Eliot kikötője

- Kiri, megakarom nézni a hajó útvonali tervét és a hajó naplót, amibe a koordinátákat írják! - néztem szigorúan a nagy emberre. - Ha kitudjuk számítani, hogy mikor is hagyták el a hajót, a víz sodrásából és a közeli partszakaszokból megállapíthatjuk, hogy hol lehetnek, vagy legalább is, hogy hol értek partok! - jelentettem ki.
Úgy éreztem magam, mint régen a rendőrségen. Egy újabb esett amit kikell deríteni, bár könnyebb lenne, ha Adriel és Alexander is itt lenne. Alexander biztos leülne Kirivel egy sörre, vagy valamire és nyugodtan átgondolná az egész ügyet, minden lehetséges módot átgondolna, míg Adriel ezerrel fedezné fel a hajót, minden nyomot átkutatva. Milyen könnyű is volna, nekem csak annyi lenne a dolgom, hogy pár embert kikérdezek és a régi ócska füzetembe feljegyzetelem.
- Jess! - fordultam a lány felé. - Nézd át az összes mentő csónakot, hiszen valamelyiket biztosan használniuk kellett és ha van időd, kérdezz meg még pár embert mit láttak tegnap este, mit beszéltek Leoval, ha beszéltek. Mindent tudni akarok! - éreztem a tüzet magamban, ami fellobbant és az adrenalin, amit a lány elvesztése miatt éreztem, csak fokozott.
Kiri a kapitányhoz vezetett, aki a kormánynál nyugodtan pipázgatott, s csak bámult a messzeségbe.
- Maga! Mit tud Leo és Lydia szökéséről? - kérdeztem.
- Lydia? - húzta fel a szemöldökét.
- A húgom! - válaszoltam idegesen.
- Oh! - túrt a szakállába. - Biztosan valahol itt vannak.
- Nagyon jól tudja, hogy nincsenek itt! Tudnia kell, hiszen ahhoz, hogy valaki biztonságosan eltudja hagyni a hajót, lassítani kell a hajó tempóján.
- Milyen jártas valaki a hajózásban, ám így sem tudok sokat mondani magának!
- Akkor szeretném látni az útvonali térképet és a hajónaplót! Most kiderül milyen pontos is kapitány!
- Rendben, rendben! - vette elő egy térképet, amit a vezető kabinban lévő apró asztalra kifeszített, majd a kormány alól elővette a hajónaplót. Rápillantottam a térképre, s ezek után a naplót is kinyitottam.
- Ezt ki írta? Maga? - néztem a kapitányra.
- Én nem tudok írni! - húzta fel a vállát. - Ezt az első tiszt vezeti, minden harmadik órában megírja a pontos helyzetünket, a szél irányt és a nagyságát, illetve egy a főváros órája szerinti pontos időt.
- Értem...-ráztam meg a fejem, ez így nem lesz a legkönnyebb menet, de ha sikerül megtudni melyik csónakot vitték el, megsaccolhatom, merre is van a part.

