Mellék utcák

Egyikünk sem volt éhes, nekem ahhoz volt kedvem, hogy véget vessek az életemnek, úgyhogy csak sétáltunk a mellék utcákon. Néztem a házakat, a benne élőket, az élet szimfóniáját hallgattam. A házakból a finom illatokat szagoltam, gyermek játékokat láttam a kertekben, párokat szerelmesen összebújva a padokon, vagy sétálgatva kart karba öltve.
- Mi lenne ha mégiscsak beülnénk valahova enni? - kérdeztem. - Megéheztem az illatoktól.
 Brielle talán örült, hogy enni akartam, nem tudtam pontosan. A város szélén aranyos kis éttermek voltak, emlékeztem rájuk, elsétáltunk oda. Valamiért abba mentem, ahova egyszer Sethtel jöttem el. Vagyis nem vele jöttem el, de itt összefutottunk véletlenül, és úgy döntöttünk, együtt eszünk. Nem értettem, miért jött egyedül, én nem ide akartam jönni, de meglátott és meghívott hogy ne egyedül egyen. Most már biztos vagyok benne hogy elhívott valakit, de meglátott és inkább talán lemondta, csak hogy velem vacsorázzon. Visszafolytottam a könnyeim, nem is kellett erőlködnöm, egy órája már kisírtam magam.

Sophie elég gyászos hangulatban volt, láttam, hogy bármelyik pillanatban elsírhatja magát. Muszáj felvidítanom. Nem tudom pontosan mi történt közöttük a szobában, csak rébuszokban beszélt, de azt hiszem, Seth nem viszonozza az érzéseit. A pöcs.
A nap már lekonyult az égről, bíborba öltöztetve azt, mi pedig betértünk a közeli kocsmák egyikébe. Letelepedtünk egy asztalhoz és már is rendeltem két rövidet. Felhajtotta, de tudom, hogy nem esett jól neki, nem szereti az alkoholt. Csendben magunk elé meredtünk.
Rendeltem még kettőt, majd még kettőt. Valahol a tizedik környékén kezdtünk el nevetgélni és kifigurázni az egész helyzetet. Éreztem, hogy jobb ha nem kelek fel, mert ülve is eléggé szédülök.
-Hallloood.. inkább tudod mi a durvaaa? Nekem egyszerűen.. egyszerűen nincs szerencsém a pasikkal! Bevallom! -a vallomás kicsit hangosabbra sikeredett mint szerettem volna, a szomszéd asztalnál ülők mind rám meredtek. Sértődött arcot vágva rájuk, visszafordultam Sophie felé és folytattam.
-Ott van Niku, aki ugyee elhagyott a .. nemistudom miafenéért. -közben mutogattam az ujjamon a számokat. -Aztááán Nash aki csak azt az idióta Jasont akarta megbosszúlni. Majdnem megölt az idióta!
Sophie nagy kacagás és vigyorgás közepette, mintha csak szokványos tinilányok ecsetelnék a legújabb körömlakkjaik színét, azonnal rávágta:
-Naa és mi van a.. hogyishívják.. tudod a szőke pincerfiúval?
-Áhh. -legyintettem. -Az is csak férfi!
Egyre jobban és hangosabban nevettünk, a pultos is meresztgette ránk a szemét.
-TeSophie.. vanegyvicces ötleteem. -csaptam az asztalra, majd a sörcsapok felé emeltem a kezem. Lágy mozdulatokkal kiidomítottam az összes sört és az előttünk lévő poharakba töltöttem. Sophie majd megfulladt a nevetéstől. A csapos legkevésbé sem.

