hogy már az első napomon láthatok egy gyilkossági helyszínt. Annyira boldog és izgatott lettem. A papírokat, amiket Alexander adott nekem, gyorsan belecsúsztattam a táskámba és már szinte repültem a két nyomozó után. Kocsiba ültünk és már száguldottunk is a helyszínre, ami csak pár saroknyira volt a rendőrkapitányságtól. Útközben egy szót se szóltunk, ám amikor odaértünk Adriel hátra fordult hozzám.
- Nem kell aggódnod! - mosolyodtam el, majd a két férfi után én is sikeresen kiszálltam a kocsiból, ami olyan jól sikeredett, hogy a válltáskám egyik gombját le is szakítottam. - Franc! - hajoltam le a földre érte, majd amikor kiegyenesedtem, a két férfi már nem volt a közelemben. - Adriel, Allexander? - néztem körbe, majd a tömeg felé kezdtem sietni, hogy utolérjem őket. A tömeg mögött egy rendőrtiszt állt, aki megállított.
- Ne haragudjon hölgyem, ez egy tett hely. Ide nem léphet be!
- Tudom, de nekem be kell mennem, nyomozó vagyok! - magyarázkodtam.
- Akkor kérem az igazolványát! - szólt szigorúan a tiszt.
- Öhm.. - oh basszus, még nem kaptam meg az igazolványomat, hiszen még csak ma adtam le az adataimat a főnöknél. - Sajnos nincs itt, de bent van a mentorom.
- Ne hebegjen itt, menjen arrébb!
- De.. nekem...
- Ha annyi pénzem lenne, ahányan bepróbálkoztak ide jönni, akkor gazdag lennék... Mennyen innen, nem szólok még egyszer.
Nagy sóhajok közepette léptem el a kordonoktól. Most mit kéne tennem? Nem tudok bemenni. Kezdeti lelkesedésem, most a béka segge alá 3 méterre csúszott. Elővettem mobilomat és megpróbáltam Alexandert felhívni, de nem vette fel a telefonját, így csak egy sms-t írtam neki. ,,Nem engednek be!"
Jó pár percet vártam, de senki nem keresett, így elkezdtem hazafele sétálni, nagyon csalódott voltam, már a sírás kerülgetet. Na jó nem csak kerülgetett, egy picit pityeregtem is, amikor csörögni kezdett a telefonom. Biztos Alexander az. Mosolyodtam el a gondolatra és előkapartam a mobilomat. A mobil ismeretlen számot írt ki, de ennek ellenére is felvettem.
- Hallo? - sóhajtottam unottan egy nagyot.
-Anne, itt Adriel. Mit csinálsz most? Meg kéne nézned néhány felvételt. Találkozzunk az őrsön. - ez Adriel, el sem hiszem.
- Persze! Megyek! - válaszoltam lelkesen és lecsapva a telefont, futottam egészen az örsig. Nem tudtam, hogy az örsön hol is találkozunk, így a portán vártam meg Adrielt.

Mielőtt belépett az őrs ajtaján, kezdett csörögni a telefonja.
- Nyomozó - szólt bele. A idősebb férfi morcos hangja mosolyra fakasztotta. Elmondta amit megtudott, emlékezetből a pultos hölgy és a férje adatait is megmondta. - Igen, itt van velem - válaszolta, amikor meglátta a lányt a portán forgolódni, valószínűleg Adrielt keresve. -, most nézzük meg a biztonsági kamera felvételeket. Hívom ha megtudunk valamit.
Letette, odalépett a lány mellé és maga elé engedte a liftbben.
- Milyen volt először látni egy tetthelyet? - kérdezte izgatottan. Amikor ő látott először halottat, vért, emberi csont és húskupacot -mert már csak annyiból állt az egykori személy -, megrendült. Nem különösebben mint bárki más, de amíg eljut valaki arra a szintre hogy egy halott ember már csak a nyomok miatt fontos, az azért évek. Valakinél annyi se, valakinél évtizedek.
Miután elmesélte a lány az esetet, hogy nem engedték be az igazolványa miatt, kicsit elszomorította.
