Földalatti könyvtár

Utunk a Földalatti Könyvtárhoz pont olyan volt, mint az eddigi történések: zavaros. Nem akartam újra vonatra szállni az őrült bigével meg a zombik főnökével, úgyhogy egész egyszerűen idehajóztunk. Ez egyiküknek sem tudott túl sok újat mondani, a legénység pedig már megszokta, hogy nem kérdez. Nálunk furább szerzetekkel is találkoznak nap mint nap.
A kikötőből egyenesen az erdő felé vettük az utat. A fák egyre sűrűsödtek, a nap pedig kezdett lebukni a messzi lombkorona mögött és csak fáradtan világította meg az ösvényt amin sétáltunk. Amikor a távolban megláttam egy a földből kikandikáló kupolát, tudtam, hogy jó helyen járunk. Az oldalsó üvegek már rég betörtek, az alattunk fekvő helyiségből pedig dohos szag áradt.
-És lám, megjöttünk! -jelentettem be vidáman. Reménykedem, hogy nekem nem kell oda lemennem.

Ki gondolta volna, hogy nem sikerül megszöknöm ezektől. Talán sikerült volna, ha Sakarx nem fogja szint végig a csuklómat, félelmetes. A kezei hidegek és szint élettelennek éreztem, még is elég erős volt. Ő is eléggé legyengült, így kicsit pihenhettem. Egy hajóra szálltunk, amin végig úgy aludtam, mint a bunda. A hajó utunk egyenesen Vidékre hozott minket. Seth úgy vezetett minket a könyvtárhoz, mintha mindennap ide járna, de érezni lehetett rajta, hogy nem igazán szívesen jön ide. Viszont, amikor a könyvtár kapujához, furcsa érzés fogott el, mintha én már jártam volna itt, de hisz az lehetetlen, vagy nem? Fene se tudja. Elég kellemetlenül éreztem magam és az a dohos szag, ami áradt onnan, eléggé kaparni kezdte a torkomat, így elkezdtem köhögni.

Ahogy közeledtünk kezdtem érezni az ott lapuló könyvek erejét, óriási hatalma van az itt lapuló könyveknek. Mikor a kupola betörött ablakához értünk a többiek felé fordultam. "Hát el jött az ideje, hogy valóban bemutatkozzak."-mondtam nyugodt hangon. Lassan levettem csuklyámat, ahogy a nap kósza sugarai megvilágították csupasz fejem, ritkás fehér hajamat fújni kezdte a szellő, ezen át látni lehetett foszladozó fejbőröm. Jobb kezemmel ráfogtam maszkomra majd leemeltem arcomról. Mint ha egy virág hullajtaná szirmait szállt el és lett semmivé arcom azon része mit illúzió keltett ezelőtt, mindössze az alsó ajkaim és néhol rothadó hús maradt fejemen. Egyik szemgödröm üres volt míg a másikban egy férges csonk. Lehúztam kesztyűim is mik alól pár csont és pár rothadó hússal fűszerezett ujj bújt elő, rajtuk gyűrűkkel. A vékonyka kötelet mi összetartotta köpönyegem kioldottam és felfedtem teljes valóm a halandók előtt.

"Hát most, megláttátok ki vagyok valójában, nem hagyhatom ezen tudással vissza menjetek a világba. Legyetek hát csatlósaim és segítsetek míg el nem bocsájtalak titeket. Nem akarom véretek ontani, bármi mire vágytok megkaphatjátok később."-szólítottam meg kettejüket elbizakodva miközben lehúztam egy rubint gyűrűt egyik ujjamról. Maggie kezébe adtam és ezen szavakat mondtam neki: "Ha nem akarod üres porhüvelyként végezni és erőtlenül haldokolni pár év múlva maradj velem és irányíthatod őt." Nem kellett felvennie a gyűrűt, hogy elfojtsa a benne lakozó erejét, elég volt ha csak hozzá ért és mély álomba került ő.

Bizarr dolgoknak lehettem a szem- és fültanúja az imént. Sakarx külseje enyhén volt csak visszataszító, ha kicsit kevesebbet iszok korábban, lehet, hogy fejvesztve menekülök vagy kidobom a taccsot. Bár ez a veszély most is fenyeget...
Nagyra nyitott szemmel bámultam, amit Maggienek mond és a gyűrűt, amit a kezébe csúsztatott. Egy árva szót sem értek. Áh, nem nagyon tetszett nekem ez az ügy. És egyébként is... én csak egy dolgot akartam, azt pedig ő nem adhatja meg nekem.
-Oké és mi van, ha nemet mondunk? -vágtam rögtön a közepébe, egy enyhén kisfiús tarkómegvakarással karöltve.