Nem ismertem semmit azok közül, amiket ittunk, Brielle rendelte őket, és először nem is ízlettek, aztán a sokadik kör után már nem is érdekelt, mert csak úgy csúszott. A gyomromban meleg lett, nem voltam szomjas, de úgy ittam, mintha a sivatagban lennék, és a kocsma forgott körülöttem. Amikor Brielle már komolyra fordította a szót is csak mosolyogni tudtam. Fel se fogtam hogy nem tudom ki az a Nash és nem kérdeztem ez a kapcsolat mikor lehetett. Azt kérdeztem ami először eszembe jutott. Sajnáltam hogy nem jött eddig neki össze senki, de elhatároztam, hogy összehozom a szöszivel, ha addig élek is. Ami vicces mert nem tudok meghalni, hehe..
Kijött az orromon a sör, amikor Brielle beleidomított mégtöbbet a poharunkba, annyira nevettem. Hangosan és jól esően, csapkodtam az asztalt.
- Ttee egy igazi rosszfijúvagy.. - mondtam mámorosan. Felnéztem és megláttam a csapos arckifejezését, láttam, hogy mozog a szája, de nem értettem, amit mondott, úgyhogy nevettem. Egyszercsak egy erős kéz durván megragadott, én pedigreflexből a mellkasába könyököltem. Egy percig csak bámultam, mert a férfi hátrahőkölt. Erős vagyok! Az arcába súlytottam az öklöm, aztán a gyomrába rúgtam és ismét hátrahőkölt. Felborítottam egy asztalt.
- Halál minden férfira! - kiabáltam, ekkor meglöktek és kiestem az ajtón, vitt a lendület. A földön feküdtem, de nem tudtam, hogy kerültem oda. Feltápászkodtam, Brielle nevetett.
- Elpánokén MINdenkivel.. bárkivel. Tudod mit? - jutott eszembe a rosszul megvilágított helyiség. - Mennyünk küzdeni - mosolyogtam.

Meglepődtem, amikor Sophie két csapásra elintézte az ürgét, és felpattantam, hogy segíthessek neki, de a mozgáskoordinációm nem volt az igazi: ahogy felálltam, eldőltem mint egy krumplis zsák. A világ lassan forgott, a plafonon lévő repedéseket nézegettem, amikor az egyik pincér felállított és kilökött az ajtón. Szívesen behúztam volna neki, de inkább odatántorogtam a földön fekvő Sophiehoz.
-Ilyen állapotban joobb ha nemmegyünkoda. -mondtam, majd diadalittasan felmutattam a mutatóujjam. Nem tudom miért.
Karon fogtam Sophiet és elindultunk az éjszakában. Valószínűleg rossz irányba indultunk el, mert fél óra séta után sem hagytuk el a belvárost és nem volt ismerős a környék. Leültünk egy lépcső elé, és a táskámból előkotort vizet kortyolgattuk. Éreztem, ahogy a hűvös szellő kezdi kifújni belőlem az alkoholt.

- Már jobbanvagyok.. mehetük - mondtam, de Brielle leültetett maga mellé egy lépcsőre. Tudtam, hol voltunk, és a francba, megint erre jöttem. - Forduljunk vissza. - sóhajtottam. - Nem akarok it lenni - Ittam egy kis vizet, kiöblögettem a számban maradt alkoholos ízt. - Ismerem ezt a környéket, gyere. Erre rövideb lesz visszameni.
Egy csomó idő mulva, ami tök hamar eltelt, már mentünk le a lépcsőn az alagsorba. Hallottam a tömeget.
- Hallod, ezt a sok tapsot? Miattunk lehet - mentem előre, lecsaptam egy kis pénzt az öreg fószernak az asztalára, nem tudom, miért, és beléptem a küzdőtérre. - Üdv, mindenki! Ma meghaltook! - emeltem föl a kezem diadalittasan, mintha máris győztem volna. Valószínűleg átlag helyzetben sosem léptem volna ide be. De megtettem, és én tettem meg. Belépett egy sötét, hosszú hajú nő.
- Ismerlek? - kérdeztem, de ő nem mondott semmit, csak elmosolyodott.

Sophie, ahhoz képest, hogy illuminált állapotban van, elég gyorsan mozgott és pillanatok alatt bevetette magát a tömegbe. A hangját hallottam, de nem tudnám beazonosítani, hogy mit mondott.
-Sophie! -kiáltottam utána, de nem láttam semmit a teremben összegyűlt dohányfüsttől. Lassan verekedtem magam előre, kezdtek kirajzolódni az alakok.
-Ugye tudod, hogy nem vagy ellenfél a számomra? Józanon se lennél! -nevetett fel a ring végében egy hosszú, fekete hajú nő. Ez a nevetés... honnan ilyen ismerős?
Sophiet látszólag feldúlta a kacagás, mert előhúzta a kardját a hüvelyéből. A tartásán látszott, hogy nem ma kezdte a kardforgatást, bár a koordinációs képességeiben kicsit kételkedtem. Sietve beléptem mögé és a vállára tettem a kezem.
-Tedd el.. inkább menjünk haza, légyszi. -nehézkesen bólintott, a kardot pedig eltette. Elsöpörte a kócos tincseket a szeméből és a füle mögé tűrte. Továbbra is tartotta a szemkontaktust a fekete hajú nővel, aki egyenesen rám meredt a jeges szemeivel.

