Nagy könyvtár

Szégyenérzet fogott el, amikor Brielle rákérdezett az esetre. Az az igazság, hogy nagyon rossz paszban voltam akkoriban. Akkor tudtam meg, hogy össze kell házasodnom Seth-tel. Belegondolva, hogy ha akkor tisztázom magamban az érzéseimet, és hogy nem fogom elveszíteni a Seth barátságát a házasság által, sosem keveredek a küzdőtérre. És akkor most Seth is biztonságban lenne, gondolta. Rosszul éreztem magam ezek miatt, de nem értem rá szomorkodni, most nem.
- Francba - motyogtam a könyvtár feliratára meredve, mintha azt várnám, hogy átváltozzon az írás "Tatiana lakhely"-ére. Ez persze nevetségesen szürreális volt. - Csalinak adta meg ezt a címet. - gondolkodtam hangosan. Felnéztem a magas épületre, végig az ablakokon, és ugyanazt a függönyt láttam mindenhol: fehér csipkefüggönyt. Körbejártam az épületet, keresve valamit, nem tudtam hogy mit, amíg meg nem láttam egy sötétítő függönyös ablakot. Brielle is jött és megnézte az ablakot, és kiszúrta amit én. 
 - Sehol nincs másmilyen függöny. Hogy lehet ez egy ekkora könyvtárban? - Erre nem feleltem, kerestem a szememmel egy másik bejáratot.  - Komolyan azt hiszed, hogy az az ő szobája?
- Egy próbát megér, nemde?
Brie nagy mozdulatokkal bólogatott és mosolygás szerűen elhúzta  a száját, de a szeme meg se rezdült. 
Körbejártuk a könyvtárat, pár arra járó embernek már kezdtünk gyanús lenni, hogy méregetjük az épületet, de más bejárat nem volt. Amikor megint előre mentünk, akkor láttuk, hogy a ZÁRVA tábla eltűnt. Brielle-el hálásan egymásra néztünk. Bementünk a nagy kovácsoltvassal díszített faajtón, és beléptünk a hatalmas és tágas könytárba. Annyi könyv sorakooózott annyi szekrény polcán, hogy ha az ember egy hetet van itt sem tudja megszámolni, és biztos voltam benne hogy el is lehet itt tévedni. Nem lesz könnyű dolgunk.

Ahogy beléptek az ajtón, Briellet rögtön megcsapta az a jellegzetes dohos papír és por szag. Nem takaríthatnak itt sűrűn. Szokatlan nagy volt a csend, noha néhány kósza lélek keringett a könyvtár eldugottabb sarkaiban, lapozgatták az ősrégi könyveket. Brielle és Sophie lélegzetvisszafojtva lépkedtek a recsegő padlón, amitől minden szem rájuk szegeződött. A pult mögött egy kontyos, szemüveges, tipikusan könyvtáros-néninek kinéző hölgy írkált valamit. Hirtelen rájuk pillantott, lecsúsztatta a szemüvegét és hűvösen végigmérte a két lányt.
-Maguk nem könyvet keresnek. -jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
-Valóban nem. -válaszolta Sophie, hasonló határozottsággal. A két nő egy pillanatig farkasszemet nézett, majd a könyvtárosnő a könyvtár jobb felső sarkába meredt.
-A könyvek mindig további könyvekről beszélnek, és minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.
Sophie és Brielle csak nagyokat pislogtak, nem igazán értették miről beszél a hölgy. Brielle már a száját nyitotta volna, de a könyvtárosnő hirtelen pillangókká változott, a pillangók pedig hihetetlen gyorsasággal elrepültek a látókörükből.
-Húha. Ezt nekem is meg kéne tanulnom. -sóvárgott Brielle. -Szerintem arra menjünk. -a könyvtár jobb felső sarka felé biccentett.