Mikor levette álcáját Sakarx, ő azonnal suttogni kezdett valamit, mintha ismerné őt valahonnan. Azt mondta óvakodjak tőle és ne bízzak meg benne, mert csak a saját hatalma az ami érdekli és engem csak kihasználna. Őszintén szólva a kinézete annyira nem rémített meg, hiszen már egy csomó hasonló dologgal találkoztam életem során, hogy őszinte legyek, csak ő rémített meg. Éreztem, ahogy tombol bennem és majd szétszakítja a fejem. Mikor megkaptam a gyűrűt, akkor ő elcsitult, sőt mondhatni, hogy eltűnt. Alig éreztem a jelenlétét. Ez most jó dolog, vagy nem? Nem tudtam eldönteni, hiszen egyszerre éreztem magam felszabadultnak és elveszettnek. Ő mindig megmondta mit tegyek és így, hogy most nem segít nekem fogalmam sincs, hogy mit merjek és ne merjek tenni, mert ha egyszer ő visszatér és neki nem tetszik az, amit csinálok, akkor komoly büntetést kapok tőle. Gondolataimat Seth szakította félbe, aki ahogy látom nem igazán akar belekeveredni az itteni dolgokba. Tényleg őt még úgy meg se figyeltem, vagy nem is beszéltem vele annyit, mint Sakarxal. - Hol vagyunk? - kérdeztem meg, hiszen igazából most tisztultam meg annyira, hol fel is fogjam, hogy ez a valóság.

Kis megkönnyebbülés volt Maggie szemében megpillantani a felszabadulást, azonban egy váratlan kérdés ütött meg engem. "Óh-ho-ho, te azt nem akarod tudni feltétlenül, de elégedj meg azzal, hogy mondani könnyebb mint tenni"-fordultam hirtelen Seth felé és válaszoltam neki ingerülten. Mivel kicsit felidegesített ezzel a kérdéssel aurám sötétebb lett mint volt, üres szemgödrömből kékes gőz szállt ki egy pillanatra. Én reméltem, hogy nem lesznek ilyesmi gondjaink és megértik majd, nem akartam őket eredetileg átváltoztatni. Maggie túl értékes ahhoz, hogy egy darab mozgó hús legyen egyszerűen, Seth-ről meg még nem tudok sokat. Gondoltam magamban és kihúztam magam Seth előtt és vettem egy mély levegőt. "Ha igazán megakarnálak titeket ölni már rég végeztem volna veletek, feltételezem kicsit ijesztő, hogy egyik pillanatról a másikra egy élőholttal kezdtél el beszélgetni. Egykor én is ember voltam, pont mint ti. Bízz bennem, nem fogod megbánni."-folytattam immár nyugodt hangon.

"Most pedig ha sikerült ezt tisztázni, kellene találni pár könyvet odalent. Ha gondoljátok saját felelősségre hozhattok el ti is egyet egyet. A könyvtáros a barátom."-próbáltam viccelődni hátha megtudom törni a kicsit nehézkes légkört.

Maggie a gyűrű hatására teljesen megváltozott, eltűnt körülötte a sötétség. Az elméje láthatóan viszont még nem volt a helyzet magaslatán.
-A könyvtárnál. -mosolyogtam rá és mutattam a földből kikandikáló kupolára, majd Sakarx-hoz fordultam. -Mivel járna az, hogy segítünk neked?
"Bízz bennem, nem fogod megbánni." Ízlelgettem magamban a szavakat. Az ilyet általában annak mondják, akinek a dolog végén lecsapják a fejét. Nem a pénz vagy a jutalom érdekelt... csak, hogy a kaland végére is életben maradjak.
Sakarx válasza után bepattantam a kitört ablakon, egyenesen a merev kőburkolatra. Kicsit megingott a bokám, de szerencsésen érkeztem.

Mikor megkaptam a válaszomat, körbe tekintettem. Oh, tényleg, hiszen oda indultunk. Dörzsöltem meg a homlokomat, amikor is megláttam, hogy Seth fogja magát és bemászik a betört ablakon. - Ott kell bemennünk? - néztem Sakarxra kérdően. Majd, amikor egy nagyobb puffanást hallottam bekiáltottam az ablaknál. - Seth, jól vagy? - vártam válaszára és megpróbáltam utána mászni. Nem igazán vagyok jó az ilyenekben, de kíváncsi voltam, így minden erőmmel próbálkoztam és csak sikerült bemásznom, igaz a földre érkezés az fenékkel történt. Felkeltem és kicsit megsimogattam a fenekem. Lehet átkéne gondolnom a dolgokat. Néztem a földre.