Fasza. Megint nem gondolkodtam.
Az ujjvégeim szinte füstöltek, a tetoválásom fájóan lüktetett a karomon. Tatiana a földön feküdt elterülve, de tudom, hogy egy kis villám nem sokáig üti ki. Tudom mire képes.
-Seth? -ismerős hang. Összeszorítottam a fogaimat, majd megfordultam. A szőke lány elkerekedett szemekkel nézett rám, duplán ciki a helyzet. Meghallottam Tatiana hörgését magam mögött, úgyhogy lehajoltam a lányokhoz és Sophiet a karomba vettem. Nagyon köhögött, és ahogy felemeltem, megcsapott a tömény alkohol szag. A szőkére pillantottam.
-Én megleszek.
Bólintottam. Szó nélkül követett, átvágtunk a tömegen, majd csapóajtóig vezettem. Felemelte nekünk és sietve távoztunk. Pár perc múlva már az utcán baktattunk és bár szerettem volna elkerülni a további kellemetlen szituációkat, biztosra vettem, hogy nem fog sikerülni.
-Szóval... Seth, mi? -nézett rám hatalmas vigyorral és kíváncsi szemekkel.
-Nem tartozom magyarázattal. -mondtam ridegen.
-Szerintem meg de. Mi a fenét képzeltél, hogy soha nem fog kiderülni? -elnevette magát. Nem erre a reakcióra számítottam.

Éreztem ahogy lóg a lábam térdtől lefelé, de nem ültem, nem is feküdtem, de.. mégis. A hátam is tartotva volt, mintha valaki fogna. Kinyitottam a szemem, illetve csak akartam, de a pilláim túl nehéznek érződtek, a karjaim az ölemben, de az egyik valami puhát tapintott, bőrt, de nem az enyémet. Nagyon puha bőre volt annak aki vitt, a bőrfelület köré zártam a tenyerem. Olyan otthonos érzés fogott el, hogy szinte azonnal vissza is aludtam.
Arccal a párnában keltem. Felemeltem a fejem, hogy levegőt vegyek, de túl világos volt a szememnek, és inkább gyorsan visszatettem. Felnyögtem.
- Brielle! Húzd be a függönyöket kérlek! - Amint hallottam, ahogy ez megtörténik, megint felemelkedtem. Kezdtem gyanakodni, hogy nem Brielle van itt, mert nem tett megjegyzést a másnaposságomra. Apropó, szétment a fejem, a számban poshadt ízt éreztem. Finoman a párnám alá nyúltama fegyveremért, hátha szükségem lesz rá, de az nem volt ott. Felkaptam a fejem, amit azonnal megbántam, és rászegesztem a tekintetem.. Sethre.
- Jó reggelt - köszöntem, és feljebb húztam a takaróm, mert éreztem, hogy pólón és fehérneműn kívül nincs más rajtam. A nadrágom és cipőm az ágyammal szembeni széken hevert rendezetten, tehát nem én vettem le. Szóval csak Brielle lehetett. CSAK ő. - Mit szeretnél? Kétlem hogy csak beugrottál egy kávéra.
A haja borzos volt, de összefogott, a dzsekije egy másik széken pihent a támlán, és oda volt gyűrve, tehát ültek ott nekidőlve pár órát. Most előtte állt, tehát azért álhatott fel, hogy összehúzza nekem a függönyt és elindult felém.
- Nem emlékszel? - kérdezte keresztbe font karokkal.
Kotorásztam az emlékeimben, próbáltam időrendi sorrendben végigvenni a történteket, minden homályos volt és sötét: ittunk Brielle-el a kocsmában, aztán sört idomított, ezért kidobtak minket, és sokat sétáltunk, a küzdőtérre akartam menni, talán el is jutottunk oda, de nem emlékeztem rá. És valaki a karjában vitt és puha bőre volt, azt hiszem. Ez az utolsó emlékem.
Közben nem vettem le a tekintetem Sethről, és biztos vagyok benne, hogy ő vitt. Nálam nehezebbet is cipelhetett már, de Brielle? Ő ott maradt? Sehol nem látom, remélem nincs baja.
- Hol van Brielle? - kérdeztem, mikor hallottam az ajtó nyílását, és ő lépett a szobába, én pedig úgy lélegeztem fel, mint soha. Rámosolyogtam, ő azonban felvonta a szemöldökét Sethre. Eszembe jutott, hogy ők még sosem találkoztak, de a tekintetükből ez nem így festett. Tegnap este találkozhattak, de ez nem arra emlékeztetett, mint amikor két idegen meglátja egymást ismét. Az egyik kezében egy magy papírzacskó volt, péksüteményes logóval, a másikban egy papír tartóban két nagyobb pohár.
Majd váratlanul elmosolyodott, letette a cuccokat az asztalra.