- Ilyenkor én azt csináltam, hogy magabiztosan azt mondtam a rendőrtisztnek, hogy "rendben, majd megtudjuk mit szól Alexander Roth nyomozó, ha megtudja, hogy nem engedték be a társát. Már biztosan keres is. Hogy is hívják, csak hogy tudjam kit kell mondanom neki, ki nem engedett be". Ez mindig beválik. Bárhova bejuthatsz ezzel.
Mert nincsen olyan hely, ahol nem ismerik Roth nyomozót.
Megmutatta a lánynak hol tudja kikérni az igazolványát, majd megmondta, Adriel irodáját és azzal együtt őt magát hol találja majd. A monitorokon megjelent a kép, és egészen délutántól, gyorsítottan kezdte nézni a felvételt. A lány csatlakozott hozzá, Adriel a mellette lévő székre invitálta egy mozdulattal anélkül, hogy elfordult volna a képernyőtől.
- Itt van az emberünk -mutatott rá a pultnál ülő férfira. - Itt kezd beszélgetni a lánnyal. Átülnek a boxba. Itt adja meg neki a telefonszámát. Majd elmegy, a férfi megissza a sörét, majd elrakja a szalvétát és kimegy. Nézzük meg a kinti kamerát. Elsétál, elmegy az utca széléig, ahonnan már nem látjuk. - Még azonban nem dőlt hátra a székében, tudta, hogy valami még van, valami nem stimmel. - És itt is van. Ugyanaz a lány, lila ruhában. Utána megy. Ezt leadom, hogy rákerssenek a lányra, te kérlek nézd át az előző napokat, hátha megfordult ott a lány, vagy ez a férfi. - Felpattant, és elindult a műszakisokhoz.
- Szia, Gery. Ezen a felvételen este 10 óra 37kor egy lány feláll a sarki boxból és elmegy, nézz utána, kérlek, ki lehet. Lila ruhában van, szőke. Középmagas, meg fogod látni.
- Persze, haver. Egy óra és megleszek. - felelte a maximum Adrielnél 10 évvel idősebb férfi, akin egy fehér ing és egy kékes nyakkendő volt, zakója sose volt rajta, mindig az ajtó melletti akasztón hevert. Elvette a felvételeket, és neki is látott.
- Kösz, Gary. - Adriel kisietett az irodából és felhívta Roth nyomozót, hogy tájékoztassa a fejleményekről.

Elkezdtük megnézni a kamera felvételeit. Adriel egyszerűen hihetetlen, olyan elképesztő megfigyelő képessége van. Valahogy én észre sem vettem, hogy a lila ruhás lány és aki az áldozattal volt, egy és ugyanaz a személy. Borzasztó vagyok, itt lenne az ideje, hogy fejlesszem magam. - Rendben, megnézem! - és már el is tűnt Adriel, én meg ott maradtam a felvételekkel. Visszatekertem az 1 héttel ezelőtti napra és elkezdtem a felvételeket nézni. Az első két napon nem is találtam semmi különlegeset. Aztán megláttam azt a nőt, vagy is nagy valószínűséggel az a nő lehetett, mivel a haj stílusa és a mozgása eléggé hasonlított. A nő a pulthoz ment és leült, majd kikért egy italt magának. A vak is látta, hogy vár valakire. Egy fél óra telhetett el, amikor megjelent egy férfi, talán az áldozatunk lehetett, de nem tudtam jól kivenni. A férfi odalépett a nőhöz és üdvözölte, nem is akárhogy, kézcsókkal. Aztán átültek egy asztalhoz, majd beszélgettek és a nő felállt, hogy kimenjen a mosdóba. A férfi egyedül ült az asztalnál iszogatva a sörét, amikor egy fekete bőrkabátos fickó, szemüvegben az asztalhoz ült. Csupán csak pár szót váltottak egymással, és az idegen férfi eltűnt, még mielőtt a nő visszajött volna. Érdekes, de mit akarhatott az a férfi és mi köze van ehhez a nőnek? Annyi a kérdés és alig tudok valamit az ügyről. Visszatekertem a felvételt, hogy megnézzem mikor is lépett be a sötét kabátos férfi a helyre, s mint kiderült a nő után érkezett és az egyik eldugott sarkon lévő asztalnál kucorodott le és onnan mozgott tovább a pulthoz, miután a nő és az áldozat azt elhagyták. Ezt mind leírtam egy lapra, pontosan az időt, a cselekményt, egyszóval mindent hogy visszatudjak tekerni. Ezek után Adriel visszatért.