Mind a két utazó társam eltűnt a sötétségbe miután tisztáztuk a dolgokat. Elrugaszkodtam a földtől egyenesen a lyuk felé, gyorsan száguldottam a mélységbe de a föld felett fél méterrel megálltam és levitálni kezdtem, csak ezután ereszkedtem le lassan a földre. Sötét volt, csak a kupolán átszűrődő fény keltett körülöttünk félhomályt. Igazából kicsit örültem is a sötétnek, a fény nem a kedvencem. Seth és Maggie tőlem nem messze álltak, nem láttak szinte semmit. "Oh Vanrum, ki napja vagy a sötét éjnek, ki utat mutat a sötétségben. Nyisd fel szemünk és hozz fényt utunkra mikor mi nem találunk rá!"-mormoltam el a rövid kis imát. Pár pillantással később a falakon rúna szerű írások kezdtek el kellemes világoskék fényt árasztani, pont akkorát, hogy mindent látni lehessen. Egy óriási könyvtár tárult elénk, a legfelső emeleten álltunk, alattunk még két emelet helyezkedett el, mind tele polcokkal azok pedig könyvekkel. "Nekem a legalsó szinten van egy találkozóm, amíg megszerzem amit keresek addig foglaljátok el magatokat."-fordultam Seth felé majd elindultam a terem végében épült lépcső felé.

Hirtelen földet ért mellettem Maggie, bár elég szerencsétlenül. Felsegítettem a földről, majd csatlakozott hozzánk Sakarx is, a maga fennkölt módján. Ó, bár én is tudnék levitálni!
A falakon különböző alakzatok kezdtek világoskéken világítani, kicsit úgy éreztem magam mint egy szoláriumban. Eszembe juttatta a tetoválásokat a pólóm alatt... azok is hasonlóan szoktak világítani.
Sakarx hamar egyedül hagyott bennünket, én pedig Maggie-re mosolyogtam:
-Hallottad, mehetünk kutakodni. -sarkon is fordultam és sorra olvasgattam a könyvek címeit a polcokon. Bár nagyon érdekelt, hogy kivel lehet találkozója Sakarxnak, de az eddigi képességeit elnézve, jobb ha nem tudom.

Miközben a ruhámat porolgattam még, egyszer csak Sakarx is megjelent lebegve. Olyan könnyedén szállingózott, mintha csak egy buborék lett volna, bár annál barátságtalanabb, foszladozóbb és félelmetesebb volt. Valami érthetetlen verset kezdett mondogatni, amire a falakon kék jelek jelentek meg és ezzel az egész könyvtár megvilágosodott. - Azta! - néztem körül, hiszen eddig észre sem vettem, hogy milyen nagy és milyen gyönyörű is a könyvtár. Sakarx egyből el is tűnt, így hagyott minket Sethel kettesbe. Csak zavartan pillantottam a férfira, aki szintén eltűnt és magamra hagyott. Féltem egyedül, hiszen még sose voltam ennyire egyedül. Nagy volt a kísértés rajtam, hogy levegyem a gyűrűt, amit kaptam, hogy ő újra beszéljen hozzám és segítsen, de féltem őtől. Nem tudtam, hogy ezek után, hogy viselkedne. Nagy levegőt vettem és én is elkezdtem a könyvsorok között kutakodni. Amikor az egyik könyvet megemelve egy ajtó nyílt meg előttem, amely kinyílt. Az ajtó mögött sötétség honolt. Közelebb léptem a sötétség felé, amikor egy patkány szaladt el mellettem. - Seth! - kiáltottam el magam, hiszen nem tudtam mit csináljak.