Seth aggódva ugrott Sophie mellé, és úgy kapta fel mint valami tollpihét. Kérdően nézett rám, de egyértelműen a tudtára adtam, hogy megvagyok. Pillanatok alatt eltűntünk a helyszínről és a csapóajtót látva kitisztult előttem a kép, hogyan tudtuk legutóbb szem elől téveszteni Sethet.
A csendes utcákon lépdeltünk és iszonyatosan kellemetlen volt a helyzet. Most sikerül csak felfognom, hogy végig hazudott nekem.. mit hazudott, totál hülyének nézett. Előadta, hogy kedves meg segítőkész, közben meg... Sophie.. Még össze akart hozni vele!
-Szóval... Seth, mi? -bárhogy is erőlködtem, nem bírtam elfojtani a nevetést. Kész röhej ez az egész helyzet. Persze azonnal védekezni kezdett. Én pedig visszatámadtam, de nem bírtam komolyan venni.
-Mi olyan vicces? -kérdezte vissza rögtön, de a szája szélén megjelent a mosoly. Nem bírtuk tovább, mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki.
A panzióhoz vezető utat végigbeszélgettük, de nagyon kerülte a Sophie témát, úgyhogy nem erőltettem. Óvatosan letette Sophiet, én pedig betakargattam. Kiosontunk a szobából, de nem csuktam be teljesen az ajtót.
-Hát.. köszi mindent. -sóhajtottam. -Amúgy, Brielle vagyok.
-Jóéjszakát Brielle. -elmosolyodott, a platinaszőke tincsei cirógatták az arcát. Megigazította a dzsekijét és elindult a folyosón.
Egy pillanatig még néztem, de aztán bevillant Sophie. Besiettem, próbáltam átöltöztetni, de rúgkapált, szóval inkább betakargattam és ledőltem én is. A plafont bámulva lassan álomba merültem.

Hajnaltájt pattantak ki a szemeim, nem nyomott el annyira az alkoholt mint Sophiet. Még mindig mélyen aludt, úgyhogy halkan magamra kaptam egy farmert és fekete pulcsit, majd kilopóztam az éjszakába. Rengeteget gondolkodtam, miközben sétáltam, főleg a sötét hajú lányon. Vajon mi lett volna ha Seth nem lépett közbe? Meg sem köszöntem neki, hogy megmentette az életünket.
Készültem rá, hogy pisszenésmentesen osonjak vissza a szobába, de legnagyobb meglepetésemre Sophie ébren volt, az ablak mellett pedig Seth ácsorgott, ugyanabban a ruhában. Nyilván Ő sem tudott aludni.

- Szóval.. ti ismeritek már egymást - állapítottam meg, mégis megerősítésre vártam. Nos, nem kaptam. - Öm.. megmosakodom, és jövök.. azt hiszem.. Aztán elmesélhetitek nekem a tegnap estét. - A fürdőbe ballagtam, és miután becsuktam magam után az ajtó, rájöttem hogy nadrág nélkül sétáltam be, tehát alulöltözve hátat fordítottam Sethnek. Az ajtónak döntöttem a fejem, és sóhajtottam egyet. Nem számít, gondoltam, nem számít. A tegnapi kiesett eseményeknél semmi nem lehet bosszantóbb. 
Megmostam az arcom és a fogam, dezodort és kevés parfümöt használtam, meg egy kefét a hajamon. Leváltottam a fölsőm egy hosszú ujjú, szűkebb, vastagabb anyagú pulcsira, és felvettem egy laza tréning nadrágot. Zokniban sétáltam vissza. Nem szoktam meg ezt az öltözetet, egész életemben szép ruhákban jártam és selymekben aludtam. Aztán az utcára kerültem, és abban aludtam, amiben tudtam, de Seth előtti megjelenésem mindig egy jól megtervezett novella volt, csattanóval, egy gazdag virágcsokor, ezer színnel. Ez az egyszerű öltözet, nem tudtam, mit vált ki belőle, reméltem, hogy nem gondolja, hogy nem vagyok már nőies, vagy csinos. Brielle persze, mint láttam, nagyon csinos volt, így korán reggel is. Csodás alakja volt, és csinos ruhákat vett rá, minden jól állt neki, de azt hiszem, ezt nem gondolta. Gyönyörűbb, mint én, messze szebb, egy angyal és tündér gyermeke, mi lenne, ha nem csodaszép?
Beszélgettek, de amikor beléptem a szobába, a társalgás abbamaradt. Féltem.
 - Szóval.. Meséltek? - kérdeztem, visszaülve az ágyamra, miután bevetettem, úgy ahogy már kiskorom óta. Seth Brie ágya végén ült, egyik lába Brielle felé mutatott, a másik majdnem felém. Tehát a teste is inkább felé van fordulva, talán az érzelmei is? Brielle szép és okos, kedves lány. Féltem.
 Ekkor eszembe jutott egy kép villanás:szó szerint, egy hatalmas fény. Az arcomba, elesünk, Brielle-en landolok. Aztán villámlás: Seth.
 - K-ki volt az aa nő.. hosszú, fekete haja volt, ki volt az? Őt láttam a bárban is korábban, meg mernék rá esküdni - ...bár akkor is volt bennem egy kevés alkohol, de éreztem, hogy ez a nő volt. De ki ő és miért támadott ránk?