Sophiát váratlanul érte a hirtelen hangulat változás de megértette és tudta, hogy Brielle-nek többnyire igaza van. Visszanyelte a könnyeit mielőtt kiszökhettek volna.
- Tudom, de nem akartam levágni.. én csak rossz passzban voltam akkoriban, és nem akartam bántani csak... tudod akkor...
- MOST pedig tönkreteszel mindent! - kiabálja Brielle félbeszakítva a lányt, közben sűrű könnyek csíkozzák az arcát. - Ez miattad van! Minden ami rossz történik velem! Bár ne jöttem volna el veled - csuklik el a hangja.
 Sophia nem tudott megszólalni csak rezzenéstelen arccal könnyezett. Nem akart felzokogni, nem akarta hogy Brie szánja. Nem kell őt sajnálni, megnyomorított valakit és másra kente - akarta vagy akaratán kívül.
Brie letépte az összes képet, és a végén egy a kezében maradt, háttal Sophiának sírt a papír felett. Sophia meglátta, hogy az az apjáról és róla az a szomorú kép. És tudta, az apja miatt sír már.
- Várjunk csak - mondta a lány a másik hátának. - Ha ezeket a képeket még jóval azelőtt csinálta hogy egyáltalán találkoztunk, akkor miért engem hibáztatsz? - Abban hibás hogy ebbe a szituációba keveredett miata, de ahhoz semmi köze nem volt hogy Tatiana Brielle-re vadászott.
Brie megfordult, a szeme szikrákat hányt.
- Mert TE tehetsz az EGÉSZRŐL! Miattad kerültem ide!
- Igen, de nem tehetek arról hogy Tatiana téged keresett! - vágott vissza Sophia.
- De IGEN mert azt hitte ÉN vágtam le a rohadt kezét! Még MINDIG NEM ÉRTED? Miattad van ez az egész szar helyzet!
- Hibát követtem el, OKÉ. És nagyon sajnálom, de már nem tudok SEMMIT se tenni. Most arra koncentráljunk hogy megtaláljuk Sethet. - Elfordult és keresett valamit, kijáratot, vagy nyomot. Bármit, ami segít rábukkanni, hova vitte Tatiana Sethet.
- Ugyan miért kellek én ehhez? Kerítőnek kösz nem - veti oda Brie, és olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná utána "többé nem, elég volt". Mekkora álszent, gondolta Sophia.
- KERÍTŐNEK? - szökik fel Sophia vérnyomása. - Eddig annyira voltál kerítő, mint egy kerítés. Közöttem és Seth között. Elég ha saját céljaidból cselekszel, csak segíts kimenteni. Utána nem érdekel mi lesz - hangja elhalkult, nem csak azért mert hazudott, hanem mert képtelen volt hangosan kimondani. Hisz akkor igazzá válik hogy ők ketten már sose lesznek együtt, hogy Seth már mást akar. És ez is az ő hibája.

- Én is. Többé senkinek nem engedhetjük hogy veszekedésbe kényszerítsen minket. Főleg nem egy férfinak. - Még ha az a férfi élete szerelme is, és ő pont a barátnőjét kedveli. Brielle arca amikor az előbb kifakadt aztán sírva összekuprodott... Annyira egyértelműen leesett neki amit azelőtt Sophia mondott, hogy végig közeledtek egymáshoz Sethtel még azután is, hogy kiderült hogy Seth AZ a Seth. Sophia Seth-je.
- Gyere - Felállt és felsegítette a vörös szemű Brielle-t. - Keressünk nyomokat. Valaminek kell itt lennie ami elvezet hozzájuk.
Elfordult és elkezdett az íróasztalon kutatni. Felforgatta az egészet, de csak további fotókat talált, viszont nem Brielle-ről. Ezeknek a képeknek a hangulata nem olyan volt, mint a falon lévőknek, inkább emlékeknek tűntek, mintha a fejéből szippantotta volna ki és tette egy lapra. A gyermek Tatiana boxolni tanul. Tini Tatiana egy idősebb férfit átkarolva... az a férfi. Sophia keze elkezdett remegni, au adrenalin és a félelm fájdalmasan cikázott át rajta. Zsebre tette a képet, képtelen volt a lelkileg legyengült Brielle-nek megmutatni. Lelkiismeret-furdalása lenne, hogy jogtalanul azt mondta neki, minden miatta van. Ez lenne a legkisebb baja.
Talált egy másik képet, ahol ugyanúgy nézett ki, mint aznap, amikor Sophia megküzdött vele. És még olyan képek is felbukkantak, ahol kórházban fekszik. Amikor Brielle odalépett, Sophia összerezzent. Felemelte azt a képet ahol Tatiana Sophia előtt állt harcra készen.
- Jól állt a hosszú haj... - mondta, majd hirtelen elhallgatott. - Sophie, ez annak a napnak dátuma, amikor levágtad a kezét?
- Igen - helyesel egy rápillantás után. Örökké az ágyába vésődött ez a szám sorozat.
Sophia kiürített minden fiókot ekkorra, kivéve egyet. Egy széf volt beleépítve.
- Basszus - szisszen fel Brie - Te tudod mikor született ez az őrült nőszemély?
- Nem de talán egy próbát megér.. - pötyögte be az iménti dátumot, a gyomra liftezett az idegességtől.
Kinyílt az üres széf, szemet bántóan tátongott benne a fontos nyomok hiánya. Visszazárja, de ekkor Brielle megszólal.
- Én nem hallottam semmit - válaszolja Sophia.
- Valami csapódott. Nyisd ki megint! - Miután megtörtént, Brie határozottan a falhoz lépett és minden figyelmeztetés nélkül az alig láthatóan megnyílt és a fali lámpa alatt kis kilincs pattant ki.
Ha valaki nem néz oda mikor megnyílt az ajtó vonala, sose jön rá hogy van egy titkos ajtó a szobában. Lépcső vezetett lefelé, nyikorgott a talpuk alatt ahogy lassan haladtak lefelé a gyér világítás irányába. Alagútba vezetett a járat, a végén mégegy lépcsővel, felfelé. Felnyitották résnyire a csapóajtót.