- Adriel, találtam valamit! - hívtam magamhoz a férfit és a cetli alapján visszatekertem az egészet és megmutattam mindent neki és közben elmagyaráztam miket is vettem észre.

- Ez érdekes. - mondta Adrien lánynak. - Anne, ha végignézted az összes felvételt, akkor mára ennyi, ezt üzente Roth nyomozó. És lelkesen hozzátette, hogy holnap várunk. - kuncogta.
Az órájára pillantott, még van egy kis ideje, mielőtt el kell indulnia.
Leült megírni a jelentéseket, amikor Gary lépett az irodájába.
- Megvan a nő. Vagyis, hogy ki az. Itt vannak az adatai. - adta át az aktát.
- Kösz, Gery, jövök egyel - paskolta meg a férfi vállát vidáman, aki örömmel nyugtázta az elhangzottakat.
Befejezte a jelentést, hangüzenetet hagyott Roth nyomozónak a lány adataival, és azt mondta, ebédszünet után kikérdezi. Ezután felkapta a táskáját, és elindult. Többször megkerült egy háztömböt, nehogy valaki kövesse - rossz berögződés -, majd mielőtt befordult volna az utcára, ahol van az étterem, látatlanban megigazította a haját, a nyakkendőjét, és befújta magát a táskájában tartott parfümmel. Elgondolkodott azon, hogy a mai áldozat is ugyanezt csinálta, amikor találkozója volt egy nővel. Furcsa iróniát látott ebben.
Vett egy mély levegőt, befordult a sarkon, és ott volt ő.  Ragyogó kék szemei körül visszafogott festék, ami csak még jobban kiemelte azokat, virágos ruhájába belekapott a szél. Adriel gyomra összeszorult, amikor a lány ránézett, a mosolyáért mindent eldobott volna. Váll alá érő szőke haját kicsit behullámosította.
- Csodaszép vagy - Eltűrte a haját és lehet finoman megcsókolta. - Mehetünk? - kérdezte Adriel a karját nyújtva, amitől Lilith felnevetett, de belement a játékba.
- Uram - felelte, amikor belépett előtte az étterembe.
- A következő két órában az öné vagyok, hölgyem. - jegyezte meg Adriel, amikor leültek az asztalukhoz, kissé szomorúan, hogy ma csak ennyi ideig láthatja szerelmét.
Lilith azonban drámaian a szívéhez a kapott, és mosolygott az ég felé.
- Istenem, köszönöm, amiért ilyen mázlista vagyok, hogy két órát is Vele lehetek. - hülyéskedte el, majd komolyan  nézett Adriel szemébe. - Csodás lesz.
Átnyúlt az asztalon, és megfogta Adriel kezét.