Lassan leértem a legalsó szintre, lépéseim viszhangzottak. Ismét végigmentem a nagy termen mikor elértem egy állványhoz, egy régi poros könyv volt rajta. Egy egyszerű mozdulattal lesöpörtem róla a könyvet és öt rés lett látható, középen egy ovális alakú, legfelül egy háromszög, legalul egy cseppalak, jobb oldalt egy kör és baloldalt pedig egy négyzetes rés. Ismét benyúltam köpönyegem alá és egy kis erszényt vettem elő. Bal kezembe borítottam a tartalmát. Öt kő volt benne és egy üvegcse, az erszényt a földre ejtettem majd céltudatossan megragadtam a kezemben a piramis alakú karneolt és beleillesztettem a neki szánt résbe. "Phenix atyánk, szállj magasra és perzseld fel a pusztát!"-határozottan mondtam miközben ejtettem bele a lyukba a követ. Az épület összes tyertyája egyszerre gyulladt meg és borította fénybe a könyvtárat. A következő az alsó rés volt, ismét elvettem egy követ. Miközben a larimart beillesztettem ismét szavak hagyták el számat. "Tengerek anyja, oltsd el mit atyánk fellobbantott!"-mikor befejeztem ezen mondatot az als szint közepén üreslő szökőkút megzörrent és lassan erősödő vizet kezdett kibocsájtani mi egy gyönyörű vizszorvánnyá nőtte ki magát. Az ég odakint már szürkült mikor megragadtam a szögletes tigrisszemet, azt is bepattintottam helyére. "Földekben gyökerező, a megújult pusztádon nyíljon virágod!" Ismét csoda történt, lassan az elburjánzott növények a falakon belül égnek ágaskodtak és virágot bontottak hirtelen. Körbetekintettem és erőtlen arcommal enyhén elmosolyodtam, már amennyire ajkak nélkül lehet. Rászorítottam egy gyönyörű átlátszó hegyikristályra és belehelyeztem a gömb alakú nyílásba. "Szelek szárnya, repítsd messze virágaink porát!"-egy gyenge szellő billegtette meg a virágokat és lebbintette meg hajunkat. Az üvegcséből kihúztam a dugót majd a vörös folyadékot amivel tele volt az utolsó méllyedésbe öntöttem. "Istennőnk ki fentről tekint le ránk, áld meg teremtésünk és nyisd fel szemünk!"-helyeztem be közben egy ovális holdkövet a véres résbe. A szürkületben feltünt a delihold és sárgán világított be a kupolán, egyenessen a falra festett képre ahol holtak serege masírozik egy vár felé, e falrész a középső emelet végén volt. Hol a vár kapuja festve lett hirtelen egy ajtó jelent meg. Maggie felkiáltott, erre az ajtó hangos nyikorgással kinyílt és csontok ropogása rázta meg a titogzatos csöndet mit a sikoly hagyott magaután. Gyorsan az ajtó elé siettem, két alak rajzolódott ki a sötétben. Jobb oldalamon pár polccal alrébb megpillantottam Mag-et ahogy sikerült feltárnia egy másik rejtett ajtót de más elfogaltságom volt. Elméletileg úgy sincs bent semmi veszélyes. Hirtelen a terem sötétségét egy láng fedte fel, régi mesterem Obliterátor volt az, mellette főpapunkkal Vergox-xal. "Visszatértem testvéreim. Új éj gözeleghet hol úrnőnk szemét tágra kell nyitni."-fejeztem ki üdvözletem egykori társaimnak. Szótlanul nyújtóztak ki, csendjük mindennél hangosabb volt. Tudták miért vagyok itt és érezték, hogy nem vagyok egyedül, de ez nem érdekelte őket. Sok ember járt ide régen a titkos tudás vágya miatt. Vergox lassan leemelte csukjáját majd az övén lifegő könyvtartóból előhúzott egy könyvet és a kezembe nyomta. "Légy szem mi lát és hold mi utat mutat!"-fűzte hozzá. Ekkor a tüzes halott Obliterátor mint tűzlabda hasította végig a könyvtárat és egyenesen távozott a kupola törésén. Kezet fogtam Vergox-xal ki vissza ment a sötétségbe és magára csukta az ajtót. Amilyen rövid olyan lényeges találkozó volt ez. Lassan a bejárat újra festmény lett ahogy a hold világa odébb araszolt.