Amikor Anne Lydia igazi nevét mondta, Jess már szóra nyitotta a száját, hogy kijavítsa, de végül inkább nem mondott semmit. Talán szándékosan csinálta, és ha nyilvánosan kijavítja azzal csak gyanúsabbá válnak. Mindenki tudja, hogy Lydiának hívják a hercegnőt, ez a név egy kis szög mindenkinek a fejében. Csak az isten tudja, Anne miért kocogtatta meg mindenkiben ezt a kis szöget. Remélem senki fejében nem lesz nagy visszhangja, és csak elfelejtik, hogy Anne rossz nevet mondott. Elvégre családokban ez megeshet.. nem?
Amint mindenki a dolgára ment, Jess félrehívta Anne-t és egy térképet tartott maguk elé, hogy egy kis privátságot adjon maguknak, nem mellesleg azt hiszik, a lehetséges útvonalakat nézik.
- Mi volt ez? Miért hívtad a rendes nevén? - suttogta idegesen.
- A kapitány reakciójára voltam kíváncsi.
- Ez akkor is kockázatos volt.. de szerintem nem tűnik fel nekik túlságosan, hogy más nevet mondtál. - Remélem.. - És megtudtál valamit az arckifejezéséből?
- Valamit titkol, de nem tudom, mit.. talán arról tudott, hogy Leo lelép, csak nem akarja bevallani.
- Miért? - gondolkodott hangosan Jess.
- Fogalmam sincs.. de ne vesztegessük az időt!
- Igazad van. Derítsünk ki mindent, amit csak tudunk, mindjárt kikötünk.
Jess nem tudott meg semmit, megnézte mégegyszer a hercegnő kabinját, a csónakokat is megnézte, a hajónaplóba is belekukkantott, de semmi. A hajó valóban lassított éjfél körül, de a szél miatt. Reggelre lágy szellő lett a napok óta tomboló hátszélből. Még az időjárás is ellenünk van, gondolta Jess.
A hajó kikötött, Anne elsőként szállt le, utána Jess, aki még búcsút vett Kiritől és a többi matróztól, akikkel összebarátkozott az út alatt.
- És most vajon merre menjünk? Nem tudhatjuk, merre mehettek, úgyhogy szerintem válasszuk a legegyenesebb utat. - mondta Jess, majd odament az első árushoz, akit meglátott. - Heló, öm, nem kötött ki egy csónak itt, nem is tudom, hajnal tájt?
- Én csak néhány órája vagyok itt, kiasszony, de innen én érkeztem ki a legkésőbb. - mondta a bajszos öregember. - Roy barátom érkezik mindig először, két bódéval arrébb, a halas stand.
Itt legalább egy tucat halas stand van - mondta volna Jess, de helyette csak mosolygott, megköszönte és elindult abba az irányba, ahova mutaott az öreg.
- ROY! - kiáltotta el magát, mire a Jessel szemben lévő standnál egy középkorú, sötét hajú férfi összerezzent és a mellkasához kapott.
- Jézus, kislány, ne kiabálj ilyen korán! - vett egy mély levegőt és lehuppant a rozoga horgászszékére.
- Bocsánat, nem akartam megijeszteni. Roy, ugye? - A férfi mit sem törődve bólintott, úgyhogy Jess folytatta. - Mióta van itt?
- Idestova húsz éve hogy..
- Nem, nem - szakította félbe a lány. - Ma reggel mikor érkezett? Az érdekelne, látott-e kikötni hajnalban itt egy csónakot.
- Vagy úgy! - vakarta meg az állát. - Hát, láttam kikötni egyet, de innen messzebb, az már a következő falu, ott, arra - mutatta. - Csak az a csónak kötött ki, ahogy mondod, hajnalban, aztán egy tutaj sem járt erre napkeltéig. De van egy rossz hírem, kislány.. Ketten voltak a csónakban, és ha jól láttam, egy lánnyal volt a fiú. Megszöktetett valami másik kislányt, nemigaz? Sajnálom.. de hát, ilyen a szerelem, ugye? Tudod, van az úgy, hogy csak el kell engedni azt, aki menni akar.
- Maga meg mi a..
- Köszönjük az infót - szakította félbe Anne Jess-t, és a karjánál fogva arrébb vezette. - Nem baj, ha nem tudják, kiket és pontosan miért keresünk. Higyjen az öreg, amit akar. Menjünk!

Láttam, hogy Jess az elején nem értette, miért nem akarom, hogy kiderüljön kiket keresünk, majd a szemeiben észrevettem a megoldása szikráit.
- Igyekezzünk a következő faluba, hátha ott is valamit megtudunk! - intettem Jessnek és elindultunk a mindössze 2, legfeljebb 3 kilométerre található faluba, ami csak egy táblával jelezte, hogy másik falu. A kikötőjéhez érve, nem csak halárusok fogadtak minket, hanem egy kisebb piac gyűlt össze, kofáktól elkezdve, amit csak egy vásáron elképzelhet az ember.
- Szerinted kitől kérdezzük meg? - nézett rám Jess.
Átgondolni sem tudtam a dolgokat, hiszen egy öreg, lila kendővel lekötött fejű nő szakított minket félbe, elkapta Jess kezét.
- Csak nem kerestek valakit? - kérdezte vigyorogva.
- De, a húgunkat! - vágta rá Jess.
- Hm... - nézett a nő Jess tenyerébe. - Nem hinném, hogy királyi vér lenne bennetek... - kacagott fel. - Ti nem a testvéreteket keresitek.
- Még is kicsoda maga? - szólaltam fel.
- Nyugalom, nyugalom! - nézett a szemembe. - Miss Nyomozóból lett katona kisasszony.
Lefagytam, nem értettem honnan tud ilyeneket.
- Ne aggódjatok! A hercegnőtök meg lesz. - húzta végig Jess kezén a mutatóujját. - Ám ahhoz, hogy meglegyen, kell még egy útitárs, egy.... egy férfi. - villantotta meg sárgás fogait. - Nem is akármilyen férfi. Te! - nézett Jess szemébe. - Ő is vízhez való akár csak te, ám ő nem a hajózás miatt.
- Mit zagyvál össze-vissza? - tértem vissza a valóságba.
Láttam, hogy Jess is próbálja kiszabadítani apró kezét a nő karmaiból, de nem bírja.
- Ne ellenkezz! A sorotok előre íródott. Keressétek a férfit és a hercegnőt! - nevette el magát. - De vigyázzatok, mert három nap elteltével, ha nem találjátok meg a hercegnőt, saját életeteket kell adnotok.
- Elég volt! - fogtam meg a nő kezét, amikor hirtelen Jess csuklója helyett az enyémet szorította meg.
- Túl sokat vársz és remélsz! - nézett a szemembe. - Nem is tudjátok, hogy mi vár még rátok! - nevette el magát orr hangon a nő, amikor hirtelen nagy tömeg indult felénk, s a tömeggel a nő is eltűnt.
- Ez meg mi a franc volt? - nézett rám Jess.
- Fogalmam sincs, de az biztos, hogy itt sem élnek normális emberek!