Hát ez volt az első munka napom. Nem ilyennek képzeltem, de így sem volt annyira rossz, de jó sem, inkább furának nevezném. Összeszedtem a cuccaimat és elköszöntem Adrieltől. Haza fele mélyen a gondolataimba voltam mélyedve, még a buszon is sikerült fenn ragadnom. - Oh basszus! - vettem észre, ahogy a busz a megállomat hagyta el. Nagyot sóhajtva álltam fel és nyomtam meg a kapaszkodón lévő jelzőt, hogy a következő megállónál le tudjak szállni. Valahogy úgy érzem ez a mai nagyon nem az én napom. Leszálltam a buszról és pár perc séta után már a lakásomnál is voltam. Ledobtam a táskámat a földre, majd a fürdő felé vettem az irányt, hogy a kádamba elkezdjem a fürdővizet kiengedni. Bekapcsoltam az apró rádiómat és bekapcsoltam azt. Sikerült a híreket elkapnom, amiben a mai halálesetről beszéltek. Furcsa volt arról hallani, amin épp nyomozunk. Levettem ruháimat és bebújtam a forró vízbe, hogy ellazuljak. Visszagondoltam a mai videókra, amiket néztünk és folyton az a szerencsétlen férfi képe ugrott be. Lehet, hogy a hulláját nem láttam, de így is megviselt az a gondolat, hogy egy embert megöltek, aki nem is olyan rég még vígan, vagy nem annyira vígan élte az életét. Miután befejeztem a fürdést, neki álltam a feladatomnak, amit még Alexander adott. Mindent elolvastam és leesett a tantusz. Ez az egész olyan ismerős, mintha ezek a nyomok az első éves kötelező olvasmányunkból lettek volna kiszedve. Kinyitottam a laptopomat és elkezdtem keresgélni a fájljaim között az olvasmányt, ami meg is lett. Sokáig olvasgattam a könyvet, míg megbizonyosodtam arról, hogy Alexander szépen rávett. Én meg olyan hülye voltam, hogy azt hittem valami komolyabb ügyet bízott rám, vagy legalább egy valódi ügyet.

Adriel a kedvesével álmodott, a gyönyörű szemeiről, ahogy az övéibe néz, kitágult pupillákkal. Mosollyal az arcán ébredt, kipattant az ágyból, és egyenesen a fürdőbe ment, hogy felfrissítse magát; megmosta a fogát és az arcát. Tiszta inget vett, aminek az ujját gombolta be éppen, amikor megcsörrent a telefonja.
- Jó reggelt, nyomozó - szólt bele vidáman, és már meg sem lepte, hogy ezt nem viszonozta Roth nyomozó. Rekedtes hangon azt dörmögte, hogy találkozzanak fél óra múlva az őrstől két sarokkal arrébb terülő kis parknál. - Rendben, máris indulok. - Mielőtt a nyomozó letette, közölte vele, hogy hozza a lányt is. Kizárásos alapon Anne-re gondolt.
Miután letette, tárcsázta a lányt, és értesítette a találkozóról.
Ezután nyakkendőt kötött, a karjára ejtette a zakóját, felkapta a táskáját, és kilépett a lakása ajtaján. Kicsi volt, de szép, és az övé. Mégsem élhet 25 évesen az anyjáéknál. Abból éppen elég volt neki 20 év is.
Amikor kilépett a nap sugaraira, örült, hogy nem vette fel a zakót. Út közben beugrott egy boltba, vett magának reggelit, egy hatalmas adag fekete kávét, egy másikat, kevés tejjel meglöttyintve, és egy latte-t.
Mire odaért, a reggelije elfogyott. Roth nyomozó egy árnyékos padon várta, nyakkendő nem volt rajta, inge szedett-vedetten állt rajta. Széles mosollyal üdvözölte, és átnyújtotta neki a fekete kávét.
- Szép reggelünk van. - mondta, de nem úgy tűnt a férfi, mint aki egyetért vele. - Milyen napja volt tegnap? Remélem kellemesen telt. Anne sok mindent kiszúrt tegnap azokon a felvételeken. Egész ígéretes, nem gondolja? - felnézett, és meg is látta az emlegetettet. - Áh, ott is van.
- Jó reggelt. - köszöntötte, amikor odaért mellé a lány. - Nem tudtam, milyen kávét szeretsz, úgyhogy latte-t hoztam. Gondoltam ízlene. - adta át neki a poharat.

Reggeli zabpelyhemet egy telefon hívás zavarta meg. Adriel volt az, s arra kért, hogy a kapitányságtól nem messze található parkhoz menjek. Pizsomámat a szokásos pulcsi-farmerre cseréltem. A hajamat most kivételesen felcopfoztam, mivel már nem igen volt friss, előző nap nem volt kedvem megmosni. Elkészültem, majd a kis hátitáskámba belegyömöszölve néhány dolgot, felvettem a hátamra és végre elindultam. Tökéletes pontossággal értem el a buszomat, ami le is tett a rendőrség előtt. Nagy levegőt véve, lassan indultam el a park felé és már gyűjtöttem magamban az energiát arra, hogy Rothnak előadjam a sérelmemet, hogy mennyire megalázó, hogy egy kamu ügyet sózott rám. Már forrtam belül, amikor megláttam a két nyomozótársamat.