A könyveket sokkal hamarabb meguntam, mint az várható volt. "Elátkozott könyvtár", "titkos rend", blabla. Semmi igazán érdekes. Volt egy apró könyv a skizofréniáról, amit gondoltam poénból Maggie kezébe nyomok, de amikor visszamentem a hosszú folyosóra, hűlt helye sem volt. Itt már kezdtem kissé aggódni.
-Maggie? -suttogtam, hátha az egyik könyvespolc mögött nézelődik. Semmi válasz.
-Seth! -a hang elég messziről jött. Vagy csak nagyon halkan szólított, nem tudom. Mindenesetre hamar megtaláltam, egy sötét vájat előtt ácsorgott. Óvatosan megfogtam a vállát és megfordítottam, háttal az ajtónak.
-Gyere... szerintem ideje eltűnnünk innen. -bár hajtott a kíváncsiság, hogy mit rejthetett a sötétség, mégsem ma szándékoztam meghalni.
Hirtelen egy hatalmas tűzgolyó száguldott el felettünk, egyenesen ki a kupolán. Éreztem, ahogy Maggie kicsit összerezzen, mert rajta felejtettem a kezeimet. Sűrű bocsánatkérések közepette levettem róla és határozottan elindultam a kijárat felé. A szemem sarkából láttam, hogy Maggie még mindig ott áll, úgyhogy elmosolyodva biccentettem:
-Gyereeee.

Seth a kezét a vállamra tette és megfordított. Nagyon örültem, hogy nem hagyott egyedül. Kijelentésére csak bólintottam, aztán a semmiből egy tűzgolyó száguldott el felettünk. Kicsit megijedtem, hiszen fogalmam sem volt, hogy mi lehetett az a valami. Ezek után Seth nagy bocsánatkérésbe vettette magát, amit nem is értettem. Ezek után pedig elindult a kijárat felé. Azt hittem pont azért kért bocsánatot, mert itt hagy engem. Kicsit el is húztam a számat és talán, mint egy kislány, aki mindjárt sírni fog, úgy nézhettem ki. Amikor biccentett és rám szólt, hogy menjek, elmosolyodtam és el is indultam, mikor hirtelen megtorpantam. - És Sakarxal mi lesz? - néztem nagy szemekkel Sethre. - Ő nem jön velünk? - kérdeztem meg.

Mikor az események körülöttem elcsendesültek tisztán hallottam Maggie és Seth beszélgetését. Az általuk nyújtott tudást felhasználva eléjük siettem. Szerencsére nem kellett kerülőt tennem, hogy beszerezzek egy démonlexikont és egy pecsételők könyvét. Mire egybefutott hármónk útja két pergamen darabra felírtam egy-egy ugyan olyan pecsétet, ezt arra terveztem használni, hogy többet megtudjak róluk, vagyis azt akartam megtudni milyen tipusú mana csörgedezik ereikben, már ha csörgedezik.
Kifordultam a polcok folyosójáról közvetlenül a társaim elé, és ezzel a mozdulattal együtt a kezükbe nyomtam a pecséteket. Hátráltam pár lépést míg ők értetlenül megtorpantak. Pár pillanat elteltével Seth kezében pihenő pecsét halványkéken kezdett világítani, folyamatosan erősödött a fénye míg nem a felsőjén is elkezdett átütni a fény. Tovább hátráltam, felül múlta elverásaimat és még nem volt vége. Intettem Mag-nek is, hogy menjen alrébb mert ez nem feltétlen lehet szép látvány. Ezek a pecsétek egyszer használatosak és az adott illető mágiája megsemmisíti, már ha van. Körülbelül fél percig nőtt a fény ereje, mikor elérte a csúcspontot világoskék szikrák jelentek meg a pergamen darab körül és mint kis kígyók cikáztak a férfi és az anyag körül, a pecsét felvillant majd egy villám csapott a legközelebbi oszlopba, ezzel együtt az is hamuvá porladt mi kiváltotta ezt a hatást. A váratlan reakció miatt kis időre lefagytam. Mikor úgymond magamhoz tértem ránéztem Seth-re aztán Maggie-re aki éppen egy könyvespolc mögűl bújt elő. "Ugye nem hittétek, hogy ilyen könnyen megszabadultok tőlem?"-próbáltam vicceskedni. "Seth, kicsit feszültnek tűnsz"-folytattam a szánalmas próbálkozást egy olyan poénnal ami a srác erejére utalt.
Maggie kezében a papírdarab pont ugyan olyan maradt mint volt, semmi változás vagy fény. Azt a következtetést vontam le magamban, hogy neki semmi varázsereje nincs, ellentétben hófehérkével aki viszont hatalmas erő birtokában van.