Sophie megállapítására, csak elhúztam a számat. Mondj már valamit! Tiltakozz, mondd, hogy nem, soha nem láttam még ezelőtt.. vagy mondd az igazat!
A pillanat eltelt, én pedig csendben maradtam. Seth is. Talán szégyenli, hogy hazudott. Talán, jobb is ha nem árulom el az egészet Sophienek, még az ő kapcsolatukat rontanám meg vele.
Seth leült az ágyam szélére, én pedig megálltam a szoba végében.
-Kávét? -nyújtottam felé az egyik poharat.
-Nem, köszi. -intett le. Kínos csend. Nem bírom a kínos csendeket.
-Szóval.. őő.. tudod.. -mi a francot akarok ezzel mondani?!
-Honnan ismered Tatianat? -szegezte nekem a kérdést. Vállat vontam, ő pedig elkomorodott. -Hallottam, hogy a neveden szólított.
-Pont ez az ami miatt elmentem éjjel. Kutattam. Mármint az emlékeim közt. -Jesszus, mekkora hülyének nézhet. Elvigyorodott, úgyhogy leültem a vele szemben lévő kis fotelba és keresztbe tettem a lábaimat.
Mielőtt belefoghattam volna a történetbe, Sophie kilépett a fürdőből és kínos csend telepedett a szobára. Talán kettesben kéne hagynom őket.
-Az a nő, Tatiana volt, a helyi... -mondta Seth, majd rám pillantott. Mintha belém látna. Mintha tudná mi történt régen.. -Szóval a helyi fejlesztő és kutatóállomás főnökének a lánya. Ne húzzatok vele újat, nem ismer kegyelmet. Nagyon kattos a csaj.
Itt elmosolyodtam, de láttam, hogy senki sem nevet, szóval elpirulva belesüllyedtem a székbe.

Annyira furcsa volt a légkör, és kínos. Nem vagyok hülye, tudom, hogy nem Seth és miattam vagy Brielle és miattam kínos, hanem miattuk. Megpróbáltam semmiségként kezelni, belül elkeseredtem, hogy nekem nem jön össze semmi, Brielle-nek pedig most két srác is van akinek tetszhet: az itt dolgozó szöszi, és Seth is. Seth sosem nézett senkire, mielőtt el nem szöktünk, úgy kezelt, mintha én lennék az egyetlen nő a földön. Nehéz volt látni, hogy mosolyog rá, megértik egymást. Semmi mást nem akartam tenni, mint hagyni: mindkettőjükkel elbánt az élet szerelem területén, megérdemelnek egy kis nyugalmat.
 - Remélem semmi felelőtlenséget nem csináltam - mondtam komolyan aggódva. Nem hiányzik most nekem az ellenségeskedés. - Meséljétek el nekem az estét szóról szóra, kérlek. 
 Miután nagyjából Brie elmondta, mi történt, Seth fűzött hozzá néhány még néhány gondolatot. Szinte befejezték egymás mondatait, amitől legyszívesebben elsírtam volna magam, de inkább kifejezéstelen arccal ültem és feldolgoztam a hallottakat.
 - Seth nyilván az arénából ismeri, de te honnan, Brie? Azt mondtátok, nevén nevezte Brielle-t. Az enyémet nem mondta, úgy sejtem.