- Jó reggelt! Én nagyon köszönöm! - mosolyodtam el Adriel kedvességére. Nem is értem, hogy Alexander miért nem tud csak fele ilyen kedves lenni. Felsóhajtottam és Rothra néztem. - Jó reggelt Alexander! - köszöntöttem, majd belekezdtem a gondolataimba. - Tegnap este időt szakítottam az aktára, amit rám bízott, ám megilletődve jöttem rá, hogy az ügy, nem más, mint az elsős kötelező olvasmány. Csak hogy ne higgye, hogy buta, vagy tudatlan vagyok a gyilkos a könyvtáros. Eléggé sértő, hogy ilyenekkel próbál lekötni, vagy tesztelni, vagy nem is tudom. - kezdtem bele a hadarásba mérgesen.

- Nem kérünk - Roth nyomozó hangja magabiztos volt, ellentmondást nem tűrő. - Anthony Burns -kezdte - mond magának valamit?
A férfi lila ingén lógó arany medálon megcsillant a beszűrődő nap fénye. Nagyon jól tudta milyen ember ő. Egy befolyásos valaki.
- Rémlik valami. -gondolkodott el, miközben helyet foglalt Adriel-ékkel szemben lévő egyeszemélyes fotelon. - Á, igen. Megvan. Egy kocsmában találkoztam vele egyszer.
Adrielnek beugrott a biztonsági kamera felvétele. Ez a férfi ment oda hozzá, amikor a titokzatos hölgy felkelt az asztaltól. Biztosan ismerte.
- Miért kérdezi? - kortyolt bele a barnás átlátszó italába.
A nyomozó elmondta neki hogy holtan találták.
- Én akkor már egy másik klubban voltam. A lányaimmal.
Hát persze, gondolta Adriel. Lányokat futtat. Annyira egyértelmű, hogy majdhogynem hiszúrta a szemét. Hogy nem jött rá elsőre. Meg akarta kérdezni, hogy az a bizonyos lány is az ő közreműködésével került e oda, de ezt meg is erősítette azonnal.
- Odament hozzá az egyik lányom, hogy akar-e szórakozni. Szolgáltatást nyújtunk, de megkérjük az árát. Ezért többnyire válogatós vagyok az ügyfelek terén.
Adrielnek felfordult a gyomra ettől az embertől.
Alexander hagyta beszélni a férfit, néha feltett egy-egy keresztkérdést, de mindegyikre válaszolt, és hihető volt minden amit modnott. Miért is hinné hogy gyanusított. Ahhoz túl hiú. Azt hiszi övé a világ.

Időm sem volt a hárításon kiborulni, hiszen mire észbe kaptam, már egy férfi szobájában találtam magamat a két nyomozóval. Nagyon jól tudtam, hogy mi is lehet a férfi foglalkozása és ez egy csepp undorral töltött el, ám próbáltam magamban tartani minden efféle gondolatomat, hiszen egy profi rendőr, nem mutatja ki az érzéseit. Hogy hitelesebb legyek és hogy minden információra emlékezni tudjak, elővettem a táskámból egy kis noteszt és szinte mindent leírtam, amit hallottam, s közben csendben hallgattuk Adriellel, ahogy Alexander megpróbál minden információt kihúzni az alakból, de túl sokra nem haladt vele. Ez az ember vagy nagyon egoista, vagy tökéletesen leplezi a bűnrészét. Fogalmam sincs. Egyetlen normális információt sikerült kiszednünk a fickóbol, méghozzá, hogy hol is lakik az az ifjú hölgy, akit a felvételeken láttunk. Nem is kellett több nekünk, ahogy a férfinél végeztünk, egyből elindultunk a prosti háza felé.