Maggie kikerekedett szemekkel hívta fel a figyelmem a harmadik utasra, de mint mindig, most is betoppant végszóra. Lehet, hogy kihallgatja amikor emlegetjük?! Szinte kirobbant a polcok mögül és a kezünkbe nyomott valamit. A hátrálásból és a tekintetéből ítélve egy kézigránáttól kezdve bármi lehetett... de nem sok értelme lenne, ha most akarná lerobbantani a fél karunkat. Tapintásra kissé viaszos volt és elég hideg. Először nem mertem ránézni, de amikor a szemem sarkából megpillantottam, megkönnyebbültem. Csak egy pecsét. Talán még hangosan is kimondtam.
Az örömöm viszont csak két másodpercig tartott, a pecsét kéken kezdett világítani. Itt már sejtettem, hogy baj lesz, de én idióta, csak tovább szorongattam, értetlenül. A fény felcsúszott a karomon, szépen átvilágítva a pólómon azokat a mintákat, amiket hosszú évek óta próbálok rejtegetni. Próbáltam uralni az erőt, de nem ment, kicsúsztak az ujjaimból az apró energiahullámok...
A következő pillanatban már meredten állok, söprögetem a hamut a kezemről és Sakarx vicces megjegyzésén nevetek. Talán kicsit túl vihogósan is.
-Öhm, mi a fene volt ez? -kérdeztem, mintha a világ legmeghökkentőbb dolgának lettem volna most szemtanúja. Ha tudnák, hogy gyakorlás közben hány épületet döntöttem romokba a városban... Gyorsan átgondoltam az összes lehetséges kifogást amit felhozhatnék erre az egészre és a karomon lévő tetoválásra.

Mintha csak varázs szavakat használtam volna, Sakarx megjelent a semmiből és valami papírfélét nyomott a kezeinkbe. Seth elkezdett kéken izzanni, ami nagyon megijesztett. Sose szerettem ezeket a dolgokat és féltem is az ilyenektől, ezért elbújtam az egyik könyvespolc mögé. Nem éreztem magam biztonságban. Egyedül voltam, és az igazat megvallva még mindig nem igazán bíztam meg a két fiúban. A kezemre tekintettem, amin az a gyűrű volt, amit Sakarxtól kaptam... nem is olyan régen. Ez a gyűrű teljesen elnyomta Őt a testemben. Nem hallottam, nem éreztem a jelenlétét és ez eléggé kiborított. Megfogtam a gyűrűt és lassan húzogatni kezdtem az ujjamon, fel-le. Az egyik hangossabb morajnál megremegett a kezem és ijedtemben véletlenül lehúztam a kezemről. Fel se fogtam, hogy mi történt, csak ki pillantottam a polcok mögül és végre láttam, hogy elmúlt az a kék valami Seth körül. Felvettem ölemből a lapot, amit Sakarxtól kaptam és kisétáltam. Seth kérdése járt az én fejemben is. Miközben Sakarx épp válaszolt, elkezdtem érezni valamit magamban. Mintha a szíven egy láncot tépett volna le magáról. A fejem elkezdett fájni, és újra hallottam az ismerős hangot. "Visszajöttem!" hallottam Ő nevetését. " Te hálátlan lány, most bűntetést kapsz tőlem, hogy megakartál szabadulni tőlem!" 
- Nem én nem akartam! - mondtam hangosan és kétségbeesetten.
"Ez a hála, hogy megvédelek? Hogy veled vagyok?"
- Sajnálom! - kaptam a fejemhez és összerogytam. Éreztem a fájdalmat, hogy majd szétrobban a fejem. - Sajnálom! - mondtam zokogva és tényleg bűntudatom volt. Tudtam, hogy megérdemlem a bűntetést, amit kapni fogok Őtől.

"Ez a pecsét a varázserőd töredékét fedte fel."-válaszoltam egyre halkuló hangon Seth-nek miközben az éppen térdre rogyó, magában beszélő Maggie-re tekintettem. Felmutattam csontos mutatóujjammal a mennyezetre azt jelezve, hogy várjon egy kicsit a korán őszülő srác. Lassan közelíteni kezdtem a lány felé, miközben fellapoztam a könyvet. Ahogy odaértem hozzá megpillantottam a gyűrűt a földön. Míg kerestem a benne lakozó démon típusát addig egy varázsigét használva arra kényszerítettem, hogy átvegye az irányítást Maggie porhüvelye felett. "Üdv újra köztünk."-szólítottam is meg. "Ne bántsd szerencsétlen lányt."-folytattam a szövegelést miközben ujjamat végighúztam a következő címen: Szimbióta és parazita démonok. Nem kellett innentől már egy szempillantás se a keresésre. "Áh, meg is vagy!"-csaptam össze a könyvet a kezemben. Mag szemében égett a démon dühe, látszott rajta, hogy le akarja csavarni a fejem. "Feltételezem akarsz oly erős lenni mint vala. Én segíthetek ebben."-nyúltam be varázslatos köüönyegem alá mint mindig és előhúztam egy aszalt szemgolyót. "Ebbe egy nagy hatalmú lich lelke van zárva, ha társként lennél szíves ránk tekinteni akár meg is kaphatod."-kezdtek kéken gőzöllögni az arcomon elhelyezkedő nyílások. "Ebben az állapotban képtelen lennél velem végezni. Nem vagy te démon, épp csak egy féreg mi egy testet rothaszt. Lehetsz számomra hasznos vagy hasztalan."-bányásztam ki alkaromból egy húskukacot mit földre dobva eltapostam, azt remélve sikerül nyomatékosítanom benne a felsőbbrendűségem. "Szóval?"-kérdeztem lenéző hangsúllyal, miközben az értékes testrészt vissza csúsztattam a helyére.