-Az az igazság, hogy régebben.. nos. Mint már említettem Neked, Sophie, gyakran jártam oda küzdeni. Tatiana is. Mindig veszített ellenem. -bár szerettem volna némi büszkeséget kihallani Brielle hangjából, mégsem sikerült. Inkább úgy mesélte, mint aki, bár nyert, mégis veszített. Pillanatok alatt eltűnt a kétely a szeméből és közönyösen hátradőlt. -Gondolom bosszút akar állni vagy ilyesmi. Nem Ő lenne az első.
Látszott rajta, hogy nem mond igazat, annyira nem tud jól hazudni. Ferdén rám pillantott. Mintha érezné, hogy tudom. És tudom. Nem volt nehéz összetenni a dolgokat. Tatiana egyszer említette.

Az emlékeim visszarepítettek egy dohos faházba az erdő mélyén. Fűrészpor és penész keveredett a levegőben, eltömítve a légzőnyílásaimat. Tatiana előttem állt, egy mélyen dekoltált fekete ruhát viselt és arra próbált rávenni, hogy legyek a fegyvere.
-Leszarom. -rándítottam meg a vállam. -Nem érdekel, már mondtam. Amúgy sem tudom miről beszélsz.
-Háh. Nekem nem tudsz hazudni.
Csendben a falnak meredtem.
-Seth, ne akarj az ellenségeim közé tartozni. Azokat mind kiiktatom. -éreztem a rózsa illat ölelését, ahogy megkerülte a széket, amin ültem. -Mint azt a ribancot, aki miatt elveszítettem a karom.

-És? -vágtam a közepébe. Közben nem tudom lemaradtam-e valamiről, de valószínűleg igen, mert mind a két lány kikerekedett szemekkel bámult rám. -A lényeget. Levágtad a karját?
Brielle lefagyott. Hófehér lett. Egy pillanatig azt hittem, hogy elájul.
-A karját?
-Tessék? -hörgött fel Sophie és kérdően nézett Briellere.
-Egyszer elég durván "összecsaptunk" -közben a kezével mutatta az idézőjelet. -de nem rémlik, hogy elveszítette volna a karját. Azt tudom, hogy megsebesült és utána...
-Igen? -vágott közbe Sophie. Izgatottnak tűnt a történet hallatán. Megjelentek az arcán ugyanazok a gödröcskék, mint amikor egyszer éjjel azt meséltem neki, hogy, hogyan loptam dinnyét a szomszéd ültetvényéről.
-...utána nem láttam többet.

Hiába annyi vívás óra, hiába annyi félelem és veszély, amik kísérték az életem és felkészíthettek volna az ilyen helyzetek megfelelő reagálására. Mind hiába, bepánikoltam. Nem ültem nyugodtan, amíg meg nem tudtam, ő vágta e le a karját. Mert ha ő volt, az a nő biztos bosszút akar állni - na nem tudok róla sokat, de nem tűnt az eddigiek alapján barátságosnak, tekintve hogy ránk támadt.
- Óh, ne.. - nyögtem fel. - De hogy hogy nem tudtad hogy ha levágtad a karját? Azt csak nem felejti el az ember. Ó, istenem, nem lett volna szabad odamennünk. Te megmondtad hogy ne, de én akkor is akartam. Hiba volt idejönnünk. - Nyilván nem sejtette, hogy a nő itt lesz és esetleg még meg is akarja ölni. Mert azért abban kételkedtem. - Menjünk el. Még megtehetjük, csak nem fog mániákusan üldözni minket.
Brielle és Seth összenéztek. Utáltam ezt.
- Ugye? - néztem rájuk kétségbeesve. - Ugye? - A válasz az arcukra volt írva. - Elmegyünk egy olyan úton, amit nem ismernek. Ott az a folyó, a dombokon túl, a város mögött. Seth-tel ismerünk egy erdős kisösvényt. - Itt alig hallhatóan megcsuklott a hangom, de nem hiszem hogy észrevették. Ott találkoztunk volna Seth-tel napnyugtakor, aznap mikor elszöktünk. Délelőttig vártam, de ő nem jött el, és én a vizet nézve töltöttem az időt. Nem haragszom rá miatta. Csak azért sajnáltam, hogy nem jött el, mert addigra meggondoltam magam. Nem akartam elszökni.
- Én már nem ismerem azt a helyet - vágta oda Seth. Ezzel felállt és a dzsekijéért ment, aztán az ajtó felé indult. - Mennem kell, kezdődik a munkaidőm. - mondta, és még az ajtóból még visszanézett: de nem rám, hanem Brielle-re, gúnyosan. Ezt nem értettem.
- Ez meg mi volt? - kérdeztem Brielle-t, miután Seth távozott. - Tudod, hol dolgozik?