A keze remegett a kard markolatán de annyira elnyomta, amennyire csak lehetett, annyira magabiztosan szorította, amennyire csak tudta.
Brielle kicsit előrébb lépett, de az az őrült liba csak nem tágított Seth közeléből. Brielle uralkodott az érzelmein, Sophia is igyekezett nem meglegyinteni a kardot és levágni a fejét. Megtehette volna, de annyira féltette Sethet, hogy a mostani valamilyen transz állapotából nem tudna kikerülni, ha megölné ezt a démont.. nem merte. Ő tette ezt vele és ki tudja hogy lehet visszahozni.
- Hagyd őket békén ez nem róluk szól - mondta Sophia, de késő, látta Brie kezét ökölbe szorulni. Fordított a kard helyzetén, támadásra készen. - Rendezzük le végre. Miután elengedted Sethet, vagy elvágom a torkod.
- Honnan ismered az apámat?! - kérdezte Brielle még mindig a sokk hatása alatt.
- Miért nem kérdezed meg a barátnődtől? Ő..
- Nem! - vágta közbe Sophia. - Nem tudsz minket egymás ellen fordítani. El se kezd a sározást. Mondd el az IGAZAT. - Igen, nála volt a fénykép. De hogy hogyan talált Jason Tatianára vagy milyen kapcsolat volt közöttük, azt csak ő tudja.
Megakartam fogni Brie kezét, hogy üzenjem neki, minden rendben lesz, de egy pillanatra se mertem elengedni a kardom.
- Az apám volt - emelte fel a hangját, körmeit Seth vállába vájta, ő viszont haloványan reagált csak. - Nem volt ott az egész életemben, csak néha jött el hozzám, de tudtam, hogy minden igaz, amit mond. Hogy az apád - köpte az utolsó szót - mit tett vele. Börtönbe záratta mert egy embert akart. Ahelyett hogy keresett volna valami angyalt, neem. Ő azt a hülye nőt akarta. - Csóválta a fejét. Lenézett Sethre és a nyakára szorította a kezét. Seth elkezdett fuldokolni és vergődni, de a kezei és lába le voltak szíjazva. Pár másodperc múlva elengedte és Seth nagy hévvel nyelte a levegőt. Kipislogtam a könnyeim.
- Nézz rá. Annyira gyenge. - mondja Tatiana játszi nyugodsággal. - Ki lehetne tekerni a nyakát könnyen.. ezt tervezte Jason is. - Nézett Brielle-re, de nem tudta hogy Reyes-re gondolt-e, vagy a halandóra, akit szeretett. - Azt mondta mielőtt elment megküzdeni az apáddal - ezt a szót mindig ugyanazzal az undorral tudta mondani -, hogy kövessem és megláthatom mire vagytok képesek. Láttad a képeket? Az ő szobája volt az, és miután meghalt, találtam meg. Folytattam, amit ő elkezdett. Mindig is ezt szerette volna.
- Mit akarsz Sethtől? - vágta rá Sophia, hogy jelezze, nem érdekel senkit annak az angyalnak a borzalmas terve. Mert tudta Jason, hogy elfog jönni az a nap, mikor ő meghal és hogy egy lépéssel előrébb járjon, az utódját küldje Briellékre, hogy utolsó csapást mérjen rájuk. Erre használni egy gyermeket..
- Őt már régóta kinéztem magamnak - simít végig a férfi arcán. - Nem úgy, mint te, de.. - mosolyodik gunyorosan el. Csak ingerelni akar, gondolta, nyugodj meg, érzelemmentesen kell viselkednem. - Kell a gépemhez az ereje. Ha elég villám jut a gépembe, elég lesz arra az az energia, hogy elpusztítson minden angyalt. Akik tönkretették szegény apámat. - teljes természetességgel mondta.
A gyomrom összeszorult, a szívem leállni érződött.
- Ho.. hogyan tudna ennyi energiát adni? És.. - Sethnek ez az ereje, ezért fénylik így a tetoválása és a szeme.. nem tudta. Ez Seth volt, Ő és nem a kábító szer amit adott neki, mert az biztosan volt benne. - Tatiana, attól tartok nem egyeznek a nézeteink. Meghalsz, démon.