Hamar elterelődött rólam a figyelem, szerencsére. Hiába vagyunk már vagy egy napja összezárva, mégsem értem mi van ezzel a lánnyal. Vagy benne. De Sakarx láthatóan jól kezeli a helyzetet, már ha a kukacok random helyekről való előbűvészkedése helyzetmegoldásnak számít. Kezdtem hányingert kapni a rothadó szagoktól, mintha egész nap maga a temető sétálna mellettem. Minden porcikámmal a szabad levegő után vágyakoztam, valami hideg és frissítő után. Nem bánnék egy kis esőt.
Elkalandoztak a gondolataim, úgyhogy feszült homlokráncolással próbáltam visszatérni a jelenlévők közé.

Szinte semmit nem fogtam fel abból, ami körülöttem történt. Csak ő hangját hallottam és éreztem, ahogy újra átveszi felettem az irányítást. A kinti világ teljesen elsötétült.
A lány felállt és Sakarxra nézett. - Ki vagy te, hogy megmondd, mit tegyek Maggievel, vagy mit ne? - szólalt meg a lány mély, démoni hangon. - Azt hiszed, hogy abba a buta könyvben mindent leírnak rólam? - vigyorodott el és végig hallgatta Sakarx mondani valóját. Utolsó kérdése után a lány felnevetett. - Te tényleg azt hiszed, hogy ennyire gyenge vagyok? Csak azért mert nincs állandó testem, nem jelenti azt, hogy alig van erőm. Te csak egy bolond, csontváz vagy... Lehet, hogy a gyűrűvel sikerül elnyomnod engem és Maggie élheti az emberi életét, de miután meghal én szabad leszek. Az a pár év, amit ő még élni fog, lehet, hogy emberi időben rengetegnek tűnik, de egy magam fajta démonnak csak egy csepp időcske. Amúgy meg Maggie teste nem olyan gyenge, mint ahogy ti hiszitek. - nevetett fel. - Mondhatnám, hogy szinte tökéletes a lány... Erős test és befolyásolható lélek. Amúgy meg Maggie direkt húzta le az ujjáról a gyűrűt, mert nem bírta elviselni az egyedüllétet és félt, hogy ha tovább tart fogságban ennél is nagyobb büntetést kap tőlem. Hát nem aranyos, hogy így hiányolt engem?

"Még, hogy te démon? Ne nevettess! Én sem vagyok attól még ember, hogy egykor az voltam!"-hördültem fel. A düh amit bennem keltett azzal a pár szóval a démonmaradvány szinte meg is fagyasztotta a levegőt. "Emberöltők mint évek múlnak el számomra is. Ha azt hiszed felsőbb rendű vagy jusson eszedbe, hogy valaki legyőzött téged és most nem vagy más csak egy parazita ami másokból él"-folytattam nyugodtabb de nyomatékos hangvétellel miközben ismét kinyitottam a könyvet. Egy régi nyelven mormogni kezdtem valamit amitől Maggie habzó szájjal borult el a földön. Kis leskelődés után megpillantottam a gyűrűt a földön, két ujjal felemeltem majd újra felhúztam az eszméletlenül fekvő lány ujjára. Egy nagy sóhaj után felültettem szöszit és nekitámasztottam az oszlopnak, ruhámmal megtöröltem a száját majd Seth felé fordultam. "Ha a lelked annyira jó és nemes mint látszik, tartsd a szemed a lányon és semmi kép se hagyd, hogy levegye a gyűrűt. A helyzet az, egy kiteljesedésre készülő sérült démon lakik benne, ha ismét felkel nem fogja megúszni még ennyire se."-próbáltam elmagyarázni a helyzetet és megértetni a súlyát annak amit tettem. Még egy napja se voltam ébren de már egy démonnal hadakoztam.