-Én nem vágtam le a karját! -mondtam határozottan. Arra azért emlékeznék. Nem tudom mi történt vele, miután megsérült, de biztos, hogy a karjának nem esett baja. Nem értem ezt az egészet.
Miután Sophie előállt az ötlettel, jobbnak láttam, ha nem szólalok meg. Seth arca teljesen megváltozott. Nem tudom milyen ösvényről beszélnek, de nem akartam belefolyni ebbe az egészbe. Nem akartam, de már nyakig benne vagyok... lehet, hogy Sophie rossz embert hívott magával.
-Mennem kell, kezdődik a munkaidőm. -vágta oda Seth, aztán távozáskor még rám pillantott. Akaratlanul is elmosolyodtam, valahogy örültem a helyzetnek, hogy van egy közös titkunk. Bár sejtem, hogy nem marad sokáig az.
-Tudod, hol dolgozik? -fürkészte Sophie az arcom.
-Őőhm. Igazság szerint igen. -megvakartam a tarkóm és a hajam végét kezdtem el piszkálgatni. -Nem fogod elhinni, de kiderült, hogy a szőke pincérfiú.. szóval Seth volt. -megint kiült az a hülye mosoly az arcomra, amit igyekeztem elrejteni. 
-De én sem tudtam, bár Ő nyílván tudta, hogy Ő az, érted... na mindegy, szóval amikor először találkoztunk, hazudott. És amikor másodszor, akkor is. Végig Ő volt az és nem mondta meg.
Óvatosan felpillantottam az arcára, de nem tudtam eldönteni mit is látok rajta: düh és csalódottság? 
-Sophie... minden oké?

Én idióta, gondoltam. Hogy lehettem ennyire hülye, hát persze hogy Seth volt az, akit aztán megpróbáltam összehozni a legjobb barátnőmmel. Semmi sem mehet annyira egyszerűrn hogy mindkettőnknek jut alegy helyes szőke. Vagy legalábbis nekem nem jut.. Az igazság az, hogy Seth és Brielle valóban megértik egymást, látom rajtuk ahogy összenéznek. Az előbb is akkor ezért nézett hátra. Van bensős pojénjuk is. Ha akarnék se tudnék haragudni ezért Brielle-re. Naiv voltam, azt hittem körülöttem forog a világ Seth-tel együtt.
Végtelen szomorúságot éreztem, nyomasztót és sötéte, amibe beleesik az ember és nem jön ki egy hamar.
- Öh, persze, jól vagyok. Seth volt a pincér, hát rendben. Most koncentráljunk a mostra, mert most az a helyzet hogy az egyetlen lehetőség az, ha elmegyünk innen. Azon az ösvényen, amit mondtam, ott van egy hatalmas folyó, van vagy öt kilóméter az átmérője. Annak a mentén indulunk le, amerre folyik a folyó. Át is úszhatnánk, sekély a vize. - vetettem fel az ötleteket. - Jobb ha nem akadunk többet össze azzal a lánnyal, csodával határos, hogy nem haltunk meg tegnap este, az elmondáaaitok alapján. És ha rád feni a fogát a keze miatt, akkor nem habozhatunk. Este indulunk, az észrevétlenebb. Megfelel?

Látszólag teljesen közömbösen vette a dolgot, de azért engem nem hagyott nyugodni. Mondd neki, hogy félreérti, mondj neki valaaaamit. Akármit. De a lelkifurdalás elszorította a torkomat.
-Rendben. -mondtam kissé elcsukló hangon és elkezdtem pakolni. Folyót átúszni számomra nem probléma, még csak vizesek sem leszünk. De megint az a rengeteg gyaloglás...
Az időjárás szokatlanul napos volt, úgyhogy magamra vettem egy fehér felsőt és egy kissé lazább, derékban szabott farmert. Utálom ha a csalán megkarcolja a lábam.
Sophie is csendben pakolt a térfelén, csak lopva pillantottam rá. Láttam, hogy rágódik a dolgon és ez még inkább nyomasztani kezdett.
Végignéztem rajta. Annyira irigyelem az alakját, szép, arányos. Ritkán öltözködik csinosan, szerintem nem is tudja, hogy mennyire jól néz ki.
Miután összekaptuk magunkat, a táskáinkkal a hátunkon indultunk neki az ösvénynek.