- Nem sok mindent sikerült kihúzni belőle! - szólaltam meg az utcán, miközben a jegyzeteimet olvasgattam. - Bár így is sok illegális tevékenységben van benne, de a gyilkossághoz kapcsolható bármilyen dolgot... Szóval nem biztos, hogy ő is benne van. Vagy ti máshogy látjátok? - néztem a két férfire.

A rendőrök érkeztek elsőnek, aztán a halottkém. Addig elmondtam Alexandernek azt amit én állapítottam meg.
- A huszas évei közepén járt, egyedül élt itt. Nagyjából tegnap hajnal óta lehet halott. A gyilkos feltörte a zárat, hátha lesz rajta ujjlenyomat. -
Válaszul Alexander csak megfogta a vállát, majd kiment a lépcsőházba. Adriel még bent maradt, járkált, nézelődött. Valami még van itt, gondolta. A kis, szürke csempés fürdőszobában állt, nagyon alaposan nézte végig. A kád szélén volt egy hajszál, de nem a halott lány árnyalata. Sokkal világosabb szőke. Belerakta egy műanyag zacskóba, majd visszament a szobába, ahol a lány feküdt. Megérkezett a halott kém, és hallani akarta mit mond.
Amíg a férfi beszélt, Adriel belekavarodott a gondolataiba. Kétlem hogy a puccos férfi fogadta volna fel a lányt aznap este, hogy megölje a férfit. Bár ez megmagyarázná, hogy miért halott. Tudott valamit a szerencsétlen, amit nem kellett volna. Lehet, hogy amikor azt láttuk a kamera felvételeken, hogy az áldozat után megy, látott valamit? Rosszkor volt rossz helyen? Kavaroktak Adriel gondolatai, és egyszerűen nem látta át őket. A halántékja fájni kezdett
Épp a szobából indult kifelé, és ekkor meglátta, hogy hiányzik egy körbének majdnem a fele. Nagyon csúnyán letört.
- Látta a hiányzó köröm darabot valahol? -kérdezte a halott kémet, de az csak megvonta a vállát. -Valaki látott egy körömdarabot? -kiabálta a kollégáinak, de egyik sem felelt. Elkezdte keresni. Ez fontos volt. A köröm mindig egy jó nyom, ott törhetett le, ahol megtámadták, vagy beleakadhatott a gyilkos ruházatába, vagy ami még jobb lenne, ha meg is tudta volna sebezni a támadót, és lenne egy kis emberi szövet vagy vér a körme alatt.

Mikor Alexander kikiáltott a szívem egy pillanatra megállt. - Egy újabb halott - motyogtam magamban. Alig hiszem el, hogy még csak pár napja dolgozom a rendőrségen és már ennyi minden történt. Beljebb léptem a lakásba, amit belengett a cigaretta és az olcsó parfüm szaga, hányinger kerülgetett. A szemeimmel alaposan körbevizsgáltam az adott pozícióm területét, de semmi, vagy is semmi különöset nem vettem észre. Aztán elértem a hullához. A nő arca olyan volt akár egy szoboré. A vonásaiból tökéletesen lehetett látni a düh és a félelem keverékét. - Basszus! - nyeltem egyet, amikor tudatosult bennem, hogy ez nem egy szobor, nm egy bábú, mint a főiskolán. Ez egy igazi ember, aki nem is olyan rég még.. még élt, levegőt vett, sírt.. - Hajh! - sóhajtottam fel, ezzel is erőt merítve magamnak, majd folytattam a kutakodást. Adriel észrevett valamit, valami fontosat, a nő körmét. Vajon hol lehet? Néztem körbe, de nem találtam semmit. - És.. - nyeltem egy nagyot, reménykedve, hogy nem mondok nagyon nagy hülyeséget. - És mi van akkor, ha nem itt történt a gyilkosság, csupán csak ide hozták? - néztem körbe. - Tudom, nem túl logikus, de mi van, ha pont egy olyan helyen történt, ahol a gyilkost egyből lebuktatna egy hulla? Esetleg, ha kihallgatnánk pár szomszédot és megnéznénk ehhez az utcához, vagy házhoz legközelebb kamera felvételeket? - jesszusom, most biztos totál sajtkukacnak néznek, hogy minek okoskodok itt.