Maggieből szinte előtört a sötétség, a démon teljesen megváltoztatta az amúgy barátságos lány ábrázatát. Eléggé félelmetes látvány volt, de a fenébe is, férfi vagyok, nem ijedhetek meg egy nőtől.
Lélegzetvisszafojtva hallgattam amit Sakarx mondott és úgy tűnt, hogy sikerült felülkerekednie a démonon. A magyarázata után pedig kezdtek összerázódni a fejemben a kirakós darabjai.
-Megteszek minden Tőlem telhetőt. -válaszoltam kissé elmosolyodva. Tudom, nem kéne mosolyognom, de olyan rég volt már, hogy valakinek szüksége volt rám. Hogy valakinek a jó ügyért volt szüksége rám.
Leguggoltam Maggie mellé, aki már lassan nyitogatta a szemeit. Szegény lány.. el sem tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet neki.

Fenyegetően suttogott Ő nekem és még mindig nem adta vissza a testemet. Féltem, annyira, mint még talán soha. Úgy éreztem, hogy örökre így maradunk, hogy engem itt fog tartani mélyen a sötétségben, míg ő a testemen azt csinál, amihez csak kedve van. Míg ezek a gondolatok keringtek bennem, egyszer csak ébredezni kezdtem. A szemeimet alig bírtam kinyitni, annyira irritálta a fény, a testem pedig görcsben volt. Minden porcikám fájt. Próbáltam szóra mozdítani a számat, de nem ment. Megláttam Sethet, aki egyenesen engem nézett. - M...Mi...- próbálkoztam a beszéddel. - Mi.. Mi történt? - néztem kétségbe esetten rá, hiszen nem értettem az egész helyzetet. Lassan éreztem, ahogy a testem kezd ellazulni és először az ujjaimat, majd a karjaimat és végül már mindenemet tökéletesen tudtam mozgatni. Az egyik kezemen furcsa hideg érzést éreztem. Rápillantottam és az ujjamon megláttam a gyűrűt. Remegésbe kezdtem. Egyből a gyűrűhöz kaptam, hogy levegyem, mert nem akartam, hogy Ő még jobban megbüntessen.

Mikor megpillantottam, hogy Maggie a gyűrű felé nyúl szél sebessen elkaptam a kezét. "Amíg az rajtad van nem tud megbüntetni. Számára nem te, hanem a tested kell. Amint lehet téged fel fog emészteni!"-mordultam rá közben. Reméltem nem veszi le a gyűrűt így elengedtem a kezét. Mint mikor egy kislány ügyes volt vagy jól viselkedett megsimogattam a fejét. Félre léptem és a rég látott varázskönyvem kezdtem tudás éhesen lapozgatni. "Igazából ennek a megszerzéséhez kellettek kettejük, még is úgy éreztem szükségem van mág rájuk. Illetve Seth erejére szükségem lesz a jövőben, ha magától nem is csatlakozik hozzám akkor is mellettem marad ha akarom. Magnek pedig segítség kell a démon ellen."-motyogtam magamban értehetlenül egy lapozás között. Valamit beszéltek a hátam mögött szerintem abban a pár percben míg a könyvemmel voltam elfoglalva. Hirtelen hátra fordultam vissza hozájuk. "Na, merre tovább? Van valami ötlet?"-bróbáltam a kínos eseményeket a hátunk mögött hagyni. "Ha gondoljátok aludhatunk itt is, de nincs ágy. Viszont elvileg a legalsó szinten az egykori alagsorban többszáz éves bor vár arra, hogy valaki megkostolja."-csettintettem egyet és mutattam rá Seth-re. "Úgy gondolom ez érdekelhet téged. Szöszinek kerítünk valami puhát amire feküdhet, ha más nem egy kupac patkány igen kényelmes tud lenni. Tapasztaltam."-próbáltam ismét vicces lenni, a komoly hangulat feloldása érdekében. Úgy gondoltam, jobban járunk ha nem rágódunk a történteken és tovább lépünk.
Letérdeltem a lány elé és egyik szőke fürtjét az ujjammal csavargatni kezdtem. "Meg fogok tenni mindent, hogy megszabadulj tőle."-bíztattam a velünktartásra kedvesen. Kiegyenesedtem majd elindultam a lefelé vezető lépcső felé.