Pakolás közben folyamatosan Sethen agyaltam. Vajon visszajön? Itt leszünk amikor visszajön? Ha nem, nem látom soha többet? Elhúzom a rakodást estig, ha visszajön, beszélek vele.
- Brie - Fölkapta a fejét - Elmegyek ételért és vízért a következő napokra. Mit kérsz?
Megjegyeztem amit mondott és elmentem, egy nagyobbacska táskával. Sokat sétálgattam, addig ameddig a nap már közel járt a házak tetjéhez, de még nem aranylott az ég a naplementétől. Úgyhogy beugrottam egy boltba gyümölcsökért, konzervekért és sok vízért. Meleg volt, ezért megkezdtem beleittam az üvegbe visszafelé, és köszönetet mondtam ujjatlan pólómnak. Nem szoktam rövid nadrágot vagy szoknyát hordani, az otthonomban senkinek nem látszott ki a térde se, ehhez hozzászoktam és ragaszkodom, bár most nem bántam volna, ha valami lengét veszek fel. Szokatlan ez a meleg.
Amikor felértem, Brie nem volt ott. Arra gondoltam, biztos vacsorázik valamit, a reggeli óta én sem ettem. A hotelban volt egy kis étkező, így elindultam oda a földszintre. A helyiség szép volt, jól megvilágított, egy kis dohányzó terasszal a bejárati ajtóval szemben, a terem túloldalán. Megláttam Sethet, beszélni egy lánnyal a teraszon. Próbáltam rájönni hogy ki az, aztán a ruhájára pillantottam és észrevétlenül kisiettem, fel az emeletre, a folyosón már futottam. Brielle volt az, Seth-tel volt, kedvesen csevegtem. Az ajtóig bírtam, ott zokogásban törtem ki és a földre huppantam. Annyian írtak és meséltek a gyötrelmes fájdalomról, ami akkor van, ha a szerelmed nem viszonozza az érzéseid. De ez.. elviselhetetlenebb, mint amit szóba lehet önteni. Tudni hogy kevés vagy, nem vagy elég, igyekszel, de sose éred el, nyújtózkodhatsz, semmire se mész. Valaki pedig csak úgy belibben az életébe, és azonnal megőrül érte. És fogalmad sincs, mit csinál, amit te nem, mit mond, amit te nem, de nem tehetsz semmit.
Minden perc egyre jobban fájt, amit a szobában egyedül töltöttem. De nem mertem kimenni a szobából, féltem, ha kinyitom az ajtót, vagy csak belelesek a kukucskálóba, meglátom Brielle-t és Sethet a lépcső előtt csókolózni. Dühös és ideges lettem hogy ő megérintheti, bármit megtehet, beszél hozzá, azt mond amit akar. Úgy kezdtem pakolni, mintha rohannom kéne mert perceken belül menne a vonatom, és mérföldekre lenne. Amikor már nem tudtam mit csinálni és elfáradtam, a fürdőbe mentem, és nyugtáztam, hogy úgy nézek ki, mint sírás előtt. Brielle cucca már össze volt készítve, már csak az kell, hogy végre feljöjjön. Azt hiszem, ha nem jött volna be két perc múlva, kiugrottam volna inkább az ablakon. Azt képzeltem, elégedett mosollyal lép majd be az ajtón, de a tekintete viharos volt.
- Brielle - léptem oda hozzá - mehetünk? - Megérintettem volna a kezét, de ahhoz túl szomorú voltam.

Becsaptam magam mögött az ajtót és sóhajtottam. A férfiak hülyék. Visszajátszottam magamban a szavakat, amiket Seth mondott nekem az imént, de csak puffogni tudtam a csalódottságtól. Seggfej. Még szerencse, hogy Sophie-t már nem is érdekli annyira az ügy... ez a srác abszolút nem érdemli meg. Szívesen elmondanám neki, hogy ne foglalkozzon vele, de akkor meg azt hinné, hogy miattam...
-Őőő persze. -bólogattam, de nem hallottam a kérdést. Sophie csak zavartan elmosolyodott és a hátára kapta a táskáját, úgyhogy ugyanígy tettem. Csendben lépkedtünk egymás mellett lefelé a lépcsőn, aztán az utcán. Korán volt még, csiripeltek a madarak. Az agyam ezerrel zakatolt, vettem néhány nagyobb lélegzetet, hogy "na most elmesélek neki mindent", de egyszerűen még nem éreztem késznek magam, hogy erről beszéljek. Vagy csak félek a reakciójától?
(Zárva: folyt köv: Külvárosi Átjáró)